-
Ihlet
Többé-kevésbé kreatív embernek tartom magam, de mindamellett lustának is. Az alkotási vágy általában rohamokban tör rám, amikor viszont elkap, olyankor sokáig nem is enged el.
Kreativitásom többnyire írás vagy térképkészítés formájában jelentkezik. Mindkettő gyermekkori eredetű beütés, hosszú múltra tekint vissza. Kezdetben meglehetősen alacsony nívójú, életkoromnak megfelelő térképek jöttek létre fantáziám nyomán, később azonban ez sokat javult, miután hozzáfértem néhány szuper számítógépes programhoz, melyek már teljesen vállalható végeredmények megszületését tették lehetővé. Amikor rámjön egy-egy ilyen roham, olyankor hetekig rajzolgatok valamit, többnyire teljesen nonszensz, a saját szórakozatásomat szolgáló fiktív dolgokat: metrórendszereket tervezek, határrevíziókat eszközölök, és így tovább. Ritkábban, ha épp ahhoz van kedvem, teljesen reális anyagokat is szoktam készíteni, de ez nem gyakori. Ja, és leggyakrabban az a történet vége, hogy félbehagyom a projekteket.
Az írás is részben hasonlóképp működik. A blogolást nem sorolnám ide, mert ez egy meglehetősen megkérdőjelezhető színvonalú, kevés vagy nulla agyalást követően megszülető bejegyzésekből idehányt halom. Biztosan lehet profibban is csinálni, olykor látni is erre példákat, de belőlem legalábbis, az instant közlés ezt hozza ki. Ezzel remélem, hogy nem gázoltam bele az olvasóim lelkébe, ez a műfaj szerintem így működik.
Szoktam azonban, bár meglehetősen hektikusan, némiképp jobban is írni. Ez persze relatív. Nem gondolom, hogy túlságosan nagy tehetséggel áldott volna meg a sors, s akkor még finoman fogalmaztam, de kellő mennyiségű energiabefektetés mellett időnként azért képes vagyok olvasható novellákat, regényeket létrehozni. Zömében bűnügyi, néha tudományos-fantasztikus írások ezek, s közös jellemzőjük, hogy ritkán fejezem be őket. Azért olykor akadt rá példa, bár főleg a novellák között.Bő tíz éve kezdtem bele egy regénykezdeménybe, de menetközben elsikkadt a dolog. Most pár hete azonban, feltehetően a jelentős mennyiségű észak-koreai tematikájú olvasmányom miatt, újra eszembe jutott. Mivel soha nem tettem le teljesen az ötlet megvalósításáról, így némi nyomozás után sikerült előkotornom az otthoni gépből néhai munkásságom eredményét. Átírtam, kijavítgattam a már megírt részeket, s pár napja pedig már a folytatást pötyögöm rendületlenül. Ki tudja, talán egy újabb évtizeden belül még el is készül. Az első észak-koreai tematikájú bűnügyi regény, legalábbis amiről tudok. Ettől még persze ez sem fog a világirodalom nagyjai közé emelni, különös tekintettel arra, hogy a saját szórakoztatásomat szolgálja, de azt nagyon is.
Amúgy azt el is felejtettem, hogy képes megfájdulni a fejem a sok gondolkodástól. Vagy csak elszoktam az agymunkától? Akárhogy is, nem is akkora baj, hogy felsőoktatási tanulmányaim kezdetére kicsit rozsdátlanítom a tekervényeket, mert aztán a végén még szégyenszemre elhasalok a vizsgákon.
-
A kínai írásjegyekről
Az elég közismert tény, hogy a kínaiak nem latin betűvel írnak. Az írás ugyanis nem hangokat jelöl ebben a nyelvben, hanem fogalmakat (a külföldi hely- és személynevek, egyes szakkifejezések kínaira való átfordításánál ez nincs teljesen így, de ez egy elég specifikus eset, úgyhogy ne menjünk bele).
Ez azzal jár, hogy az íráskészség elsajátítása komoly szellemi munkával jár, a gyerekek már az óvódában elkezdik (természetesen nagyon egyszerű írásjelekkel), s a folyamat még az egyetemi képzés alatt is tart.Az is aránylag ismert kijelentés, hogy cirka ötvenezer írásjegy, kínaiul hanzi létezik. Ha figyelembe vesszük, hogy jellemzően szavakat jelölnek, így már nem annyira meglepő.
A mindennapi élet során néhány ezer írásjegy ismerete bőven elegendő, s egy átlagos kínai sem tud ennél többet, illetve ha nagyon alacsonyan képzett, akkor még ennyit sem. Az írásjegyeket viszont sajnos be kell magolni, másképp nem lehet megtanulni őket. Ez egy roppant fáradtságos folyamat, de sokat elárul a kínai oktatás milyenségéről is.
Nálam okosabbak mondják azt, hogy a tanulás során a magolást és a kreatív, logika és megértés alapján történő ismeretszerzést elég nehéz párhuzamosan folytatni. Ha elfogadjuk ezt a feltételezést, akkor már könnyebben érthető, miért is nehéz európai módszerekkel okítani ideát. Írnia mindenkinek kell, így ezt a terhet kiiktatni nem lehet a diákok életéből.Szeretek kínaiul írni. Annak idején volt jó fél év lemaradásom a beszédhez képest. Nem alaptalanul túl komplikáltnak találtam, s nem igazán akartam vele foglalkozni. Sajnos be kellett látnom elég hamar, hogy a kettő együtt jár. Ennek ellenére – talán mert magolni nem nagyon szeretek – az íráskészségem sokáig nagyon vacak volt. Természetesen nem maga a technikai része, hanziket írni semmivel nem nehezebb, mint bármi mást. Még szépen tenni ezt – no, nem kalligráfia szintjén, az egy külön művészeti ág – sem komplikált, így aki latin betűkkel tud szépen írni, annak ezzel sem lesz gondja. Egyszerűen nagyon kevés írásjegyet ismertem, s dacára annak, hogy aztán az egyetemen volt szerencsém tanulni klasszikus kínai nyelvet is, rendszerint nagyon hamar ki is röppentek a karakterek az agyamból.
A Kínai Népköztársaságban ma használatos kínai írás nem egyezik meg azzal, amit a történelem során használtak. A szocialista éra alatt több hullámban egyszerűsítették az írásjegyeket az analfabetizmust visszaszorítandó.
Ez, az írás elsajátítását nagyban megkönnyítő találékonyság nem mindenhol vert gyökeret a kínaiak lakta világban. Taiwan, Makaó és Hongkong területén ma is a régi, egyszerűsítetlen írást használják, míg Szingapúr minimális eltérésekkel a szárazföldi verziót választotta.
A klasszikus kínai szövegek olvasásához az egyszerűsítetlen írásjegyek ismerete nélkülözhetetlen, így magasabb oktatási szinteken a Népköztársaságban is tanítják ezeket.Az igazi áttörést az életemben az online kommunikáció hozta meg. Számítógépeken a kínai karaktereket azok standard pekingi latin betűs átírása, az ún. pinyin segítségével viszi be a felhasználó. Miután rengeteget chateltem kínai ismerősökkel, nagyon hamar nagyságrendekkel többet fejlődtem e téren, mint korábban évek alatt. A passzív tudásomra már nem lehet panasz, az aktív kissé problematikusabb.
Ugyanis a kínai írás egyik sajátságos jellemzője, hogy nagyon eltérő ez a két fajta tudás. Esetemben is, de bármelyik kínai esetében így van. Ez annyit jelent, hogy rengeteg olyan írásjegyet felismerünk, megértünk, amit leírni már nem tudnánk, vagy csak komoly agymunka mellett. Ez különösen a kézírás visszaszorulása óta figyelhető meg, a nyugati világhoz hasonlóan itt is egyre kevesebben és kevesebbet írnak papírra, így a jelenség természetes.
Az okostelefonokon van lehetőség kézírással bevinni a karaktereket. Amikor megvettem a sajátomat, kíváncsiságból chateltem pár hétig ezen a módon, s az eredmény elég lesújtó volt. Úgy cirka minden huszadik karaktert ki kellett keresnem, mielőtt be tudtam volna írni, noha sejthető, hogy nem az atomfizikáról beszélgettünk. Pár nap után azért már jobban ráállt az agyam, s a leggyakoribb írásjegyeket már gond nélkül írom újra. Ettől függetlenül tudom, hogy az sem sokkal tartana tovább, hogy ismét kihulljanak az aktív tudásomból. Gyakorlás nélkül ez a sors vár minden kínai írástudóra.