Tegnap már tényleg a legjobb osztályom jött, de előtte még volt egy kör a csütörtöki átlagos csoportból is.

Utóbbiak egész jól kezdtek, egy leány még 90 pont fölé is jutott, de aztán ketten újrázni kényszerültek, s ott is elvéreztek.

A legjobb osztály nem okozott csalódást, két kivétellel 90 pont felett teljesítettek, egynek még a 100 pontot is megadtam. Rendben voltak, mindenki készült, s amúgy is egész ügyesek.

Ma délután megint ők jönnek plusz debütál egy eddig még nem érintett, relatíve jó osztály is. Róluk majd este vagy holnap.

Miután még két diákom kihullott a hiányzások miatt, meg mert azért szorult is belém némi jóindulat, úgy döntöttem, adok még egy utolsó lehetőséget.

A három elvérzett egyed, meg azok akik a vizsgán normál körülmények között buknának, még szépíthetnek egy második körben.

Mielőtt azt hinnétek, teljesen ellágyultam, gyorsan leírom, hogy ez az utolsó lehetőség nem lesz könnyű. Két tételt kell hozzá teljesíteni, s nem is csak épphogy bukdácsolva – aki idáig jut, annak tényleg rendesen oda kell tennie magát.

Ezek a kvázi pótvizsgák a normál vizsgák után közvetlenül lesznek megtartva, így igazából csak azokon segít, akik azért felkészültek, csak valamiért pont egy nem annyira átnézett tételbe futottak bele elsőre.

Hogy érdemben mennyien tudják majd kihasználni, az kiderül hamarosan. Én így legalább moshatom kezeimet.

Már csak a jövő hét van hátra, aztán elkezdődik a vizsgáztatás, Igaz ugyan, hogy még nem mindegyik osztályom kezd ekkor, kettő közülük egy héttel később fog neki, miután kisebb a létszám.

Az igazat megvallva, már egyáltalán nem bánom. Közeleg a félév vége, s ilyenkor már eléggé tűkön ülök. Jó hosszú szünetnek nézek elébe: utoljára január 7-én lesz órám, az új félév pedig a február 22-i héten indul el.

Ami a vizsgáztatást illeti, aránylag jó esélyeket látok rá, hogy a diákok nagyobbik fele teljesítse az elvárást. Komolyabb gondokat leginkább az egyik harmadéves osztályomnál látok, náluk szinte biztosra veszem, hogy a felük elhasal.
A többi csoportnál szerintem max. néhány ember nem üti majd meg a mércét, de lehet hogy indokolatlanul vagyok optimista. Majd meglátjuk.

Kerestek amúgy a tanszékről múlt héten. Említettem, hogy van egy felettesem, aki elvileg felügyeli az itteni munkámat, s akit összesen egyszer, a legelső órámon láttam.
A tantervet most sem kérte, de érdeklődött wechat-en, hogy milyen módon, írásban vagy szóban lesznek-e a vizsgák. Miután a választ megkapta, leokézta, majd újra eltűnt. 
Így azt hiszem, jól megleszünk.

Az olvasóközönség visszatérő része már hozzászokhatott, hogy vizsgaidőszakban a posztjaim nagyobbik fele is a vizsgákat taglalja, így akit ez annyira nem érdekel, ugrálja majd át a bejegyzéseket és tartson ki január elejéig. A többiek meg remélem, olvassák majd ezeket is.

Ma az első órámon felavathattam az első diákot, aki már egész biztosan nem teljesíti a félévét. Történt ugyanis, hogy ezúttal is hiányzott, s mivel ez már a harmadik eset volt, így elérte a limitet.

Ilyen szabály hivatalosan amúgy nincs, vagy legalábbis engem nem tájékoztattak róla, de a tanítási módszerem egyik sarokköve a kötelező megjelenés. Két igazolatlant még elnézek, de a harmadiknak ez a következménye.
Ez persze nem érhette őket derült égből villámcsapásként, mivel a legelső órán az elvárásaimmal indítok, ahol a fenti dolog egyértelműen megfogalmazásra kerül.

Most persze nagy a sírás-rívás, bocsánatkérés, magyarázkodás, de fő a következetesség. A végzős kártyát is kijátszotta a fiatalember, de nem érte el vele a kívánt hatást. 
Azt osztályaimból három végzős, nekik elvileg ez az utolsó aktív félévük, a következőben már csak diplomázniuk kéne. Tagadhatatlan, hogy némiképp belerondít a képbe, ha kénytelenek megismételni az általam tanított tárgyat, különösen, hogy a zömük a következő félévben már nem is lesz itt, csak a záróvizsgára jönnek be.

Az utolsó évre hivatkozni ugyanakkor nem ér. Már csak azért sem, mert szinte órájuk sincs már ebben a félévben, átlag 2-3 darab van egy héten. Még azt sem mondhatnám, hogy dolgoznak, s ezért nem érnek rá bejárni vagy tanulni, nem, csak simán linkek. Egész pontosan egy olyan diákomról tudok, aki ténylegesen melózik folyamatos jelleggel, de neki muszáj, szegény családból való és nem várhatja el, hogy fizessék a tandíját. De ő szólt s, megbeszéltük, s mivel nem vagyok öncélúan gonosz, meg is engedtem neki, hogy hiányozzon.

Az elhulló fiatalember amúgy jó eséllyel egyébként is elvérzett volna. Órákon soha nem aktivizálta magát, s ha én szólítottam fel, akkor sem bírt egy értelmes mondatot sem összemakogni. S bár erős a gyanúm, hogy ezen eléggé meg fognak lepődni majd, de tartok tőle, hogy rajta kívül még lesznek elegen, akik visszajöhetnek újrázni. Utolsó év ide vagy oda.

,