• Bubi? Ugyan…

    A magyar fővárosban is képesek olykor értelmes dolgokat fejleszteni. Nem sűrűn, de előfordul. Ennek talán legjobb példája a Bubi, a közösségi biciklis szolgáltatás. Bár én soha nem használtam, mivel az üzembe helyezéskor már nem voltam a környéken, maga az ötlet jó, s a leírások alapján a kivitelezés is egészen jól sikerült.

     

    bubi.jpg

     

    A kerékpáros közlekedés fejlesztése nem csak Budapesten cél, a kínai városok sem kivételek. Csak amíg odahaza ez jelentős EU-s és közpénz költése mellett, s nem is kifejezetten profitorientált módon történik, itt, a kommunista piacgazdaság gond nélkül kezeli a helyzetet. Nem egy, nem kettő, de legalább öt különböző cég foglalkozik ezzel, akik egymás konkurenciái, s pusztán a felhasználók befizetéseiből prosperálnak. Pedig a szolgáltatás igencsak olcsó…

     

    Mivel személyes tapasztalataim nem voltak a Bubi táján, így vettem a fáradságot, s utánaolvastam. Az infók alapján a bicikliket jeggyel vagy bérlettel lehet használni, s még ezen felül kell fizetni az aktuális használat után, amennyiben az egyhuzamban a fél órás időtartamot túllépi. A mozgástér is viszonylag korlátozott, a kerékpárokat csak a kijelölt dokkolóhelyeken lehet lerakni, s ezek hatósugara sem fedi le a fővárost.
    Nézzük, hogy ezzel szemben miképp működik a helyzet errefelé.

     

    A Bubihoz hasonlóan itt is letét fizetendő a járművek kölcsönzéséhez, ez azonban nem bankszámlás zárolást jelent, hanem – szolgáltatóktól függően – két-háromszáz yuan átutalását wechat-en vagy alipay-en keresztül. Ez a depozit aztán bármikor visszakérhető, ha már nem akarunk többet biciklizni. Ha ezt választjuk, úgy egy néhány perctől max. két órán át tartó időtartam alatt visszajön a pénz.
    Itt is szükséges regisztráció, felhasználói azonosítás, ehhez azonban nem kell elmenni sehova. Kínaiaknak a saját név alatt vásárolt telefonszám (ezt kóddal ellenőrzik), név és a személyi igazolvány számának megadása elég ahhoz, hogy máris nekikezdhessenek, míg a külföldiek esetében egy egész csöppet macerásabb csak a dolog. Nekünk két fényképet is mellékelni kell az autentikációhoz, egyet az útlevél képes oldaláról, egyet pedig rólunk az útlevelet tartva. Ezt hús-vér emberek ellenőrzik, így akár egy órába is telik, mire hitelesítenek.

     

    Ha ez megvan, mehetünk biciklizni. Itt azonban nincsenek dokkolóhelyek. Minden biciklis szolgáltatónak saját appja van (illetve a Mobike nevűt már integrálták a wechat-be is, az külön app nélkül használható), azt megnyitva térképet kapunk, ahol azonnal láthatóvá válnak a környéken fellelhető szabad kerékpárok. Ezeket ugyanis a használat végeztével bárhová le lehet rakni (néhány irányelv figyelembe vételével – a GPS miatt föld alá pl. nem, s zárt, nem nyilvános helyekre sem). Az appos térkép tanúsága alapján gyakorlatilag mindenhol találni bicajokat az utak mentén, s ez marha kényelmes.

     

    _20170814_203533.jpg

    A közvetlen közelünkben található Mobike-os (fenn) illetve ofo-s (lenn) kerékpárok. Nem lakunk központi helyen, a Mobike-os pöttyök 50 méteres körzetet jelölnek.
    _20170814_203624.jpg

     

     

    Ha találtunk egy szimpatikus járgányt, úgy az app segítségével csak be kell szkennelni a járműn lévő QR-kódot, s már fel is old a zár. Vagy az ofo esetében egy négyjegyű kódot kapunk, amit manuálisan kell lepötyögni a zár mellé szerelt számlapon.
    Ha végeztünk, csak le kell parkolni valahol, s manuálisan visszazárni. Ezzel véget is ér a használat, s tovább nem is számláznak. 

     

    mobike2.jpgMobike feloldása folyamatban (fenn), az ofo-val ugyanez lenn

    ofo.jpg

     

    Mivel a népek jellemzően képesek nem túl racionálisan gondolkodni, az össze-vissza parkolás jelent kihívásokat. A cégek persze összeszedegetik a járműveket, s igyekeznek a nagy csomópontokban többet tartani belőlük, s különböző módokon „jutalmazzák” a kerékpárok szabálytalan elhelyezését is. Egyik-másik app ehhez krediteket használ. A felhasználók egy neutrális számmal indulnak az elején, ami szabálytalanságok esetén gyorsan csökken, míg a szabályos használat esetén lassan emelkedik. Bizonyos kreditszám alatt háromszoros áron lehet csak a biciklit bérelni.
    Ugyancsak lehet jelenteni az appok segítségével a sérült, rongált, szabálytalan helyen parkoló bicajokat. Mivel a felhasználók személye a regisztráció alapján visszakövethető, nagyobb szabálytalanságok esetén csúnya, drága büntetésekkel is szankcionálnak. 

     

     

    Mert ide se jegy, se bérlet nem kell, csak a tényleges használatért kell fizetni. Óránként 1 yuant. Vagyis cirka 42 forintot. A fizetés az appok felületén, a saját, előre feltöltött pénztárcájuk tartalmából történik. A feltöltést pedig ugyanúgy okostelefonról, wechat-es pénztárcával vagy alipay-jel megoldhatjuk. 

    Egy dologban azért többet tud a Bubi, ezt el kell ismernem. Itt egy ember egyszerre csak egy kerékpárt bérelhet. Helyiek esetében, akik közül mindenki rendelkezik wechat-tel vagy alipay-jel, ez nem probléma. De nálunk például férjemnek nincs se kínai száma, se kínai bankszámlája, se kínai wechat-es pénztárcája. Sajnos az én regisztációmmal neki nem tudunk még egy bicajt feloldani, amíg az elsőt vissza nem zárjuk. De szerencsére van megoldás, mivel legalább öt szolgáltató van. Amíg én Mobike-olok, ő OFO-s kerékpárt használ.

     

    mobike.jpg

    Mobike-os és ofo-s kerékpárok forgalmasabb helyen szépen elhelyezve.

    ofo2.jpg

  • Szombat Mingchunnal

    Tegnap, ahogy arról már szóltam, bicajozni voltunk Mingchunnal. Fengjie domborzata alapból nem nagyon kedvez a ennek a hóbortnak, de a városban – mint kiderült – vannak sík helyek is. Kicsit nyugatabbra, a Chongqing felé tartó út során is megfigyelhető új részeken egészen barátságosak a szintviszonyok.

    Ez nem volt mindig így, csak mivel a városnak kell a hely, errefelé elég jelentős területen elbontották a hegyeket. A környék amúgy még javarészt üres. Néhány új ház épül, egyik-másik a kirakott plakát alapján igencsak jól néz majd ki, de jellemzően még csak üres puszta az egész. Ez sajnos azzal is jár, hogy száll a por, ami nem annyira kellemes.

    Mialatt odahaza ítéletidő tombol, itt már napok óta kellemes meleg van, napközben olykor 25 fokokkal. Azonban a tökéletesség ritkán jelentkezik a megfelelő időben, így tegnap egyáltalán nem sütött a nap, ami sajnos a képeken látszik is.

    Fengjie ezen új részén, most még nagyjából a semmi közepén felhúztak egy méretes, néhány kilométeren át húzódó mutatós parkot. Tényleg nagyon szép, gondozott. Vannak benne kijelölt bicikliutak is, s a helyiek errefelé kerékpároznak. Olyannyira, hogy a parkkal szemben sorban van legalább 10-15 biciklikölcsönző hely.

    Mi is az egyik ilyenből szereztük meg a járművet, óránként 8 yuanért bérelhetőek.

    Képes beszámoló alant.

    WP 20130317 002

    Lovak az út mentén – háttérben a Jangce egy kis holtágának túlpartja (fent), épülő új házak (lent)

    WP 20130317 003

    WP 20130317 005

    Néhány a biciklisek közül (fent),
    ilyen lesz ha elkészül (lent)

    WP 20130317 007

    WP 20130317 009

    Itt-ott parkosítás (fent),
    holtág (lenn)

    WP 20130317 011

    WP 20130317 015

    Még holtág (fenn),
    izgatott gyereksereg (lent)

    WP 20130317 016

    WP 20130317 017

    Park

    WP 20130317 018

    WP 20130317 020

    WP 20130317 025

    WP 20130317 038

    Mingchun (fenn), 
    érdekes a waiguoren (lenn)

    WP 20130317 041

    WP 20130317 042

    WP 20130317 045

    WP 20130317 049

    WP 20130317 057

    WP 20130317 070

    WP 20130317 074

    Ezek után Mingchunéknál tettem egy rövid vizitet, ahol megetettek, majd onnan elbuszoztunk a régi városba. A mai Fengjie ugyanis új, de aki olvas régebb óta, az tudja ezt. A víztározó miatt az emelkedő vízszint elől át kellett költöztetni csaknem az egész települést.
    Azonban a régi város egy egészen aprócska szeglete túlélte a költözést. Ez a néhány tömb elég magasan feküdt ahhoz, hogy ne legyen veszélyben, így nem bontották el őket.

    Egészen más világ, érdekes, de határozottan lerobbant épületek. Fengjie minden bizonnyal jobban járt a gáttal. Nélküle még ma is valahogy így festene:

    WP 20130317 091

    WP 20130317 093

    WP 20130317 098

    WP 20130317 094

    WP 20130317 105

    WP 20130317 108

    WP 20130317 110

    WP 20130317 112