Ma Richard középsulijának három, angolul meglepően jól beszélő növendékével szórakoztunk a belvárosban. Elvittek egy egész klassz helyre, ahol különböző játékokat lehet játszani.

Mindegyik ugyanarra a szisztémára épül, így talán különböző pályák lennének a helyes megfogalmazás. A szituáció adott: különböző mennyiségű szobán kell keresztüljutni a helyiségekben fellelhető információk segítségével. Az egyes szobák közti átjáráshoz, illetve a végső kiszabaduláshoz vagy ajtókódra vagy kulcsra van szükség, amikhez elég agyalós feladványokon át vezet az út.

A hangulat fokozása érdekében sötét van és csak zseblámpák állnak a játékosok rendelkezésére, továbbá előfordul pár ijesztőbb hang vagy tárgy is.

Legutóbb Javierrel jártak ott, akkor egy hétszobás pálya két szobáját fejtették meg a rendelkezésre álló egy óra alatt, most csak kettőből állt a pálya, de azzal némi külső segítséggel (a személyzet behívható elakadás esetén) végeztünk is.

A kihívást élveztem, s érdekes is volt, de azért nagyban rontotta a helyzetet, hogy négyen voltunk, s a többiek általában idegesítettek, s csak nehezítették az előrehaladást (bocs, már nem változok, a természetem mindig is kedves marad). Egyedül határozottan jobb lett volna, s akkor jutott volna zseblámpa is, meg úgy minden feladvány rám maradt volna.

Sajnos a telefont le kell adni bevonulás előtt, így fotózni nem tudtam. A feljáró melletti fal tele volt mindenféle látogatói firkálmánnyal, most már közép-európai nyelvű is akad. Lefotóztam, de sajnos nem elég éles a kép, így azt sem tudom megmutatni.
Amúgy ígérem, igyekszem aktivizálni magam. Most, hogy végre megint kényelmesen netezhetek, már a megfelelő lelkiállapotban vagyok hozzá.