-
Malacszállítás és egy kis Dublin
Tenyészetünkben évente kétszer fordulnak elő bébik, tudatosan összehangolva az aktuális almok érkezésének idejét. Ez egyrészt amiatt is praktikus, hogy ha bármi gond van, akadnak pótanyák (nem feltétlenül kell végzetes történésekre gondolni, az is indokolhatja az igénybevételt, ha kivételesen nagyra sikerül valahol a gyermekáldás – a malacoknak csak két emlőjük van). Másrészt, mivel a világ végén vagyunk, így abban, hogy eljussunk a potenciális örökbefogadókhoz, sokat segít a kiszállítási körútunk, amihez viszont koncentráltan érkező dedek kellenek, hogy rentábilisen kivitelezhető legyen.
Nem üzleti vállalkozás a tenyésztés, anyagi megtérüléssel sem jár, így aztán korlátok között zajlik, mert minden pénzt nem lehet semmilyen hobbira költeni. De valószínűleg akkor sem lenne több állatka, ha nem így lenne, mert ők mind házikedvencként vannak tartva, az meg egy létszám felett azt hiszem, nem igazán kivitelezhető. Jelenleg 15 állandó kondatag van, s a legfelső határt 20 főnél húztam meg. Ezúttal öt alom született, ami 15 újszülöttet jelent, s ez megfelel a várható átlagnak.
A tavaly decemberi – Covid-korlátozások miatt alaposan megcsúszott – kiszállítás során férjem egy volt kollégáját vettük igénybe segítségnek, s ezúttal is ez volt a terv, azonban végül pont úgy alakult, hogy szinte minden malacot helyben vettek át. A fennmaradó néhány példány (mindössze hét) elszállítása egyedekre bontva túl magas fuvardíjat eredményezett volna, így aztán – különösen, hogy még éppen megoldhatónak tűnt a feladat vonat segítségével – magam indultam neki, tömegközlekedve. Az időzítés is jól alakult, mert épp nem sokkal az utazás előtt vált lehetővé az országon belüli szabad mozgás – na nem mintha amúgy túl komolyan ellenőrizték volna korábban.
A folyamat nagyon jól szervezetten zajlott. Dublin Heuston pályaudvarán már ott várt a kijelölt helyen három család, majd tovarobogva Tipperary megyébe, Thurles vasútállomáson is a peronon fogadott az odarendelt két környékbeli família. Várakozni sehol nem kellett.
Természetesen mindenhol hagytam időt váratlan helyzetekre is, így Thurlesben is volt másfél órám. Gondoltam, bemegyek, megnézem a kisváros központját és lövök 1-2 képet, de Thurles – melynek neve nem a Charles mintájára ejtendő, hanem a második magánhangzó is játszik – abszolút nem bizonyult fotogénnek, az eddigi legcsúfabb ír település, amit láttam.
Dublinba visszatérve is volt még majdnem két órám, így begurultam LUAS-szal (helyi villamosszerűség) a központba, ahol már néhány fotó is született. Meg ha már ott voltam, kihasználtam a helyzetet, és lecsaptam egy helyi kelet-ázsiai élelmiszerboltra, ahol édes szotyi, fűszerek meg szárított hínár is került a kosaramba. Bár van egy afro-karibi-ázsiai shop itt Castlebarban is, ennek kínálata meglehetősen korlátozott.Végezetül egy kis galéria. Malacokkal, Dublinnal, ázsiai csemegékkel.
-
Gasztro: Clare-szigeti élelmezés
A szigeten két, na jó, három helyen lehet enni. Kezdem a számomra legkevésbé releváns dologgal: akad egy vegán nasizó, egy B&B részeként.
A szélesebb néptömegek vagy a Sailor’s bárba vagy a közösségi házban lévő étterembe/kocsmába vonulhatnak be. Utóbbi a szigeten éjszakázók számára igény szerint vacsoramenüt is biztosít.
Mivel mi nem terveztünk ott maradni, így csak az a la carte verzió maradt. Meglepő módon tényleg befűtöttek a napon, így amellett hogy nem is sétáltunk el egészen a világítótoronyig, férjem még a felsőjét is leszedte magáról. Le is égett – hófehér, jó kobold lesz belőle.
Számomra a vetkőzés nem volt opció, így amint visszaslattyogtunk a közösségi házig, gyorsan be is ültünk egy kis innivalóra. A Covid miatt ez azonban nem így megy: mivel a kocsmák egyelőre még nem nyithatnak ki, kötelező ételt is árulni. Illetve esetünkben venni. Szerencsére egy sült krumpli is elég.
Később még átmentünk a Sailor’s-be, ahol kiváló panoráma mellett (bár némiképp tartva a közelben köröző sirályoktól és esetleges pottyantásaiktól – szerencsére alaptalanul) kezdtünk neki a fő lakomának. A fish & chips továbbra is felejtős portéka a szememben, még akkor is, ha helyben fogott, friss halból gyártják.
Kezdetben még pőrén 
Később pulcsiban 
Végül odabenn
Hogy ez mégiscsak ír nyár, az azért hamar megmutatkozott, mert eltűnt a nap és lehűlt az idő. Pulcsiban vártuk a kaját, aztán mivel az eső is rákezdett, végül odabenn fejeztük be.
-
Gasztro: fosókeksz
Közkívánatra, s erős tépelődés után. Nem voltam és vagyok benne teljesen biztos, hogy debilitásom ilyen mértékű felfedése nem jár-e megítélésem jelentékeny romlásával, de végül úgy döntöttem, vállalom a kockázatot.
Szóval, a történet ott kezdődik, hogy férjem meglehetősen édesszájú. Miután megjött, s mialatt én még otthon vártam, hogy megteremtse itteni életünk alapjait, nekiállt feltérképezni a helyi áruházak kínálatát. Mivel elég spúr népek vagyunk, így eleinte ez javarészt úgy zajlott, hogy fél órán keresztül sorolta messengeren, mi mennyibe kerül, én kalkuláltam, aztán reagáltam, hogy nagyjából mi az, amit megengedhetünk magunknak. Azóta egy kicsit felengedtem ezen a téren, s valamivel bátrabban költök, de kellett némi akklimatizációs időszak, amíg nagyjából sikerült leszoknom arról, hogy ne az otthoni árakhoz, hanem az itteni bérekhez kalkuláljak, de akkor majdnem mindent cefetül drágának találtam. Nem úgy az alapvető édességeket.
Van ugyanis 5-6 különféle rágcsa/keksz/csokis valami, melyek cirka 30-70 cent körüli összegbe kerülnek, s minden lánc tart belőlük sajátmárkás verziót, teljesen megegyező áron. Jaffa cakes nevű narancsos piskóta, bourbon cream, malted milk vagy épp ginger nuts nevű kekszek, na és egy bizonyos chocolate digestive biscuit. Némi kreatív és elvonatkoztatott fordítással érve ebből lett nálunk a címben szereplő fosókeksz, bár egyébként nevével ellentétben nem tapasztaltuk, hogy bármiféle hatást gyakorolna az emésztésre.A fosókeksz tartósan 40 cent mindenütt, férjem a Supervalu nevű lánc termékére esküszik, szerintem a Tesco-ban jobb, s az Aldié meg a kettő közt van. Engem annyira nem érdekel, hetekig itt lehet mellettem anélkül, hogy egyek belőle, bezzeg ha valami sós rágcsa lenne…
A keksz egyik felét csoki borítja (de van csokimentes és étcsokis is, azokkal nem élünk), teljesen hétköznapi termék, de amúgy tényleg finom. Borzalmasan sok cukor van benne, valószínűleg ez a titka. A wikipedia szerint a néhai brit megszállóknak köszönhetjük az itteni meghonosítást, ők pedig két skót orvosnak, akik a 19. században az emésztés elősegítésére fejlesztették ki.
A sajátmárkás fosókekszek nem néznek ki ennyire puccosan.Ha az itteni szigetvilág felé sodor benneteket a szél, s amúgy kedvelitek a vércukor hirtelen egekbe szökését, úgy mindenképp javaslom ezt a pénztárcabarát nassolnivalót.
-
Gasztro: ovis menü
Munkanapokon az étkezésem biztosítva van, ittlétem alatt akár négyszer is táplálkozhatok.
8:30-kor reggeli, tíz felé gyümölcs, 11:40 körül ebéd, majd kb. délután három körül még uzsonna is akad. A vacsiról magamnak kell gondoskodni, de nem szoktam, így is bőven többet eszem itt, mint kéne, még azzal együtt is, hogy általában csak a reggeli és az ebéd az, amiből kosztolni szoktam.
A kaja kevés kivétellel vállalható, az ebéd szinte mindig jó, a reggeli, ha szójatej vagy rizskása van, az nem igazán kelti fel az érdeklődésemet, passzolom. A gyümölcsök közt sűrűn van óriási szemű, kék szőlő, azt kifejezetten díjazom.
No, de felesleges karakterek helyett inkább képek jöjjenek, egy-két képaláírással, ez a téma mindig jobban megjeleníthető vizuálisan.
-
És már dolgozunk is
Merthogy ma már fizetett állásban vagyok. Igaz, a munkám egészen szeptember 3-ig arra terjed ki, hogy netezzek az irodában, mivel tanítanom addig nem kell majd.
Ami azt illeti, utána sem kell túlzásokba esnem, mivel háromszor fél óra oktatási kötelezettségem lesz, heti két szabadnap mellett. Sajnos ennek ellenére 7.5 órát itt kell eltöltenem a munkanapokon, elvileg az órákra készülve, a gyakorlatban valószínűleg inkább netezve. Mindezt 14000 yuan havi fizuért és lakásért (a rezsit én fizetem).
A lakás amúgy meglehetősen apró, cirka 30-35 négyzetméter, de a célnak megfelelő, s a shenzheninél nagyobb. Az internet még nincs bekötve, de remélhetően néhány napon belül rendeződik a helyzet.
Zárásként néhány kép a munkahelyről a galériában. Némi munkahelyi ebéddel is vegyítve, mivel hogy az is van, ránk is főznek a konyhán, s cukin be is tolják ide a falnivalót.
-
A vietnámi konyha extrém oldala
A vietek étkei egyáltalán nem rosszak. Nem spórolnak a fűszerekkel, bőségesen akad chilli, nem félnek használni a lime-ot sem és fekvése folytán a tenger gyümölcsei is sűrűn felbukkannak. Halakból egészen meghökkentő a választék, s egész évben akadnak friss és kivételesen változatos zöldáruk is.
Bár ez a konyha is egzotikus otthoni szemmel, a kaják túlnyomó többsége az otthon is megszokott húsokkal operál, s különösebb kalandvágy nélkül is élvezhető. Csirke, kacsa, disznó és a már emlegetett hal és tengeri cuccok az általános alapanyagok, de természetesen ez a bejegyzés nem ezekről szól, hanem a helyieket is jobban megosztó különlegességekről.
1. Kutya
Vietnámban a kutya olykor még ma is a tányéron végzi, főleg északon, noha a nyugati hatás már itt is erősen tetten érhető, s a helyiek körében sem örvend egyöntetű népszerűségnek a szokás.
A dologhoz hozzá tartozik, hogy itt sem a házikedvencek jutnak erre a sorsra, hanem direkt erre a célra tartott, disznóhoz hasonló módon tenyésztett példányok.2. Kígyók
Vietnám trópusi égövi erdejei és a vidéki területek bővelkednek a kígyókban, nem kevés halálos mérgű fajtában is. Az országban éves szinten 30000 ember szenved el kígyómarást, így ez igyekeznek megbosszulni. Ha kígyókba futnak, a helyiek szinte teljes bizonyossággal elkapják és megsütik őket.
3. Tiết canh
Ez a fogás magyarként talán kevésbé sokkoló, mint más nyugati nációk fiaiként, hiszen mi magunk is fogyasztunk vért, ha más nem, legalább hurkában, de sokan sütve is.
A tiết canh, mint a fentiekből kitalálható, vérből készülő fogás, de az arányok és a vér nyers formája miatt elég bizarr lehet. Bár optimális esetben maximum gusztustalannak találjuk, de amúgy fogyasztható, azért nem árt vele tisztában lenni, hogy minden évben tucatnyian halnak meg fertőzött vér használata miatt az ünnepek idején.4. Selyemhernyó
Az ősi Kína legkeresettebb, aranyáron vesztegetett exportcikkéért is felelős lepkék bábjai csemegeként is szolgálnak. Az összes hipermarketben kapni belőlük, s az internet tanúsága alapján aránylag gusztusosnak tűnő is lehet az elkészített végeredmény. Az ízéről nem tudok nyilatkozni.
5. Balut
A végére hagytam ezt a finomságot. Egyébként állítólag tényleg az, mármint finom, de egyelőre még nem kóstoltam meg.
A balut ugyanis valóban nagyon bizarr. Megtermékenyített kacsatojásból készül, a kismadár kikelése előtt cirka két héttel, vagyis még magzati korban. A madárkezdemény ekkor már jól felismerhető jegyekkel rendelkezik és némi tollasodás is kezd kialakulni.
A balut nagyon hétköznapi, olcsó kaja, bárhol kapni, s a helyiek zöme kifejezetten bírja. Én még nem tudom, mit gondoljak róla.Ti melyiket próbálnátok ki az ötből, ha van ilyen? Segítségként a galéria lentebb.
-
Gasztro: bánh xèo
Még mostanság is ritkán eszünk helyi ételeket, mivel elsősorban itthon készül a kaja, de azért időnként előfordul. Valamelyik nap a bánh xèot kóstoltuk meg, ami egy viet palacsintatészta babcsírával és különféle húsokkal töltve. Esetünkben tintahalas illetve garnélás jutott eledelül, egy igencsak nem puccos, egyáltalán nem turistákra szabott „kifőzdében”. De inkább nézzétek a képeket és a videót, amelyen látszik, miképpen készül ez a finomság.
Ja, és egy adag (tehát 4 darab) 12000 helyi pénzbe, vagyis cirka 140 forintba kerül.
-
Gasztro: piaci ebéd
Restellkedve vallom be, hogy a viet gasztronómia örömeit még nem nagyon tapasztaltam meg. Részben, mert még mindig igyekszem fogyni (a javulás látványos, de pici még van), így eleve nem sokat eszem, részben mert a normális ízű bagettekkel még azóta sem tudok betelni. A már megénekelt phở mellett csak egyszer ettünk helyit, a város központi piaca mellett.
A kifejezetten nem drasztikus áron (tojástól, egyéb kiegészítőktől függően 33-45000 đồngért) vesztegetett borda nagyon is jó választásnak bizonyult, ínycsiklandó, édes ízzel. Ha teleettem magam bagettekkel, egész biztosan terem itt is még számomra babér.
-
Piac
Ma piacozni voltunk, ha már akad egy közeli a környéken, Vĩnh Hải városrészben.
Ez a piac teljesen helyi, kiesik a turistarész forgatagából, így az árak is a helyiekre vannak szabva, akárcsak a fellelhető árukészlet. S kellően harmadik világbeli hangulat is honol. Húst egész biztosan nem vennék itt, de élőállat is vágatható, s rengeteg gyümölcs és zöldség is akad. S persze bánh mì chuột is, ami szó szerint kenyéregér, amúgy meg egy kisebbecske pékáru, abszolút vállalható, nyugatias ízzel. Itt egyértelműen nincs kenyérhiány.
Az árak is kifejezetten barátságosak. Három normál méretű lime-ért fizettünk cirka 50, 6-7 paradicsomért 110, 10 kisebb tojásért 190 forintnyi đồngot. A legnagyobb tojások belekerülnek 2400 đồngba is (kb. 28 Ft), s a kettő között akad még vagy három árkategória. Van kacsatojás is, valamivel drágábban, de még mindig olcsón.
A helyiek erősen délies mentalitással bírnak. Sziesztáznak úton-útfélen. Érdemes megvizsgálni a képeket, akadnak szendergő árusító hölgyek is.
-
Gasztro: Phở
Ez a leghíresebb viet étel, hogy mennyire kiérdemelten, azt kellő tapasztalat hiányában egyelőre nem tudom megítélni. Állítólag északon csinálják a jó féléket, erre nem annyira.
Valamelyik este mindesetre megkóstoltuk a helyit egy tök mezei, nem turistás helyen, darabonként 25000 dongért, vagyis cirka 290 forintnyi összegért. A csirkés verziót választottuk.
A kapott étel határozottan nem rossz, bár az agyonhájpolást egyelőre még nem értem. A lamian szerintem sokkal jobb. A chilli viszont tényleg jó csípős, nekem való.
