Régi, kitartó olvasóim talán még emlékeznek az első, fengjiei évadra. A világvégi, elzárt kisváros egészen unikális volt a maga nemében, nagyon élveztem az ottlétet. Az ottani munkát már lényegesen kevésbé, de ez másik kérdés.

Fengjie volt az egyetlen eddigi kínai lakóhelyem, ahol a boltokban teljesen természetes módon mindenütt lehetett kacsatojást kapni. Mármint a friss verziót, a sózott, főtt, még héjas kacsatojást mindenütt árulják. Ez utóbbiból bajosan lehet rántottát készíteni, s az ízlésem egy kicsit a sósságot is sokallja benne, így aztán elvétve fordult elő, hogy vásároltam belőle.

Fengjieben tehát magától értetődő volt, hogy kacsatojást is kapni. Fajlagos árban egyébként hozzávetőlegesen megegyezett a tyúktojással. Kínában a kacsa teljesen általános, gyakori lábasjószág, így aztán a tojást sem probléma beszerezni. Hogy az arányokat szemléltessük: több mint négymilliárd csirke mellett majdnem egymilliárd kacsa is él az országban – ezekkel a számokkal magasan listavezetőek.

A friss kacsatojás ennek ellenére a jelek szerint Kínában sem mindenhol hozzáférhető. Hogy ebben mennyire játszhat szerepet, hogy a szalmonella-fertőzés kockázata magasabb, mint a tyúktojás esetében (ezért nem kerülhet pl. otthon étkezési céllal forgalomba), azt nem tudom. Tegnap ellenben a helyi nagyobb bevásárlóközpontban azt vettem észre, hogy rengeteg kacsatojást kapni. A mai, rendesen átsütött rántotta így mi másból is készülhetett volna el. Még mindig nagyon szeretem.