• Két év kínai étkei

    Kínát sokan azonosítják a gasztronómia fellegváraként, s el kell ismerni, mindez nem alaptalan kijelentés. Az ország hatalmas, közel másfélmilliárd ember lakja, a számtalan nemzetiség, de maguk a hanok is országszerte eltérő dolgokat fogyasztanak. De Kína kitűnik abban is, hogy még egy-egy szűk közösségen belül is hatalmas változatosságot vonultat fel a fellelhető étkek terén.

    Ha a külföldi huzamosabb ideig van Kínában, akkor azért hajlamos besokallni, s nyugati táp után vágyakozni, de egy kínai kirándulás nem rejti magában ezt a veszélyt. Kínában rengeteget és remekül lehet enni, érdemes is a lehetőségeket kiaknázni.

    Fengjieben a fűszeres, szecsuani ízeken éltem, míg Xianningben Hubei valamivel visszafogottabb, lényegesen kevésbé erős táplálékaihoz volt szerencsém. Futólag fogyasztottam Hainan szigetének tenger gyümölcseire épülő konyháját is, s még rövidebb időszakokra a szintén tengerparti Zhejiang és a belső, elzárt tartomány, Jiangxi is sorra került.

    Miután a kínaiak étkezésének vadhajtásai örök és kiaknázhatatlan témát jelentenek a nyugati olvasóknak, így – kiszolgálva az igényeket – ez a bejegyzés is a furcsaságokról szól.

    Nézzük hát, mely étkek voltak a leginkább szokatlannak mondhatók.

     

    Béka

    Ez az itthon felettébb érdemtelenül hanyagolt csemege Hubeiben gyakran az asztalra kerül. Igazán különlegesnek nem mondható, de ez az ízletességén nem változtat.

    WP_20130606_006.jpg

    WP 20130608 063

    Csirkére hasonlító, kifejezetten finom falat, csak az esetleges idegenkedést kell legyőzni.

     

    Marhafej

    Kínában a marha fogyasztása viszonylag ritka. Túl azon, hogy valami megmagyarázhatatlan oknál fogva a kínaiak, ha megtehetik, disznót habzsolnak nyakra-főre, az ország eleve nem bővelkedik az alapanyagban. A szárnyasokkal és a disznóval ellentétben a szarvasmarhatartás helyigényes móka, amiből Kína keleti felén nincs túl sok. A kínai vadnyugaton a hely már adott, de Xinjiang nagy részén inkább homok van, mint legelő, így az ország egyetlen érdemi marhatartó területe az északi Belső-Mongólia, bár a Góbi itt is sokat elvesz a lehetőségekből.

    WeChatImage635339945947603057.jpg

    A lényeg, hogy marhahúsban sosem volt gazdag az ország, a mostanság rekordütemben megugró fogyasztást is elsősorban argentin és brazil import elégíti ki.
    A marhafej érdekes étek. Erősen elüt a standard kínai táplálékoktól, ennek ellenére – ha lehetőség nyílik rá – érdemes kipróbálni. Sok helyütt nem hozzáférhető, úgyhogy némi szerencse nem árt.

     

    Rizskása

    A kínaiak egyik legfontosabb reggelije. Ragacsos, íztelen, kimondottan szörnyű fogás, ráadásul még gusztusosnak sem nevezhető.

    445822498_91f9793202.jpg

    Kevés dolgot nem eszek meg, de ez köztük van. Ajánlom elkerülni.

     

    Teknős

    Újabb bizarr teremtmény, bár szerintem erősen túlértékelt. A teknős igazán nem finom, s bár ízre ezt is leginkább csirkéhez lehet hasonlítani, a szárnyas nagyságrendekkel jobb.

    WP 20130608 062

    WP_20140119_026.jpg

    A teknőstojás ellenben finom, ám ezzel kapcsolatban sem kell túlzó elvárásokat támasztani: a meszes héj hiányát leszámítva egy az egyben megfeleltethető bármelyik madártojásnak.

     

    Medúza

    Medúzát Kínában sosem ettem, csak néhány napja, már itthon, hozott alapanyagból. Valljuk be, tényleg bizarr lényről van szó, s szükséges némi kalandvágy meg kíváncsiság, hogy az embernek kedve legyen kipróbálni.
    A bevásárlóközpontokban szárítva árulják hatalmas mennyiségben, a megszárított csalánozóba aztán némi áztatással lehet életet lehelni.

    WP_20140114_001.jpg
    Felvagdalva már nem utal semmi a lény szokatlan formájára, ízre pedig egészen kellemes, kicsit tintahalra emlékeztető.

     

    Moszat

    Kínában – kezdetben szükségből – igyekeztek minden fogyasztható terméket hasznosítani. Elsősorban ez magyarázza meg a rendkívüli változatosságot, amely a kínai konyha egyik legnagyobb előnye lett. A mindig is túlnépesedett agrárországban a tengeri növényzetet sem lehetett veszendőben hagyni, s ezt nagyon is jól tették.

    4366762937_bcab722787_o.jpg

    Európaiként kissé furcsa lehet, de ez inkább mentális gát, mintsem racionális indok. A moszat az egyik legkirályabb zöldáru, szívesen eszem, akárhányszor lehetőség nyílik rá.

     

    Csirkeláb

    A mostani magyar generáció már többnyire utálkozva fogadja, de a szüleink jó része még kedvére ette a hazai levesek egyik állandó alkotórészét. Sosem voltam finnyás, így a baromfivégtagokat is mindig megettem.
    Kínában e téren teljesen új dimenzió nyílik meg az idelátogató előtt: a csirkeláb nemcsak része a táplálkozásnak, de közkedvelt és elsőrangú nassolnivalóként is szolgál.

    P1010006

    Itt hajlamos vagyok elismerni, hogy nyugatiként valószínűleg keveseknek jöhet be ez az étel, de ha otthon is megeszitek, érdemes próbát tenni.

     

    Feldolgozott termékek

    Bizarr vagy legalábbis szokatlan ízek terén a készen vásárolható bolti cuccok sem fukarkodnak. A chipsek közt előfordul uborkás (ez nagyon tré), paradicsomos (ehető) és citromos is. A napraforgómag, melyet megpörkölt formában ugyanúgy élvezettel fogyasztanak, mint itthon, előfordul legalább 4-5 ízben, közöttük nem egy édes.
    Kínában van csokis és epres sajt is, ahogy a popcorn is kapható ezekkel az aromákkal dúsítva.
    Lelkesedéstől függően érdemes lehet kipróbálni őket, a siker nem garantált.

     

    ———————————–

    A kínai gasztronómia tényleg kivételes. Ha az otthoni példák el is riasztottak valakit, nem szabad feladni, az autentikus ízek gyökeresen mások. Kínában járni és kínait nem enni annyi mint nem is járni Kínában. A fenti szokatlan dolgok mellett a standard kínai ízek korántsem riasztóak vagy furcsák, s a változatosságnak hála még a legkényesebb gyomor is talál kedvére való helyi kosztot. Kínában enni jó. Ez egyszerűen nem lehet vita tárgya.

  • Utasellátás a magasban

    Ha nem fapadossal repked az ember, az magával hordozza a fedélközi, repjegy árába foglalt ellátást is. Ami az étkeket illeti, ebben ritkán van nagy köszönet. Disznót szinte sehol nem kínálnak, tekintettel a világ lakóinak azon terjedelmes részére, akik esetében tabut jelent az amúgy kifejezetten ízletes lábasjószág fogyasztása. Így aztán, rendkívül ritkán fordul elő, hogy ne a standard választási lehetőséget kínálják fel: csirke vagy hal.

    Az Aeroflot Shanghai-Moszkva járatán kifejezetten kellemesnek nevezhető élelmet kaptunk, mint arról írtam már a blog hasábjain korábban. Ez nem gyakori, úgyhogy meg is lepődtem.

    Képek a három járatról a galériában.

  • Vásárfia

    Közeledik rohamtempóban a hazatérés időpontja, ennek kapcsán aztán dolgozik az ember agya, hogy ezúttal mégis mit pakoljon a bőrönd kihasználatlan helyére, amiben esetleg a hátrahagyott szerettek is örömüket lelhetik.

    Adja magát persze, hogy ha már Kína, akkor irány a piac, s vásároljunk össze mindenféle hülyeséget, porcelánt, legyezőt, kalligráfiát, Kínára emlékeztető ajándéktárgyakat. Ezt passzoltam nagyon hamar, mert porfogó van otthon is épp elég. Nem feltétlenül csak bóvlihoz lehet így jutni, beszerezhetőek értékes, valóban művészi kidolgozású csecsebecsék is, de ezek is csak porfogóként végeznék, szóval, e tekintetben megingathatatlan az álláspontom.

    Leginkább az olyan dolgoknak látom értelmét, amik otthon kuriózumnak számítanak vagy egyáltalán nem ismertek, s erre az élelmiszerek egészen kiválóak. Szűkíti a kört, hogy egyrészt bármit is viszek, annak túl kell élnie a hazautat, másrészt az sem nagy baj, ha meg is eszik őket otthon.

    Szerencsére elég nagy számban állnak rendelkezésre szárított dolgok, amiket elég gyorsan életképessé lehet tenni Magyarországon is, s aztán remekül el is lehet fogyasztani. Már ha gusztus akad rá.

    Már a múlt héten elkezdtem a bevásárolgatást, itteni fűszereket (szecsuáni borsot, lajiaot, stb.), megannyi aszalt gyümölcsöt (ezeket jó eséllyel én eszem majd meg, bár nagyanyámnak ízlettek tavaly is), édességeket (ezzel nem nyúlhatok mellé, a szülők és nagyanyám is édesszájúak) szórtam a kosárba. Találtam, s így vettem szárított garnélákat (a fagyasztott eszméletlenül olcsó, legszívesebben egy raklapnyit vinnék, de sajnos hazáig megbüdösödne), medúzát (ezt még én se ettem, remélhetően valakinek bejön majd), fafülgombát (mennyei, s ha otthon itt-ott néha kapni is, méregdrága, ezzel szemben itt filléres cucc), más gombákat (otthon nem kapni, szerintem nagyon jók), algát (levesben kiváló) is. Mind-mind szárított, így elállnak.

    Még a hazaút előtt közvetlenül veszek pár darab out (bambuszgyökér), úgy az is épségben hazaér velem. Vettem remek teákat is, bizarr ízű mikrós popcornt (a móka kedvéért), édesre pörkölt napraforgómagot (van rá tippem, kinek fog nagyon bejönni), s eddig csak egyszer indultam neki.

    Ha van ötletetek, hogy ti minek örülnétek Kínából, azt várom szívesen, s ha jókat írtok, lehet fel is használom a javaslatot. Más itteni expatok is írhattok a saját tapasztalatokról.

    Már kevesebb mint négy hét, s otthon leszek. Ez az év is nagyjából eltelt…

  • Gasztro: grillezett finomságok

    Már sokszor akartam írni Kína eme gazdaságosan beszerezhető, s ízletes gyorsételeiről, de minden alkalommal arra jutottam magamban, hogy már esett róluk szó a blogon.

    Ezúttal szerencsére utána is néztem, s meglepő módon még szűz területről van szó.

    Kína-szerte mindenfelé fellelhetőek az efféle is kis utcai grillezők. Nyugati mércével rendkívül lepukkadt helyek, de az étkek minőségéből ez nem von le semmit. Már eleve nyársra húzott, általában hűtőpultban tárolt dolgokból választhat az éhező, az összeválogatott jóságokat aztán gyorsan el is készítik az erre szakosodott vendéglátók.

    A fém- vagy fapálcákon zöldségek (ou, vagyis lótuszgyökér, krumpli, gomba, babcsíra, hagyma, stb.), tengeri bizbaszok (tintahal, polip, hal, kagyló) vagy húsfélék (főleg csirke, szárny, láb, de kis saslikra emlékeztető disznóhúsnyársak is) sorakoznak, amiket aztán az izzó szén felett pirítanak kellemesre. Nem sajnálják a fűszereket sem, bár itt Hubeiben a lajiaoval (erőspaprika) óvatosabban bánnak, mint Szecsuánban. A készülő kaját gyakran kenegetik, forgatják, ízesítgetik, majd az alapanyagtól függően 5-10 perc alatt fel is szolgálják.

    Az árak rendkívül barátiak. Egy-egy tétel 1-4 yuan között mozog, utóbbiért már tintahal jár.

    Néhány kép ízelítőnek a galériában.

     

  • Jingdezhenben immár

    A terveknek megfelelően eljutottam Jiangxi tartományba. „G” vonattal Wuhan, majd „D” vonattal Nanchang felé vettem az irányt, ahonnan egy kis buszozással a címben szereplő településre érkeztem meg fél hét előtt nem sokkal.

    Kellemes szálláshelyre hoztak, majd azonnal útra is keltünk vacsorázni a kollégával és az itteni cég embereivel.

    A kolléga az egyetlen, aki ismeri a hátteremet, mások előtt ezúttal – a várakozásoknak megfelelően – az aktuális legenda szerint borszakértőként jeleskedhetek, ráadásul franciaként. Holnap csatlakozik még köreinkhez egy mexikói srác is (nagyot röhögnék, ha Javier lenne az, bár csak szólt volna, tudta, hogy idejövök), este pedig megvalósul a borpromóciós parti is.

    Ilyen jóságokat szolgáltak fel a vacsin. A jiangxii konyha határozottan nekem valóbb, mint ahogy odaát, Hubeiben főznek.

  • Gasztro: hajóéttermes vacsi

    Ma az asszisztensemmel és a férjével, aki a helyi kormányzatnál dolgozik, voltunk vacsizni. Hubei a tavak tartománya – még ha a Jangce felső folyásánál, a Három Szoros vidékén épült gát mellékhatásaként egyik-másik vízfelülete erősen le is csökkent -, így aztán adja magát, hogy Xianningben is akadnak tavakon kialakított éttermek.

    A képeken is látható kormoránokat aktívan már csak elvétve használják, de egy halakra specializált étkezde „előterében” kiválóak cégérnek.

    Bár nem vagyok a halételek nagy szerelmese, azt el kell ismernem, Kínában egészen fogyaszthatóvá tudják tenni ezeket a fogásokat is.

    Képek a galériában.

     

  • Vendégposzt: Kína és a tészták

    Ma rendhagyó, de a jövőben előreláthatóan nem szokatlan módon, vendégszerző tollával ékeskedik a blog. A köreinkben régóta kommentelő, olykor kötekedő, nem ötvenes pacák virágelvtárs követte el az alábbi esszét. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy ekézni is csak őt szabad, ha valami nem tetszik, de bízom benne, hogy inkább pozitív kritikákat kap. Előre figyelmeztetek mindenkit, hogy a bejegyzés a blog hagyományaitól eltérően elég hosszú, de tessék szorgosan olvasni.

    ____________________________________________________

     

    Népbetegségek I. – TÉSZTA

    Akárhogy nézzük, Kína lehet modern, nézhet úgy ki minden városuk, mint bármelyik amerikai város, de a nyugatiság kedvéért hiába dobnak el mindent, ami ázsiai volt, a furcsa dolgaiktól nem tudnak megszabadulni.
    A blog esetleg magyarul olvasni tudó kínai olvasóitól ezúton kérek elnézést, de úgy is tudják, hogy igazam van.

    Fogyaszta¦üsa - szoveg ele.jpeg

    1. Tésztaevés

    A kínai nem tud a tészta nélkül meglenni. Az északiak naponta eszik, mintha az életük múlna rajta, a déliek szerint csak az északiak szeretik, de azért majdnem olyan napi rutin nekik is, mint a rizs. A déliek, hogy a dolgot fokozzák, inkább rizstésztát esznek. Rizstészta…

     

    a.) Fogyasztása

     

    A tésztát hangosan kell enni. Szürcsölni, szörcsögni kell közben, amint a tészta egyik vége bekerül a szájba, azt lehetőleg úgy kell beszívni, hogy mindenki tudjon róla. Az északiak tésztaevése egy külön rítus. Megkapja, megnézi. Ez is furcsa Kínában. Az ételt körbe kell mustrálni. Aztán föléhajol, lassan beletúr a pálcikával, aztán gyorsan a szájába szürcsöli, és úgy húzza be, mintha valaki ki akarná venni onnan. Ezek olyan kötelező mozdulat- és hangsorok, mintha az iskolába verték volna beléjük.
    A szürcsölés pedig elengedhetetlen. Én mindig civilizáltan próbálom enni, de nekik ez sohasem tetszik. Megkérdezik, hogy MI VAN, NEM FINOM? (Hát akkor miért nem adtak valamit, ami már majdnem finom, mondjuk krumpli). Ekkor mosolygok, és próbálom titokban a hosszú szálakat elharapni, hogy ne legyen esélyem se a beszürcsölésre. Reakció: DE HÁT NEM SZABAD AZT ELHARAPNI!

     

    b.) Maga a tészta (面,面条 – mian, miantiao)

     

    Miért bántom én a tésztát magát, hiszen mi is szeretjük ott messze Európában? Azért.
    Az átlagos kínai tészta, legfőképp hosszútávon könnyen megunható eledel. A kínai leves és a kínai tésztafélék között az a különbség, hogy míg a kínai leves az forró víz szójaszósszal és egy darab csonttal, a tészta pedig ugyanez, csak van benne tészta és pár darabka hús. Van mondjuk köztük nagyon finom étel is –  gasztró következik:

    Az északiaknak az a tészta, ami a délieknek a rizs. Sok magyar nem hinné el, de nem minden “kici kínai” (Északon nem is kicsik) eszi a rizst. Északon ezt a tészta pótolja.

    – A kedvencem a 炸酱面 (zhajiangmian).

    zhajiangmian.jpeg

    Jellegzetesen északi, főleg pekingi étel, a spagettitől nincs messze, néha ízben sem. Darált hús, uborka, répa, kifejezetten sós íz, de mivel sehol sem csinálják egyformán, érdemes sokszor és sokat enni.

     

     

    – Vágott északi tészta (刀削面 – daoxiaomian)

    vagott kinai teszta2.jpeg

    vagott kinai teszta 3.jpeg

    vagott kinai teszta1.jpeg

    Eredetileg Shanxi tartományból származik, de Pekingben is nagyon népszerű. A legnagyobb különbség, hogy nem tesznek a tésztába tojást. Megcsinálják a tésztát, és a tésztatömbről nagyon éles késsel belevagdossák egyenesen a vízbe. Ebből turistalátványosságot is csináltak, híresebb helyeken kijön a kissrác, egykerekű biciklin egyensúlyoz, a tészta a feje tetején, és onnan vágja az asztalon bugyogó levesbe, a vadidegen külföldiek meg tapsolnak, ha mellémegy kacagnak, hazaérnek fészbúkolják.
    Ja, hogy kevesebbet kelljen az embereknek dolgozni, már erre robot is van, de az nem tud biciklizni.

      

    Biangbiang 面 (mian)

    biangbiang1.jpg

    biangbiang2.jpg

    Szintén esedetileg Shanxi-ból, az első karakterét a legtöbb beviteli módszer nem tudja, mert az egyik legbonyolultabb kínai karakter (ha jól számoltam 57 vonás), tessék gyönyörködni benne.
    Egyszerűen isteni. Fantasztikus csemege, és más véleményt erről még se kínaitól se külfölditől nem hallottam. Széles tészta, nem vízben, pikáns, sós íz hússal zöldségekkel. Délen sajnos gyakorlatilag beszerezhetetlen.

     

     

    – 兰州拉面 (lanzhou lamian)

    Lanzhoumian.jpg

    Lanzhoumian2.jpg

    A nyugati muszlimok étele, csak és kizárólag speciális, lanzhou-i muszlim éttermekben érdemes enni, ha nincs muszlim sapka a pincéreken, akkor el kell menni máshova! Országszerte kapható. Erre érvényes a fent említett szürcsölős evési módszer. Forró víz, tészta, hús. A legtöbb fajtája -számomra-  épp ezért felejthető.

     

     

    – 米线 (mixian)

    Liangmixian.jpg

    suanlamian.jpg

    Ez a déliek által fogyasztott rizstészta. Nagyvárosokban az utcán állnak érte sorban, papírdobozokból eszik ki. Épp a napokban ettem nem keveset, Kunmingban, a hideg változatát, isteni.
    De nem minden arany. Délen rengeteg változata van, mást tesznek bele más ízvilággal mindenhol. A legnépszerűbb talán a 酸辣面 (suanlamian), azaz a savanyú-csípős. Kifejezetten jó, de nekem hasmenéses sajnos.

     

    c.) Népitészta, azaz az instant vonatétel

     

    A vonaton dobozos tésztát KELL enni. Mindenki egy nagy zsáknyi tésztával száll fel egy 3 órát meghaladó vonatútra (hagyományos vonattal ez általában egy szomszéd várost jelent, gyorsvonattal a szomszéd tartomány egy városa). Ez egy fél literes papírdoboz, fóliával bevonva, ára 4 RMB (kb. 130 forint). Ha valaki enélkül száll fel a vonatra, az biztos, hogy maga az ördög, de legalábbis elmeháborodott. Fontosabb, mint maga a vonatjegy. Ha előveszek a vonaton mondjuk egy szendvicset, szemmel vernek, és sustorognak, hogy márpedig ez a külföldi hülye, mert nem eszik instant tésztát!

    vonatteszta2.jpeg

    vonatteszta1.jpg

    A legfontosabb: az instant tésztát együtt kell enni! Senkinek eszébe sem jut, hogy megbontsa addig, amig egy kedves utastárs meg nem szánja őket éhségükben, és el nem indul a tésztájával a forró víz felé.
    És ekkor jön a sorbanállás. Hirtelen mindenkinek eszébe jut a 10 doboz tésztája, már nyitja is ki, és áll be a sorba forróvízért.
    Ízváltozatok: tulajdonképp sokféle van, a marhahúsos a legnépszerűbb, de van rákos, savanyúságos, csípős, halízű, csirkés, zöldséges. Paprikáscsirke ízű nincs.

     

     

     

  • Táplálékok

    Mostanában (így belegondolva ez már majdnem két hónapja így lehet) nem főztem itthon semmit. Pedig amikor ideértem, eleinte még egész lelkesen vetettem bele magam a konyhaművészet fortélyaiba. Na nem mintha túlságosan elkapott volna a gasztrosznobéria – xianningi kis tűzhelyemen jellemzően sült krumpli meg rántotta készült.

    Valamikor még fengjiei felbukkanásom idején már kifejtettem, hogy ideát elég macerás normális magyar kaját az asztalra varázsolni. Noha azóta kissé jobbak lettek az ellátási körülmények – meg talán én is jobban kitapasztaltam a lehetőségeket -, de még így is az a helyzet, hogy a hazai ízek elérését erősen gátolja az alapanyagok területén fellépő komoly hiány. Nagy gond nincs, a dolgon hamar túlléptem, s fel is adtam az ilyen jellegű próbálkozásaimat.

    A krumplit bő olajban kisütni itt sem nehezebb, s az íze sem más, de egyrészt nem ehetem mindig ezt, másrészt meg Kínában könnyen elkényelmesedik az ember.

    Az előkészítés meg a sütés-főzés igényel ugyan némi energiát, de ez a része sosem jelentett macerát, s az időmbe is bőven beleférne. Ellenben a mosogatás… Az időhiány e téren sem jelenthetne gondot, itt inkább a kedv hiányzik.

    Így aztán mérlegel az ember. Végezzen-e kvázi fölösleges házimunkát, vagy inkább vegyen kész ételt, ami itt ráadásul még nem is drága. Amikor esetenként 6-7 yuanért tele tudom zabálni magam (ha nem a suliban teszem, akkor néha rámegy akár 20 yuan is), akkor inkább hajlok arra, hogy a készet válasszam.

    Az elmúlt időszakban így vagy az önkiszolgáló étteremben, vagy a menzán, vagy valamelyik sulis kajáldában ettem, na meg talán kétszer a McDonald’s is sorra került.

    Az önkiszolgálóból legutóbb hazahoztam a kaját, valahogy így festett. A rizs amúgy csak egy yuan náluk, s – sajnos csak helyszíni fogyasztás esetén – ezért az összegért nyugodtan újratölthető a csésze, ha elfogy. A jóllakás garantált, kivéve ha valaki nem szereti ezt a gabonát, mint pl. virágelvtárs.

    WP_20131124_004.jpg

    A belvárosban bukkantam nemrég erre a két yuanért árult, aránylag ropogósabb lepényszerűségre. Határozottan finom, ráadásul még csak nem is édes. Mitöbb, még kissé sós is. 

    WP_20131124_001.jpg

    Ma pedig a menzán vettem ezt az adag kaját. Kimondottan jó választás volt, minden alkotója ízletes.

    WP_20131125_003.jpg

    A suliközeli Zhongshang áruház előtt valami kirakodóvásár-szerűség van. Mindenféle érdekes kajákat árulnak két hosszú sorban. Mivel már evés után értem oda, így csak néhány, nyársra tűzött, pirított cukorban megforgatott gyümölcsöt faltam be, de nagy számú azonosíthatatlan étel mellett láttam kagylókat, csigát és polipcsápokat is. 
    Kagylót ettem már, különösebben nem ragadott magával, de csigát még sosem.
    Holnap lehet, hogy teszek egy próbát, s csinálok néhány jobb képet is. Mára csak ez az egy jutott. Sötét volt, meg minden egyéb szokásos kifogás. Lehet egyszerűbb lenne beismerni, hogy abszolút tehetségtelen fotós vagyok.

    WP_20131125_005.jpg

  • Utánpótlás

    Kínában élve a waiguoren minden nyugati ízű élelmiszert meg kell becsüljön. Na nem mintha a helyi koszt nem lenne jó, épp ellenkezőleg, de ha egy rövidebb üzleti vagy turistaútnál tovább van itt az ember, azért idővel hiányérzete lesz.

    Szerencsére a nagyvárosokban vagyunk néhányan, így sokminden hozzáférhető, ami kisebb településeken nem.
    Ha már Wuhanban jártam, éltem a lehetőséggel, s egy kisebb pakkal fel is tankoltam.

    WP_20131110_184.jpg

    Mivel Wuhan nagyon közel van, s eképp olcsón el is érhető (egy irányba, normál vonattal 12.5 yuan Wuchang), így a jövőben is bizonyára fordulok párat szükség szerint.

  • Gasztro: lótuszgyökér

    A tanári menzán fellelhető kosztról már írtam korábban. Általában kellemes fogások fordulnak elő, s a mennyiség bőséges. 6 yuanért még a hülyének is megéri.

    A kínai gasztronómia tényleg meghökkentően változatos és annyira kimeríthetetlen, hogy nem is említhető egy lapon más népek konyháival. Még a Kínára amúgy nem különösebben fogékony utazók szerint is többnyire ez az a kritikus pont, ami miatt az ország kihagyhatatlan.

    A találékony megoldásoknak köszönhetően hosszú évek után is felbukkanhatnak addig nem kóstolt alapanyagok, s bár volt részem már nekem is sok fajta kínai ételhez az idők során, nem szégyellem bevallani, hogy olykor-olykor fogalmam sincs, mit eszek.

    Így volt ez a lótuszgyökérrel is. Meglehetősen gyakran előfordul levesben nálunk, s bár sosem tudtam, mi az, valahogy nem is foglalkoztatott a dolog. Ettem belőle, finomnak találtam, el volt ennyivel intézve. Most tegnap este épp szóba került, az egyik kolléga érdeklődött, hogy Magyarországon is van-e. (Ez egy meglehetősen vicces szokás errefelé. A lehető leghétköznapibb dolgokról meg tudják kérdezni. Hogy van-e nálunk krumpli, az különösen népszerű kérdés.) Mondtam, hogy nincs, de akkor már egyúttal igyekeztem is kideríteni, hogy mégis mi a szösz ez.

    A kínai neve ou, ami nekem nem mondott semmit, s bár próbálkoztak elmagyarázni a lótuszvirág segítségével, abból is csak a virágot sikerült felfognom. Némi guglizás aztán eredményre vezetett.

    ou2.jpg

    A gyökér még a vízben (fent), már a szárazon, megtisztítva (lenn).

    ou1.jpg

    A kimondottan bejövős gumókat felszelik, jellegzetesen lyukacsos textúrájuk miatt is összetéveszthetetlenek. Ajánlom mindenkinek!

    ou3.jpg

    Készülhet levesként, puhára főzve (fent) vagy vékonyra karikázva, kissé ropogósan (lenn.)

    ou4.jpg