-
Az értekezlet is lezajlott
Ma összehozták az éves első megbeszélést a külföldi tanarak és hozzátartozóik számára. Rendkívül unalmas volt és felesleges szócséplésből állt, amire rátett még egy lapáttal, hogy Apple is beszélt, s olyankor egy-egy mondatot is percek alatt sikerült csak összehoznia angolul.
Jelen volt az idegennyelvi tanszék egy fiatal kolleginája is, aki a szakmai munkánkat hivatott egyengetni. Megkaptam az órarendet és a könyveket tőle meg elvileg napokon belül szerez azonosítót az egyetemi honlaphoz is, ahol az értékelést meg hasonló dolgokat kell majd megejteni.
Elmondták ma is, hogy valamikor költözünk majd. Volt egy csóka a kampuszrendőrségtől is, aki olyan hasznos infókat adott, hogy szóljunk Apple-nek, ha elmegyünk Ala’erből.
A fejtágítás után megkaptuk a fizut, én – mivel június végétől szólt a szerződésem – három havit. Szólt arról is Apple, hogy holnap megyünk Akszuba a tartózkodási engedély miatt, így elvileg az is meglesz.Közben megvannak a repjegyek is Bangkokba, innen 17-én délután indulok el és 26-a felé érek vissza. Hogy pár napig még nyugi legyen, majd pénteken közlöm az itteniekkel a hírt. Ha nagyon nem tetszik nekik, akkor 17-én a cuccokkal együtt megyünk Urumcsiba, férjemuram ott valami hotelbe, amíg vissza nem érek, majd azt követően lelépünk Shenzhenbe. Miután a fizu már megvan, a miattuk összehozott költségeket kompenzálták, így tulajdonképpen már rosszul nem jöhetünk ki belőle.
Ez valószínűleg nem lepi meg az olvasóimat, de tényleg nem érdekel, hogy mi lesz a végkifejlet. Ami pluszt itt kapunk (az itteni fizu plusz a lakás a kéthavi kazahsztáni kiruccanással csökkentett költsége), azt keleten is meg tudom keresni mellékesként.
Kicsit várom is a fejüket, amikor közlöm velük a híreket. Gonoszveve üzemmódban vagyok egy kicsit, de épp elég kellemetlenséget okoztak már nekem. -
A bénázás megy tovább és némi fejlemények
Ma voltunk Apple (ő a velünk foglalkozó, még a tavalyi tanévben megríkatott kollegina) irodájában, merthogy menni kellett. Elsőre délre volt megbeszélve, azt áthelyezte 5-re, végül azt is lemondta, de ezt nem észleltem időben, így benéztünk.
Pontosan nem tudom, hogy mit akart, de holnap lesz egy új tali. Kapok fizetést is elviekben, már három hónapra, eszerint az aktuális havit adják az adott hó elején. Ha már ott voltunk és rákérdeztem, hozzánk vágtak egy monitort és egy asztali gépet is, s kicsivel később idecipeltek egy nyomtatót is (utóbbit kábelek nélkül).
Az útleveleken is akart valamit szkennelni, de a szkennert nem tudta üzembe helyezni, így erre majd csak holnap kerül sor.
Az is kiderült, hogy valamikor még a félév folyamán átköltöztetnek minket egy új lakásba. Nem csak minket kettőnket, ha nem a teljes külföldi kolóniát. A ház még nem teljesen kész, így erre még azért nem vennék mérget, majd kiderül. Holnap már talán net is lesz, addig a kolléga wifijét használjuk továbbra is.
Más. Szeptember 19-26 körül Thaiföldön leszek a céggel. Ezt még itt egyelőre nem tudják, de mivel addigra már ki is fizetnek meg a tartózkodási engedélyemet is meghosszítják (talán szerdán), pont nem érdekel, hogy mennyire fog nekik tetszeni. Szólni mindenesetre csak a papírmunka befejeztével fogok, ha van egy kis sütnivalójuk, akkor meg tudjuk dumálni az óraáthelyezéseket. Ha nincs, akkor max. majd sírnak egyet megint.
-
Sűrű program + félmillió
Megjöttem Wuhanba probléma nélkül, azonban egy kicsit a feje tetejére állt minden, mivel csak két napunk van (a mait is beleértve), hogy elintézzünk minden egyebet, ami még vár ránk, mielőtt hazaindulunk.
Szerdán Chongqingba vonatozunk majd közepesen gyors (kb. 200-250 km/h) vonattal, hogy aztán csütörtök éjjeli 1:50-kor felszálljunk Doha felé. Onnan meg majd Budapest jön, szokás szerint.
A helyzet tehát az, hogy ma még el kell menni pénzt váltani, kicseréltetni a laptop kábeljét (garis, s valami érintkezési problémája van), s ezzel a mai nap el is megy biztosan a távolságok miatt.
Holnap mosni kell és összepakolni mindent a bőröndökbe. Szerencsére férjem tökéletesen kitakarított, amíg Pekingben voltam, tényleg minden csillog-villog, így ezzel már nem kell foglalkozni.A fentiek miatt sanszos, hogy a pekingi beszámoló maradéka is majd csak otthonról mászik fel a blogra. Ilyen kis apróbb szösszenetek még előfordulhatnak, de nagyobb léptékű írást most a napokban nem kell tőlem várni.
Ja, és hogy azért fényezzem is magam, ma várhatóan meglesz az ötszázezredik látogató is a blogon. Tudom, ez nem egy annyira nagy szám, pucér népeket mutogató blogok egy hét alatt összehozzák vagy akár 2-3 nap alatt is, de a Szecsuánblog nem az a blog, s ebben a műfajban nem tartom rossznak. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az utolsó egy wuhani évem alatt annyian néztetek ide, mint előtte a két év alatt összesen. Köszönöm nektek!
-
Az özönvíz után
Wechat-en találtam szép képeket a tanítványaim által megosztva. A keddi nagy eső hatására derekasan kiöntöttek a tavacskák. A képek magukért beszélnek.
Galériában, katt a képre! -
Zajlanak a költözési előkészületek
Ma sikerült erőt venni magunkon, s a konyhai cuccokat leszámítva összepakoltunk mindent, ami jön velünk Xinjiangba, anélkül, hogy előtte még megjárná az utat Európába meg vissza.
Ez egyúttal arra is jó volt, hogy a lakás nagy részéből minden lomot kiszórjunk. Hihetetlen mennyiségű szemét halmozódott fel, banki elismervények, üres papírdobozok, üres flakonok, beszállókártyák, jegyek, mindenféle papírok. Egész pontosan két szép, méretes szemeteszsákot sikerült velük megtölteni.A konyha összepakolása majd csak kedden, az utolsó főzőcskét követően kerül terítékre, a holnapi munka pedig a vizsgapapírok összeállítása lesz.
Lassan, de biztosan alakulunk.
-
Még egy hét
Mához egy hétre már Ala’erben leszek!
Ma letelt a MICE-os csoport utolsó órája is (legközelebb június 21-én látom őket), kedden pedig még lesz egy a turizmusos diákokkal is, de aztán utána végre valami érdekesebb program jön. Szerdán már röpülünk, csütörtökre meg már a vonat is megérkezik.
A nyelvsuliban is kedden voltam utoljára. Az eredeti tervek szerint még pénteken és kedden is mentem volna, de már nagyon nem akartam, így inkább segítettem utánpótlást találni. Alapból Hollie-t, a testesebb kolleginát szerették volna befogni, de ő nem mutatott érdeklődést, s mivel nem találtak senki mást, végül beérték Joannával is. Őt tényleg csak végső megoldásnak fogadták el, mivel színesbőrű, s bár nyugati értelemben vett rasszizmus nem áll fenn a feketékkel szemben, lényegesen kevésbé menő dolog őket foglalkoztatni, mint egy szép szál fehér leányt. A szülőknek vannak azért elvárásaik a pénzükért cserébe, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Joanna mindenesetre örült a lehetőségnek, így kedden elvittem magammal, s holnaptól már ő megy helyettem.Ma elvitték a motort is. Egészen hozzászoktam, s kifejezetten nincs kedvem gyalogolni, pedig régen sosem zavart. Remélem, azért 1-2 héten belül már nem érzek így, ennyire nem akarok elkényelmesedni.
Keddig napi szinten főzőcske jön, mindent el kell használni a hűtőből. Xinjiangból visszatérve már nem nagyon akarok főzni, meg nem is nagyon lesz mivel, miután a konyhai cuccokat már most átköltöztetjük. A lakást is nagyjából készre akarom pucolni még a nyugati kiruccanás előtt, hogy az utolsó héten már tényleg csak apróságok maradjanak vissza.
Azért elsősorban pihenés jön, az egy szem keddi órától eltekintve június 20-ig semmi dolgom! -
Xinjiangi fizetésemelés
Még meg sem érkeztem, s a szeptember is odébb van még, de tegnap azzal kerestek Ala’erből, hogy a mesterdiplomám és a hatalmas kínai tapasztalatom miatt a vezetés úgy döntött, havi 500 yuannel többért vesz alkalmazásba.
Az emelés persze abszolút értelemben nézve nem tetemes, de határozottan kedves tőlük, tekintve hogy már elfogadtam az eredeti ajánlatot, s nem is reklamáltam miatta. Hasonló ötletekkel még bombázhatnak a jövőben is.
-
A FEC érvénytelenítése is megtörtént
Tegnap ez is ki lett pipálva, így az „ujgur” kollegina hétfőn elkezdhet intézkedni. Most már tényleg minden rendeződött ezen a téren, s csak a személyes ügyintézés van hátra hamarosan.
Az is kiderült, hogy egyelőre a suliban leszünk elszállásolva, a jelenlegi kolléga közelében, s a xinjiangi kiruccanás alatt az ő wifijéről kapjuk majd a biteket. Ha ő lesz az, aki marad, akkor egyúttal az ismerkedés is már most elkezdődhet.
Mivel az új céges munka azért rejt magában bizonytalanságokat, az egyetemi tanítást semmiképp nem akartam visszamondani. Szeptemberig tisztábban is látok majd, hogy mire számíthatok, s utána is érdemes a lehető legtovább megtartani a tanári pozíciót. Túl az anyagi oldalán, az efféle munkák nyújtotta stabilitás mindig nyerő, s mindemellett még nem is szívesen adnám fel, hogy Xinjiangban élhessek egy ideig.
Másfél hét múlva mindenesetre már jön a kóstoló, s biztos vagyok benne, hogy finomnak fogom találni. Vannak előnyei a nagyvárosoknak, de sokkal szívesebben vagyok vidéken. Jó lesz!
-
Xiaodianlü eladva
Ma itt járt a suliban az egyik tanítványom hölgyismerőse, s megtekintette a kis elektromos szamarunkat. Ki is próbálta, bár ez abban kimerült, hogy elgurult vele 5 métert meg vissza. Az alaposnak nem kimondottan tekinthető vizsgálat után rábólintott, kéri. Ennek megfelelően csütörtöktől már az övé is lesz a jármű, amint befejezem az aznapi tanítást.
Maga a xiaodianlü amúgy egészen megbízhatónak bizonyult. Dacára az árnak, dacára a minőségnek a mai napig tökéletesen szuperál. Az egyetlen létező probléma is szépséghibaként jellemezhető: a motoron vannak pedálok, ha már egyszer valami elektromos bicikliszerűség jogilag, s no, ezek olykor ki tudnak lógni, s párszor már ütköztek ezzel-azzal, így az egyik konkrétan le van törve. Kis műanyag vacak, 20 yuanért kapni egy új párat.
Frissen beszerezve így nézett ki, épp esett, az aksit meg akkor rakták össze.
Meséltem a blogon a durván egy-másfél hónapja lezajlott özönvízről is. Amikor annyira esett, hogy fél perc alatt bőrig áztam. Az adott napon a nyelvsuliba mentem, motorral, gondolhatjátok, hogy ez mennyire volt jó választás. Azon túl, hogy tényleg minden porcikám csurom víz volt, a motor is rendesen elázott. Ezt nem szereti, a nemtetszésének hangot is adott, ugyanis konkrétan folyamatosan szólt a duda, nem lehetett a visítást megfékezni. Szerencsére némi szárítás után helyrejött, de határozottan nem erre tervezték.
A lelke, az aksi azóta is remekül teljesít. Bár vásárlás előtt olvasgattam véleményeket, s ezek szerint a teljesítménynek csökkennie kéne, ennek egyelőre semmi nyoma. Ugyanúgy cirka 30 km-t bír egy töltéssel, s a sebessége sem változott.
Figyelembe véve, hogy tényleg egy gagyi konstrukcióról beszélünk, kifejezetten üdítő meglepetésnek bizonyult. Jó, a kosárkája már rozsdásodik helyenként, de ez megint csak nem életveszélyes, s ha jobban figyelek rá, hogy ne ázzon az esőben, valószínűleg később indul be a folyamat.
1250 pénzért vettem, most 750-ért adtam túl rajta. Nem vesztettem lényegében semmit.Mindent összevetve, kimondottan örülök, hogy megvettem a szamarat. Ha Kínában éltek, s ezen morfondíroztok, csak javasolni tudom. Nagyon hasznos szerkezet, különösen dugó sújtotta településeken.
-
Unom Wuhant
Már jó ideje nem a régi aktivitással írok. Szánom-bánom bűneim, de jobbára tőlem független dolgok miatt nem teszem.
Most már ez a harmadik év, hogy él ez a blog, s a hétköznapi történések egyre ritkábban ütik meg azt a mércét, hogy arról be kelljen számolnom. Rengeteg dologról esett már szó, s nem akarok mindig mindent megismételni. Ez az egyik ok.A másik, legalább ennyire lényeges indokom az, hogy nem történik velem semmi. Wuhan egy unalmas nagyváros, se nem szép, se nem egzotikus. Nincs nagyon miről írni. Az iskola is ugyanaz, a hetek ugyanúgy telnek a munkával.
Magamon is érzem, hogy már egyre jobban unom ezt a helyet. A sulit és a várost is. Kifejezetten jó lesz kisebb helyen lakni, Xinjiang ráadásul gyökeresen el is üt a keleti magterülettől, szóval végre találok érdekes dolgokat is.A céges munka is döcögős. Egyelőre egy darab waiguorent vontak be az aktív munkába (nem engem), s bár ez annyiban nem érint, hogy a fizetést így is megkapom, már szívesen csinálnék valami mást. (Ezt is megértem, azt várom, hogy hívjanak végre dolgozni – soha nem hittem volna!) Ha ez a helyzet is változásnak indul, remélhetően mihamarabb, az újabb ingereket ad, amikről érdemes lehet a blogon is megemlékezni.
Lehetne persze, hogy ismeretterjesztőbb jellegű bejegyzéseket írjak, amíg ilyen szegényes a napi életemből adódó választék, de ehhez meg többnyire lusta vagyok. A tartományos sorozat következő darabja már előkészület alatt áll egy ideje, de még nem jutottam odáig, hogy befejezzem (hamarosan!). Miután most ketten vagyunk, lényegesen kevesebb időm van ilyeneken agyalni, de majd azért igyekszem megerőltetni magam. Addig is kitartást és türelmet kérek a kedves olvasóktól, a Szecsuánblogot még nem kell temetni, sőt!
