A kínaiul Dongbeinek (jelentése északkelet), nyugatiasan leginkább Mandzsúriának nevezett terület harmadik, legdélibb darabja Liaoning tartomány, a hármas legkevésbé nomád része. A kínai nehézipar és bányászat egyik fellegvára, jelentős légszennyezettséggel. Határozottan nem tartozik a klasszikus idegenforgalmi területek közé, noha van miért felkeresni.

Nyugatról Hebei és Belső-Mongólia, északról Jilin, keleten Észak-Korea, míg délen a Bohai- és a Koreai-öböl határolja. Mivel a Liaodong-félsziget mélyen benyúlik a tengerbe, partvonala kifejezetten hosszú, s olyan kiváló kikötőket is rejt, mint Dalian, mely várost csak 1950-ben szolgáltatták vissza a szovjetek Kínának, s ahonnan az utolsó szovjet csapatok csak 1955-ben távoztak.

Liaoning mai formáját a kommunista rendszer hatalomra jutását követően nyerte el, ezt megelőzően elég változatos közigazgatással bírt, a 40-es évek második felében több központi irányítás alatti város és négy apró tartomány tette ki a mostani területét. A kulturális forradalom alatt Liaoning is megnagyobbodott, s egészen Mongóliáig ért, miután Belső-Mongólia zömét szétosztották a szomszédos tartományok között. A hetvenes évek végére visszaállt a rend, s Liaoning elnyerte végső alakját.

Anshani nehézipar – régen (fenn) és ma (lenn)

A tartomány két eléggé elkülönülő részre oszlik, az északi, belső tartományra, a tartományszékhely Shenyanggal az élen, s a Liadong-félszigetre Dalian ellenpólussal. Míg ez utóbbi az egyik legfejlettebb kínai nagyváros, s az ország egyik legfontosabb kikötője (az élhetőségi ranglistákon pedig már évek óta a legjobb helyezéseket éri el a kínai városok között), addig a tartomány északi, belső fele még ma is a túltolt nehézipari beruházások következményeit nyögi. 
Itt található Anshan, a kínai vas- és acélváros, kohói egészen a közelmúltig a legnagyobbak voltak az országban.
A belső bányavidékek bővelkednek nyersanyagokban. A nem kevés szén mellett óriási vasérctartalékok, bór, a világ egyik legnagyobb magnezitkészlete, s gazdag kőolajlelőhelyek is előfordulnak. Ilyen adottságok mellett a vidék sorsa már nagyon hamar, az 1900-as évek elején megpecsételődött, orosz és japán érdekek keresték a kiaknázás lehetőségét, utóbbiak Mandzsukuó részeként konkrétan el is szakították egy időre a területet a kínai anyaországtól.

Bányavidék Fushun környékén

A gazdaság racionalizálásával párhuzamosan a nehézipari üzemek egy része válságba került, s a belső vidékek teljesen még ma sem tértek magukhoz, noha a kormányzati erőfeszítések jelentősek. Liaoning mindezek ellenére, igaz, főleg a tengerparti részekre koncentráltan hatalmas fejlődést írt le, s ma az egy főre jutó GDP tekintetében hetedik a kínai tartományok között, amivel még Guangdongot is megelőzi.

A terület bár északon, Mandzsúriában van, sorsa némiképp eltér a két északabbra fekvő testvérétől. A tartomány nagyobbik fele már a korai középkortól kezdve a Nagy Falon (egész pontosan annak egy keleti toldásán, az ún. Liaodong Falon) belül feküdt, s a magterület periférikus részét képezte kínai lakossággal és kínai települések sorával, s ennek megfelelően helyenként a mai napig megmaradt műemlékekkel.
A történelem során sokszor tapasztalt meg hódításokat, s a barbár hordák általában csaknem minden ilyen alkalommal tönkre vágták a korábban kiépült civilizációt.

A Kínára szemet vetett mandzsuk már az 1600-as évek elején elfoglalták dacára a falaknak, s az uralkodók több városban be is rendezkedtek, míg végül Shenyangot tették meg fővárosuknak. Bár Kína mandzsu uralom alá kerülése, 1644 után az udvar Pekingbe költözött, előtte még felépülték Shenyang és egész Liaoning legnagyobb látványosságát, a mandzsu császári palotát több mint 300 szobával és húsz kerttel. Az 1780-ban továbbépített, majd nyári rezidenciaként használt, jó állapotban fennmaradt épületegyüttes a pekingi császári palota mellett a legnagyobb ilyen emlék az országban. 

Noha a mandzsu uralom nem kedvezett túlzottan Liaoning népesedésének, az előző két fejezetben taglalt okok miatt idővel az udvar is támogatta a kínaiak beáramlását (ez esetben inkább visszaáramlását) a területre.

Az UNESCO-listás shenyangi császári palotaegyüttes

Mára Liaoningot csaknem 45 millió ember lakja, akik mintegy másfél magyarországnyi területen élnek. A negyedmillió koreai és 700000 mongol mellett itt él a legnépesebb mandzsu kisebbség is, több mint ötmillióan, a lakosság majdnem 13%-át képezve. Miattuk így a hanok alig 83%-át adják az ittenieknek, de ettől függetlenül nem kell nemzetiségi milliőt elképzelni, mivel a mandzsuk mára megkülönböztethetetlenül beleolvadtak a kínai masszába, s jelenlétük így nem szembeötlő.
Liaoning egyúttal az egyik legurbanizáltabb része is Kínának, a lakosság több mint kétharmada városlakó. Ha a tartományi jogú városoktól eltekintünk, kizárólag Guangdong előzi meg, cirka 1%-kal, de az utóbbival ellentétben Liaoningban az urbanizáltság strukturálisan is fennáll, nem csupán arról van szó, hogy a Gyöngy-folyó deltájának egybenőtt megahalmaza torzítja a statisztikát. A múlt történései, s a korai iparfejlesztés miatt a falvak előfordulása eléggé foghíjas, ténylegesen milliós településből már a nagy kínai gazdasági boom előtt is jópár akadt. Shenyangban, a székhelyen több mint hatmillió, míg Dalianben csaknem ötmillió lakos él.

A már említett shenyangi palotaegyüttes mellett Liaoningban is találhatóak a koreai Kogurjó-dinasztiához köthető emlékek, sírhelyek, mivel keleti területei valaha álltak koreai fennhatóság alatt is. Még a 13. századi mongol hódítás előtt létezett Liao állam Liaoyang székhellyel, amelynek ma is látható eredménye az 1100-as években épült Baida, vagyis Fehér Pagoda, Liaoning legrégebbi műemléke. Bár nem különösebben dekoratív, de kuriózum abban az értelemben, hogy sértetlenül túlélte az elmúlt évszázadokat, s ezáltal megúszta a modern kínai újjáépítést is, amely sajnálatosan gyakran szokott járni vállalhatatlan végeredménnyel.

A liaoyangi Baida

Liaoning híres a palentológiai leleteiről is. Hatalmas mennyiségben találtak itt különböző dinoszaurusz-csontvázakat, tollas őshüllőket. A dínók mellett számtalan leget kiástak, a legelső ismert virág, a legelső ismert méhlepényes emlős és az első erszényes, egy kacsacsőrű embrió is innen került elő.

Egészen egyedülálló tollas hüllőfosszília

A tartomány sűrűn lakott, s csaknem teljesen hasznosított. A mezőgazdasági szektor leghíresebb termékei a gyümölcsök, a Liadong-félsziget Kína első számú exportminőségű alma- és őszibarack-termelő vidéke.
Keleten azért a koreai határ felé jobban teret nyer a természet, a határ menti Changbai hegyei és az Anshan közeli Qianshan lehetőséget ad a kikapcsolódásra.

Dalian egyik népszerű partja (fenn), tengeri étkek (lenn)

Ugyanezzel kecsegtet Dalian számtalan strandja is – bár a klimatikus viszonyok miatt ezek felkeresése kizárólag nyáron ajánlott. Dalian és a tengerpart azonban nemcsak ezért vonzó, a herkentyűk szerelmeseinek is kötelező célpont.

Liaoning sok csodát rejt, kár kihagyni.