• Nem tűntem el

    Nem tűntem el végleg, csak az utóbbi napok kicsit húzósra sikerültek. Tegnap Wuhanban voltam egy oviban (bejegyzés később), s egyébként is sok dolog összejött. Ha minden jól megy, ma majd elkezdem irogatni posztokat.

    A kommentekre, levelekre sem tudtam még válaszolni, de ma majd azoknak is nekiállok. Addig is megértő türelmeteket kérem.

  • Jó hírek

    Tegnap remek infókkal gazdagodtam. Kiderült, hogy januárban már egyáltalán nem lesznek óráim, így jövő hét kedden be is fejezem a működésemet egészen február 16-ig. Nem hangzik annyira rosszul, ugye?

    A héten karácsonyozás zajlik emelt szinten. Holnap a fő-fő-főnökkel vagyunk hivatalosak egy kiadós vacsorázós meetingre, szerdán és csütörtökön pedig egy helyi középiskolába vagyunk meghívva valami karácsonyi bulira. 

    Még nem adott senki sem karácsonyi almát, de holnap bizonyára el fognak árasztani, miután minden tele van velük. A mai turizmusos vizsga után beszélgettem a csajszikkal, eléggé meglepődtek, amikor közöltem velük, hogy kizárólag ők, a kínaiak almáznak ilyenkor. Valamit mindig tud tanítani az ember…

  • Megúsztam a mókát

    Nem volt annyira egyszerű, de mivel kötöttem az ebet a karóhoz, hogy márpedig nem akarok menni, végül belenyugodtak. Azt hiszem, már ismernek annyira, hogy jobban járnak így, mintha az előadás vagy akármi közepén hagyom őket ott.

    Javier meg elvileg vesz nekem pékárut, úgyhogy a várható előnyökről sem maradok le. Csökönyös vagyok. Ezen Kína sem fog változtatni, hiába próbálkoznak. Mindamellett Javier láthatóan élvezi az ilyen reklámozós eseményeket, úgyhogy van aki képviselje az iskolát. Érjék be vele.

  • Kajáról megint

    Sokszor meglepően figyelmetlen tudok lenni. Nem veszem észre az új frizurákat, ruhákat – tiszta szerencse, hogy nem a lányok érdekelnek, mert lenne ebből konfliktus bőven.
    Képes vagyok elmenni ismerősöktől fél méterre úgy, hogy nem tűnnek fel, s képes vagyok ezt megtenni még úgy is, hogy a terület teljesen nyílt, tereptárgyak nem zavarnak be, s látótávolságon belül nincs másik ember sem környéken. Néhai osztályfőnökömnek – akivel ráadásul kimondottan nem szívleltük egymást – sem lehetett megmagyarázni utólag, hogy miért nem köszöntem egy ilyen alkalommal.

    WP_20131204_005.jpg

    A fent ecsetelt szétszórtságom szolgáltat talán magyarázatot arra is, hogy miért csak december elején botlottam bele az iskolai kantin legjobb ajánlatába. Dacára annak, hogy legalább tucatnyi alkalommal megfordultam már ebben az épületben (két menza van ugyanis: egy modernebb küllemű, három szintes, s egy régebbi, egy emeleten terjeszkedő, de a lakáshoz közelebb eső kajálda), korábban kivétel nélkül elkerülte a figyelmemet az önkiszolgáló pult a terem szélén.

    Néhány napja aztán szerencsére mégsem így volt, s ennek köszönhetően felettébb ízletes, s mindamellett kifejezetten gazdaságos lehetőség nyílt meg előttem. 

    WP_20131204_007.jpg

    A képen is megfigyelhető étkekből lehet szedni, ki-ki elképzelése szerint. Az összeválogatott cuccért aztán súly alapján kell fizetni, nekem eddig 8 és 10 yuan közötti összegeket sikerült. Ehhez még automatikusan hozzáadnak egy yuant, amiért a rizs jár, a már megszokott korlátlan mennyiségben.

    WP_20131204_010.jpg

    Most már negyedik napja innen hozom a táplálékot, s nagyon is örömmel teszem ezt. Így tényleg csak azt kapok, amit enni szeretnék, s abból is magam válogathatok. Az ételek finomak, nekem valóak. Ennyiért meg pláne megéri.

    A képen alant a mai választás.

    WP_20131204_011.jpg

    WP_20131204_013.jpg

  • Vizsga, verseny, krisztusi kor

    A mai hét vizsgázóm is sikeresen teljesítette a követelményeket, legjobbjuk 92, míg a leggyengébb is 79 ponttal lett honorálva. Rendben voltak, tényleg, nem volt rájuk panasz.
    Holnap viszont már a másodéveseim kezdik meg a beszámoltatást, s azért az ő dolguk lényegesen nehezebb lesz. Összetettebb is a rájuk rótt feladat, s tényleg jobban meg is terheli őket. Önállóan beszélni, magukat rendesen kifejezni az itteni diákok számára egyáltalán nem egyszerű. A teszt második felére pedig valóban nem nagyon tudnak begyakorolni semmit, mivel párbeszéd, ahol nem tudhatják, hogy a másik fél (esetükben én) miképpen vesz részt a kommunikációban.
    Tudatában vagyok annak, hogy ezt az akadályt kimondottan problematikusan tudják csak kezelni, így azért a tervek szerint igyekszem a lehető leginkább követni őket, s nem bonyolítani a helyzetet.
    Már csak az esélyegyenlőséget is növelendő, holnapra a csoport talán legjobb adottságokkal rendelkező része kerül sorra, a gyengébbeknek több idejük van így felkészülni. Az első körtől így elég jó eredményeket várok, hogy ez mennyire teljesül, azt majd meglátjuk.

    Este lezajlott a beharangozott verseny is. Ezúttal a résztvevők valamilyen témáról beszéltek pár percig, majd a zsűriből egy kolléga intézett hozzájuk egy-egy, a témához kapcsolódó kérdést.
    Csapnivalóak voltak. Mind. Tényleg.
    A beszédek nagy részét egyáltalán nem tudtam követni, de olyan szinten nem, hogy sokszor fogalmam sem volt még arról sem, hogy egyáltalán miről szólnak. Amikor mégis, abban sem volt sok köszönet. Elcsépelt hülyeségek, self-confidence, happiness, dreams, stb. Az egész csak blabla.

    A kínai zsűritagok ennek ellenére a megszokott jóindulattal viszonyultak hozzájuk az értékelésnél, 9 pont alá ritkán mentek, 8 alá meg talán egyáltalán nem. Miután ezúttal a pontszámokat fel is kellett mutatni, s azokat a műsorvezetők fel is olvasták, így kissé melegebb szívű voltam, mint amit megérdemeltek volna. Féltem a népharagtól. Azért így is általában 1-2 ponttal a többiek alá osztályoztam a versenyszámokat, de őszintén szólva ennyit sem érdemeltek volna. Mire értékeljek egy olyan produkciót, amit szó szerint nem is értek?

    Javier ezúttal nem zsűrizett, mivel ő és az egyik kínai kolléga tették fel a kérdéseket az indulóknak, felváltva. Javier esetében egyszer sem sikerült megérteniük a kérdést elsőre, de néha egyáltalán nem. Volt még a helyszínen egy Richard nevű, chicago-i származású amcsi is, aki jelenleg egy xianningi középiskolában tanít. Hogy miképp került ma ide, azt nem tudom igazán, de az értékelésben ő is úszott az árral.

    Sajnos 22 induló is akadt, így a fél 8-kor kezdődő esemény percekkel 10 előtt ért csak véget. Nagyon untam már, s a 22. pontozás után gyorsan ki is szaladtam cigizni egyet, a beszédekre nem lévén túlságosan kíváncsi.

    Mint kiderült, ezzel meg is úsztam egy össznépi ünnepeltetést, mivel Javier, aki egyike volt a versenyt értékelő kollégáknak, azt tervezte, hogy majd bejelenti, ma van a születésnapom, s elénekelteti a teremben lévő cirka 200 emberrel a happy birthdayt. Tudtam én, hogy nem kell ott lennem.

    Az éljenzés így elmaradt, de azért teljesen nem úsztam meg a felköszöntést, mert a verseny után, immár barátságosabb légkörben ő és két diákom hoztak egy kis tortát (rajta egy 1-est formázó gyertyával, ezzel jelentősen megfiatalítva). Ennek így persze örültem is, rendesek voltak, s tényleg értékeltem a figyelmességet.

    Mint a fentiekből kiderült, ma lettem 33 éves. Ezt csak a blog anonimitásában hangsúlyozom ilyen lelkesen, máskülönben szeretem a konkrét számot nem szétkürtölni. Ez a nap is eljött. Azért remélem, a dupláját is megérem még. A triplájához már nem feltétlenül ragaszkodom.

  • Xianningben ismét

    Piciny vonatozással, kevés késéssel, mindenféle ízletes áruval felpakolva, de hazaértem.
    Reggel órám lesz, így korán kelek, emiatt ma már nem részletezem a dolgokat. Egyelőre legyen elég annyi, hogy voltam állatkertben is, készült sok fotó ott is meg úgy általában Wuhanban is. Holnap, frissen majd posztolok belőlük sokat.

    Jó volt hazaérni, lejártam a lábam, fáradt vagyok. Jó éjt!

  • Tervek a hét második felére

    Ha úgy alakul a gyógyulásom, ahogy remélem (kopogom le, a jelek szerint igen), akkor szombaton ezúttal tényleg nekiállok, s elrobogok a vonattal Wuhanig. Rémlik még valami a Carrefour száraz, de kétségtelenül európai ízű bagettjéről, s így ha már arra visz az utam, az elképzelés szerint megtömök vele egy táskányit. Fagyasztóban eláll.

    Persze a pékárú miatt önmagában nem vetemednék az utazásra (azért ez mégsem olyan fontos, mint a kóla), de ahogy már írtam, van állatkert is, azt meg szeretem. Valamelyik nap beszélgettem erről skype-on, s gondolkodtam el rajta. Magam sem tudom, miért van így, talán nem nőttem ki még eléggé a gyerekkorból, de akármerre járok, előszeretettel látogatom a hasonló intézményeket. Bécstől Prágán és Belgrádon át Szófiáig bezárólag. Kétségtelenül nem emiatt bukkantam fel egyik helyen sem, de ha már ott voltam.
    Szóval a lényeg, hogy a wuhani részleget is kipipálom a tervek szerint.

    Pénteken előtte azért még igyekszem tenni a későbbi meghűlések elkerüléséért, s két turizmust tanuló diákommal, Xia Luluval és Zhen Honggal elmegyünk nézni pár jobban rétegzett ruhadarabot. Ők ott voltak a múlt heti összeröffenésünkön is, s azóta egyszer meg is látogattak a C-vitamminal meg vagy egy kiló citrommal.
    A jelenlegi stádiumban még korai kijelenteni, de elképzelhető, hogy társasági életem fontos szereplőivé válnak az itt töltendő évem alatt.

  • Apró szösszenet

    Tegnap zajlott le az English Corner. Több hasonló intézményben tartanak ilyen összeröffenéseket, ahol a külföldi tanárok és az érdeklődő diákok beszélgethetnek kedvükre. Javier ott is volt elvileg, én sikeresen kibújtam alóla. Néhány diák – gondolom a szervezők – invitált, meg kérdezték, hogy mikor érek rá, de igyekeztem ködösíteni, amennyire lehetett. Akkor még nem egészen értettem, hogy mit akarnak, az már csak később állt össze. Mindenesetre mivel csak meghívás volt a részükről, nem pedig parancs az iskolavezetéstől, így éltem a lehetőséggel, hogy passzoljam.
    Tudom, nem valami előremutató magatartás, de nem volt hozzá semmi kedvem. Zhao Sheng keresett valamiért, lehet pont emiatt, de akkor épp nem ért el. Utána az órámra tartva összefutottunk, de csak az útlevelemről beszélt (ma végre megkapom), az English Cornert nem említette. Biztos, ami biztos, én sem.

    De azért nem mindig vagyok ennyire antiszociális. Péntek délután KTV-zni megyünk a turizmusos osztályommal. Nem vagyok én minden interakció ellen, csak nem árt, ha a kilátások alapján szórakoztatónak tűnik a dolog. Úgy kissé nagyobb kedvvel mondok igent.
    A turizmust tanuló csoportom már csak 10 főt kóstál, miután egy diák átment másik szakra. Szerencsére a többi elsős osztályomból is ez történt 2-3 tanulóval, így az osztálylétszámok egyre kedvezőbben alakulnak. Ennek csak örülök.

    Ja, és megint hét óra lett az időeltolódás Kína javára, miután otthon visszaállt az ország a hivatalos, téli időszámításra. 

  • Pizzázás a sétálóutcában

    Miután a fülembe jutott, hogy a KFC-vel szemben van egy Jazzy Pizza, úgy döntöttem, elgurulok odáig. Már eléggé unom a kínai kenyereket, jól esett volna valami normális tészta.

    WP_20131029_001.jpg

    Xianning sétálóutcája (fenn és lenn)

    WP_20131029_002.jpg

    Annak rendje és módja szerint aztán be is navigáltam magam a nevezett intézménybe. Kaptam étlapokat meg ami kell, s át is böngésztem, ki is választottam a fogást. Nem sokkal olcsóbb, mint a cég, amiről koppintották, úgyhogy egy 2-3 percet szöszöltem. 

    WP_20131029_003.jpg

    Aki kitalálja, honnan nyúlták a cég ötletét, az érezze magát megdícsérve

    Kár volt sietnem a döntéssel, mert eltelt még egy tíz perc, mialatt nem zavart senki. Rajtam kívül egy pár fős társaság volt csak ott, de ők már a vége felé jártak az ebédnek, így igazán velük sem kellett törődni.
    Miután csak nem akarta senki sem felvenni a rendelést, így végül meguntam, s eljöttem.

    A Jazzyvel szemben, a szomszédos épületben van egy remek önkiszolgáló étterem, inkább átmentem oda. Kissé túl sok dolgot sikerült összeszednem a tálcámra, de aztán már nem akartam visszakozni. Mindenesetre jó, ha a felét ettem meg, s nem azért, mert nem volt jó.

    WP_20131029_004.jpg

    A választék (fenn), s a választás (lenn)

    WP_20131029_006.jpg

    S összesen nem fizettem annyit, amiért a Jazzynél egy kis méretű pizzát vehettem volna. Azt hiszem, ez nem is alakulhatott volna jobban.

  • Gasztro: édesburgonya

    Bár rendszertanilag semmi köze a krumplihoz, ennek ellenére nagyon csípem ezt a fajta gumót is. Otthon a horrorár miatt elvétve jutok hozzá, de szerencsére Kína erre is gyógyír.

    Fengjieben vettem párszor piacon nyersen is, lényegében mindenféle, burgonyából elkészíthető ételhez megfelelő, feltéve, ha a fogyasztót nem zavarja, hogy az íze kissé eltérő.

    WP_20131026_002.jpg

    Felül még nyers gumók, alul már készek (fenn), a kis lyukakba tolják be a nyersanyagot sülni (lenn)

    WP_20131026_003.jpg

    Sok helyütt már készen, héjában sütve árulják ilyen helyes kis kemencékből. A sárgahúsú fajta az elterjedt errefelé, s ez szerintem egyúttal a finomabb is. 

    WP_20131016_006.jpg

    Most sem tudok mást javasolni, minthogy tessék alkalomadtán kipróbálni.