-
Grillezős-italozós este
Tegnap órám volt Iso nyelvsulijában, ahogy az hétfő esténként menetrendszerűen történni szokott. Azonban Iso szólt, hogy ha ráérek, utána beülhetünk sörözni valahová. Így is lett.
Iso egészen közel lakik a sulihoz, pontosabban a suli egy, a lakóházak aljába applikált bevásárlóközpontban foglal helyet, s ezen házikók egyikében él. Csak lemászik pár emeletet, s már ott is van.
Meséltem már, hogy mi merre élünk jelenleg. A környéket szeretem, s maga a lakáska is jó állapotban van, de marha kicsi, talán ha 20 négyzetméter lehet. Ami még nem is lenne akkora tragédia, bár tagadhatatlanul nem a legkényelmesebb állapot, de számtalan hátránya van a méreten kívül is. Mivel pici a légtér, ha kissé megnő a hőmérséklet odakinn, ami Shenzhenben az év nagyobbik felében evidens szituáció, azonnal járatni kell a légkondit. Elég egy zuhany vagy egy főzés, s máris több fokkal melegebb van benn, de szerintem még kettőnk teste is áraszt magából annyi meleget, hogy befűtse a lakást.
Egy a lényeg, egy ideje már gondolkodom azon, hogy amint lejár a szerződésünk (előrelátóan csak fél évre kötöttem meg), cuccolni kéne valahová. Mivel közben lett ez a kedvemre való munka a nyelvsuliban, s mert shenzheni viszonylatban még az a környék is megfizethető, lehetőség szerint a munkahelyem mellé. Iso 4000 yuanért bérli a saját kecóját, s ezért a pénzért egy közel 50 négyzetméteres lakást adnak, aminek a hasznos területe még több is ennél, mivel a kínai viszonylatban nagy belmagasság miatt a nappali felének hosszában ki van alakítva még egy galériás hálószoba is. Nem házilag, eleve így épülték meg őket, normális lépcső visz fel. Szóval van egy nappali, erkély, a galéria, még egy hálószoba, egy nem túl nagy konyha és egy egész nagy fürdőszoba. És legalább öt helyen ablak, ahol normálisan lehet szellőztetni. Kettőnknek bőven kényelmes méret lenne, s még akár a család is befér, ha látogatóba jönnek majd. És bár nem újak az épületek, a lakások állapota még messzemenően elfogadható, a wuhani szuper kéglimtől eltekintve messze jobb bármelyik kínai lakóhelyemnél.
Szóval most az a terv, hogy augusztus végén cuccolunk arrafelé, Isoék segítenek keríteni egy lakást, állítólag nem nehéz. Ehhez még az is kell, hogy férjem megkapja a munkát, ami most neki kinéz. Ha minden igaz, úszásoktató lesz belőle. Elvégre európai és tud úszni, szóval kellően képzett hozzá. Májusban majd elválik, miképpen alakul ez a dolog.
No, de visszatérve a tegnapra. Iso kéglijének megtekintése után átmásztunk egy beülős helyre, ahol nem sokkal később csatlakozott hozzánk Fly, a sulink zenetanárja (vagyis csak extanárja, most lépett le, saját helyet nyit majd, de továbbra is a legnagyobb harmóniában vannak Iso-val), az ő barátnője, majd a férjem is.
Beszélgettünk, iszogattunk, majd Iso távozása után még eszegettünk is. Képek a galériában, magyarázatokkal dúsítva. -
A nyelvsuliban jó a hangulat
A kölykök óra végi éneke a videón. Cukik. Amy is köztük van.
-
Itt már nyár van
Meglepetten olvastam valamelyik nap a hírt, hogy otthonra fagyot jósoltak, ez azért már hazánkban sem annyira szokványos április közepén. Nos, felénk ez a helyzet határozottan nem fenyeget. Már rövidnadrágban vagyok kénytelen járni, s a légkondit is járatni kell, mivel stabilan 30 fok körüli értékek vannak. A szokásos kellemetlen páratartalommal.
Az egyik nap hazafelé jövet lőttem egy apró videót a metrótól hazáig. Egész pontosan a korábbi cikkben megörökített, újonnan épült magasháztól. A minőség a szokásos, s ezt csak súlyosbítja, hogy gyaloglás közben eléggé be-bemozog a kamera, de ezzel szerintem nem okozok meglepetést senkinek.
A felvételen látható, erősen kínai, korántsem steril vagy hipermodern utcán keresztül vezet az utam, de leírás helyett inkább csekkoljátok a videót, ha kedvetek van hozzá. Inkább a hangulatot ragadja meg.
Az indavideo az istennek sem akarta feldolgozni, így ma végül youtube-ra raktam fel. És még nem is a jó irányba néz (az én hibám), így ha lehet, inkább telefonnal nézzétek, a monitort nehezebb forgatni.
-
Kórházasdi 2. + a környék képekben
Bocs a csúszásért, de a betegség miatt kihagytam a múlt hétvégét, így most én tarthattam meg Iso óráit is, miután legutóbb volt olyan rendes és végiggürizte ezeket a napokat helyettem. De most már kvittek vagyunk, s újra jobban rá is érek.
Szóval, ott hagytam abba, hogy péntekre rendelt vissza az orvos. A procedúra hasonló volt: először a földszinten jeleztem, hova megyek, s megkaptam az erre utaló papíromat. A fülésznél nem volt senki, így azonnal be is jutottam. Felírta a kamerázást, én pedig lelifteztem a földszintre kifizetni az ezért járó 76 yuant.
Perkálás után megsasolták a füleimet, s ahogy mondtam is, immár nyoma sem volt folyadéknak. Arra még rákérdeztem, hogy mikortól javasolja a repkedést, s elvileg egy hét múlva már garantáltan semmi akadálya nem lesz a dolognak. Hurrá, ez jól alakult.
Oda- és visszafelé is készítettem pár képecskét Bantian metrómegálló környékéről, s egyúttal a kórházról is, ugyanis errefelé élünk. Magyarázatokkal a galériában lejjebb.
-
Kórházasdi jön megint
Nemsokára megyek vissza a dokihoz, de szerintem csupa jót fog mondani, mert a fülemben érzésre már napok óta nincs semmi oda nem való folyadék. Remélhetően szerencsésen megúsztam a dolgot.
Természetesen majd beszámolok a történtekről.
-
A dobhártyám megmenekült
A gyógyszereknek hála elkezdett szelelni a fülem. Már tegnap este is éreztem egyszer, hogy távozott némi folyadék, de ma nemrég már a Valsalva manőver (befogott orr, becsukott száj melletti levegőkifújás esetén idővel meg kell nyílnia a fülekbe tartó csatornának) is működött.
Nagyságrendekkel komfortosabb most már, egészen biztosan helyre fogok jönni, s ennek őszintén örülök. S ez miért jó a dobhártyának? Hát, ha a folyadék csak gyűlik és nem távozik, úgy idővel kilyukasztja a dobhártyát, vagy ezt megelőlegezendő az orvos vág rajta egy apró nyílást, hogy a folyadék kifelé el tudjon távozni, de a dobhártya szépen forrjon össze. No, ez szerencsére nálam el fog maradni! Juhéj!
-
Az út Thaiföldre és onnan vissza
A terveknek megfelelően már fél 7-kor megindultunk Hongkong felé. A gép ugyan csak fél 1-kor indult, de biztos ami biztos alapon időben oda akartunk érni. Metróval a Futian Checkpoint határátkelőig robogtunk, majd ott beálltunk a kínai határellenőrzés sorába.
Noha legutóbb Kantonban a határőr biztosított afelől, hogy többé nem lesz vegzálásban részem, ebben nem bíztam maradéktalanul, s a megérzés be is jött, mert a szokásos procedúra következett: félrekísértek alaposabb ellenőrzésre. Újfent telefonálgattak majd útlevelet fénymásolgattak, majd mintegy fél óra után már mehettem is a dolgomra.
A határ hongkongi oldalán, Lok Ma Chau (Luomazhou) állomáson újra metróra szálltunk egészen egy megálló erejéig, Sheung Shui-ig (Shangshui). Onnan buszozás jött a reptérig. Ha valaki erre vetemedik és a jegyet kp-ben kívánja rendezni, az gondoskodjon a pontos összegről, mert a buszon nem adnak vissza. Emiatt egy járattal később is mentünk.
Maga a buszozás nem tart egy órán át sem, így bőven időben megérkeztünk a reptérre. A hongkongi reptér sem a kisebbek közül való. Relatíve új, s többek közt pont a nem csekély forgalom miatt kellett az újat egy mesterséges szigetre felépülni. Jó, az legalább annyira belejátszott, hogy a régi, Kai Tak repülőteret a legrizikósabbak között tartották számon, mivel toronyházak sűrűjében kellett megközelíteni. Csak kifejezetten rutinos pilótáknak engedték a hongkongi le- és felszállásokat.
Az egykori Kai Tak repülőtér, nem tartozott a pilóták kedvencei közé
Az új reptér nemzetközi színvonalú, s ahogy említettem, elég nagy is. Az egyes beszállókapuk között kis metrószerűség hordja az utazóközönséget, ezt nekünk is igénybe kellett venni mindkét irányban.
Bangkokba enyhe késéssel érkeztünk, de szerencsére megvártak minket, s azonnal indultunk is Pattayába. Visszafelé is kihoztak a reptérre, s a változatosság kedvéért ekkor meg késéssel indultunk el Hongkong felé. Ezen az úton történt, hogy a nyomás a fülembe vitt némi nem odavaló cuccot az orromból, s ennek eredményeképp dugult be a fülem, illetve lett ez az enyhe középfülgyulladás.
Hazafelé a busznak még annyi idő sem kellett, ami nem baj, mert az általunk használt határátkelőhely fél 11-kor bezár. Kicsit tartottam tőle, hogy nem érünk oda, s akkor átszenvedhetjük magunkat Luohu felé, ami egy elég jelentős kitérő lett volna.
Szerencsére 10 óra után pár perccel már a határ kínai oldalának ellenőrzésénél tartottunk, s a kései órának annyi előnye is volt, hogy a félreállítás után rekordidőn belül, mintegy 10 perc alatt már útnak is eresztettek. Elmulasztottam figyelni, hogy mit csináltak, de gyanakszom, hogy ezúttal elmaradt a fénymásolós-telefonálós kör, mert ők is mentek volna haza. -
Kórházasdi
Örömmel jelentem, már lényegesen jobb a közérzetem, azonban az állapotom még nem az igazi, ami miatt ma kénytelen voltam felkeresni a közelben lévő szakrendelést. De kezdjük az elején.
Még a thaiföldi utazás előtti héten elkezdtem megfázásos tüneteket produkálni, de aztán ebből a kórból már majdnem kilábalni látszottam az indulás idejére. Jött viszont a repülőgép légkondija majd a Pattayába tartó kisbuszunk hűtése, s a még nem teljesen megjavult immunrendszeremnek ez elég is volt, hogy a helyzet újra súlyosabbra forduljon. Nem volt semmi extra gáz, enyhe láz, takony, köhögés, de ez határozottan elég volt ahhoz, hogy ne legyen túl sok életkedvem odaát.
Végül hazarepültünk, s a visszautat követően sikerült a fülemet is bedugasztani. Leszállás után órák teltek el, mire már normálisan hallottam, de valami hallójárati folyadék és enyhe dugulás azóta is érezhető volt.Akkoriban azért a többi tünet zavart jobban, s így szombaton szereztem is a nyelvsuli melletti gyógyszertárból köhögéscsillapítót meg valami más tablettát is a kórságokra, s még Iso is adott C-vitaminos pezsgőtablettát. Egy órát tanítottam is, mert már nem tudtak volna pótolni, de aztán eljöttem, s holnapig nem is megyek még.
Tegnap már jobban kezdtem lenni, s az ágyból is kikecmeregtem, ahol lényegében egész nap az időt töltöttem addig. A jobb fülem viszont azóta sem akart megjavulni, így ma kénytelen voltam meglátogatni a kórházat. Önállóan eddig először kínai pályafutásom során.
A Bantian Kórház nagyon közel van hozzánk, s normális, átlagos intézmény. Belépéskor regisztráció és kartonvásárlás (egy füzet, amiben a kórházi látogatásokat rögzítik) másfél yuanért, majd irány a negyedik emeleti szemészet és fül-orr-gégészet összevont osztálya.
Egész keveset kellett várnom, majd közöltem az angolul semmit nem beszélő személyzettel, hogy taknyosan repültem, s most szépen eldugult a fülem. A protokollnak megfelelően ekkor megrendelik a szükséges vizsgálatokat, kezeléseket, amikért fizetni kell a földszinti pénztárban. Miután ez kész, lehet visszamenni.
Vissza is mentem, ahol szépen megkamerázták a füleimet. Sosem láttam még a dobhártyámat, s nem is feltétlenül ragaszkodtam volna hozzá, de annyiban mindenképp örülök, hogy láttam, hogy ez egyúttal azt is jelenti, hogy ép és semmi baja egyiknek sem. A hallójáratot borító szőröcskék ritka gusztustalanok, most már ezt is tudom.
Mivel az előírt második vizsgálat csak dobhártyasérülés esetén lett volna aktuális, így az kimaradt, s a procedúra végén visszaadták az árát. Így a vizitért és a kamerázásért cirka 80 yuant, vagyis olyan 3500 ft-ot fizettem.
A két dobhártyám, cukik ugye? Az egyik képen látszik a fülben lévő folyadék, ha hozzáértő szem figyeli (fenn),
a vizsgálatkérő és diagnózis tartalmazó lapocska, amely kimondja a középfülgyulladás tényét (lenn)
A kamerázásból megállapítást nyert, hogy középfülgyulladásom van, a jobb fülemben folyadékkal, a bal rendben van. Az előzőleg itthon elvégzett Valsalva manőveres tesztelés alapján ez sejthető volt sajnos.
Kaptam orrsprayt, amitől remélhetően szépen elmúlik majd a duzzanat és átjárható lesz az orrüreg és a hallójárat közötti csatorna. Ugyancsak kaptam antibiotikumot és egy meglehetősen undorító ízű, meleg vízben oldandó és naponta háromszor felhörpintendő port is. A gyógyszerekért is nagyjából 80 yuant fizettem, így összesen 160-ba került a kirándulás. Három nap múlva mehetek vissza.
Remélem, hamar elmúlik. Szerencsére nem fáj. Ha a teljes gyógyulás előtt kell menni Belső-Mongóliába (amit még nem tudok), akkor muszáj lesz vonatoznom.
-
Betegeskedem
Sajnalom, hogy nem jelentkeztem, de nem vagyok a topon. Picit mar javulok, de az erzes messze van az idealistol. Iso sulijaban sem melozom szerdaig, remelhetoen addigra felepulok.
-
Holnap indulunk Thaiföldre
Ami azt illeti, elég korán nekivágunk. A gép csak délután fél 1-kor indul Hongkongból, de ki is kell érni a reptérre, s azt sem tudom, hogy a határátkelésnél lekapcsolnak-e egy negyed-fél órára szokás szerint. Bár legutóbb Guangzhouban az ottani illetékes biztosított róla, hogy erre többet nem fog sor kerülni, ezt majd élőben kiderítjük.
A határig metrózunk majd onnan még megyünk két megállót már a hongkongi metrót használva, hogy végül buszra szálljunk a reptér felé. Létezik ugyan egy direkt a reptérre járó metróvonal is, de egyrészt ez nagyságrendekkel drágább, másrészt még csak időt sem nyerünk vele, mivel ez utóbbi igénybevételéhez előbb be kéne bumlizni a központba.
A Hongkong Airlines röppent minket Bangkokba, s majd a visszaúton is velük jövünk. Rövid, kevesebb mint három órás szállingózás lesz, s mivel Thaiföldön egy órával kevesebb van, már 14:05-re oda is érünk, ha tartják magukat a programhoz.
A reptéren aztán már várnak minket a céges emberek, akikkel azonnal el is gurulunk Pattayába, ami szintén hasonló időt vesz igénybe, bár a hosszadalmasabb felét már a Pattaya belterületén, a szűk utcákon való araszolás jelenti majd. Elvileg egy négycsillagos hotelben kerülünk elszállásolásra, a neve alapján másikba, mint legutóbb.
Feltehetően remek internetelérés is rendelkezésre áll majd, így legközelebb valószínűleg már Pattayából jelentkezem.
