-
Pénz, árak, értékek
Röviden volt már szó róla, hogy Kína, s ezen belül Fengjie különösen, mennyire olcsó. Nem csak abból a szempontból, hogy odahaza mihez szokik hozzá az ember, de még az itteni bérek mellett is számtalan olyan dolgot megengedhet magának szinte bárki, amit otthon nem vagy csak ritkán.
Az étkezés tekintetében nagyságrendekkel kellemesebb viszonyok uralkodnak ideát. Az alapanyagok is olcsóbbak. Egy tojás ára kb. 20 forintnyi yuant kóstál, egy kiló krumpli cirka 60 forint, s még sorolhatnám. A zöldségek ára egészen nevetségesen alacsony. A húsfélék esetében már nincs ekkora különbség, de még így is kevesebb úgy egyharmaddal annál, mint ami a kiutazásom idején előfordult odahaza. (Hallok híreket, hogy azóta otthon rendesen felment majdnem mindennek az ára, szóval könnyen lehet, hogy ez az arány már nem áll.)
Az igazán brutális eltérések azonban a készételek tekintetében jelentkeznek. Míg odahaza elég durva árréssel dolgoznak, itt – részben az alacsonyabb munkabérek miatt is – egyáltalán nem drága kifőzdében vagy nem kacsalábon forgó étteremben enni. Ha eltekintünk attól a nem mindenki számára hozzáférhető opciótól, hogy itt a kantinban akár 4-5 yuanból degeszre tömheti magát az ember, a kifőzdékben ugyanez elérhető 5-6 yuanért vagy az egyik itteni, teljesen vállalható színvonalú, forgóasztalos étteremben 10-15-ért. A degeszre tömődésnek semmi akadálya, mert rizst annyit adnak, amennyi csak szükséges lehet. Ha nem elég, hoznak még, s ez nem feláras.
A nem kajával összefüggő szolgáltatások ára is roppant barátságos. A telefonálás röhejesen olcsó, a bankolás majdhogynem ingyenes, a taxisok még akkor sem kérnek többet 15 yuannél, ha Fengjie másik végére fuvaroznak egy óra alatt.
Olcsóbbak a műszaki cikkek is, s nem csak a gagyi koppintások, de a színvonalas termékek is. A hétköznapi használat során szükséges fogyóeszközök ára se közelíti a hazait, egy 3 kg-os (teljesen jó) mosópor 4.5 pénz.
Mialatt érzem, hogy sokkal könnyebben kijövök, azért tapasztaltam magamon a változást is. Eleinte mindent átszámoltam forintba, s nagyjából ez alapján alkottam értékítéletet. Ezt már jó ideje nem teszem, yuanben kalkulálok, s már főleg az alapján érzek egy árat jónak vagy kevésbé jónak (függetlenül attól, hogy otthonról nézve szinte minden nagyon kevés pénzbe kerül), hogy más termékek értékéhez képest milyenek az arányok.
Ez nem tudatos folyamat, s néha észre is veszem magam. Olyankor magamban kuncogok egyet, hogy 1-2 vagy épp fél yuanen húzom a számat. Kissé megmosolyogtató, de talán természetes, hogy idomul az ember.
Komolyan tartok tőle, hogy nyáron az agyvérzés fog kerülgetni, ha bevásárolni megyek Budapesten. Kicsit olyan lesz, mint Magyarországról nyugatra menni. Valahogy akkor sem igazán volt meg soha a komfortérzetem, ha máskülönben megtehettem, hogy kifizessek egy fél literes kóláért 2 eurót. Hát, most kis hazánkban érhet majd hasonló sokk.
A kínaiak pénzhez való hozzáállása is kissé szokatlan lehet elsőre. Spórolnak, természetesen, amire minden okuk meg is van, meg magánvéleményem szerint jól is teszik. De mialatt nyugaton a pénz erősen tabutéma, itt minden különösebb feszélyezettség nélkül rákérdeznek bárki fizetésére, s maguk is gond nélkül beszámolnak a sajátjukról. Ahogy azt is elmondják, mi mennyibe került, illetve őket is érdekli, hogy miért mennyit fizettem. Nem a nagyképűség miatt vagy hogy lefikázzanak, egyszerűen nem tartozik az udvariassági szokások közé a téma nem feszegetése.
-
Hosszú hétvége
Mialatt odahaza közelednek az ünnepek, ideát erről szó sincs. Ugyanakkor a véletlen folytán megint elég laza ez a hét, mivel ma meg holnap a felsősök írják a vizsgákat. Pénteken nekem csak felsős másodéves óráim vannak, amik így szerencsésen elmaradtak.
Az új asszisztensem, bár sok szempontból kevésbé tekinthető hatékonyabbnak az elődjénél, az mindenképp a javára írandó, hogy ilyen rekordidő alatt még egyszer sem kaptam meg a fizetési csekkem, mint most. Még vége sincs a hónapnak. A pénzt ugyan még nem gyűjtöttem be, mert a kifizetés helyszínéül szolgáló irodában az erre jogosult munkatárs épp nem tartózkodott ott, de hétfőn majd érte is megyek.
Ugyancsak az érdemeit erősíti, hogy végre megkaptam a picik második féléves könyveit is, s így majd kevésbé ad hoc módon fogom tudni beléjük tömni a tudást. A könyvek máskülönben egész használhatóak, 2010-es kiadásúak. Többnyire ugyan elég banális témák fordulnak elő a leckékben, de belátom, nem ez a legfőbb szempont.
A nagyokkal most egy darabig videózni fogunk. Bár ez valóban szórakoztató lehet, azért nem a tanári kötelességek alóli kibúvás motivál. Egy sorozatot fogunk megszakításokkal nézni, mialatt átbeszéljük a történteket, s hasznos kifejezéseket tanulunk meg. Múlt héten már ezt csináltuk, egyelőre eredményes ötletnek tűnik, s aktivitásra is jó hatással van.
Hétvégén valszeg kimozdulok majd valamerre, ha így lesz, akkor fotózkodom is, amit természetesen meg is osztok majd. Az egyik chongqingi leányzótól megkaptam a képeit, úgyhogy egy poszt erejére még majd Sanya is visszaköszön.
Kellemes húsvétot!
-
Még gasztro
Hétvégente nincs kantin, így aztán az utcai árusokat boldogítottam ma is. A kínaiak kereskedővénája közismert. Nagyon értenek hozzá, hogy visszatérő vásárlót csináljanak az emberből. Ha valamit egyszer megemlítek, azt nem szokták elfelejteni.
Ilyen például, hogy igazából jobban bírom, ha a krumpli egy kicsit jobban odakap, s kellemesen ropogós. Iyen, hogy szeretem a cukormentes kólát. A kólás kisboltomban azóta sosem fogy el, odafigyelnek rá. Ugyancsak szokása az ottani hölgynek, hogy a számlák végén ha fél yuan van, azt sose kéri el. Van, hogy ad ajándék szotyit, s mindig széles mosollyal fogad, ha meglát. Ideát tényleg öröm vásárlónak lenni.
Ma vacsira ez lett a menü.
Tetszik?
-
Új lehetőségek
Tegnap beszélgettem egy kollégával egy hubei-i egyetemről. Úgy ajánlottak neki, s adták meg a skype-os azonosítómat. Jópár dolog szóba került, de hogy ne kerülgessem a forró kását, a hanghívás végére munkát kínált fel az ottani suliban.
Az eddigi infók alapján elég meggyőző a hely, van angol szakos képzésük is, s az ottani fiatalok számára van szükség a külföldi tanerőre. Az osztálylétszámok max. 30 fősek, s rendes önálló tárgyam lehetne ott, nem ilyen kiegészítő, mint itt.
Az egyetem közvetlenül Wuhan közelében van, lényegében a Jangce mellett, csak kicsit már lejjebb, mint Fengjie.
Csábító, bevallom, de egyelőre nem tudom még, mi lesz. Mindenesetre azt elhatároztam, hogy amíg nem dől el teljesen, addig többet már nem hozom itt fel ezt a témát.Nyárig továbbra is írok majd az itteni életemről, aztán hazamegyek. Hogy szeptemberben folytatódik-e új történetekkel a blog, azt majd csak szeptemberben fedem fel az olvasóim előtt. De mint látható, ha lesz is folytatás, az már lehet hogy nem Szecsuánban fog zajlani.
Rövidhír: Ma van Mengsi születésnapja. Kapott tőlem egy plüssmackót, nagyon örült neki.
-
Városi bevándorlók
Nem árulok el nagy meglepetést azzal, ha leírom, a falusi helyzet Kínában sem túlzottan lélekemelő. Szerencsére azok az idők már tovaszálltak, amikor a konkrét éhezés réme fenyegetett, de a szakadék az urbánus és vidéki életvitel közt azóta sem lett kisebb, sőt.
A mezőgazdaságból meg lehet élni. Az esetek zömében nem épp fényűzően, de legalább az élelemre nincs gond. Ugyanakkor az is tény, hogy a falusiak is szeretnének jobb életfeltételeket, különösen, hogy Kína már régóta nincs burokban, s ők is tisztában vannak vele, hogy létezik más fajta életszínvonal.
Fengjie kínai viszonylatokban sem a lehetőségek földje, de még így is többre lehet itt vinni, mint a járás vidéki részein. Ennek köszönhetően szép számmal áramlanak be ide is a községekből. Mengsiék családja is faluról jött, Mingchunék szintén.
Egy-egy ilyen bevándorlás nem megy egyszerűen. Falun, bár kétségtelenül lehet élni, a népek jellemzően önellátóak, s ennek megfelelően elég kevés készpénz fordul meg a kezeik közt. Annak jó része is elmegy a gyerekek iskoláztatására. Így aztán első körben többnyire a migráns munkálkodással indul a folyamat, majd ha már akad valami kezdőtőke, akkor nyílik lehetőség a költözésre. Az sem haszontalan, ha a család egy része már ott van a városban, a testvérek, unokatestvérek aktívan részt vesznek egymás sorsának segítésében.
Mingchun szülei két éve költöztek Fengjiebe. Az apja azon migránsok táborát gyarapítja, akik alkalmi munkákat végeznek, míg az anyja a testvére családjáékra főz. Utóbbiak jól állnak, van egy jól menő porcelánboltjuk, s láthatóan nincs anyagi problémájuk.
Mingchun szülei egy körülbelül 10 m²-es raktárszerűségben élnek, ez az egy szoba alkotja az egész lakhelyet. A helyet évi 2000 yuanért bérlik. Ez még itt sem sok pénz, s biztosan megtehetnék, hogy normális helyen lakjanak, de láthatóan a gyerekekbe fektetnek inkább. A tandíjak fizetése, különösen az egyetemen súlyos teher, de itt még mindig diplomáséhség van, s a felsőoktatásba kerülés a boldogulás egyértelmű útját jelenti.
Mingchun kollégista, noha ez pluszkiadás ahhoz képest, mintha otthon lakna, de mivel idebenn jobban szabályozva vannak, a tanulmányaira való tekintettel inkább fizetik. Az öccse egy másik iskolában, szintén bentlakásosként él, hasonló okok miatt.
Mindez sokat megmagyaráz abból, miért is akkora a nyomás a fiatalokon. Itt kevés szerencsés engedheti meg magának, hogy elhülyülje az iskolát. Nem csak a saját jövőjük forog kockán, de az egész család boldogulása a kezükben van. A teher így kétségtelenül nagy, de kitörés lehetősége adott. Talán ezért is van az, hogy ideát a kilátástalanság érzése sokkal kevésbé van jelen, mint odahaza, s ez határozottan jót tesz az ember lelkivilágának. Még így kívülállóként is.
Mingchun szüleinek otthona (fenn),
a rokonok szemben lévő irodája és egy terem hátul, ahol épp madzsongoznak (lenn)
-
Szombat Mingchunnal
Tegnap, ahogy arról már szóltam, bicajozni voltunk Mingchunnal. Fengjie domborzata alapból nem nagyon kedvez a ennek a hóbortnak, de a városban – mint kiderült – vannak sík helyek is. Kicsit nyugatabbra, a Chongqing felé tartó út során is megfigyelhető új részeken egészen barátságosak a szintviszonyok.
Ez nem volt mindig így, csak mivel a városnak kell a hely, errefelé elég jelentős területen elbontották a hegyeket. A környék amúgy még javarészt üres. Néhány új ház épül, egyik-másik a kirakott plakát alapján igencsak jól néz majd ki, de jellemzően még csak üres puszta az egész. Ez sajnos azzal is jár, hogy száll a por, ami nem annyira kellemes.
Mialatt odahaza ítéletidő tombol, itt már napok óta kellemes meleg van, napközben olykor 25 fokokkal. Azonban a tökéletesség ritkán jelentkezik a megfelelő időben, így tegnap egyáltalán nem sütött a nap, ami sajnos a képeken látszik is.
Fengjie ezen új részén, most még nagyjából a semmi közepén felhúztak egy méretes, néhány kilométeren át húzódó mutatós parkot. Tényleg nagyon szép, gondozott. Vannak benne kijelölt bicikliutak is, s a helyiek errefelé kerékpároznak. Olyannyira, hogy a parkkal szemben sorban van legalább 10-15 biciklikölcsönző hely.
Mi is az egyik ilyenből szereztük meg a járművet, óránként 8 yuanért bérelhetőek.
Képes beszámoló alant.
Lovak az út mentén – háttérben a Jangce egy kis holtágának túlpartja (fent), épülő új házak (lent)
Néhány a biciklisek közül (fent),
ilyen lesz ha elkészül (lent)
Itt-ott parkosítás (fent),
holtág (lenn)
Még holtág (fenn),
izgatott gyereksereg (lent)
Park
Mingchun (fenn),
érdekes a waiguoren (lenn)
Ezek után Mingchunéknál tettem egy rövid vizitet, ahol megetettek, majd onnan elbuszoztunk a régi városba. A mai Fengjie ugyanis új, de aki olvas régebb óta, az tudja ezt. A víztározó miatt az emelkedő vízszint elől át kellett költöztetni csaknem az egész települést.
Azonban a régi város egy egészen aprócska szeglete túlélte a költözést. Ez a néhány tömb elég magasan feküdt ahhoz, hogy ne legyen veszélyben, így nem bontották el őket.Egészen más világ, érdekes, de határozottan lerobbant épületek. Fengjie minden bizonnyal jobban járt a gáttal. Nélküle még ma is valahogy így festene:
-
Építkezés rohamtempóban
Biztosan emlékeztek még a pár nappal ezelőtti képre az új épületről.
Azóta erősen belehúztak, ma egészen meg is döbbentem, hogy mennyit haladnak. Jó, az eredmény valószínűleg erősen chabuduo, de akkor is figyelemre méltó.
Emellett készítettem egy egészen aprócska videót is az egyik felsős másodéves osztályról. Épp zenét hallgattunk, s nem vagyok szakértő, de erős a gyanúm, hogy épp Justin Bieber nyivákol (ha van szakavatott véleményező, javítsatok ki!). Valami beütés folytán a Bieber gyerek ideát hatalmas sztár. Belegondolni is rossz…
Holnap Mingchunnal (aki egy másodéves felsős növendék, s régóta chatelünk illetve egyszer össze is futottunk, meg újévre hozott nekem cuki képeslapot) együtt elmegyünk valahova, ha minden igaz, bicajozni fogunk. Ez így elsőre elég érdekesen hangzik. Szemben a Kínával kapcsolatos sztereotípiákkal (melyek amúgy síkvidéken még ma is többé-kevésbé megállják a helyüket), Fengjieben én még egy darab kerékpárt nem láttam. Az utak meredekségét elnézve ezen egyáltalán nem csodálkozom. Mindenesetre emelkedőn fel nem tekerek, akkor majd visszatolja az én cangámat is Mingchun.:)
-
Napi szösszenet – kicsapongó gondolatok
Letelt az új félév első munkahete. Meglehetős nyugiban telnek a napok, igazán érdekes dolgok nem történnek.
Az egyik órámat elcseréltük az egyik kollégával, neki jelentősen jobb így, nekem meg igazán sokat nem zavar bele az életembe, így is illeszkedik az órarendbe.A tanári kantin asztalait kicserélték, amit felettébb jól tettek. Ráadásul szereltek rájuk egy-egy forgó bigyót, így a táplálékokhoz való egyszerűbb hozzáférést tekintve ez mindenképp kedvező.
Az utcánkban a kisboltok is elkezdték árulni a maxos Pepsit, ez a cukorbevitelem csökkentése szempontjából hatátozottan szimpatikus cselekedet nagyban könnyíti az életemet. Odahaza már jópár éve nem tömök a fejembe cukrot. Ez nem valamiféle reformkonyha következménye, pusztán szívesebben csökkentem a kalóriabevételem, mintsem hogy lemozogjam a fölösleget. (Magyarán szólva egy lusta dög vagyok.) Így aztán az édesítőszer sokat segít rajtam, na meg a cukormentes üdítők, miután kólából nem igazán vagyok mértéktartónak nevezhető.
Ideát viszont nem találtam édesítőszert sehol. Se itt, se Chongqingban, de még a sanyai Nyár Áruházban a Corner’s Deli-ban sem, pedig ott tényleg mindenféle nyugati cuccból kielégítő választék állt rendelkezésre. Jobb híján a kávémat cukorral szórom, ez van.
Ma benn voltam a bankban délután, ki akartam venni ezer yuant a számlámról, de az automata valamiért nem üzemelt. Mentem is a pulthoz, de irat nem volt nálam, így nem tudtak segíteni. Visszamenni már nem volt idő, mert pont a beérkezésem után engedték le a rácsokat. Vázoltam a helyzetet, hogy legutóbb sem kértek iratot, ezért is nem hoztam, erre a nő a pult mögött a saját pénzéből akart adni 500 yuant, azzal, hogy másnap bemegyek. Ehhez azért nem volt pofám, úgyhogy inkább használtam a másik közeli, de nem bankos ATM-et.
Néha vannak előnyei a hosszú orrú létnek…
-
A nyugati ember Kínában 2. – Pasizási lehetőségek
Ha már a kérdést vizsgáltuk a másik oldalról, úgy illendő erről is ejteni pár szót. A fellelhető szakirodalom elég szegényes, úgyhogy részben saját tapasztalatok alapján, de leginkább kínai férfiak és kisebb mértékben Kínában élő europid hölgyek élményeiből táplálkozva foghatok hozzá.
Míg a keleti lányok igencsak nem elenyésző mennyiségű fehér férfi fantáziáját mozgatják meg, addig a nyugati nők elsöprő többsége meglehetősen mérsékelten szimpatizál a mongolid srácokkal. A K-pop jelenség felfutásával párhuzamosan ugyan kialakulóban van egy szubkultúra, de még az ő vágyaik tárgya is egy erősen idealizált ázsiai férfimodell, aminek vajmi csekély köze van a hétköznapokban felbukkanó hímekhez.
Mint arról már írtam, magam is a többségi tábort erősítem, eddigi életem során nagyon kevés vonzó keleti srácot láttam. A szépség nagyon relatív, s komolyan alapoz a kulturális gyökerekre. Hisz’ nyilvánvaló, hogy mialatt számunkra nem annyira kívánatosak ezek a fiúk, addig a helyi nők ezt nem így látják.
De visszatérve hozzánk: ez a párosítás az esetek zömében eleve bukik a fentiek miatt, noha tagadhatatlan, hogy néhány pasi azért kompatibilisnek mondható küllemmel bír, s így nem teljesen lehetetlen.
További probléma, hogy a helyi férfiak kicsik. Most nem arra gondolok, hanem az egész emberre általában. A magam 178 centijével nem vagyok pont mérvadó, de így is elmondható, hogy a kínai srácok nagy része alacsonyabb egy átlagos nyugati nőnél. S nemcsak alacsonyabb, de vékonyabb, törékenyebb is.
A testmagasság a fiataloknál kedvezőbb, itt már nem annyira kiugró a 180 cm feletti érték. Ugyancsak tény, hogy az északiak nagyobbra nőnek, míg délen jóval kisebbek. Magánvéleményem szerint a déliek jóval kevésbé esztétikusak, nemtől függetlenül, Hainan területén kimondottan csúnya bennszülöttekkel lehetett találkozni.Mindezek, s az európai nők temperamentumához, viselkedéséhez kötődő prekoncepciók miatt nem is annyira egyöntetű a lelkesedés irántunk. A kíváncsiság persze itt is megvan, s a fehér női test egy merőben eltérő kreálmány, ami érthetően izgatja őket. A világos bőr, haj, hosszú orr, kerekebb idomok mind-mind erős csábítást jelentenek, aminek nehezen állnak ellen.
A konkrét kivitelezést ugyanakkor gátolja, hogy többnyire bátortalanok vagy épp ellenkezőleg, túlságosan is lényegretörőek. Az egyik legnagyobb előítélet természetesen a nyugati nők könnyen kaphatósága, így ez annyira nem nagy csoda.Ha a Kínába szakadt nyugati nő kalandozni akar, azt roppant könnyen kivitelezheti, a jelentkezőkből nem lesz hiány. A komoly kapcsolat vagy esetleg házasság azonban már egy más kérdés. A családok általában nem kimondottan repesnek a fehér ara ötletének hallatán, s a kulturális különbségektől, a nyugati nők viselkedésétől, kezelhetőségétől való félelem is elbizonytalaníthatja a fiúkat, hogy ilyen mélységben gondolkodjanak a jövőről.
Nem csoda, hogy kevés a hasonló pár. Wuhanban él egy lengyel barátnőm, akinek kínai férje van, s bár már évek óta házasok, a mai napig folyamatosan bámulja őket keleti és nyugati egyaránt. S a furcsálló kérdéseket is gyakran megkapják, mindkét oldalról.
___
Összefoglalva: ha bejönnek a helyiek, kalandozni, kevésbé komoly kapcsolatokba belefogni nem bonyolult. A tartós dolgoknál viszont várható macera bőven.
-
Apróbb változások
Némiképp átalakult az órarendem, de a különbségek nem jelentősek, s számomra kimondottan előnyösek. Úgy nagyjából maradt minden a régi, de két órámat átraktak más időpontra.
Többek közt a szerdai egy szem órámat is, így most a szerda teljesen üres. Hétfőn lett 4, kedden 3 órám, csütörtökön szintén három jutott, a péntek pedig maradt úgy, ahogy eddig, a meglévő 4 tanórával.Túlterhelve még mindig nem vagyok.:)
Ma reggel itt járt az új asszisztensem is, Wu Juan névre hallgat, huszonévesnek tűnő kollegina. Az angoltudása elég gyatra, de amúgy szimpatikus. Szülni volt oda, így eddig nem ismertem. Remélhetően gyümölcsöző lesz a kapcsolatunk.
Sajnos hangom megint nincs sok, de ezúttal legalább nem kell énekelni. Kiabálni viszont nem tudok, úgyhogy remélem, a kölykök nyugton lesznek a héten.