Továbbra is kedvezően alakul a terhelésem. Mint kiderült, a jövő héten is csak ez a szokásosnak mondható négy órácskám lesz az osztályokkal, s immár azt is megerősítették, hogy azt követő, szeptember 23-val induló héttől kezdve is csak 12×45 perc munkaidőnek leszek kitéve. Szerintem meg fogom tudni szokni.

Ha az emlékeim nem csalnak, az október 1-jei nagy nemzeti ünnep miatt (1949-ben ekkor kiáltották ki a Népköztársaság megalakulását) egy hétig szünetel is majd az oktatás, úgyhogy egyelőre nagyon kecsegtető kilátásoknak nézek elébe.

A nyelviskolákat meg amúgy lemondtam. Nem sok kedvem van vesződni angolul egyáltalán nem beszélő picikkel, pláne úgy, ha kezdés előtt fél órával kell szembesüljek azzal, hogy miféle gyerekekről van szó. Nem mondom, valószínűleg lenne az az összeg, amiért felvállalnám az ezzel járó kellemetlenségeket, de az itt felkínált javadalmazás nem ez a kategória. Érdemben sokat nem javítana az anyagi helyzetemen, ellenben erősen mafan (macera, baj, gond), úgyhogy ezt passzoltam. Sértődés nem lett belőle szerencsére.

A lakásom amúgy már jobban fest, mint beköltözéskor. Visszahozták a hűtőt, immár működőképesen, s mielőtt részlegesen paralizált állapotba kerültem a hátidegek vacakolásától, a padlót leszámítva sikeresen kisuvickoltam a fürdőszobát is. Pár napom ráment, de már sokkal jobban mutat. Ha majd már megint képesnek érzem magam az effajta munkára, nekiesek a konyhának is, bár az szerintem még több vesződséggel jár majd. A főzőfelület környékén mindent több éves, centi vastag tapadós zsír borít, előre várom, hogy megküzdhessek vele.
Ha ez is meglesz, onnan már sima ügy. A többi helység rendben van, egy felmosás és portörlés bőven elegendő, ezekben a tisztaság simán megfelelőnek mondható. De eddig még el kell jutni.

Szerdáig mindenesetre most megint pihenés jön. Azért nem olyan rossz nekem itt, ugye?