-
Szeptembertől ovival színesedik a program
Férjemmel ma oviban jártunk, ugyanis az egyik ismerős csajszi szólt, hogy kéne oda tanerő szeptembertől. Az ajánlat alapján ezért 6500 yuant plusz reggelit és ebédet adnak, cserébe 8:30-12:30-ig ott kell dekkolni minden hétköznap. Viszont a fizetést nem csökkentik az esetleges ünnepek, s még a téli szünetre is jár(na) bér.
Bár az idő nagyobbik részében csak játszadozni kell a lurkókkal és érdemben napi fél-egyórás tanítást kell csak produkálni, ez így is napi négy órát elvesz, szóval shenzheni viszonylatban határozottan nem egy túl vonzó ajánlat, még akkor sem, ha tudjuk, hogy kis létszámú ovi, tizenakárhány gyerekkel és három óvónővel.Én kapásból kukáztam, de próba szerencse alapon férjemet beajánlottam. Nem árulva zsákbamacskát, őszintén elmondtam, hogy mire képes, s hogy egyelőre valóban nem egy kimagasló tanár, s akkor még enyhén fogalmazok. Viszont ennyiért nem nagyon kapnak embert, így egy próbát megért.
Ugrottak is ajánlatra, s ma tartottunk is nekik egy demó órát. Fél órát pontosabban, s csak a férjem. Az éneklős részektől eltekintve elég csapnivaló volt, de még így is megfelelt. Jó, elsősorban a fehér arc a lényeg, meg hogy reggelente üdvözli a gyerekeket, amikor behordják őket a szülők.
A picik amúgy egész jól viselkedtek, s egyik-másikuk kifejezetten cuki volt. Még nagyon aprók, inkább 3-4 év körül járnak, s mondanom sem kell, egy kukkot sem értenek angolul.
Szeptembertől mindenesetre férjem őket okítja délelőttönként, mialatt néhány délután a régi suliban lesz Amy-ékkel. Nem lesz ez rossz anyagilag sem és gyűjti a tapasztalatokat is. Mindkettő jó lesz, ha majd már Vietnám partjai mentén éljük a világunk. -
Hongkongi napjaink
Bár a céges eseményekkel járó utazások során általában aktívabb vagyok a szokásosnál, a jelenlegi helyszín ezt kevéssé hozza ki belőlem. Mint azt a blogon már sokszor kifejtettem, nem szeretem Hongkongot, így aztán nem is nagyon mozdultunk ki a szobából az eltelt napok során, némi tápanyag és innivaló beszerzésétől eltekintve.
Az esemény ma zajlik, férjem már ott van és feltehetően már a beszédét is elmondta, de mivel most csak kísérő vagyok, erről egyelőre semmi konkrét információm nincs. Meg kell várjam az érkezését, hogy megtudjam, mi történt és miképp teljesített. Most csak két és fél napja volt a beszédre felkészülni, így nem biztos, hogy annyira jól sikerül, mint legutóbb, de remélhetően az elvárható minimumot bőven megugorja. Ma én még aludtam, amikor elment, de a tegnap esti próbája már egész meggyőző volt. S bár ezúttal vagy dupla akkora közönsége lesz (300 helyett 500), mivel ez már nem az első eseménye, szerintem kevésbé is fog izgulni. Ekkora embermennyiségnél meg már teljesen mindegy a konkrét létszám, a színpadról így sem látni belőlük többet az első néhány asztalnál.
Ha a szokásokhoz hűen megy a program, akkor este jó eséllyel szórakozás jön a céges csapattal közösen, amin már én is ott leszek. Szóval bővebben majd holnap írok, ha már tudok mit.
-
Hongkongban melózunk egyet
22-én lesz egy esemény, férjem főszereplésével. Előreláthatóan 4-5 napot töltünk majd ott el, s mivel a szomszédban van, egyúttal az odajutás sem lesz hosszadalmas.
A dolog egyetlen szépséghibája, hogy eredetileg az ő munkája két eseményről szólt, így hacsak nem változtak időközben a dolgok, akkor ez egyúttal azt is jelenti, hogy a következő hónapban kap innen utoljára fizut. Bízzunk benne, hogy nem, de azért ez a sanszos.
Akárhogy is, most már ilyen tapasztalata is van, s ha jön újabb lehetőség, abban már még ügyesebben tud teljesíteni majd.Szóval, hamarosan Hongkongba megyünk. Kambodzsának lényegesen jobban örültem volna, de nem kell telhetetlennek lenni.
-
Már férjem is tanít – felügyelettel
Most már lassan egy hónapja annak, hogy férjem is elkísér, amikor K1-es óráim vannak a nyelvsuliban. Az első néhány alkalommal csak annyi volt a dolga, hogy figyeljen és szokja a gyerekeket meg ők is őt.
Automatikus módon nincs meg benne a kölykökkel való bánásmód mikéntje, korábban jellemzően kitért az útjukból, s még a rokon kisgyerekekkel sem nagyon tudott mit kezdeni. Szerencsére a jelek szerint ez fejleszthető tulajdonság, most már jól elvan velük, s mivel ő maga is elég idióta, ezzel korosztállyal nagyon jól megértik egymást.
Egyre több feladatot adtam át neki, beszél hozzájuk, énekel nekik, s gyakoroltat dolgokat. Most már csak az új anyagokat adom át én, a többi rá hárul. Az akcentusa egyáltalán nem rossz – ez önfényezőnek fog hangzani, de vállalom, hogy feltehetően azért, mert velem kezdett bele az angolba, s otthon egy darab angolórája sem volt. Azóta is javarészt angolul kommunikálunk egymással, s a gyakorlásnak is meglett az eredménye: most már simán eldumál hétköznapi dolgokról bárkivel, bármikor. A magasabb szintű nyelvtan megtanítását már nem erőltettem, a könyvet elhagytuk egy jó ideje. Még az igeidők mindegyikét sem tanítottam meg neki: a present perfectet még ismeri, de a többi perfect igeidőt már nem. Majd egyszer, valamikor ha fogékony lesz rá, elmagyarázom neki ezeket is, de mivel a hétköznapokban amúgy sem nagyon használná őket, úgyis elfelejtené.
Mivel a meglévő tudása bőségesen felülmúlja azt, amit az aprólékoknak a fejébe próbálnánk verni, s mivel szeptembertől egymagam lennék kénytelen vinni az összes órát, így adta magát bennem a gondolat, hogy a picik oktatására muszáj lesz befognom őt.Ha minden jól alakul majd, s egyelőre nagyon úgy néz ki, az új félévben rábízom majd a K1 és talán részben a K1-advanced osztályokat, rám meg maradnak a nagyobbak. Természetesen a háttérben ott leszek, s megbeszélem vele, hogy mikor mit csináljon, de az eredményeket látva szerintem minden okom megvan az optimizmusra. Jó, eleve nem agysebészet ezeket az órákat megtartani, de jól is kezeli a piciket, s ők is bírják őt.
-
Milyen volt szőkesége…
Férjemről nem sok szó esett eddig a blog hasábjain. Futólag persze említettem, hogy erre-arra járunk-kelünk, épp ezt vagy azt csinál, de ebben ki is merült a dolog. Ma egy aprócska betekintést engedek az uram küllemébe. Nem ok nélkül, de ezt mindjárt meg is magyarázom.
Valamikor írtam róla, hogy gyárilag, természetesen szőke fiatalemberről van szó, mely típus egyébként sosem szerepelt kifejezetten a preferenciáim között, de nem is volt bajom a jelenséggel. A lényeg, hogy nem tartoztam soha azon nők közé, akik kifejezetten a szőke herceget várták volna, emlékeim szerint őt megelőzően egy szőke barátom volt még huszonéves egyetemistaként, s az a kapcsolat sem tartott tovább 2-3 hónapnál.
Férjem fiatalabb nálam, hogy mennyivel, az legyen az én titkom, de annyit elárulok, hogy kevesebb x-en van túl, mint én. Ez a tény nem zavar, mert huszonéveim eleje óta ez egy kivétellel minden kapcsolatomnál így volt (a kivétel is csak néhány hónappal volt idősebb nálam), bár ekkora korkülönbség még nem volt korábban. Ez van, jól megvagyunk, s nem is látványos. Na, de nem a perverzióimat akarom ecsetelni, hanem férjem hajáról írnék.
Üstöke ugyanis teljesen szőke volt két éve. Nem tejfölös szőke, de még csak szőkésbarnának sem nevezném, egyértelműen szőke volt. Mostanra viszont ennek gyakorlatilag már alig van nyoma. Fiatalabb ugyan nálam, de már bőven túl van azon a koron, amikor az ilyesmi még előfordul, legalábbis így hittem.
Hogy gyermekkorban ez még szokványos, az nem lep meg. Én is szőkeként születtem, de ez óvódás koromra már teljesen meg is szűnt. Magamon kívül is ismerek még sok hasonló példát.De hogy valaki már jócskán kifejlett felnőttként jusson erre a sorsra, ilyet még sosem hallottam. És mégis. Persze, ha nagyon okoskodni akarok, jelei ennek is voltak. A gyermekkori fotóin majdnem fehér a haja, s még kamaszként is jóval világosabb volt, mint amikor megismertem. Na de akkor is. Fura.
Tanulság: ha megtaláljátok a felnőtt szőke herceget, még belőle is lehet barna. Ezek után még azt sem tartom kizártnak, hogy akár a harmadik x után is.
Két éve vs. idén
-
A thai munka
Ejtsünk szót hát erről is.
Bangkokba érkezvén már várt minket egy pasas a cégtől, aki az elkövetkezendő két napban is az ügyes-bajos dolgainkat volt hivatott megoldani. Vett nekünk kaját, majd előkerült a minibuszunk is a sofőrrel, s elindultunk Pattaya felé. Az utat javarészt átaludtuk, s remekül megfáztunk az ezerrel járó légkonditól.Pattayában a Hard Rock Hotelben szálltunk meg, egy egészen kedélyes, négycsillagos szállodában, aranyos szobában. A kilátás messze nem volt olyan szép, mint legutóbb, de most csak az ötödiken volt a szoba, s a szálló is kicsit beljebb volt a parttól.
A szoba és a kilátás a fenti galériában
Egy óra pihenést követően vártak minket odalenn a bárban, s átbeszéltük férjem beszédét, egy-két apróságot pontosítottunk, s megbeszéltük a másnapot. A fejes kínai is ott volt, s nagyon elégedett fejet vágott már akkor is, főleg, mivel férjem remekül betanulta a szövegébe illesztett egy darab kínai mondatot is.
A rövid dumálás után elváltak útjaink, egyúttal felhatalmazást kaptunk a hotel éttermében való kajálásra, az árat a szoba költségéhez íratva. A minibár elfogyasztására is engedélyt kaptunk.
Megbeszélünk csúnyára kopasztott férjemmel és pár kínaival
Kajálás előtt lenéztünk a medencékhez és úszkáltunk egy picit, majd végül a vacsira is sor került. Nem mondom, az étek guszta volt, de se kiadósnak, se különösebben finomnak nem nevezném, pedig üdítővel együtt került 2200 baht-ba. Utána még elgurultunk egy 7/11-be, ahol fejenként 50 baht-ért betoltunk két melegszendvicset. Utóbbi sokkal finomabbnak bizonyult.
Medence és éttermi drága, de apró vacsi a galériában fent
Elsétáltunk még a vigalmi utca felé is, lévén férjem még nem látott ennyi prostit egy kupacban. Este lévén még virgoncabbak voltak a hölgyek(?), s a magukban vagy kizárólag férfitársaságban kóválygó turistákra legyekként röppentek rá, de férjem elmondása szerint még így is megnyalta egyik-másik a szája szélét reá pillantva, hogy kéz a kézben sétáltunk.
Másnapra már szarabbul voltam, így egész nap az ágyat nyomtam, férjem pedig elindult délután a beszédét megtartani. Én ott nem voltam jelen, így a beszámolómban csak rá hagyatkozhatok. A miénkhez hasonló esemény volt, férjemé volt az első beszéd. Szegénynek remegtek a lábai, de nem hibázott, s utólag a kínaiak az egekbe dicsérték. Voltak menő kaják is, s egy ízben még felvezették a színpadra a többi fejessel együtt koccintani, s természetesen nem maradhatott el a vendégekkel való fotózkodás sem.
9 felé hazahozták, s megdobták 10 ezer baht-tal is, ami feltehetően a sikeres eseménynek volt köszönhető. Bár vackul voltam, mivel menni akart szórakozni velük (ilyenkor mindig az jön), nélkülem meg nem akart, így egy órára kimozdultunk. Egy diszkószerűség volt a célállomás, partibusszal, ledér hölgyekkel. A fejes kínai mindkettőnket nagyon megdicsért, s biztosított róla, hogy három-négy hónap múlva is mennie kell a következő eseményre. Fizu természetesen addig is jár minden hónapban.
Partibusz, dizsi
Másnap még reggeliztünk egyet a hotelben, majd fél 10 felé nekiindultunk Bangkok felé. Ezt az utat is átaludtuk majd lassan elhagytuk Thaiföldet. Ha nem lettem volna beteg, még élveztem is volna. De azért így sem volt rossz.
-
Thaiföld mégis esélyes
Nagy valószínűséggel nem nekünk, de ma írt az ügynök, mert érdeklődött egy cég a férjem iránt. Elvileg április 6-án már Thaiföldön lenne is egy melója. Annyi nehezítés azért van, hogy előtte akad még egy tréning, ahol meglesik, megfelelő-e, de ez könnyen lehet, hogy csak ruhavásárlást meg némi ivászatot jelent.
Akárhogy is, ha ő megy, én is megyek. Nincs tapasztalata, s nem is annyira magabiztos mások előtt, de elég sokat gyakoroltunk mostanában beszédeket is, s nem megy neki rosszul. Azért izgulok erősen.
Legrosszabb esetben egy havi fizu után ki is rúgják, de egyet legalább süttetjük a hasunkat odaát, s tapasztalatnak mindenképp jó lesz. Szurkoljatok neki!
