• Kína a papajázáshoz is ideális helyszín

    Kína déli fele erősen szubtropikus, míg legdélebbi területén már trópusi viszonyok uralkodnak.

    Ez természetesen kedvez a déligyümölcsök termesztésének is, így ezekből nagy számban és egyáltalán nem horrorisztikus árakon lehet csemegézni.

    A papaja, bár nem őshonos, közép-amerikai gyümölcs, népszerű a déli ültetvényeken. Hainan szigetén kilométereken át mást sem látni a vonatablakból.

    Pomelóhoz jutni olcsóbb, most épp akciós áron akár 3 pénzért is adnak egy kilónyit, de a papaja is csak 15-be fáj, vagyis egy átlagos fej megvan 200 forintnyi yuanből.

    wp_20151113_13_45_30_pro.jpg

    A papaja húsa puha, a kés úgy szalad benne, mint a vajban. Az íze, ha már muszáj hasonlítani, talán leginkább a sárgadinnyét idézi, de azért elég távol áll tőle.

    wp_20151113_13_46_53_pro.jpg

    Aki teheti, egye sűrűn, mert finom.

  • Hot-pot Wuhanban is

    Szombaton találkoztunk néhány diákkal. Csak egyikőjük volt a tanítványom, a többieket a nyelvsuliból ismeri, ahol mindannyian tanulnak. Ez utóbbi nem olcsó intézmény, számukra három hónap (hetente kétszer 3 órával) 5000 yuanbe, cirka kétszázezer forintba került.
    Bár állítólag nincsenek külföldi tanerők náluk (ez a külföldiek sokszor szedett-vedett mivolta miatt nem feltétlenül baj), a helyiek viszont jók, amit alátámaszt, hogy a jelenlévők egész összeszedett kommunikációra, s relatíve elfogadható kiejtésre voltak képesek.

     

    Az összeröffenést az iskola könyvtárának kávézójában kezdtük el, ami egy kellemes, hangulatos hely, úgy heti kétszer be szoktunk ülni meginni egy feketét. Valódi kávéjuk van, ami ideát nem feltétlenül magától értetődő.
    Itt végezve invitáltak minket vacsizni, így egy, a sulival szemközti oldalon lévő hotpotozós helyre keveredtünk.

     

    Ahogy az lenni szokott, ha éttermi evészet van, rengeteg a fogás is, ezúttal sem volt másképp. A kiadós és laktató táplálkozás galériába szedve tekinthető meg a lenti képre kattintva. Keressétek meg a képeken a békát is. Bőrrel együtt járt, amely meglepő módon, bár színes, ízre teljesen korrekt, nagyjából semmi eltérést nem mutat a csirkebőrtől.

     

     

  • Gasztro: lepukkant éttermes kagyló

    Azt hiszem, egyszer már kijelentettem ezen a fórumon, hogy Kínában az éttermek, kajaárusító helyszínek külső megjelenése és a belőlük nyerhető tápanyag minősége között vajmi kevés összefüggés lelhető fel. Az európai nívó alapján minden kritikát alulmúló helyeken nagyon jókat lehet enni.

     

    A kampusz északi főbejáratával szembeni kis mellékutcán számtalan árus várja az éhező népeket kajaidő alatt. Kicsit lejjebb a helyüket az állandó éttermek veszik át, a leglerobbantabb kiadásúak, gasztronómia szerint tematikusan elkülönülve.

     

    Tegnap az egyik ilyen, szecsuáni konyhára épülő kis éttermet látogattuk meg vacsihoz. A különben bőséges adagokkal operáló létesítményben egy-egy fogás jellemző ára 15-20 helyi pénz, a marha 25. Mi egy babcsírás-tofus marhaétket és kagylót ettünk, utóbbi nagyon finom.

     

    Képek a galériában.

     

     

  • Veve konyhája: Békavacsi

    Ma rendhagyó módon a Szecsuánblog átevez a gasztroblogok csodálatos világába és ínyenc fogásokkal örvendezteti meg a nagyérdeműt. Vagy valami ilyesmi.

     

    A napokban a helyi szupermarketben járva két szép, megtermettebb varangyot néztem ki a tegnapi vacsihoz.

    wp_20150927_17_43_45_pro.jpg

     

    Bár első ránézésre elég gusztustalan példányoknak tűnnek, bőrük lefejtése után már csak a szép izmos húsuk látszik, amely – s ez a fő – rendkívül ízletes is. Ideát fél kg béka cirka 15 yuanbe kerül, vagyis mintegy 600 forintba. Ez alatt még az élő, bőrös-fejes állat súlyát kell érteni, amiből nyilvánvalóan lejön némi veszteség. A csonttal nagyon nem kell számolni, mivel könnyű és vékony csontozattal állunk szemben ez esetben.

     

    Ahhoz, hogy a hasznosítható húshoz jussunk, előbb meg kell nyúzni a kis dögöket. Ez házilag is megoldható, de érdemesebb a húspult mögött álló szakemberre bízni a feladatot, hiszen neki a rutin miatt ez kb. 2 másodpercet vesz igénybe.
    Ha mégis a saját kezünkkel szeretnénk ezt kivitelezni, akkor a módszer a következő: az állat hátoldalán, a nyakánál ejtsünk egy kis bevágást, majd a bőr alá nyúlva egy erősebb mozdulattal húzzuk le a bőrt, mintha csak a ruhát vennénk le kifordítva. Az ideális végeredmény egy csupasz béka, aminek a talpáig le van húzva a bőre. A lábujjak magasságában vagdossuk le az állat végtagjainak a végét, majd a fejet. A fej eltüntetése után hozzáférhetővé válnak a belső szervek, ezek is mehetnek a kukába.
    A már lecsupaszított, kizsigerelt csupa izom táplálék valahogy így kell kinézzen.

     

    wp_20150928_15_59_43_pro_masolata.jpg

    wp_20150928_15_59_54_pro_masolata.jpg

     

    A béka húsa kellemes, csirkére hasonlít, de annál valamivel szárazabb. A hús puha, könnyen átsül, így ki is lehet rántani. Én ezt tettem tegnap.

    A darabokra aprított békát érdemes alaposan megfűszerezni, s egy kicsit állni hagyni, majd jöhet az ízlésnek megfelelő bunda. Kínában nem nagyon lehet zsemlemorzsához jutni, így én lisztes-tojásos bundában forgattam meg majd sütöttem ki. Sütési idő tekintetében csirkeszárnyhoz hasonlítható, kb. ennek megfelelően lehet kalkulálni.

     

    wp_20150928_16_42_46_pro_masolata.jpg

     

    Kínában rendszerint több fogás kerül az asztalra, s noha ebben nem akarom velük felvenni a versenyt, a rizsünk mellé még sonkával megszórt, pirított zöldbabot rittyentettem a vacsihoz.

     

    wp_20150928_16_51_36_pro_masolata.jpg

    A kész végeredmény alant. Jó étvágyat! 

     

    wp_20150928_17_27_57_pro.jpg

    wp_20150928_17_28_12_pro.jpg

  • Gasztro: street food

    Kínában járva-kelve óhatatlanul is belebotlik az ember utcai élelmiszerárusokba, akik a kis tűzhelyükkel felszerelkezve a helyszínen frissen gyártják a burkolnivalót.

    Kampuszunk északi nagy bejáratával szemben (merthogy van több kisebb bejárat is az északi oldalon) is van egy utcányi árus, akik kajaidőben szorgalmasan tüsténkednek. Egy chongqingi eredetű hölgy krumplit is árul bőszen, a többiek nem lépnek ki a helyi ételek világából.

     

    Képek a galériában.

     

     

  • Két év kínai étkei

    Kínát sokan azonosítják a gasztronómia fellegváraként, s el kell ismerni, mindez nem alaptalan kijelentés. Az ország hatalmas, közel másfélmilliárd ember lakja, a számtalan nemzetiség, de maguk a hanok is országszerte eltérő dolgokat fogyasztanak. De Kína kitűnik abban is, hogy még egy-egy szűk közösségen belül is hatalmas változatosságot vonultat fel a fellelhető étkek terén.

    Ha a külföldi huzamosabb ideig van Kínában, akkor azért hajlamos besokallni, s nyugati táp után vágyakozni, de egy kínai kirándulás nem rejti magában ezt a veszélyt. Kínában rengeteget és remekül lehet enni, érdemes is a lehetőségeket kiaknázni.

    Fengjieben a fűszeres, szecsuani ízeken éltem, míg Xianningben Hubei valamivel visszafogottabb, lényegesen kevésbé erős táplálékaihoz volt szerencsém. Futólag fogyasztottam Hainan szigetének tenger gyümölcseire épülő konyháját is, s még rövidebb időszakokra a szintén tengerparti Zhejiang és a belső, elzárt tartomány, Jiangxi is sorra került.

    Miután a kínaiak étkezésének vadhajtásai örök és kiaknázhatatlan témát jelentenek a nyugati olvasóknak, így – kiszolgálva az igényeket – ez a bejegyzés is a furcsaságokról szól.

    Nézzük hát, mely étkek voltak a leginkább szokatlannak mondhatók.

     

    Béka

    Ez az itthon felettébb érdemtelenül hanyagolt csemege Hubeiben gyakran az asztalra kerül. Igazán különlegesnek nem mondható, de ez az ízletességén nem változtat.

    WP_20130606_006.jpg

    WP 20130608 063

    Csirkére hasonlító, kifejezetten finom falat, csak az esetleges idegenkedést kell legyőzni.

     

    Marhafej

    Kínában a marha fogyasztása viszonylag ritka. Túl azon, hogy valami megmagyarázhatatlan oknál fogva a kínaiak, ha megtehetik, disznót habzsolnak nyakra-főre, az ország eleve nem bővelkedik az alapanyagban. A szárnyasokkal és a disznóval ellentétben a szarvasmarhatartás helyigényes móka, amiből Kína keleti felén nincs túl sok. A kínai vadnyugaton a hely már adott, de Xinjiang nagy részén inkább homok van, mint legelő, így az ország egyetlen érdemi marhatartó területe az északi Belső-Mongólia, bár a Góbi itt is sokat elvesz a lehetőségekből.

    WeChatImage635339945947603057.jpg

    A lényeg, hogy marhahúsban sosem volt gazdag az ország, a mostanság rekordütemben megugró fogyasztást is elsősorban argentin és brazil import elégíti ki.
    A marhafej érdekes étek. Erősen elüt a standard kínai táplálékoktól, ennek ellenére – ha lehetőség nyílik rá – érdemes kipróbálni. Sok helyütt nem hozzáférhető, úgyhogy némi szerencse nem árt.

     

    Rizskása

    A kínaiak egyik legfontosabb reggelije. Ragacsos, íztelen, kimondottan szörnyű fogás, ráadásul még gusztusosnak sem nevezhető.

    445822498_91f9793202.jpg

    Kevés dolgot nem eszek meg, de ez köztük van. Ajánlom elkerülni.

     

    Teknős

    Újabb bizarr teremtmény, bár szerintem erősen túlértékelt. A teknős igazán nem finom, s bár ízre ezt is leginkább csirkéhez lehet hasonlítani, a szárnyas nagyságrendekkel jobb.

    WP 20130608 062

    WP_20140119_026.jpg

    A teknőstojás ellenben finom, ám ezzel kapcsolatban sem kell túlzó elvárásokat támasztani: a meszes héj hiányát leszámítva egy az egyben megfeleltethető bármelyik madártojásnak.

     

    Medúza

    Medúzát Kínában sosem ettem, csak néhány napja, már itthon, hozott alapanyagból. Valljuk be, tényleg bizarr lényről van szó, s szükséges némi kalandvágy meg kíváncsiság, hogy az embernek kedve legyen kipróbálni.
    A bevásárlóközpontokban szárítva árulják hatalmas mennyiségben, a megszárított csalánozóba aztán némi áztatással lehet életet lehelni.

    WP_20140114_001.jpg
    Felvagdalva már nem utal semmi a lény szokatlan formájára, ízre pedig egészen kellemes, kicsit tintahalra emlékeztető.

     

    Moszat

    Kínában – kezdetben szükségből – igyekeztek minden fogyasztható terméket hasznosítani. Elsősorban ez magyarázza meg a rendkívüli változatosságot, amely a kínai konyha egyik legnagyobb előnye lett. A mindig is túlnépesedett agrárországban a tengeri növényzetet sem lehetett veszendőben hagyni, s ezt nagyon is jól tették.

    4366762937_bcab722787_o.jpg

    Európaiként kissé furcsa lehet, de ez inkább mentális gát, mintsem racionális indok. A moszat az egyik legkirályabb zöldáru, szívesen eszem, akárhányszor lehetőség nyílik rá.

     

    Csirkeláb

    A mostani magyar generáció már többnyire utálkozva fogadja, de a szüleink jó része még kedvére ette a hazai levesek egyik állandó alkotórészét. Sosem voltam finnyás, így a baromfivégtagokat is mindig megettem.
    Kínában e téren teljesen új dimenzió nyílik meg az idelátogató előtt: a csirkeláb nemcsak része a táplálkozásnak, de közkedvelt és elsőrangú nassolnivalóként is szolgál.

    P1010006

    Itt hajlamos vagyok elismerni, hogy nyugatiként valószínűleg keveseknek jöhet be ez az étel, de ha otthon is megeszitek, érdemes próbát tenni.

     

    Feldolgozott termékek

    Bizarr vagy legalábbis szokatlan ízek terén a készen vásárolható bolti cuccok sem fukarkodnak. A chipsek közt előfordul uborkás (ez nagyon tré), paradicsomos (ehető) és citromos is. A napraforgómag, melyet megpörkölt formában ugyanúgy élvezettel fogyasztanak, mint itthon, előfordul legalább 4-5 ízben, közöttük nem egy édes.
    Kínában van csokis és epres sajt is, ahogy a popcorn is kapható ezekkel az aromákkal dúsítva.
    Lelkesedéstől függően érdemes lehet kipróbálni őket, a siker nem garantált.

     

    ———————————–

    A kínai gasztronómia tényleg kivételes. Ha az otthoni példák el is riasztottak valakit, nem szabad feladni, az autentikus ízek gyökeresen mások. Kínában járni és kínait nem enni annyi mint nem is járni Kínában. A fenti szokatlan dolgok mellett a standard kínai ízek korántsem riasztóak vagy furcsák, s a változatosságnak hála még a legkényesebb gyomor is talál kedvére való helyi kosztot. Kínában enni jó. Ez egyszerűen nem lehet vita tárgya.

  • Fengjie még mindig kedves hely

    Miután hajnali fél 5 magasságában beért a busz Fengjie általam eddig még nem használt, Gangkou nevű autóbuszállomására (van még egy buszállomás, egymástól minimális távolságra), elsőként nem is vettem észre, hogy megérkeztünk.

    Pihenőre gyanakodtam, meg épp csak felriadtam a szunyókálásból. Mindenesetre szépen leszálltam dohányozni, s próbáltam a látvány, meg az esetleges feliratok alapján kideríteni, merre vagyok. A szomszédos házak ugyan ismerősnek tűntek, de leginkább az volt megtévesztő, hogy nagyon nem sietett senki semerre. Néhányan még a buszban aludtak, de akik leszálltak, ők is a busz mellett álldogáltak. 

    Néhány perc alatt azért tudatosult bennem a helyzet, úgyhogy összeszedtem a cókmókomat és elindultam az út felé, majd taxival elvitettem magam Mingchunékhoz. Lassan meg is ébredt szegény pára, aztán némi beszélgetés, sétálgatás után nekiálltunk szállást keresni.

    Eddigre már felkelt a nap, előkeveredtek az emberek is, s Fengjie olyan volt, mint régen, s igazán jól esett itt lenni.

    A második hotelben volt is wifi, aránylag elfogadható küllemű szoba, s mindössze 60 yuanes szobaár. Az messziről lerítt róla, hogy külföldiként nem szállhatnék meg itt, de Fengjieben annyira nincsenek külföldiek, hogy a hotel tulaja sem látott még, ennek megfelelően az efféle rendszabályokkal sincsenek igazán tisztában.

    Miután az ujgur terrortámadások miatt manapság mindent szigorúbban vesznek, így még itt Fengjieben is volt pár hete egy fejtágítás a helyi szállásadók számára, miszerint mindenféle gyanús egyedet jelenteniük kell a rendőrségen, különösen a már említett kisebbség tagjait.

    Én ugyan sejtettem, hogy mi lesz a folyamat vége, de nem volt kedvem vitatkozni, A rendőrségen aztán kiderült, hogy én természetesen nem szállhatok meg az adott műintézményben, hivatalosan biztonsági (mármint az én biztonságom) okokból. 

    A karhatalom ettől függetlenül nagyon kedves és érdeklődő volt, mint errefelé általában mindenki, ha ilyen fura szerzetet lát. Mingchun vázolta nekik, hogy itt dolgoztam egy évet, s most visszajöttem látogatóba, ők meg hallgatták majdnem szájtátva. Kicsit vicces is volt.

    Az egyik rendőr – valami fejes, a járművéből ítélve – aztán elvitt minket egy nekem való szálláshelyre, de kiderült, hogy ezeknek sincs erre megfelelő engedélye, viszont akkor már dolgozott az adrenalin, s a törvény őre intézkedett személyesen, hogy márpedig engem itt el kell szállásolniuk, nincs mese. Szegény waiguoren nem akar drága helyre menni, úgyhogy ez van.

    Az új, amúgy az előzőnél lényegesen színvonalasabb helyen 80 yuanért kaptam szobát, ami még így sem hatalmas érvágás. A szobában még számítógép is van, de sajnálatosan wifi nincs.
    Sajnos a kábel lapiba plántálása még nem oldja meg a problémát, mivel a rendszer kiépítői az itt lévő gépek hálókártyáihoz rendelték hozzá a nethozzáférést.

    Miután kedvesen szóvá tettem bánatom, elküldtek egy rendszergazda emberért, aki először nézett okosan, majd később hülyén, de aztán inkább hívott valakit, akinek fogalma is volt a helyzetről.

    Utóbbi vágta a szitut, s elmagyarázta a helyzetet, amire magamtól is rájöttem, miután első lépésként átnéztem a hálózat beállításait. Mindenesetre konstruktív volt, mert elment, majd visszajött egy frissiben beszerzett usb-s wifiporttal, s most azon keresztül sugárzik hozzám az internet. S mindezt ingyen, ráadásul a kütyüt is megtarthatom. Jó, azért egy fotót készített rólam.

    Délután összefutottam Mengsivel, majd felugrottam hozzájuk. Finom vacsi várt, köztük a nekem való krumpli is, amit imádtam ittlétem alatt is. Állítólag rám való tekintettel készült, hogy igaz-e, azt nem tudom, de volt bőségesen belőle.

    Készült pár kép is, a régi olvasóknak nem lesz annyira ismeretlen a város. Én még mindig imádom.

     

     

     

     

  • A kínaiak még mindig nem viszik túlzásba a tejtermékek fogyasztását

    Volt már szó a blogon erről sokszor, de nem lehet megunni. A kínai egyszerűen nem tejes nemzet, ami túlságosan nem is meglepő. Sok a nép, európai fogyasztást lehetővé tevő mennyiségű marha, na meg a takarmány eleve nem fér el.
    Az sem segít, hogy minimum 90%-uk kinőve a gyermekkorból híján van a tejbontó képességnek.

    Közel másfélmilliárd ember mellett azért a piac nem mehet el szó nélkül, így aztán mindent megragadnak az erre szakosodott cégek, hogy valamilyen úton-módon vonzóvá varázsolják a nem megszokott termékeiket. Az ízesített tejek hatalmas választékban elérhetőek, de a sajtokat eladni még nehezebb.

    Nem csoda, hogy befutnak ilyen megoldások is. Hát, nekem bizarr, de döntsétek el ti. Megkóstolnátok?

    WP_20140606_001.jpg

    WP_20140606_002.jpg

     

  • Vacsi diákokkal

    Csütörtökön, Zhao Sheng irodájából hazafelé tartva egy sereg korábbi másodéves diákomra lettem figyelmes a szomszédos lépcsőház előtt. Szokásomhoz híven csak néztem ki a fejemből, így csak amiatt tűntek fel, hogy a nevemet kiabálták.

    Kiderült, Javierhez hivatalosak főzőcskére. Miután Javier is felbukkant, mindannyian invitáltak engem is, így aztán csatlakoztam a csapathoz.
    Az ilyen események előnyösek mindkét félnek. Javier kajához jut, a diákok meg főzhetnek, amit a kollégiumban nem tehetnek meg, mivel nincs konyha, s amúgy is vackok az elektromos vezetékek.

    Azt nem állítom, hogy mesterszakácsokhoz lett volna szerencsénk, de azért ehető étkeket rittyentettek össze. 

    Kis galéria a vacsiról a képre kattintva.

  • Gasztro: grillezett finomságok

    Már sokszor akartam írni Kína eme gazdaságosan beszerezhető, s ízletes gyorsételeiről, de minden alkalommal arra jutottam magamban, hogy már esett róluk szó a blogon.

    Ezúttal szerencsére utána is néztem, s meglepő módon még szűz területről van szó.

    Kína-szerte mindenfelé fellelhetőek az efféle is kis utcai grillezők. Nyugati mércével rendkívül lepukkadt helyek, de az étkek minőségéből ez nem von le semmit. Már eleve nyársra húzott, általában hűtőpultban tárolt dolgokból választhat az éhező, az összeválogatott jóságokat aztán gyorsan el is készítik az erre szakosodott vendéglátók.

    A fém- vagy fapálcákon zöldségek (ou, vagyis lótuszgyökér, krumpli, gomba, babcsíra, hagyma, stb.), tengeri bizbaszok (tintahal, polip, hal, kagyló) vagy húsfélék (főleg csirke, szárny, láb, de kis saslikra emlékeztető disznóhúsnyársak is) sorakoznak, amiket aztán az izzó szén felett pirítanak kellemesre. Nem sajnálják a fűszereket sem, bár itt Hubeiben a lajiaoval (erőspaprika) óvatosabban bánnak, mint Szecsuánban. A készülő kaját gyakran kenegetik, forgatják, ízesítgetik, majd az alapanyagtól függően 5-10 perc alatt fel is szolgálják.

    Az árak rendkívül barátiak. Egy-egy tétel 1-4 yuan között mozog, utóbbiért már tintahal jár.

    Néhány kép ízelítőnek a galériában.