• Egy csomagküldés kálváriája

    Vietnámba költözésünk előtt néhány nappal, emlékeim szerint talán október 6-án, elmentem Shenzhenben a legközelebbi postára és feladtam a csomagjainkat Nha Trangba. Akkor és ott azt a tájékoztatást kaptam, hogy cirka fél hónap alatt ér majd ide.

     

    A feladás körülményeiről tudni kell, hogy ekkor még nem volt itteni lakcímem, azt sem tudtam, hogy milyen házat fogok bérelni, azt meg pláne nem, hogy hol. Így aztán egy itteni ismerős címére került elküldésre a pakk.

     

    A hetek teltek, a csomagokról pedig semmi információ nem jött. Bár Ázsia keleti felén a posta megbízható, azért számoltunk azzal az eshetőséggel, hogy valami gikszer folytán mégis elkeveredik a küldemény, így eleve csak olyan dolgokat pakoltunk, amiket nélkülözni tudunk. A kávéfőzőt például a repülős poggyászba raktuk.

    Végül úgy három hét után érkezett egy levél, miszerint Saigonban van a cucc és épp a vámvizsgálatra vár. Sajnos a helyi kontakt céges címet adott meg, így aztán a vietnámi hivatalnokok éles szemükkel kiszúrtak bennünket és arra juthattak, hogy valami üzleti áru érkezett. A levél persze viet nyelven volt, így nem volt egyszerű lefordítani.

    Közben jött a tájfun, így akadt más dolgunk is, de aztán jött a második, ugyanolyan levél is. A postán csak annyit tudtak mondani, hogy hívjuk fel a telefonszámot, ami a papíron szerepel. Szerepelt kettő is, az egyiket felvették, a hölgy előzékeny volt, de nagyon ramatyul beszélt angolul, s a másik számot ajánlgatta.
    Azt már lényegesen nehezebb volt felhívni, állandóan foglaltat jelzett, majd amikor végül sikerült, az ottani kolléga nemes egyszerűséggel bontotta a vonalat. Utána meg már fel sem vette…

     

    Szerencsére találtunk egy vietet, aki felhívta helyettünk másnap. Ő annyit kiderített, hogy csak a csomagok tartalmáról kéne nyilatkozni, illetve arról, hogy nem üzleti. (Ezt magam is lefordítottam nagyjából, de így volt teljes.) Viszont a nyomtatványon az is szerepelt, hogy nem arra kell írni, így kénytelen voltam vietnámiul bepötyögni az egészet s majd kitöltés után kinyomtatni. Vagyis lettem volna…

    Ekkor ugyanis megjött a csomag. Valami rejtély folytán már én szerepeltem címzettként, bár a megadott cím maradt. És el is vámolták, szerencsére elhanyagolható összeget kérve. Figyelembe véve a viet posta sebességét, esélyem sem lett volna a papírt visszaküldeni, mert addigra már javában úton lett volna a pakk Nha Trang felé.

     

    A legnagyobb dobozt kinyitották, s elég barom módon pakolták vissza. Ennek köszönhetően 1-2 apróbb külsérelmi nyom keletkezett pár benne lévő konyhai eszközön, s valahogy sikerült kiszaggatniuk a feladott tésztát és zsemlemorzsát is (volt még hely a dobozban, vagy ott maradt volna, vagy feladom). Így minden tésztás és morzsás lett, de hát ez van.
    Szerencsére a másik két dobozhoz nem nyúltak, így dacára annak, hogy az eredetileg téglatest alakú kartonok jobban emlékeztettek gömbre, az összes üvegpohár sértetlenül ideért. Erre nem fogadtam volna.

     

    A dolgainknak hála, most már teljes a konyha, minden szükséges kellék megvan. Rizsfőző és szendvicssütő is, s az edények is itt vannak.
    Lassan, körülményesen, de végül ez is megoldódott.

  • Papírok, ruházat, fűtés

    Lassan, de biztosan közeledünk, s külhoni munkaadóim végre sikeresen beszerezték a meghívólevelet és munkavállalási engedélyt. Jövő hétre meg is érkezik, s nyargalhatok is a Benczúr utcai nagykövetségre munkavállalói vízumért.
    Aránylag azért egész gyorsak lettek így a végére. Most már azon jár az agyam, hogy fogok mindent besuvasztani egy bőröndbe max. 20 kg súllyal. Bár Fengjie klímája nem nevezhető hidegnek (pláne a 40 fokos nyári napokon), azért olykor akad egy kevés hó is, s a téli 0-10 fokok is igényelnek melegebb ruhadarabokat.
    Elsőre talán egyszerűbbnek tűnne odakünn ruházkodni, mint innen cipelni, de kissé tartok tőle, hogy 177 centis magasságommal nem igazán férek bele a lokális konfekciótermékekbe. (Minden bizonnyal a kinti férfiak túlnyomó többségénél is magasabb vagyok, még szerencse, hogy nem ismerkedni megyek.) Annak is örülni fogok, ha uniszex sportcipő jut majd a lábamra.

    A tél enyhesége ellenére azért fűteni is kell majd, de ennek megléte is kérdéses. Még a felszabadulás idején jutott bölcs vezetőként Mao elvtárs arra a megállapításra, hogy Kína éghajlati szempontból egyszerűen kettészelhető. Ha már ott fut az a marha nagy folyó, akkor legyen az a határ! – gondolhatta a térképet és a Jangcét böngészve. A folyótól délre meleg, északon hideg van télen. Ilyen egyszerű.

    Így aztán délre, például a hajszálnyira átcsúszó Sanghajban (Shanghai) nincs fűtés, szívnak is a helyiek télen. Fengjie-t is kettészeli a folyó, Yong’an északon van, meg a ledózerolt régi város helyett épült aránylag frissen, úgyhogy e két dolog miatt reményeim szerint nemcsak a légkondival tudok fűteni, ha beüt a zimankó. A folyó kicsit feljebb lévő szakaszán, Chongqinghoz közelebb, Fulingban (Fuling) tanított két évet egy Peter Hessler nevezetű amerikai még a kilencvenes években. Élményeit egy nem túlságosan olvasmányos könyvben is megörökítette. Fuling a folyó déli partján épült, így a főiskolán télen fűtés nélküli osztálytermekben tanított.

    Remélem a legjobbakat.