-
Holnap véget ér a családlátogatás
Ez az öt hét is eltelt, holnap a család előbb Saigonba, majd onnan Dohán keresztül hazarepül. Mivel nekem órám lesz, s egyébként is feleslegesen fordulnék, csak férjem megy velük a nagyvárosig, de holnap este már haza is ér.
Az ittlét amúgy kellemesen zajlott, magukhoz képest aktívak voltak, jártunk strandolni, Nha Trang templomait nézegetni és még az Óceánográfiai Múzeumban is (utóbbi egyben akvárium is). Ezekről majd írok külön posztot, amint ketten maradunk és újra jobban ráérek.
20-án, vagyis szombaton pedig majd én is utazom, vonattal, ahogy arról írtam korábban. Az utazás céljáról és kettőnk itteni életének alakulásáról is beszámolok hamarosan, akad néhány fejlemény. Távollétem idején az itteni óráimat férjem viszi majd, a múlt héten sikerült erről is megegyezni.
Részletek, mint ígértem, hamarosan, s máris tisztább lesz a kép.
-
Kánikula
Egy kisebb ideig aránylag hűvösebb volt, mint arról írtam, most viszont már lassan egy hete igencsak befűtöttek. Légkondi nélkül kibírhatatlan módon.
A jó időre való tekintettel a hosszú szőrrel megáldott Pamut is új frizurát kapott. Szegény elég csúnya lett, de legalább nem kap hőgutát.
-
Egy kicsit eltűntem
Mea culpa, egy kicsit megsűrűsödtek a napok. Kaptam még heti öt órát egy másik nyelvsuliban és egy kicsit már kezd tömény lenni a program. Még így sem dolgozom többet heti 20 óránál, de jut belőle minden napra és ráadásul három nap is rohadt korán kelek…
Na, de nem sajnáltatni akarom magam, ez az én bajom, s így sem panaszkodom, az új órákkal együtt már havi 300 ezer forintnyi helyi pénzt keresek, ami itt bőségesen elég, de egy kicsit még bele kell rázódni.
Amint tudok, majd igyekszem aktívabb lenni, megígérem.
ui.1: Ma megcsinálták a hídon lévő oszlopokat. Hegesztgettek is, jobb, mint előzőleg volt.
ui.2: Lehet, hogy kapunk még egy tájfunt, bár az előrejelzés egyelőre még bizonytalan. Ha ide is ér, valószínűleg egy kisebb zuhival megússzuk.
ui.3: Van még egy motorunk.
-
Időjárás
Mostanában elég vacak időnk volt, ami sajnos az esős évszakra való tekintettel még egy darabig feltehetően fenn is marad. Jött egy kisebb ciklon, amitől két napig folyamatosan ömlött a csapadék (a hőmérséklet nem alacsony így sem, a leghidegebb hajnalon volt 23 fok), s holnapra jön egy még nagyobb.
Ez utóbbi hatására 100 km/h-s szelekkel kell számolni, s közel 200 mm esőre. A hajók már mind bemenekültek a tengerről. Reméljük, azért túléljük, s viharmentes időben azért nincs olyan rossz idő sem, tegnap konkrétan majdnem megsültünk, olyan szinten sütött a nap.
-
Bővülő család
Nem, még mindig nem kaptam kedvet a gyermekvállaláshoz, s ez a helyzet már kétlem is, hogy a jövőben változni fog.
Noha a gyerekekhez tartósan, életvitelszerűen nem nagyon van türelmem, a kisállatok egy másik kérdés. Korábban bő tíz évig foglalkoztam tengerimalacokkal, de ennek sajnos már elég régen vége szakadt. Mindig is incselkedtem a gondolattal, hogy valamikor újrakezdjem, mert iszonyat imádom ezeket a kis legelésző rágcsálókat. Mivel Kínában ehhez nem igazán voltak alkalmas körülmények, nem is éltem ki ez irányú vonzalmaimat. Itt viszont bőven van helyünk, s a klímának hála egész évben fű is, így végül engedtem a csábításnak.
Anélkül, hogy nagyon ilyen irányba vinném a blogot, azt a laikusok számára el kell mondjam, hogy ezek az állatok cirka 6-8 évig élnek, s tartásuk nem kicsi felelősség. Érző, szociális lények, s a megfelelő egyedek beszerzése még otthon sem annyira egyszerű, itt meg pláne. A keverékek génállománya sokszor problémás, mivel a kereskedésekben, hozzá nem értő hobbiszaporítóknál gyakori a beltenyészet, s a túl korai vemhességek is. Kínában, ha hébe-hóba láttam tengerimalacot, kivétel nélkül borzalmas körülmények között sínylődtek, s rendkívül alultápláltak voltak. Ezek után Vietnámban sem számítottam jobb helyzetre.
Pedigrés, tenyésztett állatok esetén is vannak bibik, az ő genetikájuk a sok azonos allél miatt valamivel egysíkúbb, mint egy egészséges keveréké, de kevesebb az egészségügyi probléma, s ellenőrizhető a családfa.
Vietnámban feltehetően nincsenek normális tenyésztők, így Ausztráliában vagy Szingapúrban kezdtem el gondolkodni. Utóbbiban találtam is néhány szimpatikusnak tűnő szakembert, s nekem tetsző kölyköket is. Az élet azonban közbeszólt. Nha Trang-i felfedezőtúráink egyikén belefutottunk egy állatkereskedésbe, ahol malacok is voltak. Szegényeken nagyon megesett a szívem, így három kislányt muszáj volt kimentenem. Szívfacsaróan kicsi helyen voltak, nemenként nem különválogatva, rácsos padlójú ketrecben (ez utóbbi nagyon nem nekik való, tönkreteszi a lábaikat). Az étel sem volt megfelelő, s túl sokat sem kaphattak, mert nagyon soványak is voltak.
Szóval hazahoztuk őket, s a lépcső alatti egykori haltartó helyre kerültek. Mostanra egész szépen be is rendezkedtem náluk, s kezdenek barátkozni is. A legkisebb sajnos majdnem biztosan vemhes, ami nagyon nem jó hír, de még reménykedem, hogy tévedek. A másik kettő talán megúszta, rajtuk semmi jel, de ha az elmúlt néhány napban estek meg, még bő egy hónapig ez sem kizárható.
A szomorú előéletük ellenére most jól vannak, életükben először futkároznak, s láthatóan boldogok. Ha nem rejtenek meglepetést, én is maradéktalanul az leszek, ha mégis, majd megoldjuk, csak ne legyen komplikáció.
És ha már ennyit ömlengtem, jöjjön egy jó adag kép is.
________________________________________________________
Bár imádom ezeket a jószágokat, tisztában vagyok vele, hogy nem mindenki érez hasonlóképp. Szerencsére megvannak a hasonló fanatikusoknak szóló fórumok, így ki tudom élni a megosztási hajlamaimat is, ha elkap a hév. A Szecsuánblog nem fog átmenni gügyögésbe, s életük minden egyes rezdülésével sem akarok itt boldogítani senkit. Azt azért nem garantálom, hogy hébe-hóba nem hallotok a velük kapcsolatos fejleményekről, de igyekszem visszafogni magam.
-
Piac
Ma piacozni voltunk, ha már akad egy közeli a környéken, Vĩnh Hải városrészben.
Ez a piac teljesen helyi, kiesik a turistarész forgatagából, így az árak is a helyiekre vannak szabva, akárcsak a fellelhető árukészlet. S kellően harmadik világbeli hangulat is honol. Húst egész biztosan nem vennék itt, de élőállat is vágatható, s rengeteg gyümölcs és zöldség is akad. S persze bánh mì chuột is, ami szó szerint kenyéregér, amúgy meg egy kisebbecske pékáru, abszolút vállalható, nyugatias ízzel. Itt egyértelműen nincs kenyérhiány.
Az árak is kifejezetten barátságosak. Három normál méretű lime-ért fizettünk cirka 50, 6-7 paradicsomért 110, 10 kisebb tojásért 190 forintnyi đồngot. A legnagyobb tojások belekerülnek 2400 đồngba is (kb. 28 Ft), s a kettő között akad még vagy három árkategória. Van kacsatojás is, valamivel drágábban, de még mindig olcsón.
A helyiek erősen délies mentalitással bírnak. Sziesztáznak úton-útfélen. Érdemes megvizsgálni a képeket, akadnak szendergő árusító hölgyek is.
-
A házról és a környékről
Nha Trang Vietnám déli részén fekszik, trópusi éghajlaton. Nem nagy város, cirka négyszázezres, így abszolút élhető méretű. Nagysága alapján az országon belül sem tartozik a nagyok közé, csupán a nyolcadik a sorban. Ezzel együtt sem elhanyagolható, mert ez Vietnám legjelentősebb turistadesztinációja, az egyik legkellemesebb időjárással.
A város nem nagy területre sem, egy cirka 5 km-es sugarú kör lefedi csaknem az egészet, így távolságok is alig léteznek. A kínai városok hatalmas épületei után megnyugtatóan hatnak az itteni átlag három-négyszintes házak, magasabb példányokból nem sok akad, de azért áll és épül 1-2 huszonx emeletes magasház is. De határozottan nem ez a jellemző.
Mint az alábbi képen is látszik, mi egy folyami szigeten élünk, s másik két szigeten át vagyunk megközelíthetőek, kizárólag motoroknak elég széles utakon.A ház maga hatalmas és kifejezetten szép. Az emeleten két háló és két fürdőszoba, a földszinten nappali, konyha, fürdő és étkező van, s hátul van egy apró kertünk is, s az első udvaron is áll néhány növény. A szomszédság is csendes, s három oldalról üres parcella áll mellettünk, amelyek egyikén kókuszpálmák nőnek nagy számban. A folyó is csak néhány percnyire van.
A zöldterületeken sűrűn bóklásznak kecskék, s olykor csirkék is. A ház hátsó része után közvetlenül áll egy másik, nagyobb, ahol állítólag egy amcsi él. Madarakat tart, így az erkélyről ezek hangjait lehet hallani. A néhány tényleg mutatós, zömmel nyugatiak által lakott épület mellett a népesség zöme a szigeteken is helyi, akik eléggé más fajta házakban élnek, s európai szemmel nem is túl komfortosan. A szűk utak mentén boltok is akadnak, alapvető cikkeket így itt is kapni, de kiérve a már normális utakkal is rendelkező, innen utolsó szigetre már közepesebb méretű vásárlóhelyek is akadnak. Az egyik nagyobb helyi piac sincs messze.
Raktam be néhány képet a ház belsejéről is. Egyelőre még elég üres, mert a cuccok még úton és kicsit nagy a rumli is.
Eddig abszolút bejön az ittlét, s szerencsénkre az eső is alig esik, noha épp itt lenne az ideje. Ha mégis rákezd, hát annyi baj legyen, még mindig nem vagyunk cukorból.
-
Már van internet
Ma végre megjöttek a szakemberek és elvégezték a bekötést. Munkatempójukat és hozzáértésüket látva nem csodálkozom azon, hogy négy napba került kiérniük, elvégre cirka nyolc kliens simán lehetett még előttünk, s kötve hiszem, hogy naponta kettőnél több címen képesek végezni.
Korán, már kilenc előtt itt voltak, s már majdnem dél volt, mire leléptek. Ezután szinte egész Vietnám bezár bő két órára, elég délies hangulat van a sziesztához.
Ittlétük alatt nem csináltak sokat. A feladatuk egyébként annyiból állt, hogy a ház bejáratától kb. két méterre álló póznáról idevezessék a kábelt, a kábel végére ráapplikálják a dugaszt, majd valamit konfiguráljanak a magukkal hozott routeren.Hosszú tanácskozás előzte meg, hogy hol kerüljön a házba a vezeték, majd végül a már meglévő nyílásra szavaztak (elvileg korábban is volt már itt net). Bár szerettük volna, ha a kábelt egészen a felső szintig elvezetik (elég nagy a ház, s idefenn már kicsit gyengébb a jel, ha a router lenn van), ez meghaladta a képességeiket, így inkább behúzták cirka egy méternyire, s a dobozt elhelyezték a kanapé tetején. Mert miért ne.
Ejtőztek hosszan a padlón is, érdemi tevékenységet nem csinálva, de hát ez van, ezt kell szeretni. Végül nagy nehezen leléptek, amit már egészen kitörő örömmel fogadtam, hisz’ ez egyúttal azt is jelentette, hogy nekiállhatunk a mi részünknek.Szerencsére a teljes kábelhosszal nem spóroltak, feltekerve ott lógott a házoldalon legalább 20-30 méternyi, így ezt kibontottuk, behúztuk, majd felvezettük a vezetéket az emeletre. Maradt még bőven anyag így is. És az egész manőver nem igényelt többet 10 percnél, s csak azért tartott ilyen sokáig, mert egy-két helyen létrát kellett használnunk.
Korábban nehezen hittem volna, de a kínai szakik is tűnhetnek vérprofinak. Csak meg kellett találni a számukra kedvező összehasonlításhoz szükséges versenyzőket.
-
Nha Trangból, kis csúszással
Még ma sincs bekötve az internet, így képek nélkül és röviden jelentkezem. A helyzet még nem teljesen optimális, de már mindenképp írni akartam.
Hétfőn megnéztük, lefoglalóztuk, majd kedden ki is vettük a házat. Nem apró, két szintes, 220 négyzetméteres és egészen klafa. Leszámítva az internetet, merthogy az ígéretekkel ellentétben még mindig nem kötötték be. De holnap már elvileg tényleg. Majd meglátjuk. Addig mobilnet lesz. Alapból is szereztünk már vasárnap, telefonszámmal együtt, de csak 2 Gb a keret, ami így, hogy nincs itthon wifi, hamar elfogyna. Vettünk hát egy 15 Gb-os netes kártyát is, immár a tulaj kontójára, amíg a helyzet rendeződik.
Nha Trangot kettészeli a Cai folyó, s ebben van pár szigetecske. Nem nagyok, s elég egzotikus az úthálózatuk is, mivel nem elég szélesek az autóknak, csak motorozni lehet. Ez nekünk nem baj, mert egyébként sem terveztünk autót venni, viszont cserében sokkal nagyobb a nyugi. A motorok mondjuk a város más részein is dominálnak, de azért arrafelé nem csak azok fordulnak elő.
Szóval, a szigetek egyikén élünk, közel a központhoz, de mégis távol. Két szigeten át vezet az út, s a miénken belül is egy egészen apró utcában lakunk, ahol csak cirka öt ház van, s a két mellettünk fekvő telek is üres. Ezeken sokszor kecskék legelnek, s néha csirkéket is látni. Kókuszpálmákkal is rendesen el vagyunk látva, de a termés betakarítása azt hiszem, erősen meghaladná a képességeinket.
Két napig bérelt motorunk volt, majd végül vettünk egy sajátot. Nyitottunk bankszámlát, s váltottunk pénzt is, amivel egyből lett néhány százmillió helyi fizetőeszközünk. De erről majd máskor, mert mindkettő kifejtős.
Nha Trang eddig egyértelműen kellemes helynek tűnik. A turistás partszakasz szépen karbantartott, beljebb pedig már a jólesően lerobbant viet állapotok uralkodnak. A szigeteken pedig még egzotikusabb a helyzet, a főleg külföldiek által lakott nagy és szép házaktól eltekintve.
Van finom pékáru és másfél literes zérós kóla is, s három nagy bevásárlóközpont is elég széles kínálattal. Élhető méretű, igencsak trópusi klímájú, tetszetős vidék ez.
Csak már legyen normális netünk végre…
-
Öt év Kínában IV. – A helyi élet külföldiként
Kína elég gyökeresen elüt a nyugatról érkező kitántorgók megszokott otthoni lakóhelyétől. Nekem ebbe szerencsére már volt szerencsém belekóstolni korábban, még az angoltanári karrierem megkezdése előtt is: jártam itt többször turistaként és/vagy munkaügyben, illetve még ezt megelőzően egy tanév erejéig tanultam is (ez már olyan régen történt, hogy meg sem merem mondani, mikor).
Szóval nem ért teljesen váratlanul a helyzet, s további előnyöm volt, hogy beszélek kínaiul, ami nélkül pl. Fengjieben elég erősen meg lettem volna lőve. Nagyobb településeken azért nem ennyire vészes a helyzet, több, esetenként sok a külföldi, s a helyi kínaiak között is többen fordulnak elő viszonylag használható angoltudással. És legrosszabb esetben xianningi kollégám, Javier módszere is működhet. Ő ugyan egy kukkot nem értett az itteni nyelven, de mexikói ősei révén jól ment neki a gesztikuláció, s valahogy feltalálta magát. Azt mondjuk azóta sem tudom, vonatjegyet önállóan hogyan bírt venni, de abszolválta még ezt a feladatot is.
Külföldiként az itteni életünk nagyban függ attól, hogy hova keveredünk. Vidéken, belsőbb, esetleg kisebb városokban lényegesen kevésbé komfortosak a lehetőségek, mint mondjuk Shenzhenben vagy Shanghaiban. Az étkezés komoly probléma lehet arrafelé, főleg, ha nem bírjuk a helyi kaját. Ez mondjuk szerintem nehezen elképzelhető, én imádom, de ettől függetlenül egy max. fél év után már nagyon vágytam valami otthonira emlékeztető kosztra. És főleg kenyérre. A helyi kenyerek kevés kivétellel a fogyaszthatatlanság határait súrolják, édesek, de nagyobb városokban a nagy szupermarketekben, illetve Shenzhenben akár közönségesebb pékségekben is bele-bele lehet futni bagettekbe, vagy más, európaibb jellegű pékárukba.
Kínában igazán beilleszkedni sem lehet. A külsőnk mindenképp elárul, így a helyivé válás folyamata elképzelhetetlen. Ez persze nem akkora tragédia, engem legalábbis nem viselt meg. Külföldiként az ember érdekesnek számít (minél kevesebb a nyugati egy adott helyen, annál inkább). Gyakori a közös fotózkodásra való felkérés vadidegenektől, a bámulás és persze az elmaradhatatlan hellózás. Ezzel nem nagyon lehet mást kezdeni, mint megszokni. És az ember adaptálódik is. Fengjieben nagyon zavart, de ott tényleg egyedüli külföldi voltam az egész járás területén, így ha az utcán jártam, az emberek megálltak és bámultak utánam, amíg el nem tűntem a látóterükből. Ehhez képest itt, Shenzhenben nekem fel sem tűnik, hogy néznek, noha férjem szerint igen, de ez a korábbi tapasztalatokhoz képest elhanyagolható. Ha nagyvárosba keveredik az ember, ez nem egy fajsúlyos, komoly probléma vagy zavaró tényező.
Az érdekesség azzal is jár, hogy külföldi ismerőssel bírni menő dolog, így aztán boldog-boldogtalan barátkozni akarhat. Még akkor is, ha amúgy egyáltalán nem lehetséges a kommunikáció. Ha mégis, általában akkor sem életreszóló barátságok kialakulásáról van itt szó, egy idő után általában ráunnak az emberre. Azért vannak itt is kivételek, szereztem kitartó és fontos barátokat is.
A kínai városok nyugati szemmel elég furák lehetnek. Jól megfér bennük egymás mellett a lerohadt régi, s a korszerű, mutatós új is. A lerohadó részeket persze előbb-utóbb szanálják, hogy új házakat építsenek helyettük, viszont néhány valóban nívós, normálisan kivitelezett újdonságtól eltekintve a többi nagyon hamar, 1-2 évtized alatt ugyanúgy amortizálódásnak indul.
Hipertisztaságra sem kell számítani. Bár már hajnali 3-4 felé elkezdődik a tisztogatás, s ennek eredményeképp hajnalban szinte minden szemétmentes, a népek tesznek róla, hogy ez ne maradjon így sokáig.Kína rendkívül biztonságos ország. Elvétve fordulnak elő erőszakos bűncselekmények, s ezek a lehető legritkábban érintik a külföldieket. Az ujgur szeparatizmus és a nemzetközi helyzet fokozódása nyomán igyekeznek megelőzni az esetleges terrorcselekményeket, de ezekből Kína magterületén szerencsére csak mutatóban fordult elő egy-kettő, ami Kína méreteit tekintve még mindig nem nagyon rontja az ország statisztikáit.
Az ujgurok otthonában, Xinjiangban a helyzet valamivel forróbb, ott néhány évente sikerült valamit alkotni, de most pár éve csend van, amióta igen keményen ráállt a hatóság az ügyre.
Ami a lényeg, Kínában félni tényleg nem kell. A rendőri jelenlét érezhetőbb, mint mondjuk odahaza, de ez sokkalta inkább megnyugtató, mint idegesítő tényező. Turisztikailag érzékenyebb területeken sűrűbben fordulhatnak elő külföldieket is érintő lopások, csalások, de az ország maradék 95%-ában gyakorlatilag példátlan, hogy bárki is le akarna húzni vagy be akarna csapni. Szeleburdi tudok lenni, a telefonjaimat már legalább háromszor hozták utánam az évek során különböző beülős helyekről lélekszakadva, s a visszajárót sem nyelik el. Tegnap a postáról hazaindulva folyamatosan csörgött a telefonom, mert jöttek nekem 45 yuannel, amiről nem is tudtam, így kérték, hogy menjek vissza. Odahaza mintha nem teljesen lennének ezek életszerű helyzetek, ugye?Ami külföldi fejjel leginkább nehezen feldolgozható, az a fejlődés. Itt állandóan, mindenhol épülnek valamit. A xinjiangi sivatagi porfészek Ala’erben ugyanúgy, mint Fengjieben. A nagyvárosokban meg pláne. Egy évtized után egész biztosan felismerhetetlenné válik egy korábban megszokott hely, a változás folyamatos és villámgyors. Az infrastruktúra is eszeveszetten bővül. A blogon rengeteget írtam a folyamatos, egész Kínát érintő metróépítésekről, a gyorsvasúti hálózat rekordütemű építéséről. Ez utóbbi már jó ideje a legkiterjedtebb a bolygón, s a 300+ km/h-s sebességgel haladva Kína gigantikus távolságai is könnyedén legyőzhetőek.
Ugyanakkor hazudnék, ha azt mondanám, Kína mindenkinek való. Én tényleg imádom ezt az országot, s nagyon szerettem itt élni, de aki kevésbé tolerálja a kaotikus közlekedést, a tömeget, a balfék szakembereket, az agyműködésre képtelen bürokratákat vagy az olykor értelmetlen szabályozásokat, az inkább ne jöjjön ide. Esetleg turistaként, mert azért Kínába belekóstolni senkinek nem árt meg, sőt!
————————————————–
Ma vacakol a VPN, talán érzi, hogy megyünk, így képeket nem raktam a posztba. Remélem, azért így is tetszett.