-
A shenzheni ingatlanárakról
Otthon, Magyarországon a lakásárak meglehetősen konszolidáltak. Persze ezeket kinyögni még így is elég nagy terhet jelent a lakosság egy jelentős részének, s rengetegen vannak, akiknél eleve illúzió a saját otthon. A regionális különbségek is hatalmasak: amíg egy munkalehetőségekkel nem nagyon kecsegtető ötvenezres, zalai városban már akár 4-5 millióért is megkapni egy-egy átlagos méretű és állapotú panellakást, addig a fővárosban ennek négy-ötszöröse minimum a hasonló kategóriájú otthon. És ez csak a piac alsó szegmense.
Mivel Kína óriási, Európa méretű ország, értelemszerűen még nagyobbak az egyes területek közötti különbségek. Apróbb településeken és kevésbé fejlett régiókban a piac itt is igazodik a kereslethez, de még ezeken a területeken sem kis beruházás a lakásvásárlás. A belső országrész nagyobb városaiban való letelepedés már egy fokkal nagyobb tőkét igényel, de még olyan helyeken is, mint Wuhan, Chengdu vagy Chongqing némi szerencsével ki lehet fogni a budapestihez hasonló árakat – ez persze nagyban függ a lokációtól.
No és persze ott a nagy négyes, az ország legdrágább, legfejlettebb városai: a főváros Peking, a legnagyobb kínai város, Shanghai, Dél hagyományos központja, Kanton és persze mostani lakóhelyem, a semmiből harminc év alatt kinőtt, Hongkong melletti Shenzhen. Ez utóbbi ráadásul még ezeken belül is kifejezetten drága lett, a szomszédos, előbb említett Kantonhoz képest az átlagárak háromszorosra híztak, de még a másik kettőt is megelőzték cirka 10%-kal (- igaz, cserébe Shanghaiban és Pekingben a bérlés drágább).
S hogy errefelé mit kérnek egy ingatlanért? Elképesztő összegeket. A piac legalját természetesen a külső, távoli városrészek jelentik, mint például Longgang. vagy a még távolabbi Dapeng, bár ez utóbbinál a környezet jobb állapota és a tengerpart közelsége árnövelő hatású is, szóval csak egyes részeire igaz, hogy olcsó. Na, de mit is takar ez az olcsóság? Egyes kevésbé menő helyszíneken akár már 40000 yuan (1,7 millió forint) alatt is számolhatunk négyzetméterenként, így esetenként már 70-80 millió forintnyi helyi pénzért is tulajdonosokká válhatunk.
A még mindig nem a legjobb helyen lévő Luohu városrészben már olyan 200 millió környékén érdemes elkezdeni a tervezést, míg a központban ez már csak hatalmas mázlival jöhet össze, de akadnak egymilliárd forint feletti lakások is. Azt hozzá kell tennem, hogy a fenti összegek kivétel nélkül lakótelepi házakban kialakított lakásokra vonatkoznak, nem óriási családi házat kell elképzelni kerttel a hegyekben. A villák világa már egy másik történet, kizárólag az elit számára.
Néhány új ingatlan Futianben az egyik ingatlanos appon, egész szép árakkalAz, hogy az árak idáig jutottak, jelentős mértékben egy ingatlanpiaci lufi eredménye is. Korábban elsősorban befektetési célokkal vásárolták meg – a még bő évtizede is ötöd-tizedennyiért árult kégliket, de mostanra már elsősorban a tényleges használat dominál. Shenzhen fejlődik, s kínai viszonylatban gazdag. A helyiek átlagos jövedelme nettó 8500 yuan körül van, ami persze egy merőben torz statisztikai adat, ugyanúgy beleértendőek a 3-5000 yuant kereső átlagemberek és a számot magasba emelő üzleti világ.
Használt shenzheni lakások, a 万 tízezret jelent, tehát a 280万 majdnem hárommillió yuant.
Annyi biztos, hogy mostanság Shenzhenben lakást venni nem egyszerű teljesítmény. A helyhiány miatt még ennél is drágább törpéktől – Hongkong, Szingapúr és a világelső Monaco – eltekintve csak Genf és London drágább, Párizzsal nagyjából fej-fej mellett állnak.
A fentiek ismeretében talán nem meglepő, hogy az épülő, a delta túloldalán fekvő Zhongshan felé vezető új híd hírére tömegesen kezdtek el a helyiek zhongshani – ugyancsak nem olcsó, de Shenzhennél nagyságrendekkel olcsóbb – lakásokat venni. -
A nyelvsuliról és a nyárról
A tanítós munkámban is zajlik az élet. Változások is lesznek majd, de egyelőre a jelenlegi helyzetről írok egy kicsit részletesebben.
Maga a nyelvsuli nem nagy, csak két termünk van és túl sok óránk sincs, hétköznaponként csak egy vagy kettő. Hétvégén aztán ez egy kicsit fokozódik, szombaton összesen 6,vasárnap pedig 4 osztályt tanítunk. Mivel Kínában az iskolában töltött idő elég sokat elvesz a kölykök életéből, így ők csak hétvégén érnek rá – hétköznapokon csak ovisaink vannak.
Persze nem én tartom ezt az összes órát, én csak heti 6-7 órát viszek. A maradékkal Iso illetve egy heti 2 órára tartott ukrán csajszi boldogulnak. A picik a szintjüknek megfelelően három kategóriára vannak bontva, K-1, K-1 advanced and K-2 osztályokba járnak. Egy-egy órán 3-6 gyerek bukkan fel – a csoportok eleve nem nagyobbak, s van némi szabadságuk a szülőknek is, havi szinten választásuknak megfelelő néhány alkalommal nem kell hozniuk a csemetéket, ha épp más dolguk van.
Én a legkisebbeket, a K-1 osztályokat tanítom heti háromszor, illetve szerdánként egyszerre két csoport is jön, olyankor az egyiket a szláv kollegina oktatja. Ezek a gyerkőcök 3-5 évesek, s egy-egy alkalommal egy órát töltenek ott, 5 perc szünettel. Bár picik, szépen haladnak, s egész sokat tudnak. Hétről-hétre fejlődnek, s tényleg szépen kupálódnak. A tanítás játékos. Énekelgetünk is, s igyekszünk viccesek lenni. Egyik-másikuk figyelme lankad azért, de nem nagyon kell rájuk szólni. S tényleg ügyesek. Amikor velük van órám, azt kifejezetten élvezem, szórakoztató.
Egy-két kifejezésre (I, am, don’t, have, want, like, stb.) kézjegyeket is használunk, ami nagyon sokat segít nekik a memorizálásban. Hogy a szintjüket demonstráljam, pl. legutóbb a want to eat something, want to drink something kifejezéseket gyakoroltuk. Sok-sok színes kártyánk van mindenféle képekkel, nagyon sok szót ismernek már.Heti háromszor vannak K-1 advanced órák is, ezeket én csak helyettesítéskor tanítottam. Már lényegesen fejlettebbek, ide jellemzően egy év K-1 után kerülnek a picik. A módszer velük sem nagyon tér el, leszámítva, hogy már lényegesen bonyolultabb feladatokkal is boldogulnak. Ők már a betűket is tanulják valamennyire.
Számukra, vagyis egy részük számára van hetente egyszer reading class is. Egyszer helyettesítettem ezen is. Ez egy jópofa kiskutya kalandjairól szóló könyvsorozatot használ, egyszerű kifejezésekkel, sok rajzzal, gyerekek számára szórakoztató formában. Megtanulják a szavak elolvasását, s persze jópár új kifejezéssel is gazdagodnak.
A heti egy szem K-2 órát Marisa tartja, az ukrán leány, erről semmilyen információval nem rendelkezem. Van egy középiskolás óra is hetente egyszer, 5-6 gyerekkel, egyszer helyettesítés kapcsán volt hozzájuk szerencsém. Ez már könyvet használ, komolyabb nyelvtant tanít, s a játékos elemek sincsenek meg. Nem túl jó osztály, mert nagyon alacsony az előképzettségük. A velük lévő órámon az enough és a too szavak használatára kellett volna megtanítanom őket, de a példamondatokból gyakorlatilag semmit nem értettek. Iso is mondta, hogy nagyon eltérő a tudásuk, s elég nehéz tanítani őket.
S végül, de nem utolsósorban vannak a hétvégi community class-ok. Na, ezeket határozottan rühellem. Szerintem Iso is. Ez általános iskolás gyerekeket jelent, egy-egy csoportban 20-25-öt, akik másfél órát töltenek ott (tíz perc szünettel), s valami bornírt topikkal kötjük le őket. Nagyon eleve nem vesszük komolyan ezt az órát, mert nem sokat fizetnek érte, inkább promóciós céljuk van. Plusz a létszám miatt érdemben eleve nem is nagyon lehet nekik tanítani semmit. Osztályonként akad egy fél tucat ember, aki valamennyire odafigyel, a többi csak bambul. Amíg csöndben teszik, addig legalább nem zavarják az órát, de egy bő negyed óra legalább azzal megy el, hogy kordában próbáljuk tartani őket.
Ha végre valahára lement az első negyven perc, onnan már jobb a helyzet, mert a szünetet követően már csak játszunk valamit. Akasztófa, activity, stb.
És ezekből az órákból hetente hat darab van. No, de így legalább érzem, hogy dolgozom is, nem csak szórakozni járok oda. Ha csak K-1 osztályokkal lennék, nem is lenne munka, amit csinálok.Nyárra lesz egy kéthetes summer camp-ünk. Ez nem kempingezést takar, csak sima sulit, nyáron. Reading class és community class lesz terítéken, feltehetően az utóbbiból lesz a lényegesen több. Aztán pedig augusztusban pihi.
És a változások? Iso a következő félévtől kiszáll a suliból. Szecsuánba készül költözni barátnőstül, s ott nyitnak egy új sulit. Itt még be akarja fejezni a K-1 advanced csoportjait, amivel kb. szeptember végére végez, s onnantól csak én maradok. Iso-t leszámítva gyakorlatilag csak én vagyok képben a tanítási módszerünkkel, s a megmaradó partner, Shumi nem tanár, az angolja is csapnivaló. Szóval valahogy nekem kell majd vinnem a dolgokat, természetesen magasabb javadalmazásért és több munkával. Nem tudom még, hogy pontosan mi és hogyan lesz, de érdekes új félév elé nézünk, az biztos. Reméljük a legjobbakat.
-
Thaiföld lesz végül a befutó
Szó volt róla, hogy virágelvtárssal Belső-Mongóliában haknizunk legközelebb, emlékeim szerint az eredeti tervek még áprilisról szóltak. Ebből végül semmi nem lett, viszont úgy volt, hogy májusban megyünk – ezúttal már vagy Kambodzsába vagy Hongkongba (ez utóbbinak nem nagyon örültem volna).
Mostanra szerencsére megszületett a véglegesnek tűnő elhatározás: elvileg 12-e környékén Thaiföldre megyünk majd, gondolom az imádott Pattayába. Jó, panaszra így sincs okom, de egyszer már lehetne valami más is igazán.
-
Shenzhen a világ legnagyobb metrórendszerét építi
A shenzheni metróról már sokszor írtam, de nincs mit tenni, az újabb és újabb tervek jönnek megállás nélkül. Bár ez a legfiatalabb a nagyobb kínai metróhálózatok között, hiszen csak 2004 legvégén nyílt meg az első vonal, mostanra már 286 km-es a hálózat, s a történetnek messze nincs vége.
Csak tavaly három vadiúj vonalat adtak át, s idén összesen 10 vonalon dolgoznak (beleértve a már meglévőek egy részének bővítését). Jelen állás szerint 199 állomással és 8 vonallal operál a hálózat, amivel Kínában a negyedik (miután az év végén Guangzhou újra elé került), világszinten pedig a 9. legkiterjedtebb rendszer.
A tervek eddig is impozánsak voltak, de most igencsak magasra tették a lécet. 2030-ra ugyanis csaknem 1200 km-es hálózatot akarnak, ami – ha nem változna másutt a helyzet – azt jelentené, hogy több mint kétszer akkora metrórendszer működne majd Shenzhenben, mint a mostanság világelső Shanghaiban (az elsőség már egy jó ideje Shanghai és Peking között váltakozik, utóbbi most épp 14 km-rel van lemaradva). Összesen 32 vonalat, köztük 8 expressz metrót terveznek, amivel vállalható lesz, hogy Shenzhen legkülsőbb területeiről is fél óra alatt elérhetővé válik a belváros.
Idén az 5-ös vonal déli bővítése lesz átadva. Az alábbi képen látható pirossal.
S végül a 2030-as térkép a 32 vonallal. Az érdeklődőknek mellékelten ott van az egyes vonalak hossza is a második képen.
Katt a fenti képre, ha nagyban is szeretnéd látni!
Sok sikert a konkurenciának!
-
Filmezés újra
Kedden késő este kerestek, hogy szerdán újra kéne menni forgatni. Ez még mindig ugyanaz a helyszín, ugyanaz a cég, csak aznapra épp egy sajtótájékoztatóról szóló videót szerettek volna beütemezni még pluszban. Ezúttal csak én kellettem.
Mivel egyúttal a képzeletbeli konferencia hoszteszeként is működtem, vagyis volt pár sornyi szövegem is, így 800 pénzt adtak. Először felvették a közönséget, a kérdéseiket, stb. Három külföldit beállítottak kamerák mögé, mintha tényleg valami nagy érdeklődésre tartó eseményről lenne szó.
Aztán jöttünk mi. Én, a hosztesz, meg elvileg három fejes pasi. Ezzel is vacakoltak egy darabig, de aztán végül végeztek. Szerencsére, amikor nem voltam benne a képben, olyankor nem volt muszáj ott üldögélnem.
Egynek jó volt.Képek újfent a galériában.
-
Filmforgattunk
Vagyis mi csak szerepeltünk benne. Ahogy említettem, készült egy céges bemutatkozó videó, s ehhez kerestek egy halom külföldit, akik aztán mindenféle, irodai környezetben előforduló dolgokat kellett, hogy eljátszanak egy amúgy nem működő, de berendezett irodában. Hogy kizárólag a forgatásra bérelték-e vagy a cég működése zajlik majd ott, azt nem tudom, ilyesmiket nem kötöttek az orrunkra.
A megbeszélteknek megfelelően délután kettőre jelentünk meg a helyszínen, Iso-val együtt. A javadalmazás nem tűnt túl kecsegtetőnek, úgyhogy inkább mentünk szórakozásból. Öt óráért fizettek 500 yuant, de végül 600 lett, mert egy fél órát csúsztunk. Persze ez sem egy annyira rossz pénz a kvázi semmiért, de hasonló dolgokért azért általában 1-2000 yuan körül szoktak perkálni. No, de mindegy is.
Bár ott töltöttünk öt és fél órát, az esetek nagy részében nem volt semmi dolgunk, mert nem minden jelenetben vettünk részt. Általában 2-3-4 embert szedtek össze egy-egy dologhoz. Összesen talán ha egy órát használtak bennünket. Persze mindent jópárszor felvettek, mire megfelelőnek találtatott, de ez egy ilyen műfaj.
Nem volt semmi irreális tennivaló. Szövegünk nem volt, pusztán valami egyszerű dolgot kellett csinálni. Pl. megérkezni a munkahelyre. Kezet fogni emberekkel. Bólogatni, amíg egy másik külföldi úgy tesz, mintha valamit magyarázna. Mappára mutogatni, látszólag ügyfeleknek magyarázni dolgokat. Iso egy prezentáció nézőjeként is lencsevégre került.
Főleg ukránok és oroszok voltak jelen. Shenzhenben általában minket is ukránnak vagy orosznak néznek, persze a külföldiek, a helyieknek lövése sincs erről. Tegnap háromszor szólítottak meg minket oroszul, s bár olyan impozáns dolgokat is tudok csinálni, minthogy azt válaszolom: прости, я не понимаю по-русски (bocs, nem értek oroszul), nagyjából ebben ki is merül a tudásom.
Végezetül egy galériával búcsúzom, benne a forgatáson lőtt képekkel.
-
Gasztro: Kantoni zongzi
A Sárkányhajó fesztiválról szóló korábbi leírásomban már volt szó a zongziről, erről a ragacsos, eredetileg ünnepi csemegéről. Fengjieben és Hubeiben ettem belőle, de határozottan nem lett a kedvenc étkeim egyike. Arrafelé édesre csinálják, s az íz meg az állag, hát… maradjunk annyiban, hogy nekem nem jön be.
Tegnap a nyelvsuliban Shumi, az egyik tulaj, s egyben a recepciósi munkakört is betöltő személy kínálgatott zongzivel, de sikerült valamilyen kibúvóval megmenekülnöm. Aztán munka után, már hazafelé indulva még visszahívott, s rám sózott három darabot is. Hogy nem a kukában végezte, az annak köszönhető, hogy még megkérdezte, nem baj-e, hogy disznó van benne. Erre aztán már visszakérdeztem, s kiderült, hogy ez a kantoni verzió, a nem édes fajta.
Hazaérve aztán meg is lestük, mégis milyen. Mogyorót, gombát és a már említett disznóhúst is raktak bele a zongzi nagy részét kitöltő rizs mellé. Az egészet belecsavarják bambuszlevelekbe, majd összekötözik szorosra, s indulhat is a főzés.
S végül a vélemény? Hát, az édesnél lényegesen jobb ez a verzió, de azért nem ragaszkodnék hozzá, hogy mindenképp ezt egyem. De mint a példa is mutatja, létezik ehető zongzi is. Szerencsére.
-
Pénzküldés Kínából
Valamelyik nap kérdéseket kaptam pénzátutalás témában. Mivel úgy gondolom, a téma kifejtős, s a válaszaim akár másoknak is hasznosak lehetnek, a jelenlegi posztban foglalkozom vele.
Csapjunk hát bele.Kína otthonról nézve tényleg majdnem a világ végén van, így aztán a gyakori ingázás nem túl életszerű opció. Az ide megérkező, itt munkálkodó külföldiek jellemzően évente látogatnak haza, sokan még ritkábban. Így ha valamiért pénzt kell küldeni az anyaországba, az esetek túlnyomó részében nem opció a személyes kézbesítés. Lássuk hát, milyen egyéb lehetőségeink vannak.
Nemzetközi banki átutalás
Na, ezt csak azért említem, mert valóban létezik, de ép elmével aligha használja bárki is. Feltehetően bankok sorozatán megy keresztül a pénz, mire hazaér, s többször is átkonvertálódik különböző pénznemekbe, természetesen a lehető legjobb rátákkal. Lassú is, napok hosszú sorát igényli legjobb esetben is.
Ha a fentiek még nem lennének elég meggyőzőek, a küldésért fizetendő díj is borsos, s bankoktól függően még akár a célszámla kezelője is felszámít némi költséget.
Felejtsétek el!Western Union/Moneygram
Ez már egy nagyságrendekkel jobb opció lehet. Előnye, hogy gyors (maga a transzfer), ha átjut az ember a papírmunkán, gyakorlatilag azonnal fel is vehető az összeg a célországban. Érdemes figyelembe venni, hogy yuan befizetés esetén a szolgáltató saját átváltási árfolyamon végzi a konverziót, s ez a ráta nem annyira előnyös. Ergó, dollárban kell a pénzt küldeni, a yuant dollárra váltani a legnagyobb kínai bankokban kifejezetten tisztességes árakon lehet, azonban napi 500 dollár a limit, amit külföldiként átválthatunk. (Ha sürgető és ennél nagyobb összeget kell dollárosítani, úgy érdemes egy kínait magunkkal vinni, nekik egy lényegesen nagyvonalúbb éves keretük van, amit elég nehéz túllépni.)
A pénzküldés díja alkalmanként elfogadható, az viszont már problémásabb lehet, hogy kisebb településeken egyáltalán nem megoldható ezen szolgáltatások használata, de még akkora városokban, mint Wuhan is rengeteg utánajárást igényel. A legfejlettebb helyeken viszonylag gördülékenyen használható.Belföldi banki átutalás
Nekem személy szerint ez vált be, bár nem minden esetben működhet, de ezt mindjárt elmagyarázom. Ma már a Unionpay-es, átlag kínai bankkártyákat a világ legtöbb országában elfogadják az automaták. Magyarországon az OTP ATM-jeivel kompatibilisek. Magyarán a kínai bankkártyával minden gond nélkül fel lehet venni pénzt otthon (a napi limit 400 és 500 ezer forint között van, s egy-egy tranzakció során legfeljebb 100000 forintot lehet kivenni). Mivel a számlán yuan van, Magyarországon pedig forintot veszünk ki, így történik konverzió, de ezt szerencsére az Unionpay árfolyamán végzik, s nagyon kedvező, gyakorlatilag elhanyagolható a veszteség. További költség, hogy a magyarországi tranzakciós díj miatt százezer forint kivétele után cirka ezer forintnyi kiadással még számolni kell.
Azonban még ezzel együtt is messzemenően a legolcsóbb módszer mind közül. Na de mi a macera? Hát az, hogy a fogadónak kell hogy legyen kínai bankkártyája. Én hagytam otthon egy nem használt kártyát (a bankszámlanyitás, -vezetés, kártya mind-mind ingyenes errefelé, szóval extra számlához jutni nem túl bonyolult, s költséggel nem jár), s ha pénzt kell küldjek, úgy egy itteni ATM-en át átutalok a használt kínai számlámról a kizárólag erre használtra. Az utalás azonnal megtörténik, s az otthoniak már mehetnek is a pénzért.
A kártya miatt ez a módszer akkor működhet, ha van otthon valaki, akire rá mered bízni. Ha van, akkor az ő közvetítésével már gyakorlatilag bárkinek mehet az utalás, s ez a módszer tényleg kifejezetten olcsó.Bár valószínűleg keveseket érint, de úgy tudom, éves szinten százezer vagy százötvenezer yuanben van limitálva az egy számláról külföldön felvehető összeg nagysága.
Paypal
Ezt sosem használtam, így nem tudok sok részletet mondani, de a legnagyobb probléma a bankkártyával lehet. A default kínai Unionpay-es kártyákat nem lehet használni, a Visa/Mastercard matricával ellátott kártyák beszerzése viszont költséges és feltételekhez kötött. Mivel ezekre Kínában semmi érdemi szükség nem lehet, túl nagy macerának tűnik csak ezért invesztálni egybe.
Ha Kínában élsz, s van még ötleted vagy valamibe belekötnél, egész nyugodtan írd meg a kommentedet!
-
Már megint május elseje
Sajnos én sem leszek fiatalabb, ennek újabb bizonyítéka, hogy már megint május elseje jön, pedig már volt róla párszor szó a blogon. Ez utóbbi miatt most nem is állok neki leírást készíteni, csak az életemre gyakorolt hatásait ecsetelem.
Az ünnep – amely három napos errefelé – miatt legközelebb majd csak szerdán megyek melózni a suliba. Kedden már tanítunk, de aznap nincs órám egyébként sem. Így most némi pihenés jön, amit amúgy egyáltalán nem bánok. A hétvégi community class-ok felének elmaradása meg különösen jólesik, mert azokat határozottan kevésbé csípem (majd valamikor írok egyet a nyelvsuliról részletesebben).
Ha a kölykök nem is nyaggatnak most pár napig, attól még akad egy kis munkálkodás, ugyanis hétfőn, elsején megyünk férjemmel és Iso-val együtt egy kis videózós munkára. Egy cég készít bemutatkozó videót, s ehhez kerestek 30 waiguorent. Üzleti, öltönyös viselet kell majd, s 500 yuannel honorálnak bennünket fejenként, ami ahhoz viszonyítva nem rossz, hogy lényegében semmit nem kell tenni érte. Majd írok erről is, ha már lezajlott.
Most viszont megyek aludni, mert fáradt vagyok. Holnap jelentkezem két új bejegyzéssel is.
-
A józan észből Kínában mostanság sem osztanak eleget
Szerda lévén ma is indultam volna a nyelvsuliba melózni, csakhogy még félkómásan vergődve kopogtattak a lakás ajtaján. A földszinti házkezelő irodából voltak szólni, hogy ázik az alsó szomszéd, így ha lehetséges, valaki legyen itthon, mert jönnek majd szerelni.
Kávé előtt voltam még, így az én agyam sem pörgött rendesen, de azért annyit kiderítettem, hogy a fürdő az érintett, s elvileg pont akkor jönnének, amikor nekem munkám lenne. A kerekek azért még így is forogtak valamelyest, így azt még felvetettem, hogy szerintem az alsó lakó álmennyezeténél kéne a problémát kezelni, mert nálunk nincs víz, a többi cső meg ott van, de nagyon erősködtek, hogy nem, én meg az adott állapotomban rájuk hagytam.
No, mindegy is, később megjöttek a szakik, nekik is vázoltam az aggodalmamat, de ez őket sem különösebben hatotta meg elsőre. Háttérinformációként az olvasók okulására elárulom, hogy errefelé nem szokás a csöveket a falban elvezetni, de még az elektromos vezetékekkel sem szoktak eképpen eljárni. Kevésbé kulturált kivitelezés esetén a vízcsövek a fal mellett mennek, az áramot meg sín alatt, a falon hurcibálják A-ból B-be, normálisabb megoldásként pedig – mint nálunk is – álmennyezetet is szoktak használni. A csatornázás csöveit láttam már a házak oldalában is, a lakásokon kívül, de ez értelemszerűen csak ennyire délen fordul elő, ahol garantáltan nincs fagyveszély.
A két szaki már kezdte felmérni a terepet, hogy hol álljon neki a fürdő padlójának-falának szétveréséhez, amikor végül elkezdtem az állmennyezet kockáit elmozdítani a helyéről, s ügyesen megmutattam nekik a fenti szomszédtól jövő csöveket. Mivel a mi látható csöveink egyértelműen nem szivárogtak, lent kéne keresni a hibát. Na, erre végül aztán kapcsoltak, s elmentek, hogy emelettel lejjebb kezeljék a helyzetet. Végül sikerrel.
