-
Kínzó kérdések sora
A koboldok közti élet számos kellemes és kevéssé kellemes hozadékkal jár együtt, most nézzünk néhányat a nem annyira kívánatos aspektusok közül.
Mi főleg szárnyasokkal élünk, s ez a jó szokásunk annak ellenére fennáll, hogy errefelé prémium marhákkal van tele a tér. Karácsony előtt férjem hozott is például egy 5 kilós óriásdarabot, mint ajándékot a munkahelyéről, s egy hasonló cupák valaki más fagyasztójában érik elegendő férőhely híján.
Szóval, ahogy mondottam volt, dacára a választéknak, csirkét eszünk. Mely állatot a jelek szerint felettébb furcsán pucolnak meg ezeken a végeken. Például így – ez egy abszolút hétköznapi eset, a püspökfalaton túl a végtagok érintettek leginkább.
Új hazám gasztronómiai különlegességeihez még csak visszafogottan volt szerencsém, így nem teljesen lehetetlen, hogy ez valami helyi specialitás elengedhetetlen kelléke, de azért sanszosabb, hogy inkább csak trehány munka. A kacsa még rosszabb, legutóbb szemöldökcsipesszel kellett végigmennem rajta.
Na de kérdéseket ígértem.
1. Vajon csak ezen a szigeten van tele mindenféle tollmaradékkal a szárnyas, vagy pl. Angliában is?
2. Vajon mi lehet az oka annak, hogy még a súlyosan alulteljesítő Vietnám is képes megbirkózni a toll jelentette kihívásokkal, de az itteni üzemek nem?
3. Elképzelhető, hogy ezen munkafázis errefelé gépesített, míg mondjuk Magyarországon vagy keletebbre nem, s a manuális technológia hatékonyabban fosztja meg a madártetemeket a nem kívánt burkolóanyagoktól?Kérlek, ne kíméljetek.
-
Gasztro: Clare-szigeti élelmezés
A szigeten két, na jó, három helyen lehet enni. Kezdem a számomra legkevésbé releváns dologgal: akad egy vegán nasizó, egy B&B részeként.
A szélesebb néptömegek vagy a Sailor’s bárba vagy a közösségi házban lévő étterembe/kocsmába vonulhatnak be. Utóbbi a szigeten éjszakázók számára igény szerint vacsoramenüt is biztosít.
Mivel mi nem terveztünk ott maradni, így csak az a la carte verzió maradt. Meglepő módon tényleg befűtöttek a napon, így amellett hogy nem is sétáltunk el egészen a világítótoronyig, férjem még a felsőjét is leszedte magáról. Le is égett – hófehér, jó kobold lesz belőle.
Számomra a vetkőzés nem volt opció, így amint visszaslattyogtunk a közösségi házig, gyorsan be is ültünk egy kis innivalóra. A Covid miatt ez azonban nem így megy: mivel a kocsmák egyelőre még nem nyithatnak ki, kötelező ételt is árulni. Illetve esetünkben venni. Szerencsére egy sült krumpli is elég.
Később még átmentünk a Sailor’s-be, ahol kiváló panoráma mellett (bár némiképp tartva a közelben köröző sirályoktól és esetleges pottyantásaiktól – szerencsére alaptalanul) kezdtünk neki a fő lakomának. A fish & chips továbbra is felejtős portéka a szememben, még akkor is, ha helyben fogott, friss halból gyártják.
Kezdetben még pőrén 
Később pulcsiban 
Végül odabenn
Hogy ez mégiscsak ír nyár, az azért hamar megmutatkozott, mert eltűnt a nap és lehűlt az idő. Pulcsiban vártuk a kaját, aztán mivel az eső is rákezdett, végül odabenn fejeztük be.
-
Koronavírusos gasztro: élesztő
Bizony, a helyzet nem túl rózsás, nemcsak wc-papírt esznek liszttel az emberek ezeken a nehéz, kórokozóktól terhes napokon, de még az élesztőt is felvásárolják. Ahogy olvastam, hallottam, odahaza is, de ez aránylag kevéssé vigasztal.
A legutóbbi, helyzetjelentős posztban még örvendeztem, hogy hiába a pánikvásárló tömeg, az itthoni készletek miatt a liszt ideiglenes eltűnése nem gyűrt le, de akkor még nem gondoltam bele, hogy a kritikus pont nem ez, hanem a mai bejegyzés tárgya. Bármily szomorú, mindössze két zacskó maradt, ami két kiló kenyérhez elegendő. A legutóbbi teszkós rendelés során nem hoztak, s férjem sem talált belőle a Supervaluban. Na szépen állunk!
Bár élesztő alapvetően mindig jó, ha van egy háztartásban, ha nincs ez a kenyérsütés, szökőévente használok el egy 10-es csomagot. Esetleg kettőt. Írországba érve azonban változott a szituáció a helyi pékáruhelyzetre való tekintettel.
Az van ugyanis, hogy mérsékeltebb mennyiségben vannak normális kenyerek, amikből úgy minimum 3 euró egy kiló, illetve akadnak toastkenyerek, amik már kevésbé horrorisztikusak árban, ellenben rendkívül silányak. Az itt töltött idő azért hatott, mert miközben leírtam az előző mondatot, enyhén kicsinyesnek tűnt ezen a tételen rugózni, de eleinte érzékenyebb voltam a helyi kiadásokra. Akárhogy is, végül szereztünk egy kenyérsütőt, roppant kezdetleges és olcsó fajtát, ami ugyanakkor kifejezetten praktikusan és leginkább kényelmesen dolgozik. A ma már nem annyira érdekes ár mellett mindenképp előnye, hogy nem kell állandóan boltba járni, hanem kétnaponta házilag készül a friss cucc. Én ritkán eszek belőle, de családunk másik tagja szendvicseket hord munkába, így fogy.
Ilyesmi kenyerek készülnek nálunkSzóval a fentiek miatt eléggé lesújtott a hír, hogy a jelek szerint leáll a gyártás, de szerencsére ma férjemet elküldtem hazafelé jövet az arab boltba is, ahol, mit át ad az ég, talált a hiányzó anyagból. Azt nem részleteztem, milyen paramétereknek kellene megfeleljen a kívánt áru, így aztán a több jobb elvén mindjárt fél kilót hozott, bár állítólag tartottak negyedekkorát is. Ja, és az egész egyben van. Bontás nélkül ugyan elvileg kitart jövő év végéig, de ha megkezdem, nem tudom, meddig lesz használható. Még agyalok, miképp próbáljam meg az élettartamát növelni, csak friss élesztő fagyasztásáról hallottam, de talán a szárítottal is működik. Ha igen, akkor cirka fél évre rendben leszünk. Óje!
-
Gasztro: fosókeksz
Közkívánatra, s erős tépelődés után. Nem voltam és vagyok benne teljesen biztos, hogy debilitásom ilyen mértékű felfedése nem jár-e megítélésem jelentékeny romlásával, de végül úgy döntöttem, vállalom a kockázatot.
Szóval, a történet ott kezdődik, hogy férjem meglehetősen édesszájú. Miután megjött, s mialatt én még otthon vártam, hogy megteremtse itteni életünk alapjait, nekiállt feltérképezni a helyi áruházak kínálatát. Mivel elég spúr népek vagyunk, így eleinte ez javarészt úgy zajlott, hogy fél órán keresztül sorolta messengeren, mi mennyibe kerül, én kalkuláltam, aztán reagáltam, hogy nagyjából mi az, amit megengedhetünk magunknak. Azóta egy kicsit felengedtem ezen a téren, s valamivel bátrabban költök, de kellett némi akklimatizációs időszak, amíg nagyjából sikerült leszoknom arról, hogy ne az otthoni árakhoz, hanem az itteni bérekhez kalkuláljak, de akkor majdnem mindent cefetül drágának találtam. Nem úgy az alapvető édességeket.
Van ugyanis 5-6 különféle rágcsa/keksz/csokis valami, melyek cirka 30-70 cent körüli összegbe kerülnek, s minden lánc tart belőlük sajátmárkás verziót, teljesen megegyező áron. Jaffa cakes nevű narancsos piskóta, bourbon cream, malted milk vagy épp ginger nuts nevű kekszek, na és egy bizonyos chocolate digestive biscuit. Némi kreatív és elvonatkoztatott fordítással érve ebből lett nálunk a címben szereplő fosókeksz, bár egyébként nevével ellentétben nem tapasztaltuk, hogy bármiféle hatást gyakorolna az emésztésre.A fosókeksz tartósan 40 cent mindenütt, férjem a Supervalu nevű lánc termékére esküszik, szerintem a Tesco-ban jobb, s az Aldié meg a kettő közt van. Engem annyira nem érdekel, hetekig itt lehet mellettem anélkül, hogy egyek belőle, bezzeg ha valami sós rágcsa lenne…
A keksz egyik felét csoki borítja (de van csokimentes és étcsokis is, azokkal nem élünk), teljesen hétköznapi termék, de amúgy tényleg finom. Borzalmasan sok cukor van benne, valószínűleg ez a titka. A wikipedia szerint a néhai brit megszállóknak köszönhetjük az itteni meghonosítást, ők pedig két skót orvosnak, akik a 19. században az emésztés elősegítésére fejlesztették ki.
A sajátmárkás fosókekszek nem néznek ki ennyire puccosan.Ha az itteni szigetvilág felé sodor benneteket a szél, s amúgy kedvelitek a vércukor hirtelen egekbe szökését, úgy mindenképp javaslom ezt a pénztárcabarát nassolnivalót.
-
A vietnámi konyha extrém oldala
A vietek étkei egyáltalán nem rosszak. Nem spórolnak a fűszerekkel, bőségesen akad chilli, nem félnek használni a lime-ot sem és fekvése folytán a tenger gyümölcsei is sűrűn felbukkannak. Halakból egészen meghökkentő a választék, s egész évben akadnak friss és kivételesen változatos zöldáruk is.
Bár ez a konyha is egzotikus otthoni szemmel, a kaják túlnyomó többsége az otthon is megszokott húsokkal operál, s különösebb kalandvágy nélkül is élvezhető. Csirke, kacsa, disznó és a már emlegetett hal és tengeri cuccok az általános alapanyagok, de természetesen ez a bejegyzés nem ezekről szól, hanem a helyieket is jobban megosztó különlegességekről.
1. Kutya
Vietnámban a kutya olykor még ma is a tányéron végzi, főleg északon, noha a nyugati hatás már itt is erősen tetten érhető, s a helyiek körében sem örvend egyöntetű népszerűségnek a szokás.
A dologhoz hozzá tartozik, hogy itt sem a házikedvencek jutnak erre a sorsra, hanem direkt erre a célra tartott, disznóhoz hasonló módon tenyésztett példányok.2. Kígyók
Vietnám trópusi égövi erdejei és a vidéki területek bővelkednek a kígyókban, nem kevés halálos mérgű fajtában is. Az országban éves szinten 30000 ember szenved el kígyómarást, így ez igyekeznek megbosszulni. Ha kígyókba futnak, a helyiek szinte teljes bizonyossággal elkapják és megsütik őket.
3. Tiết canh
Ez a fogás magyarként talán kevésbé sokkoló, mint más nyugati nációk fiaiként, hiszen mi magunk is fogyasztunk vért, ha más nem, legalább hurkában, de sokan sütve is.
A tiết canh, mint a fentiekből kitalálható, vérből készülő fogás, de az arányok és a vér nyers formája miatt elég bizarr lehet. Bár optimális esetben maximum gusztustalannak találjuk, de amúgy fogyasztható, azért nem árt vele tisztában lenni, hogy minden évben tucatnyian halnak meg fertőzött vér használata miatt az ünnepek idején.4. Selyemhernyó
Az ősi Kína legkeresettebb, aranyáron vesztegetett exportcikkéért is felelős lepkék bábjai csemegeként is szolgálnak. Az összes hipermarketben kapni belőlük, s az internet tanúsága alapján aránylag gusztusosnak tűnő is lehet az elkészített végeredmény. Az ízéről nem tudok nyilatkozni.
5. Balut
A végére hagytam ezt a finomságot. Egyébként állítólag tényleg az, mármint finom, de egyelőre még nem kóstoltam meg.
A balut ugyanis valóban nagyon bizarr. Megtermékenyített kacsatojásból készül, a kismadár kikelése előtt cirka két héttel, vagyis még magzati korban. A madárkezdemény ekkor már jól felismerhető jegyekkel rendelkezik és némi tollasodás is kezd kialakulni.
A balut nagyon hétköznapi, olcsó kaja, bárhol kapni, s a helyiek zöme kifejezetten bírja. Én még nem tudom, mit gondoljak róla.Ti melyiket próbálnátok ki az ötből, ha van ilyen? Segítségként a galéria lentebb.
-
Gasztro: bánh xèo
Még mostanság is ritkán eszünk helyi ételeket, mivel elsősorban itthon készül a kaja, de azért időnként előfordul. Valamelyik nap a bánh xèot kóstoltuk meg, ami egy viet palacsintatészta babcsírával és különféle húsokkal töltve. Esetünkben tintahalas illetve garnélás jutott eledelül, egy igencsak nem puccos, egyáltalán nem turistákra szabott „kifőzdében”. De inkább nézzétek a képeket és a videót, amelyen látszik, miképpen készül ez a finomság.
Ja, és egy adag (tehát 4 darab) 12000 helyi pénzbe, vagyis cirka 140 forintba kerül.
-
Gasztro: piaci ebéd
Restellkedve vallom be, hogy a viet gasztronómia örömeit még nem nagyon tapasztaltam meg. Részben, mert még mindig igyekszem fogyni (a javulás látványos, de pici még van), így eleve nem sokat eszem, részben mert a normális ízű bagettekkel még azóta sem tudok betelni. A már megénekelt phở mellett csak egyszer ettünk helyit, a város központi piaca mellett.
A kifejezetten nem drasztikus áron (tojástól, egyéb kiegészítőktől függően 33-45000 đồngért) vesztegetett borda nagyon is jó választásnak bizonyult, ínycsiklandó, édes ízzel. Ha teleettem magam bagettekkel, egész biztosan terem itt is még számomra babér.
-
Öt év Kínában II. – Gasztronómia
Tudjuk mindannyian, a kínai konyha méltán népszerű. Igazából nem is egy konyháról van szó, hanem legalább hétről, az ország egyes régióiban eltérő, különböző ízekkel. Ezek egymástól is igen jelentősen eltérhetnek, s akkor még nem is beszéltünk a nemzetiségek ételeiről, amelyek aztán végképp egy egész más világot jelentenek.
A kínai konyhaművészet legfontosabb jellemzői közé sorolható az alapanyagok szinte korlátlan, s odahaza nem is nagyon érthető bősége. Ennek oka eredetileg a szükség volt. Túlnépesedett agrárországként szinte mindig csak épphogy fedezték a szükségleteket, így aztán amit csak lehetett, hasznosítani próbáltak. Bár most már lassan negyven éve nincs hiány, az alapanyagok változatossága megmaradt.
Bár az esetek többségében a kínaiak sem nagyon esznek más jellegű állati fehérjét, mint mi, azért természetesen ez utóbbi lehet az érdekesebb. A standard állatok mellett errefelé a tengeri herkentyűk, teknősök, békák vagy helyenként még a kutyák is a tányéron végezhetik (ez utóbbi korántsem annyira széles körben gyakorolt szokás – földrajzilag is behatárolható helyeken űzik elsősorban, s az erre nyitott helyiek száma is egyre szűkül).
A teljesség igénye nélkül nézzük hát, mi került a bendőmbe az eltelt kínai évek során.
Fengjie
A fengjiei év nem tobzódott az extremitásokban. Hacsak a helyiek igencsak csípős, szecsuáni konyháját nem vesszük annak. A méltán erősnek tartott ízvilág bizony sokakat megvisel, Kínán belül is elsősorban csak a szecsuáni és hunani népek bírják, a tengerparti lakosság meg szenved tőle, mint mondjuk a magyar közönség tenné.
Az én gyomrom szerencsére sokat kibír, s az erős, fűszeres ételeket is imádom, így ezt azóta is tartom, hogy a legjobb kínai kajákat Fengjieben sikerült elfogyasztanom.
Hot pot fenn és fengjiei krumpli lenn jobbra
Jutott huoguo vagy hot pot is, bár ezen csemegéért nem kifejezetten rajongok. Nem az ereje miatt, csak nem kifejezetten vagyok leveses vagy a lében kifőtt cuccok fogyasztásának igazi megszállotja. Fengjieben kifejezetten sok krumplit is ettek a helyiek (a rizs domborzati okokból nem nagyon terem meg, így ez lett a hagyományos termény), ami természetesen nekem sem volt ellenemre. Főtt majd pirított verzióban töménytelen helyen árulták fillérekért. Ugyancsak nyílt mód egészen kiváló füstölt húsok beszerzésére is, ami szintúgy jól jött nekem.
Kacsa is sűrűn szerepelt a menün, s ugyancsak jutott kacsatojásból is rengeteg. A menzán is kifejezetten jókat lehetett enni, nagyon olcsón.
Xianning és Wuhan
Ugyan még Fengjieből látogattam oda ekkor, de Xianningben nyílt lehetőségem először békát enni. Nagyon kellemes, finom jószág, hamar meg is szerettem.
Xianning már Hubeiben van, ami egy átmeneti konyhát visz. Szecsuánhoz képest semmi ereje nincs az ételeknek, de a partról jövő népeket már ez is megviselte.Itt is akadt helyi specialitás, a reganmian. Ez, ahogy a neve is leírja, forró, száraz tészta. Az utóbbit úgy kell érteni, hogy lé nélkül szervírozzák, de megküldik egy kis szezámos szósszal. Az íze eléggé felejthető, emlékeim szerint talán kétszer fogyasztottam belőle.
A tartomány székhelyén, Wuhanban nagyon megy a kacsanyak is. Szintén feledhető, de nem olyan rossz. Még Xianningben ettem teknőst és teknőstojást is, mely amúgy szintén nem rossz csemege, de a csirke finomabb.
A békára annyira rákaptam, hogy azt egyszer Wuhanban még magam is készítettem. Wuhanban már egész frankó lamianes helyek is akadtak, ez utóbbi étkek mindenképp érdemes kipróbálni.
Xinjiang
A nyugaton eltöltött összesen cirka öt hét legnagyobb élménye az étel volt. Xinjiangban rengeteg birka, marha, mindenféle patás jószág (tevék, kecskék, lovak és szamarak szintúgy) előfordulnak, s eszik is őket. A nemzetiségek muszlim mivoltja miatt a disznó itt háttérbe szorul, de azért azt is kapni. A tehenek, kecskék miatt tej is van, s belőle készült kiváló ujgur joghurt is.
Birkacomb
A helyi finom ujgur pékáruk mellett az egész birkacomb, a nyárson sült birkafalatkák mind-mind nagyon bejövősek voltak.
A helyi, csapadék hiányában szinte folyamatosan háborítatlanul sütő napnak köszönhetően a zöldségek és a gyümölcsök is ritka üdítő élménynek bizonyultak, gyermekkorom ízeire emlékeztettek.Egyéb
Shenzhenben élünk most már egy éve, de Shenzhen új város, a lakói elsősorban bevándorlók, s itt a helyi kantoni népesség csak elenyésző arányban lelhető fel. A kevert viszonyoknak köszönhetően egyik regionális kultúra sem tud dominálni, ellenben kapni mindent. Itt újdonságként csak a kantoni zongzi jutott számunkra, amely bár fogyaszthatóbb mint az édes, standard társa, azért nem lett a kedvencem.
Utaztam viszont sokfelé Kínában. Changshában végre erősebb ízek (hunani konyha) domináltak, s jutott az ottani híres-hírhedt büdös tofuból is. Dalianben az északkeleti konyhák ízvilágába engedtem egy kis betekintést az erről szóló cikkben. Jingdezheni látogatásom során a jiangxii konyha is feltűnt a blogon. Pekingben savanyú-csípős leves is jutott.
Ha Kínában jártok, egyetek ti is minél többet!
-
Hétvégi kikapcsolódás
Tegnap összefutottunk Isoval és Fly-jal, s ennek örömére vacsiztunk is egy kicsit. Én elég ímmel-ámmal fogyasztottam csak (tudjátok, fogyóban vagyok s emiatt nem akarok nagyon vétkezni), de elég finom falatokat kaptunk.
Kommunikáltunk a vízumos csókával is, a terveknek megfelelően megyünk Malajziába jövő hónapban. Valamelyik nap majd meglesem a jegyárakat, ha úgy van, lehet, hogy a nemzeti ünnepes hetet is kinn töltjük, de ez még változhat.
További jó hír, hogy a vízum kapcsán beszéltem férjem cégével is, nehogy esetleg ütközés legyen a következő jelenése és az ügyintézés időpontja kapcsán. Szerencsére nem lesz, s jelen állás szerint a remélhetően Indonéziában megrendezendő meló majd csak decemberben vagy januárban kerül lebonyolításra. Ha így lesz, az még extra 2-3 havi fizetés. Még ilyen híreket, sokat! -
Ovimenü
Férjem már másfél hete tanít a már említett, egész közeli oviban. Túl sok dolga nincs, átlag napi 20 percnyi órát tart, de néha az is elmarad, ha elcsúsznak. A tulaj meglehetősen szerencsétlen, nem ért semmihez, így a szervezetlenség gyakori, de ez legyen az ő gondjuk.
Dél körül ebédelnek. Ilyenkor minden baba kap a táljába rizst, majd saját maguk szedegetnek az átlag három fajta étel közül. Emellett olykor még leves is van. A kaja állítólag egész finom. A lenti képek az eddig felkínált képekből adnak ízelítőt.
