Heilongjiang Kína legészakibb része dermesztő telekkel, rövid, de forró nyarakkal.

Heilongjiang ma

Neve nemes egyszerűséggel Amurt jelent, s erre elég jó magyarázatként szolgál, hogy ez a folyam (és helyenként az Usszuri) képezi a tartomány és Oroszország határát.
Heilongjiang (továbbiakban HLJ) nem kicsi: Kína hatodik legnagyobb tartománya, majdnem félmillió négyzetkilométeren terül el. Bár HLJ zömmel hűvös kontinentális éghajlatú, a legészakibb pontokon már szubarktikus klíma uralkodik. Északi csúcsa, Mohe tartja a kínai hidegrekordot is: az évente hét hónapon át fagyos járásban sikerült már -52.3 °C-ot is mérni.

Sarki fény, Mohe

HLJ mai formáját az ötvenes években nyerte el. Mandzsúria távoli vidékein helyezkedik el, így az utolsó, mandzsu Qing-dinasztia színre lépéséig ritkán tartozott Kína területei közé. Ez az utolsó uralkodóház kezdetben tiltotta is a han betelepülést az új északkeleti területekre, így hiába szereztek fennhatóságot mélyen az Amur túlpartja felett is, érdemben nem tudták ellenőrizni azt.
Az keletre nyomuló oroszokat kezdetben még tudták kezelni, ennek eredményeképp a nyercsinszki szerződés a kínai érdekeknek megfelelően szentesítette a két birodalom keleti határát.
Mire azonban az 1800-as évek közepére az udvar hozzájárult a hanok legális letelepüléséhez, már késő volt, az oroszok kihasználták, hogy Kína a nyugati hatalmak szorításában vergődik, s sikeresen rátették több mint egymillió km2-nyi földre a mancsukat. Kína ezzel elvesztette Japán-tengeri kijáratát is.
A han parasztok érkezése ezután vált csak igazán hangsúlyossá. Az udvar immár nem hogy nem tiltotta, de egyenesen szorgalmazta is a gyéren lakott területek benépesítését, az oroszok további előretörését megakadályozandó.

Korabeli térkép. Jól látható, hogy a kínai területek jócskán túlnyúltak Kína mai határain. A felső tartomány Heilongjiang, a mai HLJ kis részét, s egy nagy adag, mára ellvesztett kínai területet foglal magába. A mai tartomány zöme a képen alatta fekvő, akkoriban óriási Jilinhez tartozott, akárcsak a mai orosz Távol-Kelet egésze. A sziget keleten Szahalin. Szintén a Qing-Kína része.

Az oroszok ennek ellenére idővel megjöttek, akárcsak a japánok. Utóbbiak bábállama, Mandzsukuo egész sokáig állt fenn, s nagyban hozzájárult az imperialista Japán nyersanyagéhségének csillapításához.
A két nagyhatalom érdeme, hogy Mandzsúria az ipar, elsősorban a nehézipar fellegvára lett, s az egyetlen kínai terület volt, ahol a múlt század első felében is jelentékeny mennyiségű vasútvonal épült.

Kína közigazgatási beosztása 1949-ben, Maoék győzelme után

Az 1949-ben beköszöntő kommunista győzelem a mai HLJ területén két tartományt talált: HLJ-ot és Songjiangot. 1953-ban teljesen átalakították Mandzsúria közigazgatását, ennek eredményeképp alakult meg többek között a mai HLJ tartomány is.
A hatvanas évek közepén, a kulturális forradalom kitörése azzal is járt, hogy a belső-mongóliai párttitkárt, Ulanhut eltávolították (erről részletesebben majd a belső-mongóliai fejezetben). Vele együtt egész Belső-Mongólia partvonalra került, területének nagy részét szétosztották a szomszédos tartományok között. Így került egy évtizedre HLJ fennhatósága alá Belső-Mongólia legészakibb része, Manzhouli és Haila’er városokkal.

HLJ ma is a gyérebben benépesült tartományok közé tartozik. 450 ezer km2-en majdnem 40 millió ember él, 95%-ban han kínaiak. Rajtuk kívül maradt itt még egymillió mandzsu, majdnem félmillió koreai, s egy tucat mongol és tunguz kisebbség.

A hanok elsősorban a sűrűbben lakott síkvidékeken, keleten és délnyugaton tömörülnek, míg a perifériákon helyenként ma is nemzetiségi dominancia érvényesül.

HLJ, bár lehetőségeit nagyban meghatározza az uralkodó időjárás, mezőgazdasági szempontból sem elhanyagolható. Búza-, szója- és kukoricatermesztése mellett a kínai tejtermelés vezető területe. Az egyszerű parasztok körében sem ritka a tehéntartás, de a tej zöme a nagy gazdaságok telepeiről származik.
Noha a régió nehézipari jellegére a népi Kína első évtizedeiben még rá is erősítettek, ennek meg is lett a hátulütője a reformfolyamat beindításával.

Modern tehenészet (fenn), a nehéziparnak még vannak jelei (lenn)

Ahogy az lenni szokott, a nagy állami beruházásokkal megvalósuló szocialista nehézipari üzemek ritkán versenyképesek, ez itt sem volt másképp. Az új gazdasági berendezkedésre való átállás így kezdetben Északkelet-Kínában recesszióval, a veszteséges üzemek tömeges bezárásával járt együtt. Ezt ellensúlyozandó a kormányzat erőfeszítéseket is tett a régió gazdasági újjáélesztése érdekében, nem is eredménytelenül.

HLJ a kínai olajipar központja is. Itt, Daqing mellett fedezték fel Kína első nagyobb, s a mai napig vezető olajmezőit. A gazdasági boom és a motorizáció felfutása előtt bőven jutott exportra is, de ennek már igen régóta vége, s Kína az USA után a második legnagyobb olajimportőr lett.

HLJ székhelye Haerbin. A nagyvárosban van az ország legészakibb metrója, s híres a most már lassan évtizede megrendezésre kerülő jégszobrászati fesztiváljáról. A múvészek szobrok, köztük nagyméretű, impozáns jégépületek ezreit faragják ki ilyenkor. A művek olvadásától nem kell tartani. Bár Haerbin nem vetekedhet a már említett Mohevel, a -30°C alatti hőmérséklet telente nem okoz senkinek sem meglepetést.

HLJ kettes számú városa a szintén milliós, kicsit északabbra fekvő Qiqiha’er. Jelen blog szerzője volt szerencsés egy tanévet a városban lehúzni még az új évezred hajnalán. Qiqiha’er sem a fázósaknak való, volt részem télen -40°C-ban. Ezek a heilongjiangi telek tényleg nagyon durvák. A gyakorlatban, a nagy zimankó idején az utcákon nincsenek emberek, csak akkor mennek bárhová, ha nagyon muszáj. Huzamosabb ideig nem is szabad ilyenkor a levegőn lenni, mert néhány óra alatt a nem takart bőrfelületek megfagynak. 
Viszont a lakásokban fűtenek ezerrel, sokszor annyira, hogy muszáj résnyire nyitva hagyni az ablakot, ha nem akar az ember hőgutát kapni. No, de ennyi elég is kitérőnek.

Szent Szófia székesegyház, Ha’erbin

Hála a korábbi orosz befolyásnak, HLJ nagyvárosai tele vannak ortodox templomokkal, zsinagógákkal, pravoszláv stílusú épületekkel. Már amennyire bármelyik kínai város tele lehet történelmi emlékekkel a kulturális forradalom rombolása után.

HLJ perifériái viszont merőben más világot képviselnek, s jelentősen el is ütnek a Kínában megszokottól. A Hingan hegyei a megmaradt legnagyobb értintetlen erdők az országban, gazdag ökoszisztémával.
Ha már nem is gyakori, de erre még előfordul néhány vad szibériai tigris is.

A Hingan háborítatlan vidéke (fenn), szibériai tigris (lenn)

A belső-mongóliai határ közelében még élnek nomád, rénszarvastenyésztéssel foglalkozó törzsek, az evenek is. Ez a kis szibériai, tunguz népecske az Amur túlpartjáról keveredett Kínába az idők folyamán, s hozta magával a rénszarvasait is.

Nomád evenek

Evenként az élet nem volt könnyű az ideológiailag túlfűtött években: a kommunista hatalomnak nem igazán tetszettek a nem letelepült, össze-vissza kóválygó, ráadásul vallásos (sámánizmus) emberek. Így lettek többek közt even kommunák is, miután a rénszarvasokat államosították.
Sajnos kultúrájuk kihalófélben van, alig akadnak már közöttük nomádok.

HLJ nem klasszikus turisztikai célpont. Elsősorban iparvidék, a sűrűn lakott részeken komoly légszennyezettséggel. A gyéren lakott hegyvidékek és a tundra már alkalmas erre, de ezek felkeresése kellő kalandvágyat és nem kevés kitartást igényel.
Ettől függetlenül szeretem Heilongjiangot. Bármikor visszamennék.