• Mindennapi kenyerünk

    Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján lássuk hát, nagyjából mivel etetik a tanarakat a kantinban. 

    A tanári étkezde hétköznapokon biztosít ellátást, napi háromszori étkezés formájában. A reggeli ára 2.5 yuan. Ezért az ember az alábbiakat kapja:
    – 1 db főtt tojás,
    – igény szerinti mennyiségű nagyon híg, majdnem csak vízből álló leves, amivel a többi táplálék öblítgethető, és
    – 1 nagy csésze, tésztával, kisebb (általában marha)húsdarabokkal, némi zöldáruval megrakott leves – ez utóbbi sűrű, tápláló, kevés lével. Kérhető csípős és nem csípős verzió, ezeket a szakácsok porciózzák.
    A reggeli mindennap nagyjából ez, apróbb változtatásokkal, de a mennyiség bőven vetekszik egy magyar menza ebédjével.

    A 6 yuanért vesztegetett ebéd és vacsora nagyjából ugyanolyan, az időpontokat leszámítva nem megállapítható, hogy épp melyiken van az ember.
    Ezeken az alap a rizs. Egészen törékeny termetű, fiatal pedagógusleánykák is hatalmas mennyiségben képesek fogyasztani, s teszik ezt anélkül, hogy az alakjukon bármi csorba esne. Rendkívül elenyésző méretű ember kövér.
    S akkor nézzük, mik a leggyakoribb fogások…

    1. A mi paprikás krumplinkhoz hasonló étek sok lével, a kolbászt leszámítva. Olykor csak krumpli van benn, máskor különböző húsdarabkák is. Néha készülhet édesburgonyából. 
    2. Csipszvastagságúra felszelt, (enyhén) főtt burgonya (fűszeres). Egyike a sűrűn előforduló zöldségtálaknak.
    3. Kínai kel enyhén pirítva. Lehet önállóan, de sokszor van szalonna is hozzá.
    4. Rizottószerűség. Az egyetlen itteni kaja, amiből nem eszek, mert szerintem vacak. Felpúpozott, ragacsos állagú rizsben többnyire baromfidarabok.
    5. Sült szalonna fűszeres, hagymás mártásban. Ez egy korrekt méretű szalonnadarab rendesen kisütve, felszeletelve. Kimondottan finom.
    6. Leves burgonyával, szalonnával, zöldségekkel. Finom ez is.
    7. Tofu. Felkockázva, valami mással még nyakonöntve. Nyami.
    8. Gomba legkülönbözőbb verziói. Mind finomak. Előfordulnak levesben, kisütve, stb.
    9. Minden alkalommal van legalább egy olyan fogás, amiben van disznóhús, az otthon is megszokott, vékonyra szeletelt kínai módra. Ezek az ételek jellegükben nem is nagyon különböznek a magyarországi kínaitól: zöldségek (répa, hagyma többnyire), hús megpirítva.
    10. Leves is van minden nap. Többnyire étkezés végén fogyasztjuk, meg persze közben abból is szedünk ki nekünk tetsző dolgokat. Előfordul sokféle. Tartalmazhat tojást, zöldségeket, üvegtésztát, húst, ritkán még moszatot is.

    Összességében elmondható, a magyar igényekhez képest lényegesen kevesebb a hús, viszont nagyságrendekkel több a zöldség. Van viszont gyakran szalonna, elég szép fajta, a hazai császárhoz hasonlítható.
    Volt már olyan nap, hogy egyszerre volt leves egész csirkével, mellé tál hallal, másik kajában nagy disznódarabokkal, szóval néha elég kiszámíthatatlan. A napi 8-9 fogásból azért átlag 4-5 a fentiekből kerül ki, ezek elég általánosnak mondhatók.
    Hétfőn majd megpróbálok fotózni, hogy kicsit jobban el lehessen képzelni, ha szépen kérem, biztosan nem veszik zokon.

  • Sportnap és zenebona

    Jövő hónapban sportnap lesz a suliban, ahol a kölykök összemérhetik a tudásukat az egyes versenyszámokban.
    A versenyzést követően pedig ünnepi zenebona is várható, színpaddal, s itt jövök én is a képbe.

    Ugyanis pár hete, amikor először szóba került a dolog, rábólintottam, hogy segítek betanítani pár angol popdalt a fellépésre kiérdemesült diákok némelyikének, merthogy a műsort azt az iskola növendékei szállítják.
    Miután valahogy az is kiderült, hogy ismerek néhány kínai muzsikát is, onnantól már nem lehetett visszakozni, s bizony én is ott leszek a fellépők közt egy dal erejéig. Szép lesz.:)
    Na nem mintha olyan professzionális tehetség lennék – ezt nagyon udvariasan fogalmaztam meg -, de nekik mindenképp érdekes, látványos, hogy egy waiguoren (külföldi) kínaiul csinál dolgokat, különösen, hogy ének közben akcentusom sincs (nem tudnak bezavarni azok a nyomorék hanglejtések), ami még különlegesebbé teszi számukra a showt.

    A probléma most ott látszik kialakulni, hogy jelenleg énekelni egyáltalán nem tudok, a falzett hangok helyett csak levegő jön, miután ez a remek devla így kicsinált. Volt már ilyen korábban is, max. pár hét alatt helyrejön tökéletesen, de nekünk szombaton már próbák lesznek, ahol ha nekem nem is lenne muszáj a saját számomat nyomni, mivel kb. 10 éve ismerem a dalt, viszont a suhancok énekét pusztán szóbeli instrukciókkal kicsit nehézkes lesz csiszolgatni.
    Ma a beszédhangom már olyan 90%-os,  ha nem állok le a teázással, remélhetően javulok eleget a hétvégéig, de egyre valószínűbb, hogy kénytelen leszek a sós vizes nazális tisztogatást meglépni, ami nagyon nem kellemes, ellenben fájdalmas élmény, bár kétségtelenül hatásos. Péntek estig még várok, hátha megszán a sors.

    Ja, ha valakit esetleg érdekel, Zhang Huimei (egy tajvani énekesnő, aki itt a szárazon is rendkívül híres, ezen a nyelvterületen akkora ikon, mint odaát pl. Madonna) Ting Hai című produkciójával fogom majd a tervek szerint szórakoztatni a nagyérdeműt.
    A dalocska (már elég régi) videója itt:

    Itt pedig a dal tavalyról a világ körüli turnéról (elég bizarr hajjal:D):

  • Beteg

    Veve beteg…

    Amy etet.

    Itt majd. Most nem esik jól semmi. Később.

    —————————————————————————————————————–

    UPDATE: Ma már egy fokkal jobb állapotban ébredtem, bár hangom még továbbra sincs sok. Elég csúnyán megfáztam. Amy ma is hoz kaját, az asszisztensem meg valami gyógyszert, bár lázcsillapítóm van, másra meg szerintem nincs szükség. A tea fogy ezerrel, iszom, ha kell, ha nem. Korábban mindig bevált.

    Sajnos tartok tőle, hogy nem ez lesz az utolsó nyavalya, ami elér, amíg itt leszek. Miután el vagyok szokva Kínától, errefelé meg pláne nem jártam soha azelőtt, védtelen vagyok, mint egy kisgyerek. A legapróbb szarságokat is elkapom, nincs kialakult immunitás. Pedig még egész büszke is voltam magamra, hogy az ideutazók szinte 100%-át elérő hasmenés (még ha higiénés problémák nincsenek is, a helyi baktériumflóra egész más, így az ismerkedős fázisban szinte elkerülhetetlen ez a fajta végkifejlet) nálam nem jelentkezett soha.
    Hát, az ilyen taknyos-köhögős-lázas dolgok viszont eszerint igen, pedig amúgy nem vagyok beteges, odahaza úgy 2-3 évente egyszer ér el telente valami, amit néhány nap teázás helyre is tesz.
    Remélem mindenesetre, hogy lassan itt is megedződök, aztán ilyen közjátékok nem keserítik az életemet.

    Az állapotomnak köszönhetően tegnap nem tanítottam, s ma sem fogok. Holnap már talán.

    UPDATE2: Az asszisztensem megjött az ellátmánnyal. Az elmúlt 10 évben összesen nem ettem ennyi gyógyszert, amit a patikus összerakott. Bár eredetileg csak C-vitamint kértem…

    P1010004_3.JPG

    A zacsiban lévő adagot naponta háromszor, étkezés után. A kis sárga antibiotikumból szerencsére csak ezt a kettőt kell beszedni naponta.
    Hát, ha nem mérgeződök meg, akkor ez a lórugás feltehetően helyretesz. Tessék szurkolni.

  • Télidőzóna

    Eljött ez a nap is, kevesebb mint két óra múlva már 7 óra lesz az eltolódás az otthon és a fengjiei lankák közt. Magyarország ugyanis – a többi környékbeli országhoz hasonlóan – visszaáll a téli időszámításra, ami egyébként a szabatos verzió, a nyári az anomália a rendszerben.

    Miután az ötlet megvalósítására több helyen inkább aludtak egyet, Európán kívül nem is igazán terjedt el. Ennek megfelelően Kínában sincs óraállítgatás – vagyis mi tartjuk az időt.

    Van azonban a kínai időnek egy másik, érdekesebb aspektusa. A bolygó forgásából adódóan földrajzi értelemben 15 hosszúsági fokonként van egy óra eltolódás, vagyis ennek megfelelően 15 fokonként vannak kijelölve az időzónák.
    Ez persze politikai és társadalmi okokból nem valósult meg teljesen szabályosan, a gyakorlatban befolyásolják a földrajzi, ország- vagy belső határok vagy a szándék, hogy egy-egy entitás hova, melyik zónába szeretne tartozni – nem is beszélve a különc országokról, akik a saját idejüket Greenwich-hez képest nem egész órában adják meg: a néhány félórában számoló mellett van egy 45 perces is…

    time_zones.jpg

    A pontos, földrajzi időért érdemes a széleken lévő órákat, illetve a színüket nézni. Mint látható, az 1-1 órás csúszások elég gyakoriak.[1][2]

    No, de visszatérve Kínához: az ország elég szélesre sikeredett, ami nem is akkora csoda, miután majdnem 10 millió km². Földrajzi értelemben igényelne is legalább három időzónát, azonban a kormányzat egységesítési törekvéseinek hála csak egy van. Szerte az országban a pekingi középidő szerint zajlik az élet.
    Itt Fengjieben is igazából már egy zónával beljebb lehetnénk, de mivel nem, ez azt eredményezi, hogy a kb. egy órával sötétebb van még reggel, viszont egy órával később is megy le a nap.

    chinatime.png

    A kommunisták 1949-es hatalomra kerülése előtt használt időzónarendszer az ország által ma felügyelt  területekre vonatkoztatva.

    A nyugati széleken, Tibetben vagy Xinjiangban (Hszincsiang) az eltérés már lényegesen durvább, télen 9 körül felkelő nappal. De cserébe egy időben sugároz a televízió, s az amcsikkal ellentétben nem tudják ellőni idő előtt a spoilereket a műsorról.:)

    
    

    ¹ A volt Szovjetúnió és Mongólia területén a térképen látható időzónák idejéhez +1 órát kell adni. Ezzel egyúttal jellemzően a helyükre is kerülnek.
    ² A térképen csillaggal jelölt közép-keleti és dél-ázsiai országok alkalmaznak egyedi, a fenti időzónarendszer felosztásában nem elhelyezhető helyi időket. További kivétel még Ausztrália középső része, ott a két szélső zónához képest fél óra az eltérés a belsőn. A legnagyobb kakukktojás Nepál, ahol Greenwich +5:45 óra az idő.

  • Tanulni, tanulni, tanulni…

    Lehet Lenin elvtárs egykori aranyköpése is befolyásolja a jelenlegi helyzetet, hisz’ névleg a Kínai Népköztársaság egy szocialista államóriás – az más kérdés, hogy gyakorlatilag nagyon messze áll ettől az állapottól.
    Mindenesetre az érvényesülés eszköze – hogy közhelyeket is puffogtassak – a képzettség itt is, ennek megfelelően a diákokra kifejtett nyomás – szülői és iskolai részről egyaránt – hatalmas.

    Sokszor olvasni, hogy odahaza mennyire túlterheltek a nebulók, hát azt hiszem, az itteniek mély megkönnyebbüléssel vennék tudomásul, ha csak annyira lennének lekötve. De a körítés után szerepeljenek a tények: a tanulók napirendje.

    P1010003.JPG

    Reggel

    6:20-6:40: ébresztő, készülődés – ez értelemszerűen a kollégistákra vonatkozik. Pontban 6:20-kor megszólal a csengő, majd ezt követően a vidám muzsikaszó.
    6:40-6:55: reggeli torna.
    6:55-7:25: reggeli. 
    7:25-7:30: megérkezés az osztálytermekbe (ez már a külsős tanulókra is áll).
    7:30-8:10: reggeli gyakorlás. Tanári felügyelet mellett a diákok tanulnak, ismételnek.

    Délelőtt
    8:20-9:00: első óra.
    9:10-9:50: második óra.
    9:50-10:25: szemtorna ideje. A megszólaló zene és számolás ideje alatt elvileg ez lenne a teendő, a gyakorlatban tanulnak.
    10:25-11:05: harmadik óra
    11:15-11:55: negyedik óra

    Dél
    11:55-12:30: ebéd. A nem kollégisták hazamehetnek.
    12:30: kapuzárás. A kollégistáknak a szobájukban kell lenni, amit ellenőriznek.
    12:40-14:00: ebéd utáni alvás.

    Délután
    14:20-14:30: gyülekező az osztálytermekben. A külsősök is megjönnek.

    14:30-15:10: ötödik óra.
    15:20-16:00: hatodik óra.
    16:10-16:50: hetedik óra.
    17:00-17:40: szabadidő, sportolás. Ez alatt jellemzően a pályán játszanak.

    P1010004_2.JPG

    Este
    17:40-18:30: vacsora.
    18:30-18:40: gyülekező az osztálytermekben.
    18:40-19:20: első esti óra (ugyanolyan tanórák az estiek is, mint a többi).
    19:30-20:10: második esti óra.
    20:20-21:00: harmadik esti óra.
    21:10-22:00: esti gyakorlás. A nem kollégisták a harmadik óra után hazamennek, a kollégisták maradnak és tanári felügyelet mellett maguk tanulnak, gyakorolnak, leckét írnak.
    22:10: visszatérés a szobákba.
    22:30: villanyoltás.

    Hétfőnként, ha nem esik, 7:30 és 8:10 között a sportpályán van eligazítás, zászlófelvonás, igazgatói beszéd a tanárok és diákok részvétele mellett.

    Szombatonként is van iskola, ekkor csak négy óra, 11:55-kor vége a tanításnak, s nincsenek esti órák sem.
    Vasárnap 18:30-ra kell bejönni, az esti órákra.

  • Magvas gondolatok

    1. Mogyorótejből érdemes a drágábbat venni, az olcsóbb ízetlen, vizezett.

    2. Az uborkás ízű chips nem finom.

    3. Ha a kínai diákok bőszen helyeselnek valamire, az még nem jelenti, hogy meg is értették, mit akarsz. De ettől még valahogy jobban esik nekik mindent ráhagyni az emberre.

    4. A rizsfőző edény határozottan nem funkcionál sütőként.

    5. Palacsintakészítésre nem ajánlott a wokot használni, mivel a közepe kicsit magasabb, mint a széle, így ott nem marad zsiradék.

    6. Neoncserénél előfordul, hogy felkalapálnak egy új keretet is, a régi mellé. Merthogy az is marad a falon.

    7. A kínai osztálytermekben többnyire van kamera.

    8. A szürkületkor már fellelhető denevérek határozottan cukik.

    9. A házilagos, de jelek szerint eredményes irtás óta már nem fellelhető csótányok viszont nem cukik. És hatalmasak.

    10. A dél-kínaiak által beszélni próbált putonghua nagyságrendekkel nehezebben érthető, mint az itteni köznyelv. Még akkor is, ha a nanchangi TV képzett hírolvasója próbálkozik.

  • This is the beginning of a beautiful friendship

    Mivel hűvösödik az idő, vasárnap nekivágtam a városnak, hogy beszerezzek valamit, ami melegen tartja a lakást. A légkondi ugyan fűt, de azért nem tűnt ördögtől valónak, hogy kapjon némi rásegítést.

    De nem is itt indul a dolog…
    A lassan szabványossá rögzülő új pihenési ciklusom nagyjából úgy néz ki, hogy maximum hajnali 4-kor már fenn vagyok, ellenben este 7-kor már alszom. Így aztán vasárnap is nagyon korán sikerült kelnem, alig pár szál cigarettával. A helyzet komolyságát már előző délután észleltem, de nem bírtam magam rávenni, hogy még kimenjek vásárolni.
    Komoly nikotinistaként akkor hajnalban viszont már aggasztott a dolog, így 6 óra után az összes online QQ-ismerősömre ráírtam, hogy kiderítsem, mikor nyitnak a boltok. A QQ egy itteni csevegőprogram, lényegében olyan, mint az MSN. Csak sokkal aranyosabbak a szmájlik,van pl. nagy adag szarkupac is köztük. Még az első óráimon megrohantak a diákok, hogy van-e QQ-m, s mivel volt, így mostanra több mint 100 diákom vett fel az ismerősei közé.
    A boltnyitást elég hamar megtudtam, de a sors szerencsés húzásaként visszaírt egy másik diák is – nevezzük mondjuk Amy-nek – akivel vagy egy óra chat után abban maradtunk, hogy összefutunk odalenn.
    Bár csak 16 éves, Amy a legjobb dolog, ami emberi kapcsolatok terén eddig történt velem ideát. A helyi kollégák is aranyosak, tényleg nem panaszkodhatok senkire, de ők már elég komolyak, mialatt én még khm… kellően hülye vagyok. Perfect match. Hogy úgy mondjam.
    Amy sem tipikus diák. Van pasija, egy most 20 éves, immár pekingi egyetemista srác, s ráadásul ő már a második szerelme. Lényegesen érettebb a társainál, az összes barátja 20 év körüli. Nagy csibész, s bár jó tanuló (nézegettem a jegyeit), nem droid. A házit is már megcsinálta szombaton, így vasárnap teljesen szabad volt (az este hatkor kezdődő három iskolai tanórát leszámítva). Tisztában van azzal is, hogy a vizsgák, jegyek igazából teljesen lényegtelenek, mivel a helyi iskolarendszer sajátosságaiból adódóan a továbbtanulás szempontjából egyedül a harmadév végi vizsga jegyei mérvadóak, semmi más nem számít. Ennek megfelelően nem is stresszel annyit, mint a többiek, s nagyon szórakoztató társaság. 
    A lenti Dicos bejáratához beszéltük meg a talit, s aztán nekiláttunk, hogy vegyünk egy hősugárzót. A nagy bevásárlóközpontban csak a takaró alá dugható melegvizes palack modern, elektromos változatát tartották, de az annyira nem hozott lázba.
    Miután itt 0 fok alá elvétve megy a hőmérséklet (az elmúlt két télen a statisztikai adatok alapján a negatív csúcs a leghidegebb januári éjjeleken volt 0.3 fok körül), így a helyiek nem nagyon érzik szükségét a fűtésnek.
    Mivel telefont is akartam végre (a hazai sajnos nem kártyafüggetlen, s függetlenítéses kódot se találni hozzá neten, itt meg – mivel az összes telefon használható bármilyen kártyával, nem is foglalkoznak vele), így nézegettünk azt is. Végül az egyik elektronikai üzletben találtunk hősugárzókat. Volt egy nagyon pofás darab ezer yuanért, egészen ipari méretű, ami azt hiszem, tényleg kivált bármilyen fűtőalkalmatosságot. Ennyi pénzt nem akartam költeni, meg a hazaszállítás is problematikus lett volna, így egy kisebb példánynál maradtunk, 340 yuanért. (Szépen fűt, a légkondival együtt tökéletesen elegendő lesz.)
    Került egy telefon is, 200 yuanért, erősen noname, de elég okos. A percdíjakról egy apró szösszenet. Tessék megkapaszkodni… Ez egy sima kártyás, prepaid csomag, semmi extra. Egy perc belföldi beszélgetés ára 0.2 yuan! Jó, mi?
    Kinéztünk egy viszonylag eldugottabb helyet, kevés kószáló emberrel, hogy rágyújthassak. Ittlétem ideje alatt összesen egy darab cigarettázó nőt láttam (ő épp a fodrász kezei alatt üldögélt), de máskülönben nem gyakori errefelé. Mivel nem akarok a feltétlenül szükségesnél nagyobb feltűnést, így én csak idehaza szoktam füstölni, az utcán nem. Mialatt ott üldögéltünk, előkerült egy nő, aki elkezdte faggatni Amy-t rólam. Hány éves vagyok, honnan jöttem, stb. Egyre meredekebben arra terelődött a szó, hogy van-e férjem. Mivel elkezdett cseperegni az eső, gyorsan invitált is hozzájuk, de ezt már inkább kihagytuk, elkerülve egy esetleges férjjelölt bemutatását.
    Itt fordultak egészen vicces irányba az események. Onnantól kezdve hazaértünkig minden egyes kínai, aki Amyhez szólt, valahogy a velem való házasságot hozta szóba. A buszsofőr, hogy rossz lehet velem házasodni, mert nem értem meg, mit mond. (Ilyenkor hivatalosan nem szoktam érteni kínaiul.) A jegyszedő, hogy magas vagyok, ezért szép magas gyerekeket tudnék szülni. Egy utas, hogy biztosan sokat kell értem fizetni, mert én is sokat keresek. (Hagyományosan a vőlegény családja biztosítja a hozományt.) Másik utas, hogy az ő bátyja is feleséget keres…
    Közben Amy-vel szorgosan beszéltük az elhangzottakat, s szakadtunk a röhögéstől. Hazakísért, s még eljött velem boltba itt az utcában. Vettem mogyorótejet, amire nagyon rákaptam, mert egészen finom. Meglepő módon a kínaiak egy része nem szereti, pedig még édes is.
    Aztán Amy innen indult el tőlem a suliba, merthogy az van vasárnap este is. Még pénteken, amikor órám volt az osztályával, megbeszéltük (nem vele, akkor ő még egy volt a sok arc között) hogy hétfőn benézek majd az angolórájukra. Csak úgy.

    Hétfőn aztán fenn voltam már hajnali 3-kor, de ez alapvetően nem baj, mert hétfő reggel fél 8-kor össznépi gyűlés van a sportpályán. Elvileg. Ugyanis van egy olyan megkötés, hogy ha esik, akkor nincs.
    Az első tanítási hetemen lekéstem, meg amúgy is pedzegették, hogy nem kötelező feltétlenül nekem annyira résztvennem rajta. Aztán 3 hete szólt az asszisztensem, hogy mégis kéne.
    Ennek örömére 2 hete fel is keltem szépen (vagy talán nem is aludtam aznap éjjel), s kimásztam időre. Csakhogy pár csepp eső csepergett, minimálisan, úgyhogy elkaszálták. Boldog voltam.
    Aztán jött a tegnap. Kirittyentettem magam, s elindultam szépen időben. Eső semmi, egy csepp se, de a performansz elmaradt ismét, mivel „úgy néz ki, hogy esni fog”. Amúgy nem esett.
    Mindenesetre ha már felkeltem, akkor benéztem Amyék első órájára is, ami kínai óra volt. Leültem én is a diákok közé, de megmondom őszintén, hogy a feladatot nem tudtam megcsinálni.:) Amy elmondása szerint ő sem értette, akkor én pláne nem. A feladat amúgy abból állt, hogy a projectorra kivetített a tanárnő szavakat, amikben 1-1 karakter hibásan volt írva. Mármint úgy hibásan, hogy nem a megfelelő karakter volt a helyén, hanem egy másik, ugyanolyan hangzású. Ez idáig még nem is rossz, ellenben a kapott kész szavak mind olyannyira irodalmiak voltak, hogy a jelentését az osztály számára (tehát nem nekem, a hülye külföldinek) el kellett magyarázni. A hetvenből egyet értettem magamtól, a 老两口-t, ami szó szerint idős két szájat jelent, amúgy meg egy idős párt, férj-feleséget. 
    Maradtam aztán angolórán is, ami a soron következő volt. Az – amúgy kedves, jó fejnek tűnő – angoltanárjuk láttán nem is volt kérdéses, miért olyan vacak szegények kiejtése. Máskülönben elég jó óra volt, bár tanulsága nem sok.

    P1010001_2.JPG

    A diákok közt ülve. A képen látszik, mennyi tankönyvük van.

    Még a vasárnapi Amy-s találkára indulva más helyen vágtam le a az utat, közvetlenül a sulibejárattal szemben indultam el az alattunk lévő utcába. Ez egy nagyon bölcs döntés volt, ugyanis kiderült, hogy ott mindjárt van is egy szép kilátó, ahonnan kiválóan látható az egész város, a folyó, a hegyek. Már tegnap el akartam menni fotózni, de elég lusta voltam hozzá, így aztán ma a második és harmadik óra közti szünetben (ami 35 perces, mert ilyenkor kellene szemgyakorlatokat végezniük, a hangosbemondón megy is hozzá a zene és a számolás, de a kölykök többnyire nem csinálják) gyorsan le is mentem. Szerencsére ma sem volt nagy köd, csak egy egész pici, így szinte tökéletesen látszott minden.

    P1010011_1.JPG

    P1010012_2.JPG

    P1010016.JPG

    P1010017.JPG

    Maga a kilátó egyben egy fajta közösségi tér is. Sok idős ember ücsörgött ott, egyikük erhun (kéthúros kínai hangszer, a hagyományos zene nyikorgó hangjáért felel) játszott.

    P1010019_1.JPG

    A kilátó előtere

    Csináltam visszafele egy-két képet a mi utcánkban is.

    P1010020.JPG

    P1010021.JPG

    A jobb oldali lépcsők vezetnek fel a sulihoz.

    P1010023.JPG

    Már a suli lépcsőjéről fotózva. A képen lévő botos szállítási módszer még nem veszett ki teljesen.

    Lenne rengeteg jó téma, amit fotózhatnék, de mivel mindenhol emberek járnak, akik körében eleve feltűnést keltek, nincs pofám a képükbe tolni a gépet. Pláne hogy amit fotóznék, az nekik triviális. Majd szép lassan talán.:)

    P1010024.JPG

    Az iskolánk főbejárata

    P1010025_1.JPG

    A sulival szemközt beszerezhető "hamburger"

    P1010010_2.JPG

    A főbejárat bentről

    P1010008_1.JPG

    S végül a lépcsőn túli világ. A hátsó, tanítási épületekig még egy lépcsősor vezet.

  • Kajáról megint

    Miután Kína valóban a gasztronómia fellegvára, én pedig imádok enni, így egészen biztosan érzem, hogy a kaja címke az egyik leggyakrabban előforduló lesz a blogon.

    No de csapjunk a lecsóba. Szó szerint. A héten ugyanis eddig elkerültem a kantint. Nem mintha nem lenne jó az ellátás (különösen ár-érték arányban nézve), csak valahogy most így jött ki. Hasonlóan az egyetemi éveimhez, az itteni kvázi semmittevés – mert valljuk be, heti 14×40 perc tényleg nem kemény munka – mellett előjött az a rossz szokásom, hogy a lehető leglehetetlenebb időpontokban térek nyugovóra. Ha délelőtti órám van, olyankor néha egyáltalán nem is alszom, hogy aztán már délután 4-5 óra felé elnyomjon az álom. A vacsora a tanári étkezőben fixen fél 6-tól zajlik, így néha eleve ütközött az aktuális korai szunyókálás idejével.
    Ugyancsak a kantin ellen szólt, hogy még vasárnap csináltam egy szép adag zöldbabfőzeléket, ami kitartott keddig. Meglepően jól sikerült, s most már azt is tudom, hogy a fehér rizsecet íze tökéletesen megfelel a hazai kémiai ecetének. A zöldbab amúgy nem volt zöld még a boltban, lilás színben pompázott, de mialatt a puhulása zajlott, valahogy a színe is elment.
    A szerdai vacsit átaludtam, aztán csütörtökön meg lecsót ettem a paprika és a paradicsom rámrohadását elkerülendő. A paradicsom olyan, mint odahaza, a paprika azonban nem. Alapvetően két félét találni az édes fajtából. Van egy többnyire zöld (néha piros) színű, nagyon kemény húsú termés, amilyennel Magyarországon nem lehet találkozni. Nem puhul meg könnyen, így lecsóba nem túlságosan jó választás. A másik a pritaminpaprikára hajaz, vastag, lédús. Most is ez volt itthon, ehető. Sajnos az otthoni tipikus, citromsárga paprika nincs, kolléganőm a képe alapján azt mondta, nem is látott még olyat.
    A lecsó az én értelmezésemben tojásos, így a dolog megkoronázása a kacsatojás volt, amit viszont imádok, s amivel nem tudok betelni. Otthon hivatalosan nem is lehet kapni étkezési célra, mivel olykor szalmonellát terjeszt, de itt rengeteg van belőle. A kacsa egyébként is az egyik nagyon kedvelt baromfi errefelé, ami számomra örömhír, mivel nagyon imádom.

    De a tojásra visszatérve, nagyon szeretem, s az itteni tojásárak is rendkívül barátságosak. A tyúktojás súlyra megy, 1 jin (fél kg, hagyományos kínai mértékegység, az üzletekben a tömegük alapján eladott termékek ára ennek megfelelően van kiírva) 5.2-5.7 yuan körül van, átlagos méretű tojásokkal nézve 10 darab kb. 250 forintba kerül.
    Kacsatojás a boltokban nincs, de a piacon igen. Sajnos a tyúkénál drágább, darabja kerül 1-1.1 yuanbe, de így sem sok érte, mivel nagyobb is.

    Más. Még hétfőn reggel láttam a diákok étkezőjében lepényszerűséget, s ha már láttam, vettem is. Nem édes, s kimondottan jó. Ugyancsak valamelyik reggel, még a szünet hetében, a suli főbejáratával szemben fedeztem fel egy kajáldát, ahol hamburgerszerűséget árulnak. 3 yuan, s egy olajban kisütött, korongalakú, kettévágott tésztába pakolnak ubit, húst meg valami szószt. Finom, azóta még kétszer vettem belőle.
    Ma viszont a kantinban fogok vacsizni, s aztán a hétvégén megint sült krumpli jön. Csak hogy fogyjon az a finom ketchup!

  • Vizsgadrukk

    Már írtam, mekkora osztálylétszámokkal dolgozunk itt. Ehhez társulnak a 40 perces órák, ráadásul havonta 1-2 nap rendszerint el is marad, mert épp valami más dolog zajlik. Múlt hét pénteken például azért nem tartottam órákat, mert yuekao, havi vizsga volt.
    Itt lényegében ezzel zajlik az osztályzás. Időnként írnak egyet majdnem minden tárgyból, aztán ezeknek az eredménye az, ami alapján a jegyeket kapják. Feleltetés, otthon megszokott röpdolgozatok nincsenek, kizárólag ez.
    Hogy nagyobb legyen a stressz, az alsósoknak (chuzhong/middle school/a középfokú oktatás első három éve) a harmadik év során kapott osztályzataiktól függ, hogy hova mehetnek tovább. Vagyis, a mi felsőseink (gaozhong/high school/a középfokú oktatás második három éve) nem feltétlenül ide jártak alsóba, illetve az alsósok sem biztos, hogy itt folytatják tovább. Ez két különböző iskolarendszer, nem is mindenhol van egy intézmény keretein belül. A tanáraink is többnyire csak egy évfolyamot (s csak egy tárgyat) tanítanak, de mindenképp vagy az egyik, vagy a másik iskolatípus keretein belül maradnak.

    Én ebben is kakukktojás vagyok, mert tanítok négy különböző évfolyamon is. Osztályoznom is kell, viszont mivel angol beszédet tanítok, így elég nehezen megoldható az itt bevett módszereket használnom. Az órák elején többnyire feleltetek, de mivel – s ezzel vissza is kanyarodok az első bekezdés fonalához – rengeteg a diák, s rövidek az órák, rá kellett jönnöm, hogy valahogy növelnem kell a hatékonyságot.
    Végül a beszédértéses feladatok mellett döntöttem. A módszer biztosan ismerős: adott idegen nyelvű szöveget hallgattatok velük, s aztán megadott kérdésekre kell válaszolniuk az elhangzottakkal kapcsolatban. A válaszadás írásban megoldható, így ezzel egyúttal az osztályozás problémája is kipipálva.

    Két hete nyitottam a felsős másodévesekkel, elég jól ment nekik. Egyelőre csak gyakorlás szintjén csináltuk, holnap lesz még egy ilyen felkészítő óra, s aztán jövő héten írják majd élesben.
    Ma a felsős elsőéveseknél debütál majd a dolog, remélem itt sem lesz fennakadás. Azért kicsit izgulok, bár ők jobban. De kell egy kis vizsgadrukk is.:)

  • Bővülő tápanyagok, átutalási nehézségek

    Tegnap a délelőtti óráim után elindultam a belvárosba, hogy sort kerítsek egy esedékes pénzügyi tranzakcióra, jobb híján western union-os átutalás formájában. Miután a keresetem egészen csekély része fogy el, bankolásra pedig nincs szükségem, így a felesleget a tervek szerint elküldtem volna haza.

    Annak rendje és módja szerint még otthon átvizsgáltam a WU kínai oldalát, s két helyet is találtam, ahonnan lehetséges a szolgáltatás igénybevétele. Név szerint az Agricultural Bank of China (ABC) és a Postal Savings Bank. Az ABC-nél közölték, hogy menjek Wanzhouba, kb. 150 km-re. A Postal Savingsnél nem adtak tanácsot sem, csak közölték, hogy ilyen esetekre nincsenek felkészülve.

    Jobb híján aztán hazajöttem, s nyitottam egy bankszámlát itt a sulival szemben a Chongqing Rural Commercial Bank-nél, s hozzájuk pakoltam be a pénzem. Így ugyan marad itt, de legalább nem a fehérneműs fiókom mélyén lapul. Nem érzem magam veszélyben, de azért sok pénzt nem jó itthon őrizni.

    A bankszámlanyitás amúgy elég flottul ment, kicsit persze értetlenkedtek az adataimon (őszintén szólva magam sem értem, hogy az internacionalitás jegyében mért nem tudják az útlevelekben a hónapneveket számmal megadni), de elég gyorsan megoldották. Még kártyám is lett azonnal, miután itt nem tökölnek, eleve kész, név nélküli kártyákat rendelnek hozzá a számlához, a hatjegyű PIN-t meg az ügyfél a helyszínen pöttyenti be egy külső szemlélő által nem látható mélyedésben.

    A pénzforgalmi nehézségek ellenére érdemes volt lemennem a belvárosba is, mivel a nagy bevásárlóközpont egy eldugott apró zugában mindenféle, külföldieknek való kurrens termékre lettem figyelmes. Voltak dzsemek, paradicsompüré, ketchup, majonéz, mogyóróvaj… Szóval csupa érdekes dolog. Vettem pürét, valami elképesztően finom ketchupot (szerintem az egyik legszínvonalasabb, amit valaha ettem, sűrű, paradicsomos, nem édes, s mindössze 3 yuan 35 dkg) és egy inkább feledhető minőségű majonézt. Utóbbi is elfogy majd azért, de azt hiszem ezt nem fogom erőltetni. Volt még két másik fajta majonéz is, talán majd megpróbálom egyszer azokat is, de most nem sok kedvem van hozzá. Maga a krém amúgy meglepő módon nem édes, kellően sűrű, viszont elég fura íze van. Olajos és van benne valami szokatlan mellékíz. Sebaj, a ketchup miatt így is megérte, imádom. Hétvégén, amikor kantin úgysem lesz, csinálok egy hatalmas adag sült krumplit és rántok mellé csirkeszárnyat, majd a vásárolt trutymókkal benyomom az egészet. Már nagyon várom, nehezen állom meg, hogy önmagában kiegyem a ketchupot az üvegből.:)