Hubei tartomány Kína selyemtermelésének legfontosabb körzete. Megragadva a lehetőséget, meg a betegszabi okozta rengeteg szabadidőt, tegnap webet böngésztem, s kapcsolatba léptem az egyik selyemhernyófarmmal. Mindig is szerettem volna látni élőben, hogy miként zajlik a folyamat, s mivel a waiguoren-létnek megvannak az előnyei is, egyáltalán nem zárkóztak el a dologtól, hogy a közeljövőben valamikor meglátogassam őket.

Addig is, felvezetésként nézzük meg, miről is van szó pontosan.

A selyemlepke háziasítása többezer éves folyamat eredménye. Az eperfalevél-diétán élő állatok átalakítása egy igen komoly, célratörő munka volt, a mai ízeltlábúak alig hasonlítanak egykori őseikre. Utóbbiak már nem is fordulnak elő, kizárólag a domesztikált verzió.

Ez a cukinak legnagyobb jóindulattal sem tekinthető moly a selyemlepke

Annyira sikerült őket specializálni, hogy emberi beavatkozás nélkül ma már nem is maradnának életben, mivel a röpképességüket is elvesztették. A kínaiaknak sikerült az amúgy roppant undorító formájú lepkéket teljes egészében a selyemtermelés igényeinek megfelelővé formálniuk. Egykoron normális méretű szárnyaik voltak, ezek az idők során méretben a harmadukra mentek össze. A kifejlett állatok potroha ezzel szemben megnőtt, hogy minél több petét tudjon elraktározni, s ezzel növekedjen a termelékenység.

A háziasított lepkék nem félnek az embertől, mitöbb, már semmiféle reakciót nem mutatnak az egykori természetes ragadozók felbukkanása esetén sem. Hozzászoktak a tenyészetek nyújtotta biztonsághoz.

A hernyó lepkévé fejlődésének utolsó állomásakét bebábozódik, s védelmet szolgáló gubót készít maga köré. Ez a gubó adja a faj gazdasági értékét, mivel egyetlen, kilométeres hosszúságú, különösen finom selyemszálból áll. A lepke kikeléskor nyílást old a gubón, s ezzel tönkreteszi azt, így csak töredéküket, az állomány szinten tartásához szükséges mennyiséget engednek kifejlődni.

Hernyóként sem igazán gusztusosabb

A selyemgyártáshoz használt gubók hernyóit a bebábozódás után néhány nappal forró levegővel leölik, majd a gubókat megfőzik, s így lehetővé válik a selyemszál legombolyítása.

A hernyók lemészárlását a Greenpeace-jellegű szervezetek régóta sérelmezik. Hogy pontosan mi lenne az elképzelt humánus megoldás, az nem teljesen világos persze.
India - amely mára a második számú selyemhatalom - egyes részein, vallási okokból ellenzik a bábozódó állatok elpusztítását. Hogy az erre kényes közönséget is elláthassák a cifra színekben tündöklő szárikkal, számos manufaktúrában kizárólag a már kikelt lepkék gubóit használják fel. Mivel ezáltal sérül a szál, az így nyert selyem minősége is romlik.
A rosszabb színvonalú selymek készítéséhez egyébként is használnak ilyen hulladék-alapanyagokat, de ezek érthető módon nem a csúcskategóriát képviselik. 

Ez a roppant munkaigényes folyamat eredményezi a selymet. A történelmi időkben ez volt Kína legfontosabb exportcikke.  A kereskedelem zavartalan működésének fenntartásához épültek ki a selyemutak, s a birodalom mindenkori erejétől függően igyekeztek is minél hosszabb szakaszokon azokat az ellenőrzésük alatt tartani (lásd a Tang-Kína térképeit a Wu Zetianes cikknél – egészen a Kaszpi-tengerig felügyelték az áruszállítást).

A gubók mindegyike 1-1, akár km-es hosszúságú selyemszál

Hogy pontosan hogy szivárgott ki Kínából a nemes kelme készítésének titka, az nem teljesen tisztázott, de előbb Koreába majd Japánba is eljutott. Jezsuita szerzetesek sikeresen kicsempészték, s eljuttatták Európába is, így a monopólium megtört.

Ma már nem vetekszik árban az arannyal, de még mindig komoly üzletet képvisel. A selyemtermelés piacán Kína dominanciája most is meghatározó, több mint négyötödét biztosítja az ellátmánynak. Ennek is meghatározó részét adja Hubei, az eperfák és a selyem tartománya.