• Felvételi

    Elvileg a mai nappal lezártam a felsőoktatási jelentkezésem, amit lehetett, megtettem a siker érdekében. Mint érett kategóriájú versenyző, február 1-ig köt a határidő, úgyhogy addig még variálhatok ezt-azt, ha muszáj, de már nem szeretnék.

     

    Túl sok dolgom nem volt. Az ezeréves, otthoni érettségimről kellett készíteni egy fordítást, amit teljesen elfogadható, hivatalos formában, postázással együtt 55 euróért készített el az egyik legnagyobb ilyen iroda, szerencsére anélkül, hogy nekem ehhez bárhová is mennem kellett volna – elég volt a jó minőségű kép a nevezetes dokumentumról.

    Mivel éppen nagykorúként még nagyon nem voltam férjnél, így a név az érettségin nem stimmel a jelenlegivel. Ennek feloldására a szerencsére már nagyon modern, háromnyelvű, hazai házassági anyakönyvi kivonatom másolata szolgált, amit ma sikeresen készítettem el az IELTS eredményének duplikálásával egyetemben. E két másolatot még hitelesíteni kellett, amit fél perc alatt, teljesen ingyen elvégeznek a Garda (zsaruk) épületében. Annyiból áll csak, hogy lepecsételik, miután látják, hogy hasonlít az eredetire.

     

    Ezt a három papírt kellett ma feladnom még a Central Application Office-hoz, aztán onnan már ők szórják szét az érintett intézményeknek, igény szerint.

     

    Nálam csak egy ilyen intézmény van, a helyi főiskola. Ott végül a már említett földrajz-történelem mellett, mintegy utolsó túlbiztosításként megjelöltem az idén induló földrajz-outdoor education szakpárt is, ahol gyakorlatilag tuti, hogy nem lesz meg a teljes létszám. (Maga az outdoor education valami kifejezetten kamuszagú pálya benyomását kelti, de már ismertetett okok miatt ez mérsékelten izgatna.)

     

    Mint matúr jelentkező, az érettségi eredményem nem számít semmit, csak annyit igazol, hogy van előképzettségem a tercier oktatás berkeiben edukáltatnom magam, ismét. A jelentkezésem elbírálása az általam megírt cover letter alapján zajlik, amiben igyekeztem minden álmom netovábbját megtalálni a megcélzott iskola személyében. Remélhetően a szakon ez lesz az egyetlen ilyen kis esszé, amit idén olvasniuk kell.

    Ezt azért még egyszer átnézem majd még hónap vége előtt, ordító nagy hülyeség ne maradjon benne. Aztán várunk az ítéletre.

     

     

  • Hekk

    Na nem a hal, hanem sikeresen meghekkeltük az Allied Irish Banks rendszerét.

     

    Meséltem, hogy cseh ismerősünk nem tudott számlát nyitni proof of address hiányában, de ez sikeresen orvosoltuk. Írtam egy levelet a nevében a castlebari Intreo irodának (itt intéznek mindenféle dolgokat, segélyek, PPS-szám, egyebek), hogy legyenek oly kedvesek tájékoztatni a nyitvatartási idővel kapcsolatban. Ezt megtették, így megszületett a kívánt hivatalos levelezés.

     

    Némiképp húzta rá a száját a múltkori, a rendszerkritikát nehezen viselő hölgy, de kénytelen-kelletlen elfogadta. A kelet-európai, kiskapukat mindenütt fellelő agyműködés ellen még nincsenek felvértezve.

  • IELTS

    Tegnap volt szerencsém Galwaybe látogatni, ugyanis ez a legközelebbi vizsgahelyszín hozzánk. Merthogy a felsőoktatási tanulmányaimhoz muszáj igazolni, hogy teljesen nem kallódok el nyelvi akadályok miatt. Ebbe igazán nem lehet belekötni, de a kétszáztíz eurós vizsgadíjat el tudtam volna hasznosabban is költeni, ha megerőltetem az agyam. Mindegy.

     

    A vizsga 8:30-9:15-ig tartó regisztrációval kezdődött, az út Galwayig pedig majdnem két óra, így elég keveset aludtam és korán keltem. Fél 5-kor, mert még az is 20 perc séta, hogy elérjem a buszmegállót, s az onnan hatkor induló buszt. Hogy Dublin felé mi van, azt nem tudom, de az ország ezen tájékán határozottan nem vitték túlzásba az autópálya-építéseket, sok helyütt kétszer egy sávos, egészen szűk utakon mentünk, amiből a busz elfoglal másfelet, mert másképp fizikálisan nem fér el. Ez van.

     

    Galwayben aztán szerencsére nem kellett sokat menni, mert a vizsga helyszíne pár méterre volt a buszállomástól. Némi – fotózással és ujjlenyomatvétellel egybekötött – regisztráció után még fémdetektorral is átvizsgáltak, majd mehettem a szobába várni, hogy kezdjünk. Ez amúgy nem valami itteni fejlesztés, elvileg az egész IELTS-es rendszer így működik. A szakmai hátteret a British Council biztosítja, s ez a standard felmérője a népek angoltudásának. Kétféle teszt létezik, egy sima és egy akadémiai, egyetemistáknak ez utóbbira van szüksége. Megbukni nem lehet, mindenképp kap valami eredményt az ember. A skála 9.0-ig terjed, a lépcsőfokok fél pontonként változnak. Nekem minimum 6.5 pontra van szükségem.

    A vizsga négy modulból áll, ezekre külön-külön van egy-egy pontszám a már említett skálán, illetve egy összesített érték a négy részegység alapján. A 6.5 pontot úgy kell elérnem, hogy egyik modul se legyen 6.0-nál rosszabb. Jó, egyébként ez egyáltalán nem lehetetlen feladat, szerintem 7.0-8.5 között várhatóak a végeredményeim, a hatos közelébe kerülés nem fenyeget. Minden modul 40 pontos, 6.5-öt elérni 13 hibával, vagyis 27 ponttól lehet – ez azért nem annyira durva.

     

    A listening modullal kezdtünk. 14-en voltunk, két-három ember sima tesztet csinált, a többiek akadémiait. A teszt ezen része mindenkinek ugyanaz volt, csak gondolom a mezei usereknek alacsonyabb pontszám is elég egy jobb eredményhez. Nekem személy szerint a listening a legkevésbé testhezálló rész. Előzőleg próbaképp csináltam itthon két korábbi tesztet, már akkor is itt buktam a legtöbb pontot. Nem tudom, hogy a brit akcentus teszi-e, de néha elvesztem a fonalat, s olyankor pár pont elszállhat. Úgy számoltam, hogy legrosszabb esetben is 32 pontot értem el, de a többi sem okvetlenül rossz. Egy egészen biztos, ugyanis a convenient szót is le kellett írni, amit egy évtizede nem tudok megtanulni, s mindig elgondolkoztat, hogy i vagy e van benne. Sikerült a rossz verziót írnom. Szerepelt a wave szócska is, ez is évtizedes gyötrelmem, hogy melyik a szimpla és melyik a dupla vé, de ez legalább jó lett. Mindenesetre a legrosszabb esetben is 7.0-t várok. A teszt ezen része 30 perc, utána még van 10 perc átírni az eredményeket az answer sheet-re. A felvétel egyszer hangzik el.

     

    A listeninget azonnal követi az egyórás reading. Itt már különbözőek a feladatlapok. Három hosszabb szöveg van és hozzájuk kapcsolódó, összesen 40 kérdés. Még itthon, amikor kipróbáltam, kénytelen voltam rájönni, hogy hagyományos módon nem elég az idő, az nem járható út, hogy elolvasom, majd utána megyek végig a kérdéseken. Már eleve a válaszokat kell keresni, mert másképp kicsúszik az ember. Így viszont gyorsan megvan, az itthoni második tesztemen is megvoltam 40 perc alatt és tegnap élesben is. A végső pontszámot csak tippelni tudom, értelemszerűen itt tudtam mindenre a választ, csak épp egyes kérdések nem teljesen egyértelműek, nem biztos, hogy az a válasz, amit én választottam. Pl. adott bekezdések miről szólnak, megadva x különböző, sokszor csak árnyalatokban eltérő lehetőség. Az itthoniakból kiindulva olyan maximum 5 hiba azért előfordulhat ilyenek miatt, több nem valószínű. Ha így van, úgy 8.0 lesz az eredmény, ha csak három hiba van, úgy 8.5. A kilences, maximális pontszámba csak egy hiba fér bele, ettől nem tartok, általában natívoknak sem sikerül.

     

    A reading után közvetlenül jött a szintén egyórás writing. Ez is különböző attól függően, hogy akadémiai vagy általános a teszt. Két feladat van, írni kell egy grafikonról vagy táblázatról 150 szóban, majd egy pro és kontra érvekkel megtámasztható témáról 250 szóban. Erről nem nagyon tudok mit mondani, nem igazán jelenthet szerintem kihívást senkinek, aki valamennyire tudja használni ezt a nyelvet. Az összes kétséges szót lecseréltem, aminél megvolt a veszélye annak, hogy nem jól írom le, amúgy meg minden rendben volt. Ha esetleg hagytam benne valami hibát vagy valami nem tetszett nekik, akkor az majd gondolom látszik az eredményen. Ezt a modult itthon nem tudtam előzetesen kiértékelni, mivel itt nem standard válaszok vannak, de láttam egy 5.5-ös és egy 7.0-s példát is, az utóbbi sem volt egy komplex mű. Majd meglátjuk, mit adnak, de azért egy 8.0-ban bízom.

     

    Miután az írás is elfogyott, végre lett némi szünet is, mielőtt nekiindultunk a speaking teszteknek. Fejenként nagyjából 11-12 perc a teszt, egyenként kell bemenni, s némi általános csevej meg kérdésekre válaszolgatás mellett van egy topik is, amit az ember elé raknak, s amiről egy-két percben összefüggően kell beszélni, egy perc gondolkodást követően. Amiket előzetesen láttam, abban az egyik egy tök egyszerű téma volt (legjobb barát), a másik meg egy irtózatos faszság (kedvenc épület), így fel voltam rá készülve lelkiekben, hogy kaphatok valami bődületes hülyeséget is, amiről magyarul sem tudnék mit mondani. Hát, végül egy indoor game volt a téma, amit valaha játszottam. Nem mondom, hogy repestem az örömtől, de azért abszolváltam. Hibákat biztosan vétettem a beszéd közben is, hogy mennyit, azt nem tudom, de azért remélek ebből is egy minimum 7.5-öt, de nem bánnám a többet sem.

     

    Hát ennyi. Eredmény 13 nappal később, valamikor az ünnepek előtt. Ezen biztos nem fog múlni a felvételim. Galway még mindig szeles.

     

  • Bebe Koboldföldén

    Talán emlékeztek rá, hogy még vietnámi tartózkodásunk idején meséltem nektek a szabálytalanul közlekedő, rendőröket megvesztegető Bebéről. Hát, az a helyzet, hogy ez a kevéssé feddhetetlen erkölcsű nőszemély most Írországban van – igen népszerű desztináció lett ez manapság az Ázsiát megjárt europidok körében -, s természetesen itt is hidegen hagyják a törvények. Csak rá ne fázzon!

     

    Bebe ugyanis, még a szigetre érkezésekor szeretett volna magának mobilnetet szerezni. Talált is egy egészen bőkezű csomagot, havonta megújuló szerződéssel, kibírható áron. Gyanútlanul sétált be az erre szakosodott kirendeltségre, s kezdett bele a folyamatba. Aztán egyszer csak bankszámlaadatokat kértek tőle, ami neki ekkor még nem volt, csak a férjének, aki szintén errefelé él. Megadta hát azt, nem tudván, mire kellhet. Ott már sejtette, hogy megálljt kellene parancsolnia a folyamatnak, amikor elétoltak egy papírt, amivel engedélyezi a banknak a havi egyenleg telefonos cég általi lehívását, de nagyon szeretett volna telefonszámot, s gondolta, majd bejön férjével másnap, hogy ezt valahogy korrigálják. Mentségére szóljon, egészen addig a pillanatig nem fordult meg a fejében, hogy más módszerrel nem tud majd fizetni.

    Na mindegy, rá néhány napra férjével bementek és vázolták a problémát. Az alkalmazottak kínai bürokratákra jellemző lefagyással reagáltak, végül azzal, hogy majd felhívják, ha utánanéznek, mi lenne a megoldás. Erre nem került sor, ellenben az esedékes fordulónapon a Bank of Ireland minden gond nélkül teljesítette a beszedési megbízást. Jó, a családnév stimmelt, ez tény, de Bebének jogilag semmi köze nem volt ahhoz a számlához, ami felett eképp sikeresen rendelkezett. 

     

    Szerencsére ekkorra már megalakult a közös számlájuk, s az első hónap után ki lehetett cserélni a banki adatokat. Minden jó, ha vége jó. Esetleges tucatneveiteket errefelé érve tessék egyedire módosítani azért. Óje!

  • Gasztro: fosókeksz

    Közkívánatra, s erős tépelődés után. Nem voltam és vagyok benne teljesen biztos, hogy debilitásom ilyen mértékű felfedése nem jár-e megítélésem jelentékeny romlásával, de végül úgy döntöttem, vállalom a kockázatot.

     

    Szóval, a történet ott kezdődik, hogy férjem meglehetősen édesszájú. Miután megjött, s mialatt én még otthon vártam, hogy megteremtse itteni életünk alapjait, nekiállt feltérképezni a helyi áruházak kínálatát. Mivel elég spúr népek vagyunk, így eleinte ez javarészt úgy zajlott, hogy fél órán keresztül sorolta messengeren, mi mennyibe kerül, én kalkuláltam, aztán reagáltam, hogy nagyjából mi az, amit megengedhetünk magunknak. Azóta egy kicsit felengedtem ezen a téren, s valamivel bátrabban költök, de kellett némi akklimatizációs időszak, amíg nagyjából sikerült leszoknom arról, hogy ne az otthoni árakhoz, hanem az itteni bérekhez kalkuláljak, de akkor majdnem mindent cefetül drágának találtam. Nem úgy az alapvető édességeket.
    Van ugyanis 5-6 különféle rágcsa/keksz/csokis valami, melyek cirka 30-70 cent körüli összegbe kerülnek, s minden lánc tart belőlük sajátmárkás verziót, teljesen megegyező áron. Jaffa cakes nevű narancsos piskóta, bourbon cream, malted milk vagy épp ginger nuts nevű kekszek, na és egy bizonyos chocolate digestive biscuit. Némi kreatív és elvonatkoztatott fordítással érve ebből lett nálunk a címben szereplő fosókeksz, bár egyébként nevével ellentétben nem tapasztaltuk, hogy bármiféle hatást gyakorolna az emésztésre.

     

    A fosókeksz tartósan 40 cent mindenütt, férjem a Supervalu nevű lánc termékére esküszik, szerintem a Tesco-ban jobb, s az Aldié meg a kettő közt van. Engem annyira nem érdekel, hetekig itt lehet mellettem anélkül, hogy egyek belőle, bezzeg ha valami sós rágcsa lenne…
    A keksz egyik felét csoki borítja (de van csokimentes és étcsokis is, azokkal nem élünk), teljesen hétköznapi termék, de amúgy tényleg finom. Borzalmasan sok cukor van benne, valószínűleg ez a titka. A wikipedia szerint a néhai brit megszállóknak köszönhetjük az itteni meghonosítást, ők pedig két skót orvosnak, akik a 19. században az emésztés elősegítésére fejlesztették ki.

     

    chocolate-digestive-biscuits.jpegA sajátmárkás fosókekszek nem néznek ki ennyire puccosan.

     

    Ha az itteni szigetvilág felé sodor benneteket a szél, s amúgy kedvelitek a vércukor hirtelen egekbe szökését, úgy mindenképp javaslom ezt a pénztárcabarát nassolnivalót.

  • Írországi abszurditások

    Ez most szerencsére nem engem érint közvetlenül, de azért kellően hülye szitu, hogy írjak róla.

     

    Még egy korábbi bejegyzésben említettem, hogy nekünk elég flottul mentek a kezdeti ügyintézéseink, érkezés után kb. két héten belül (lehet, hogy ezzel sokat mondok) meglett a bankszámlánk és a PPS-számunk is, a kártyákat és a bankos PIN-t is kiküldték. A revenue-s (helyi NAV) online hozzáféréshez járó első jelszóra valamivel tovább kellett várni, de az is egy hónapon belül lezajlott. No de nem mindenki ilyen szerencsés.

    Szóltam róla, hogy eleve akadhatnak kezdeti bonyodalmak amiatt, hogy PPS nélkül nem vesznek fel, PPS-t viszont nem nagyon adnak munka nélkül – valami ürügyet lehet találni, amiért mégis hajlandóak kiállítani, de csak úgy nem. Sokan arra hivatkozva kérik, hogy jogsit szeretnének, a tanfolyamra való beiratkozáshoz meg kell ez a szám. Állítólag működni szokott, bár annyi abszurditás még ebben is akad, hogy „igazolásként” kérik a tanfolyamhoz kitöltendő űrlap egy példányának benyújtását. Hogy ezzel mit csinálnak, s hogy eleve az egésznek mi értelme, azt nem tudni, de ha az ember ezek után még tényleg szeretne is jogsit, akkor tölthet ki egy új papírt hozzá, mert ezt nem adják vissza.

     

    De most nem erről akarok írni, hanem a bankolásról. Egész pontosan a számlanyitásról. Nekünk könnyű dolgunk volt, mert a munkaadó írt egy levelet, hogy kéne account, s ez a módszer, bár merőben informális, sok helyen működik. Akinek viszont nincs ilyen opciója, annak rendszerint ott bukik meg a dolog, hogy kell egy proof of address, vagyis bizonyíték a lakcímről. Erre nem jó ám egy bérleti szerződés, hiába igazolja akár közjegyző is azt. Nem, nekik ehhez más kell, többnyire egy közüzemi számla, a bérlő nevére szóló. Figyelembe véve, hogy kevés kivételtől eltekintve a kiérkezők jobbára szobát tudnak bérelni (ami nem a migránsok fikázása, anyagiaktól függetlenül nem fog kiadni nekik lakást senki, itt a bérlőknek kell elbűvölni a tulajt, ami referenciák, tartós munka, leellenőrizhető háttér nélkül nem túl esélyes), nagyjából nulla közeli a valószínűsége, hogy rájuk íratják az áramot. Ha mégis, minimum a második számla kell, s ezek gyakorta csak kéthavonta jönnek. Van még pár lehetőség, valamiféle hatósággal folytatott levelezés is megfelel, ha kellően jól csengő a feladó hivatal neve. A PPS-számos kártyát tartalmazó levél valaha elég volt, már nem fogadják el…

     

    Hogy ebből poszt lett, az annak köszönhető, hogy a napokban voltam az AIB nevű bankban férjem ismerősével, ugyanis ő nem beszél teljesen kifogástalanul az itt elvárt nyelvek valamelyikén. Ő és férje szerettek volna közös számlát, a pasinak már van saját egy másik banknál. Nekünk adja magát a kérdés, hogy miért nem a már meglévő számlára vezetik fel, mint tulajt, de itt ez nem járható út, egyéni számlából nem lesz közös, mert nem és kész. Jó.
    Kiderült, hogy a közös számlához személyesen be kell menni mindenkinek, míg az egyénihez az azonosítás elvégezhető online. Mivel a férj a nyitvatartási időben nem ért volna be, így azt javasolták, nyisson online egy egyéni számlát, majd ezután már anélkül nyithatnak joint accountot, hogy megjelenne, mivel már ellenőrzött ügyfél. Utána meg az egyénit szüntesse meg. Jó.

    Ezzel nincs vége, ugyanis ott voltak az iratokkal kapcsolatos problémák. Nincs a nevükön közmű, hivatali levél sincs, így proof of address nem okés. De nem baj, mert ha online nyitják a számlát, úgy kiküldenek postán egy kódot, s ezzel igazolják a lakcímet. De ez csak online lehetséges. Oké, akkor legyen online a csajnak is. De ott is van bibi. A bankfiókban megfelel az ő cseh személyije, de online csak az útlevél lenne jó, ami épp lejárt.

     

    Tehát, összefoglalva: személyesen jó a személyi, de legyen a neveden az áram. Online nem kell, hogy a tulaj rádírassa a vonalas telefont, elég, ha megkapod postán a kódot, de akkor készülj útlevéllel. Valamint: egyéni számlát nyithatsz anélkül is, hogy a lábad betennéd a bankba, de ha közöset akarsz, úgy ez nem opció. Kivéve, ha nyitsz egy egyénit online, majd úgy már elhiszik, hogy tényleg az vagy, aki…

     

    A folyamat egy pontján megjegyeztem, hogy „oh, it’s so complicated”, teljesen kedvesen, jólnevelten. A bankos asszonyság erre azonnal elkezdte védeni a mundér becsületét, hogy nem, ez nagyon egyszerű. Mellesleg, ha ő akarna Csehországban bankolni, akkor ő is ennek lenne kitéve. Hát, biztos.
    Azért nem hittem volna, hogy ezzel a lelkébe gázolok. Óje.

     

  • Holnap végre internet

    Egy kicsit elhúzódott a dolog, de úgy látszik, hogy nekünk azért sikerül kifogni néhány kevéssé gördülékeny folyamatot is, csak hogy érezzük a törődést. Itt megjegyezném, hogy az eddigi csekély tapasztalatok alapján az ír hivatalnokok, ügyintézők nem tűnnek egy cseppet sem kompetensebbeknek a magyarországiaknál, sőt, ellenben az tényleg áll, hogy igyekeznek működésük során ügyfélközpontú viselkedést tanúsítani.

     

    Szóval, a házban eddig internetet adó szolgáltató ajánlata nem tűnt megnyerőnek. Nem elég, hogy rohadt drága, ahhoz képest még a sebesség sem túl meggyőző. A drágaság sajnos másokra is áll, kisebb-nagyobb eltérések mentén elmondható, hogy nagyjából havi 50 euró környékén mérik a kábeles netet, ami otthon nem igazán lenne versenyképes díjazás, s nem mellesleg, a hálózat is jobban kiépítettnek tűnik Magyarországon. Ez áll a mobilnetre is. No, de mindegy, a bérek is mások, meg amúgy is ez van, ezt kell szeretni.

     

    Mi egy másik cégtől szerettünk volna internetet, akik egyértelműen jelen vannak az utcában, több szomszédos házban is ők szolgáltatnak. Ehhez képest a rendszerük nem találta a mi címünket, az nem szerepel benne. Ezt azután tudtam meg, miután telefonon sikerült beszélnem egy sales-es emberrel. Mindenesetre udvariasan közölte, hogy hozzáadják a címet,  s majd utána, kb. egy héttel később hív. Erre végül nem került sor, én meg szívesebben kommunikálok írásban, így chaten kerestem meg őket, hogy megtudjam, mégis mi van.

    Ez utóbbit kiszervezték Indiába, a nevekből ítélve, így aztán még annyira sem voltak képben semmivel, mint a telefonos írek, akik mondjuk szintén vajmi kevés rálátással bírtak a tényleges helyzetre. Az indiánok mindenesetre kb. ugyanazt mondták el, s valóban, néhány nappal később már szerepelt a cím az adatbázisban. Igaz, azt írta az oldal, hogy a címen nem érhető el a szélessáv. Na mindegy, még egy kört próbáltam a madraszi kollégákkal, de eredménytelenül, így aztán most hétvégén bementünk a cég castlebári üzletébe személyesen.

    A benn dolgozó hölgy üdítő jelenség volt, mert sikerült neki kb. öt perc alatt megrendelni a bekötést, azt azonban nem tudta megmondani, hogy vajon lesz-e internet. Az általa képviselt elmélet szerint holnap kijönnek a szerelők, bekötik a kábelt, majd ezután lesz két hetem megnézni, jönnek-e rajta a bitek, ha nem, akkor ennyi és fizetni sem kell. És nagyon szorít, hogy legyen net.

     

    Mivel a szakemberek csak holnap jönnek, egyelőre ténylegesen nem tudom megcáfolni, hogy valóban ez lesz a menetrend, de azért vannak fenntartásaim. Sanszosabbnak érzem, hogy barkácsolás helyett előbb inkább megvizsgálják, van-e hová bekötni a kábeleket, de lehet, hogy a végén én lepődök meg, ha holnap itt hagynak egy semmibe vezető zsinórral. Mindenesetre reméljük a legjobbakat.

  • Ennek mennyi az esélye?

    A helyi magyarokat is emlegető irományom után nem sokkal üzenetet kaptam, amiből kiderült, hogy itt, Castlebarban él egy párocska, akikről elmondható, hogy:

    1. a hölgyet Verának/Veronikának hívják,
    2. az elmúlt években Kínában éltek, angoltanárként,
    3. nagyjából fél éve vannak a szigeten,
    4. kb. 1-2 hónapja költöztek Castlebarba,
    5. valószínűleg tanulni is fognak itt,
    5. és magyarok.

    Annyi még kiderült, hogy nem ők feszegették bele a százast az öltözőszekrénybe, s hogy bő tíz évvel fiatalabbak nálam. A bejegyzés megírásához hozzájárultak amúgy.

    Az külön pozitív, hogy bár a hasonlóságok miatt írásra vetemedtek, pusztán az azonos kibocsátó ország okán még nem akarnak szocializálódni.

    Mik vannak!

  • Vannak itt még magyarok

    Legalábbis erősen sanszos.

    Mióta munka nélkül vagyok, már kb. két hete napi szinten járok a helyi Leisure Centerbe, különös tekintettel arra, hogy nehezen visszanyert alakomat a cigi lerakása óta nem egyszerű megőrizni, muszáj mozogni. Az eredmények bíztatóak, s fura módon még a kondis részt is egészen megszerettem (nem emelek súlyokat, csak bicikli meg evezés, taposás), az úszást meg mindig is csíptem. Így a napi programom általában abból áll, hogy előkészítem a kaját, ha épp elfogyott (két-három napra főzök), teszek-veszek a ház körül, majd elsétálok az emlegetett műintézménybe, ami szintén hasznos, mert oda-vissza kb. 5 km. Ott durván egy óra hasznos időt töltök a gépek között (ez húsz percről indult, de egyre többet bírok), aztán lemegyek az uszodába egy kilométert csapkodni a vizet (ez ment elsőre is, azóta igyekszem a tempót növelni). Az úszás előtt, majd után pedig az élvezeti faktor jön, a gőz és a szauna, amiket nagyon imádok.

    Az emeleten lévő edzőtermi részhez eleinte nem fűlt a fogam, de igazából egészen jólesik mozogni. Azért az uszoda sokkal kellemesebb, így a kettő párosítása kifejezetten hasznos, előbb túlesek a legkevésbé élményt jelentő részen, utána pedig jön a kényeztetés. Ki lehet bírni. Hazafelé még beugrok boltba, ha kell valami, aztán utána már férjem is megjön.
    Egy-két nap kimaradt, mert azért az izomláz is elért párszor, de úgy tűnik, ezen már sikeresen túljutottam.

     

    Ja igen, a magyarok. A centerben az öltözőszekrények egyeurós érmékkel működnek: behelyezi az ember a nyílásba, majd ezután el tudja fordítani a zárat. Nyitáskor a pénz visszajön.
    Van jónéhány szekrény, amiket eddig használtam közülük, mind hibátlanul működött. Legutóbb azonban sikerült találnom egyet, amibe valaki megpróbált egy százforintost beletömködni. Mivel magától nem nyelte el a szerkezet, így alkalmazott némi erőszakot, aminek hatására az érme se ki, se be nem mozog, a szekrény meg nem zárható. Persze nem kizárható, hogy nem magyar volt az elkövető, de azért legalábbis a gyanú megalapozottnak tűnik…

     

     

     

     

    A potenciális magyar jelenlét mellett akadnak feltűnőbb jelenségek is. Nincs tömegnyomor egyáltalán, de a megjelentek úgy egyötöde Down-szindrómás vagy valami más, látható problémával küzd. A szaunában legutóbb bejött mellém egy fiatalember, aki először csak halkan dünnyögött valamit, majd valami csapdába esett állatra emlékeztető hangokat produkált, mielőtt elhagyta a helyszínt.
    Hogy a jelenség mögött az áll-e, hogy a némiképp egysíkúbb génkészlet és a beltenyészet valamelyest ront az utódok minőségén, vagy szimplán az elfogadás miatt jobban szem előtt vannak, azt nem tudom, de az egyértelműen kijelenthető, hogy a Leisure Center némiképp nappali melegedőként szolgál számukra, feltehetően a nekik járó csökkentett árú belépő miatt is. Sok vizet nem zavarnak, elférünk együtt, csak szokatlan.

     

    No, most viszont szedem a sátorfámat, mert a mai mozgás még hátravan.