Az idei ír nyár sem maradt kánikula nélkül, olyannyira nem, hogy néhány napig még 25 fok feletti csúcsértékek is előfordultak. Mivel az előrejelzések alapján az aktuális hőség még a hétvégéig is kitartani látszott, így jobbnak láttuk, ha kivételesen nem itthon múlatjuk az időt.

A választás a közelben lévő szigetvilág legfelkapottabb tagjára, Claire-re esett, amit nem is bántunk meg.
A sziget komppal közelíthető meg, a komp pedig szezonban naponta háromszor is fordul. A kikötő szárazföldi oldala a semmi közepén van, ahová egyáltalán nem lehet eljutni tömegközlekedéssel (igen, mint írtam, utóbbi nagyon gyatra), csupán csak a tőle 4-5 km-re fekvő, idegenforgalmilag felkapott Louisburg-be. Oda is csak hetente kétszer, hétvégén nem.

Szerencsére a komposok talpraesettek, s Westportból indítanak minibuszt azoknak a nyomiknak, akik Koboldföldén nem rendelkeznek személygépkocsival. Westport közel van, a Dublinból felénk vezető vasútvonal végállomása, az utánunk következő megálló. Reggel ugyanakkor nincs vonat, így marad a busz, illetve a tőlünk kieső buszmegállóig a séta. Ezt el kell fogadni.

Az út simán ment, Westportban volt időnk bevásárolni is (a szigeten nincs normális bolt), s időben ott is voltunk a kompnál. Az átkelés nem tart sokáig, cirka 10 percbe telik. Előzetesen láttam, hogy belefuthatunk érdekes vízi lényekbe, de nem hittem, hogy nekünk is sikerül.

A sziget már évezredek óta lakott. Valaha erdőségek borították, mára ennek, az ír főszigethez hasonlóan, nyoma sincs. Mostanra alig valamivel több, mint 120 család lakja – a csúcson 1500 körüli népessége volt –, s elsősorban az idegenforgalom vált a legfőbb gazdasági ágazattá. A gyerekek a szárazföldön tanulnak bentlakásos középiskolában, s csak hétvégén járnak haza.
A szigeten van kemping, több B&B, egy luxusszálláshelyként működő néhai világítótorony, valamint két rendes étterem is.

A legfőbb vonzerő azért a táj. S szerencsére még akadnak bőven jószágok is.

Galéria és még két kis videó: