Aki élt már valamennyi időt Kínában, az valószínűleg találkozott a hongbaoval, vagyis a piros borítékkal. Színe az öröm árnyalata már évezredek óta, a kommunizmus ilyen téren pont szerencsésen választott, amikor erre próbált meg terjeszkedni.

A színe már tisztázott, de mire jó? Mint a borítékokba általában, ezekbe is kerül valami, egész egyszerűen pénz. A nyerekek is hongbaot kapnak a holdújév üdején, a wechat-en virtuális hongbaokat lehet bontogatni esetenként, s ez a formája a dolgozók jutalmazásának is.

Azt olvasóim már tudják, hogy nem Kínában voltam gyerek, így könnyen kitalálható, hogy munkahelyeimen volt részem efféle élményben, évente legfeljebb 1-2-3 alkalommal. Ezúttal azonban kifejezetten haladó helyre kerültem, mert az elmúlt három hét alatt ma már a harmadik borítékot vettem át. Tartok tőle, hogy ez az 1 hongbao/hét arány idővel jelentősen le fog csökkenni, de most ne gondoljunk ilyen szívet kevésbé melengető apróságokra.

A háromból kettőt csak úgy kaptunk. Egyszer a kisebb főnöktől, egyszer meg a nagytól, random. A mostani meg a tegnapi Teacher’s Day alkalmából járt. Az összeg az én fizumhoz képest nem sok, eddig 100-100, most 200 yuan, de a gesztus jólesik. Helyi kollegináknak meg már anyagilag sem mindegy. 

Sok-sok hongbaot mindenkinek!