• Koronavírusos gasztro: élesztő

    Bizony, a helyzet nem túl rózsás, nemcsak wc-papírt esznek liszttel az emberek ezeken a nehéz, kórokozóktól terhes napokon, de még az élesztőt is felvásárolják. Ahogy olvastam, hallottam, odahaza is, de ez aránylag kevéssé vigasztal.

    A legutóbbi, helyzetjelentős posztban még örvendeztem, hogy hiába a pánikvásárló tömeg, az itthoni készletek miatt a liszt ideiglenes eltűnése nem gyűrt le, de akkor még nem gondoltam bele, hogy a kritikus pont nem ez, hanem a mai bejegyzés tárgya. Bármily szomorú, mindössze két zacskó maradt, ami két kiló kenyérhez elegendő. A legutóbbi teszkós rendelés során nem hoztak, s férjem sem talált belőle a Supervaluban. Na szépen állunk!

     

     

    Bár élesztő alapvetően mindig jó, ha van egy háztartásban, ha nincs ez a kenyérsütés, szökőévente használok el egy 10-es csomagot. Esetleg kettőt. Írországba érve azonban változott a szituáció a helyi pékáruhelyzetre való tekintettel. 
    Az van ugyanis, hogy mérsékeltebb mennyiségben vannak normális kenyerek, amikből úgy minimum 3 euró egy kiló, illetve akadnak toastkenyerek, amik már kevésbé horrorisztikusak árban, ellenben rendkívül silányak. Az itt töltött idő azért hatott, mert miközben leírtam az előző mondatot, enyhén kicsinyesnek tűnt ezen a tételen rugózni, de eleinte érzékenyebb voltam a helyi kiadásokra. Akárhogy is, végül szereztünk egy kenyérsütőt, roppant kezdetleges és olcsó fajtát, ami ugyanakkor kifejezetten praktikusan és leginkább kényelmesen dolgozik. A ma már nem annyira érdekes ár mellett mindenképp előnye, hogy nem kell állandóan boltba járni, hanem kétnaponta házilag készül a friss cucc. Én ritkán eszek belőle, de családunk másik tagja szendvicseket hord munkába, így fogy.

     

     

    img_20200312_222617.jpgIlyesmi kenyerek készülnek nálunk

     

     

    Szóval a fentiek miatt eléggé lesújtott a hír, hogy a jelek szerint leáll a gyártás, de szerencsére ma férjemet elküldtem hazafelé jövet az arab boltba is, ahol, mit át ad az ég, talált a hiányzó anyagból. Azt nem részleteztem, milyen paramétereknek kellene megfeleljen a kívánt áru, így aztán a több jobb elvén mindjárt fél kilót hozott, bár állítólag tartottak negyedekkorát is. Ja, és az egész egyben van. Bontás nélkül ugyan elvileg kitart jövő év végéig, de ha megkezdem, nem tudom, meddig lesz használható. Még agyalok, miképp próbáljam meg az élettartamát növelni, csak friss élesztő fagyasztásáról hallottam, de talán a szárítottal is működik. Ha igen, akkor cirka fél évre rendben leszünk. Óje!

     

    img_20200327_020545.jpg

  • Ünnepi pihi

    Szombaton volt utoljára órám Iso nyelvsulijában. Mármint nem végleg, csak egy rövid időre, mivel megint jön a Qingming, s ennek következtében pár napig szabadságon vannak az emberek.

     

    Már a szombat sem volt normális nap, mert aznap zajlott le valamelyik nap helyett a tanítás az állami intézményekben, így csak két délutáni óra volt, egy nekem, egy Iso-nak.
    Mivel szerdán megyünk Thaiföldre, így én majd csak szombaton állok munkába megint, így aztán most egy hétig nem tanítok. Valahogy kibírom, főleg, hogy a fizumat nem érinti a dolog.

     

    Pattayától, tekintve hogy egyszer már láttam, nem várok túl sokat, s időm sem nagyon lesz, mivel gyorsan fordulunk, de azért feltehetően nem lesz rossz. 7/11-es szendvicseket enni különösen nem. Bár nem panaszkodom, a nyelvsulim mellett akad egy pékség, ahol európai ízű bagettek és kenyerek, bucik is vannak. Ennek hatására sikerült már néhány igencsak kiadós hamburgert létrehozni itthon. Csak az alakomnak nem előnyös, de az íz nagyon jó.

     

     

  • Nyugati ízek

    Pár hete már annak, hogy Xianningben az egyik pékségben egészen ehető ízű kenyérre bukkantam. Nem teljesen az igazi, ha őszinte akarok lenni, meglehetősen hitvány, de valóban nem édes. Állagra az otthoni toasztkenyerekre hajaz, szóval nem egy ropogós, ínycsiklandozó darab, ellenben tényleg fogyasztható. Azóta ezt vásárolom bőszen.

    A múltkori véradás folyományaként a véradó-igazolvány mellé megdobtak egy mágnescsíkos kártyával is, rajta 50 yuannyi pénzzel, amit a belvárosi nagy bevásárlóközpontban lehet elverni. Tegnap el is indultam, hogy majd jól elherdálom. Eredetileg valamiféle sajtot szerettem volna venni, de aztán olyat láttam, amit legutoljára Kínában a sanyai Nyár Áruházban. Kissé vicces, hogy ennek ennyire kell örülni, de Kínában élve igenis indokoltan csillant fel a szemem a margarin láttán. 
    Annyi előnye mindenképp van a kínai létnek, hogy ha errefelé hozzá lehet jutni bármi hasonló cucchoz, akkor az minőségi import. A vaj is francia (ennek megfelelő az ára is), s ez a margarin sem a teszkós, hanem norvég, s aranysárga színű.

    Hogy ezt ízben is értékelni tudjam, ahhoz nem vagyok elég sznob, megfelelt volna nekem az otthoni gazdaságos verzió is, de ez a kifinomult skandináv termék is megteszi. Tegnap vacsira így természetesen „vajas” (margarinos, csak gyerekkoromban ezt is így hívtuk, láttam is én akkoriban vajat) kenyeret ettem, s igencsak jól is esett. Sajnos csak így üresen, mert megfelelő felvágottat Xianningben még mindig nem látni, a wuhani szállítmányt meg már régen elfogyasztottam. De nem is kell telhetetlennek lenni, így is remek volt.