• Pótvizsga

    Ma szólt Zhao Sheng, hogy hétfőn újra kell vizsgáztatnom. Azokról a másodévesekről van szó, akiket elsőre nem engedtem át.
    Eredetileg ma délután lett volna az esemény, de mivel délelőtt szólt róla, így mondtam, hogy az nem fog menni. Marad a hétfő.

    Sok reményt nem fűzök hozzájuk, nem hiszem, hogy most hirtelen felkészültebbek lennének, de majd elválik. Azt azért kiderítettem, hogy több esély nincs, úgyhogy ha megint buktatok, onnantól már békén hagynak velük.

    Holnap nem tudom, jelentkezek-e. Már elég hamar elindulok Wuhanba, aztán estére Wenzhouba érek. Ha lesz internet, akkor majd azért összedobok valamit.

  • Túl az első munkahéten

    Lassan visszarázódok a hétköznapokba. A rosszkedvem is odalett, aminek kimondottan örülök. Mint már írtam, ezúttal csak 10 órám van egy héten, ami lényegében öt, mert egy-egy alkalommal két órám van egy osztállyal. Ezek a duplaórák jók, szeretem őket, mert elég egyszer felkészülni, s idő is jut mindenre.

    Eredetileg hétfőtől csütörtökig volt munka, de a hétfői órát sikerült átrakatnom csütörtökre, így most péntektől hétfőig szabad vagyok, s csak három nap tanítok. Kényelmes, meg kell vallani.

    Az új osztályokkal nem vagyok nagyon kibékülve. Nem csodálom, hogy Javier sem volt oda értük, mert a legrosszabbak az összes elsős csoport közül, már ami a nyelvi képzettségüket illeti. Alig értenek meg valamit (azon ezek után már egyáltalán nem csodálkozom, hogy a latinó kollégát nem értették), s a kifejezőkészségük is csapnivaló. Macera lesz velük bőven.

    A turisztikai osztályom bővült egy tanulóval, de a diákok fele hamarosan lelép. Zhejiang tartományba mennek egy évre gyakorlatra egy hotelbe, úgyhogy nemsokára csak 6 leányka marad. Vicces lesz.

    A multimédiás termek tetszenek, határozottan könnyítenek az életemen, dinamikusabbak így az órák. Időnként ráébredek – ha épp jó csoportot fogok ki – hogy szeretek tanítani. Amikor érezhetően lelkesek és minden gördülékenyen halad, olyankor ez az egyik legjobb munka a világon.
    Ki tudja, a végén még talán annyira belejövök, hogy ezt akarom hivatásomnak is…

  • Holnap már munka van

    Megkaptam az új órarendem ma, eszerint tovább csökkentik az amúgy sem túlságosan megerőltető terhelésemet: mindössze 10 órám lesz egy héten, vagyis 5 dupla. Kb. semmi. Lesz viszont órám hétfőtől csütörtökig minden egyes nap, szerdán 2 dupla, a többin 1-1.

    Javier két levedlett osztályát is megkapom, elsősök, óvodai angoltanárok lesznek belőlük, míg Javier, heti 12 órában csak másodévesekkel fog foglalkozni. Ez jó lesz mindenkinek. Ő nem bírta az elsősöket, én hasonlóképp éreztem a másodikosokkal, szóval mindenki nyer az ügyön.

    Ja, és hogy még jobb legyen, az egy szem turisztikai csoportomat leszámítva – akik csak 10-en vannak, minden osztályomat multimédiával felszerelt teremben okíthatom, így végre könnyebben tudok majd izgalmasabb környezetet teremteni.

    A két új elsős csoporttal nem tudom, hogy mit kezdjek, a többiek, akiket már ismerek, velük nem lesz gond.

    Itt az idő, munkára fel!

  • Szokásos

    Eredetileg hétfőn akartam megírni az aznapi vizsgákról szóló beszámolómat, de aztán az elmaradt. Kedden pótolni akartam a keddi kiegészítéssel, de végül csak ma kerül rá sor, immár a szerdai eseményekkel is megtoldva.

    Hétfő

    Ma is a megszokott dolgok szerint zajlott a programom, leszámítva, hogy immár a kedvenc kis osztályom, az elsős idegenforgalmi szakosok is megkezdték a vizsgát. Rajtuk kívül még az elsős angoltanári osztály soron következő kupaca került terítékre.

    Mindkét csoport a szokásos olvasós vizsgán vett részt, s eddig egyedülálló módon akadt egy hibátlan diák is. A turizmusosok között persze. Jövő hétfőn még hátravan a szak maradéka, s a többi osztállyal sem végeztem, így lehet tévedek, de az eddigiek alapján szinte borítékolható, hogy a legmagasabb átlagpontszámot a kedvenceim érik el. Talán nem véletlenül a kedvenceim.

    Bukás nem volt.

    Kedd

    Az angol pedagógus szak elsőéveseinek utolsó csoportja került terítékre ma. Átmentek kivétel nélkül, s volt egy 98 pontos leány is. Ő érte el a szak legjobb eredményét.

    A business major diákjainak második köre is lezajlott az este Javier vendégszereplésével. Kíváncsi volt a vizsgámra, s a csajszik is örültek neki.
    Maga a vizsga hamar lezajlott, akadt hibátlan versenyző is, s mindenki átment. Az óra végén fennmaradó cirka 20 percben Javierrel beszélgettek, illetve ellátták tanácsokkal is. A kolléga diákjai ugyanis sérelmezik már egy ideje, hogy pár szerencsés egyedet leszámítva nem igazán tudják követni őt az órákon. Javier nem beszél kínaiul, s egy kis akcentusa is van, mivel a szülők mexikóiak. A probléma persze nem ezzel van, annyira nem jók az itteniek, hogy ilyen finomságokat meghalljanak. Viszont az tény, s a saját szememmel is láttam az órán, hogy túl gyorsan beszél. Én megértem, de a fiataloknak esélyük sincs rá. Többnyire a kommunikáció is úgy zajlott, hogy Javier mondta a magáét, majd én elismételtem a lényeget, lassan, szépen artikulálva, s szükség esetén leegyszerűsítve. Miután ez az osztály relatíve nem rossz, ezt már felfogták, kínai fordítást nem nagyon kellett bevetni. 

    Fel is hívták a figyelmét, hogy lassabban kellene beszélnie. Ebből aztán némi nézeteltérés is kerekedett, persze egészséges vita keretein belül. Azzal védekezett, hogy a valóságban, ha élesben kell beszélniük, akkor sem fog a partnerük tisztán, szépen és lassan beszélni a kedvükért, s így ő tulajdonképpen a valós körülményekhez próbálja meg szoktatni őket.
    Arra a felvetésemre, hogy az mennyire hatékony, ha eltelik úgy egy duplaóra, hogy a diákok 90%-ának lövése sincs róla, hogy miről beszél, csak azzal reagált hogy eközben is szokják a kiejtést, a fülük alkalmazkodik. 

    Mindannyian különbözünk persze, s én sem tudok tanítani, nem ez a szakmám, de azért azt hiszem, nála jobb vagyok. Legalábbis remélem.

    Szerda

    Tegnap hívott Zhao Sheng, hogy a pénteki órám elmarad, mert holnap visznek Wuhanba valami protokolláris faszságra (erről külön cikkben). A helyzet azért nem annyira vidám, mert pénteken is vizsgáztattam volna, amit nem lehet ellógni, valahogy pótolni kell.

    Jobb híján odarendeltem a pénteki diákokat is mára, bár tudtam, hogy nem fognak beleférni az időbe. A másodéves vizsga komolyabb, s tovább is tart, amin nem tudok gyorsítani. Alapból hetesével jönnek, ma nagy nehezen, pár perces időtúllépéssel sikerült bepasszíroznom 10 embert, a maradék 4 majd jön jövő szerdán.

    Egy leány megbukott. A topikos részre egyértelműen nem készült fel, a párbeszédes résznél meg rosszul értelmezte a szituációt (ő lett volna a munkaadó az állásinterjún, ehelyett ő akart munkát találni). A többiek nem voltak rosszak, még egy 98 pontos csajszi is akadt, ami szép teljesítmény.
    Meg is lepődtem, őszintén, mert a leányra egyáltalán nem emlékszem az órákról. A topikról tökéletesen beszélt, kellő ideig, mindenféle hiba nélkül. Láthatóan felkészülten. A kérdéseket megértette, gond nélkül válaszolt is.
    A két pont mínuszt a szerepjáték alatt szedte össze. Akkor már enyhén lehetett érezni, hogy a jó eredmény itt elsősorban a vizsga komolyan vételének volt köszönhető, nem annyira a kimagasló nyelvérzéknek, de ez nem von le semmit az eredményből, sőt, épp ellenkezőleg. Büszke voltam rá.

    A mai buktatással együtt immár négy másodéves, s egy elsős lesz kénytelen újra nekifutni a tárgynak jövőre. Nem rajtam múlott. A mai közel hibátlan eredmény (a szakon a második legjobb egyben) olyan diáktól jött, aki nem is tehetséges. Ez egyértelműen jelzi, hogy ha nem is ennyire magas ponttal, de 90-nel simán teljesíthető lett volna bárki által a vizsga, ha komolyan gyúr rá.

  • A vizsgáztatás nem áll le

    Már biztosan kezditek unni, hogy másról sem írok, de miután már más dolgom nincs, csak a félévet lezárni, így más nem is igazán történik velem. Hogy azért majd enyhítsek az egyhangúságon, holnap publikálom a nyaralás tervezett részleteit is.

    Visszatérve a vizsgákra, ma megint a másodévesek egy csoportja került sorra. Említettem korábban, hogy egy srác nagy ívben kerülte az óráimat évközben, s ezért vele nem kívánok érdemben foglalkozni. Hogy ez a fülébe jutott-e vagy sem, azt nem tudom (épp egy olyan órán említettem, amikor nem volt jelen), mindenesetre ma ő is megjelent.

    Közöltem vele, hogy mivel ennyi igazolatlan hiányzása volt, nyugodtan elmehet, nem vizsgázhat. Még bepróbálkozott egy utolsó esély kérésével, de szenvtelen arccal közöltem, hogy nem. Szerencsére felfogta, s le is lépett.

    A maradék hat ember változó teljesítményt nyújtott. Egyikük, az órákon is teljesen használhatatlan leány messze szinten aluli volt, vele nem is vacakoltam, mindennemű sajnálat nélkül adtam neki 33 pontot.
    Jutott mára is egy 90 pontos diák, a többiek is legalább 63 pontot szereztek. A 63-as elég gyenge volt, de a minimumszintet hozta probléma nélkül.

    Most már csak két hét van hátra, aztán lezárul az értékelés. Utána egy hét szünet, majd még egy hét suli. Aztán vége a félévnek. Nem is baj.

  • Van, hogy nem éri meg jóindulatúnak lenni

    Reggel estünk túl a másodéves osztály soron következő csoportjával a vizsgán. A mára esedékes tanulókon túl itt volt az egy hete elvérzett két csajszi is utolsó esélyként bizonyítani. Ezt eleve nem lett volna kötelező bevállalnom, kizárólag azért kaptak lehetőséget, mert nem akartam szemét lenni. Még ha kizárólag maguknak köszönhették, akkor is.

    A mostani csoport tagjai átmentek kivétel nélkül. Ketten csak 60 ponttal, ami – mint sejthető – némi felkerekítés eredménye, de volt egy egészen kiváló, 98 pontos leányzó is, rá nagyon büszke voltam. Akadt még 93 pontos is, a többiek valahol 60 és ezek a felső értékek között végeztek.

    A két renitenst hagytam a végére. Az egyikük úgy-ahogy boldogult. Nem számoltam pontot nála, csak hallgattam meg járt az agyam. Ő végül megkapta a szükséges minimumot.

    Az utolsóként színre lépő diákom a China topikot kapta. Azt hiszem, belátható, hogy nem ördöngős. Általános, lényegében minden belefér, csak beszéljen az a szerencsétlen. El is kezdte, nagyon bénán, de aztán hamar feltűnt, hogy olvas. Valaki más kidolgozott szövegével próbálkozott.

    Rövidre zártuk, aztán a csalást még jelentettem tanszéken. Én hülye még hagytam újrázni a múlt hét után.

    ______________________________________________________________________________

    Bónuszként a végére: még így is én érzem szarul magam. Pedig akik ismernek, megmondhatják, hogy nem vagyok egy túlságosan barátságos, kedves ember. Akiket szeretek, azokkal igen, de máskülönben elég zárkózottan leledzek, s általában egyáltalán nem hatnak meg mások problémái. Úgy álltam neki ennek az egésznek is, hogy ha bukik a fél osztály, hát bukik, kit érdekel. Ennek ellenére mégis sajnálom őket, s tényleg átrugdosok gyakorlatilag mindenkit. Adtam már 60 pontnál kevesebbet két embernek is elsőre, de aztán mégis feljavítottam mindkét eredményt. Tegnap komolyan erőszakot kellett vennem magamon, hogy egy tényleg borzalmas elsőst ne engedjek át. (A mai lányon kívül ő eddig az egyetlen.) Nehéz keménynek lenni, s ez nagyon meglep. Őszintén.

  • Olykor kifizetődő keménykedni

    Lezajlott a másodévesek soron következő hetes csapatának vizsgáztatása is. A szerdai előzmények után kíváncsian vártam, ma mennyire felkészült diákokat kapok.

    Az első leány, talán a feszültség miatt, talán mert túlzásokba sem eshetett a tanulás terén, a számonkérés kezdő részében borzalmas volt, 13 pontra tudtam értékelni. A többiek ilyen-olyan színvonalon nyomták, egy diákom kimondottan jó volt, de tőle nem is vártam kevesebbet.

    Az első lányka hatalmas szerencséjére a szerepjátékban nagyságrendekkel ügyesebb volt, pedig már elkönyveltem, hogy neki annyi. Így sem érdemelte volna meg, hogy átengedjem, de mivel összekapart a két feladatban vagy cirka 50 pontot, felkerekítettem neki. Különösen, hogy másodjára nagyon küzdött, ez látható volt.

    Ha a trendek így folytatódnak, talán mégsem buknak olyan sokan. Meglátjuk.

  • Amikor a legnagyobb jóindulat is kevés

    Most értem haza az első másodéves vizsgáról. Az eredmények erősen elgondolkodtatóak.

    Az angolul Jody és Leo nevekre hallgató két legerősebb diákom nem okozott csalódást, a kákán csomót keresve sem sikerült volna tőlük kettő illetve négy pontnál többet levonnom a százból. Ami viszont a többieket illeti…

    A harmadik helyezett 71 pontot kapott, s volt még egy diák, aki megérdemelten átlépte a 60 pontos határt. Az ötödik számára viszont komoly jóindulat kellett ahhoz, hogy megelőlegezzem a vizsga teljesítését, s csak azért tettem meg, mert nem akarom a fél osztályt megbuktatni.

    Két leányzó teljesen menthetetlen volt. Azt még elfogadom, hogy a szerepjáték nem ment nekik, mert ehhez nem árt némi nyelvi előképzettség. De az első feladatukat, a tételest sem teljesítették megfelelően, s ez nagyon enyhe megfogalmazás. Az egyiknek Xianningről, a másiknak meg az ételekről kellett volna beszélnie, egyik sem egy ördöngős topik.

    A produkcióikat 38 és 15(!) pontra tudtam értékelni. Elvileg.

    Mivel ez volt az első vizsgaidőpont, s hogy valamit tudjak hatni a soron következő diákokra, így kivételesen közöltem velük az eredményeket (alapból nem túl jó ötlet, mivel pótvizsga nincs, s ha tudják, hogy megbuktak, az nem érinti jól a teljesítményüket a többi vizsgán sem), s ők ketten lehetőséget kaptak egy jövő heti újrázásra. Azt is megüzentem ugyanakkor, hogy ez egyszeri alkalom volt, a többieknél nem lesz ilyen lehetőség. Remélem észbe kapnak. Ők ketten csakúgy, mint a csoport maradéka, különben komoly problémák lesznek.

  • Vizsga és zsűrizés újra

    Jelentem, ma senkit nem kényszerítettem évismétlésre.
    A megjelent hét versenyző kivétel nélkül átment, s láthatóan készültek is a a vizsgára. A legjobb 93 pontot zsebelt be, míg a mai leggyengébb diákom 69-cel kellett beérje. Búslakodásra egyikük sem fordította a fejét.

    Zhao Shenggel is beszéltem, mert elfogyott az A4-es papírom, s lejmoltam tőle egy újabb ezres pakkal. Ha már ott voltam, ő is lecsapott a lehetőségre, s közölte, holnap is lesz egy angol verseny. Pontosan nem tudom, milyen jellegű, de ismételten a zsűri tagjaként vehetek majd részt.

    A múltkoriakból kiindulva túl nagy csodát nem várok tőle, de természetesen ennek az élményétől sem fosztalak meg benneteket, s szorgosan beszámolok róla, hogy mi zajlott. Na meg arról is, hogy az osztály következő hét tagja holnap miként teljesít a vizsgán. Szigorú leszek, de igazságos. Mint ma.

  • Indul a móka

    Holnap kezdetét veszi a vizsgaidőszakom, az elsős angoltanári osztállyal debütálunk. Kíváncsian várom, mennyire lesznek felkészültek az odarendelt nebulók, de remélem a legjobbakat.

    Náluk nem nagyon tartok tőle, hogy komoly gondok lennének, mert a vizsga tényleg nem nehéz. Jóindulat is van bennem, így ha valakin látom, hogy próbálkozik, nem leszek szemét.

    A turizmusos osztállyal is lesz órám, velük még sima óra, náluk csak két hét múlva kezdődik a beszámoltatás. 

    A holnapi tapasztalatokról hamarosan.