• Ala’erben újra

    Már Ala’erben vagyunk végre-valahára. Pihenés jön, s majd este vagy holnap egy kiadósabb poszt.
    Közben úgy hírlik, hogy csak elsősöket fogok tanítani, akik még jó két hétig katonásdit játszanak, így addig még nyugi lesz.
    Ja, és holnap valami fizetést is akarnak adni.

  • Lassan Urumcsit is elhagyjuk

    Ez azért még kicsit odébb lesz, még négy és fél óra van az indulásig, de igencsak örülök, hogy bőven hagytam időt az átszállásra. Mivel a wifit elég bénán mérik a Diwopu reptéren, így most részletekbe nem megyek, de majd lesz egy kifejtős poszt arról, hogy hogy ment majdnem teljesen füstbe az egész út.
    Előljáróban annyit, hogy köze van egy reptéri átvilágító berendezéshez és a férjemhez, illetve hogy a vége happy end lett, de ebbe jó adag szerencse is kellett.

    Éjjelre már elvileg Ala’erben leszünk, alszunk egy kiadósat, s majd holnap terjengősebben is igyekszem megnyilvánulni. Visszatér a dolgok rendje, s a Szecsuánblog újra Kínából jelentkezik.

  • Válságban a kínai versenysport?

    Nagyban zajlik az olimpia Rióban, s bár holnap véget is érnek a játékok, az már most jól kivehető, hogy a Kínai Népköztársaság egyértelműen kevesebb érmet szerez, mint az előző négy hasonló eseményen, s még arra is jó esély van, hogy csak harmadik helyen végez az összesített éremtáblázaton.
    A kínai közönség érthető módon nem reagálta le túl jól a helyzetet, s a dolog hírértéke már a nemzetközi sajtó ingerküszöbét is megütötte. Tegnap már az index is cikket szentelt a témának.
    Bár elsőre valóban jogos lehetne a címben szereplő kérdés, a dolgot alaposabban áttekintve korántsem ennyire drámai a helyzet.

     

    Kína érdemben az 1984-es, keleti blokk által bojkottált olimpiáján debütált érdemben, s egyből sportnagyhatalomként, 15 aranyérmet szerezve. Ezt persze helyén kell kezelni, a szovjet és NDK-s konkurencia nélkül könnyedén nyertek olyan számokban, ahol amúgy esélyük sem lett volna. A következő, szöuli játékokon már a valós erőt mutatta a mérleg, itt az ország tizenegyedikként, 5 aranyat és 28 érmet szerezve végzett.
    Azóta a kínai versenysport töretlen fejlődésnek indult. A nemzeti büszkeség szempontjából kiemelt fontosságú terület egyre több forrást kapott, s az általános gazdasági javulás mellett már tellett kimutathatatlan doppingszerekre* is, így egyre ritkábbak lettek az ezzel kapcsolatos botrányok is. 

     

    olympics.jpg

    A 2008-as pekingi olimpián minden elvárást felülmúltak, s rendező országként magabiztos fölénnyel domináltak a mezőnyben. Londonban visszaállt az élet rendje, az USA-t követően második helyen végeztek, s nagyjából erre lehetett számítani Rióban is. Ehhez képest valóban gyászosnak tűnik a nagyjából 25 aranyérem (egyelőre 23).

     

    medaltable.jpg

     

    A helyzet azonban korántsem ilyen rossz. Részleteiben nézve egyedül a tornászok nem hozták a megszokott teljesítményt, két csapatban szerzett bronzot sikerült csak megcsípniük. A „kötelezően” jó kínai sportágak nem okoztak csalódást: a súlyemelők soha nem szereztek még ennyi érmet (úgy, hogy két-három aranyat rosszul sikerült taktikázás vagy sérülés miatt nem szereztek meg), az asztaliteniszben most is taroltak, s a műugrószámokban is várhatóan csak egy versenyszámban nem végeznek az első helyen a nyolcból (az utolsó döntőt ma este bonyolítják le).
    A négy évvel ezelőtti sok éremhez nagyban hozzájárultak a tollaslabdázók: akkor 5-ből 5 számban nyertek, most kettőben sikerült, de ebben inkább a londoni eredmény volt az anomália, a maláj konkurencia mindig is nagyon erősnek számított.
    Az úszás tekintetében is kevesebb lett az arany: a négy évvel ezelőtti csodaúszó leány, Ye Shiwen mostanra dagadt és lassú lett, az abszolút favorit és sztár Sun Yang meg hozta a szokásosan kiszámíthatatlan formáját, ezúttal 1 aranyat, 1 ezüstöt zsákmányolt, mialatt a legerősebb számában az előfutamokban kiszállt.
    Ahol még visszaesés tapasztalható, az a lövészet. Most csak egy aranyérem jött össze, de ebben a sportágban a végén már minden az idegeken múlik, s ezúttal pont nem a kínaiaknak volt kötélből.

    Tehát, ahogy kezdtem is a sort, egyedül a tornászok tekintetében lehet igazi visszaesésről beszélni. A megfelelő konzekvenciákat majd biztosan levonják belőle.
    Érdekesebb ugyanakkor, hogy mennyi korábban kifejezetten gyenge sportban léptek nagyokat előre. Ökölvívásban soha nem volt még négy érmük, s atlétika szempontjából is ez az eddigi legjobb teljesítményük. A két arany gyaloglásban született, amely (számomra egyébként meglehetősen értelmezhetetlen) sportág eredetileg is jól ment nekik, ellenben jól láthatóan előreléptek új sportágakban is. A futószámoktól eltekintve szinte majd minden döntőben volt kínai atléta, akik mellett sűrűn látszottak europid edzők. Pontszerző vagy dobogós helyeket szereztek a dobó- és ugrálószámokban is. Mi több, még a 4×100-as futóváltókkal is az élvonalba kerültek, 5. illetve 9. helyen végezve, az egy szem korábbi nemzeti hős férfi gátfutójuktól eltekintve még soha nem értek el ilyen eredményeket.
    Nagyot léptek előre maratoni úszásban is: mindkét nem esetében negyedik helyen értek célba, úgy, hogy korábban a bokorban sem voltak ilyen versenyeken.
    A számomra ugyancsak nehezen emészthető műúszásban is nagyon rámásztak az oroszokra: utóbbiak megrendíthetetlen elsősége éveken belül megdőlhet, az ezüstöt mindkét versenyben a kínaiak nyerték, épphogy elmaradva.

    Összegezve: én még nem temetném a kínai versenysportokat, az alapok inkább tűnnek erősebbnek, mint korábban, egyszerűen most pont így jött ki a lépés. A pontszerző helyeken még nőtt is a kínai versenyzők száma.
    A mostani szereplést egyes sajtóorgánumokkal ellentétben én nem nevezném égőnek, ha már valami inkább az lehet, az a Pekingben rendezendő téli olimpia. Igaz, még van addig néhány év, de csodára lenne szükség ahhoz, hogy a korcsolya, síakrobatika és a curling mellett valami másban is labdába tudjanak majd rúgni. Rendező országként az tényleg kemény lesz.

     

    ____________________________________________________________________________

    *= ez ugyan szerzői magánvélemény, de egykori tornászként vagy akár mezei, nyitott szemmel járó userként úgy gondolom, minden élsportoló doppingol, máskülönben lemarad. Az élvonal jellemzően képes a legmodernebb szereket beszerezni, így a nagy versenyeken már újfent az emberi teljesítmény dönt.

  • A pekingi állatkertről

    A pekingi tartózkodásom utolsó előtti napján meglátogattam a város állatkertjét. Valamiért élemedett korom ellenére még mindig nagy élményt nyújtanak ezek az intézmények. Pekinggel maradéktalanul nem voltam elégedett.
    Lássuk részleteiben.

     

    Maga az állatkert könnyen megközelíthető, a 4-es metró Beijing Zoo/Dongwuyuan állomásán kell leszállni, ami közvetlenül a déli kapu előtt rakja ki az embert.
    A belépő is olcsó. Szezonban pár yuannel drágább, de ott jártamkor mindössze 15 kínai pénzért vesztegették a jegyet, amire még rámehet 5 yuan a pandaház meglátogatására, illetve e kettő kombinálva 19 yuanbe kerül. A pandaházas belépő már benn az állatkertben is megvehető az oda vezető kapunál.

     

    Az állatkert környezete szép. Tele fákkal, parkokkal, s hatalmas, fél nap egész biztosan kell a teljes bejáráshoz, nekem csak 4 órám volt zárásig, így mindenhol nem is voltam. Irányjelző táblák sűrűn vannak, de nem elég sűrűn, s mivel rendszerint elég nagy az átjárhatóság minden irányban, így elég könnyen el lehet keveredni, s kihagyni részeket.

    A 36 fokos hőség sem javított a benyomásaimon. Túl azon, hogy ebben a melegben kissé nehezebb is kutyagolni, rengeteg állat is úgy gondolta, hogy inkább elbújik, s nem jelenik meg a kifutókon. Normálisabb helyeken ezt azért meg szokták úgy oldani, hogy a házak belsejéből is rájuk lehet nézni, de Pekingben ez az opció elég korlátozottan áll rendelkezésre.
    A pandaházakban mindössze három állatot láttam, őket is az egyik ház belsejében. Aki még nem látott pandát, annak így is nagy élmény lehet, de Chongqinghoz vagy pláne Chengduhoz nem lehet hasonlítani.

    Bár a pandák tartási körülményei még nem rosszak, rengeteg állat sínylődik eléggé lepukkant, apró helyeken. Pekingtől ennél többre számítottam, még Wuhanban is jobb a helyzet, Chongqingban meg isteni ehhez képest.

     

    Nem voltam a legjobb hangulatban, s kifejezetten morcos is lettem a fentiek miatt, de aztán két ázsiai elefánt egy kicsit megnyugtatott, a park akváriuma meg végképp helyretett. Ez külön belépős, nem is olcsó, 150 yuanbe fáj, viszont a cápák, delfinek és fókák mellett még belugákat is tartanak, ami hatalmas élmény volt. Időbe telt, mire rájöttem, hogy nem gyerekek visítoznak, hanem ezek a kis cetek adják ki a sikolyszerű hangokat. 

    Kicsit nagyobb kedvvel folytattam az utam az akváriumból kikeveredve, s a benti klíma után némiképp komfortosabbra hűlve. Időközben egyes állatok is előbújtak, amikből előzőleg nem látszott semmi.

    Összességében így sem nyűgözött le a hely, így, hacsak nincs jobb lehetőség pandákat nézni, nem feltétlenül javaslom a vizitet. Ennél sokkal jobb állatkertek akadnak Kínában is.

    Képek a galériában lejjebb.

     

     

  • Hát megérkeztünk

    Tegnap délelőtt 11 felé landoltunk Budapesten. Az út elég eseménytelenül telt, csak Doháig késtünk egy keveset, mert Chongqingban kicsit lassan indultunk neki.

     

    Chongqingig vonatkoztunk. Egész jól felfejlesztették a pályát, egy kisebb hegyes-völgyes, Yichang és Enshi közötti résztől eltekintve végig 200-as szakaszok vannak, az említett kisebb részen pedig 150 a maximum.
    Chongqingban Mengsi is előkerült, kijött velünk a reptérre. Jó volt látni, még mindig aranyos.

     

    A Qatar nyújtotta kényelem miatt még szeretem ezt a légitársaságot, bár most már úgy néz ki, hogy árban az Emirates kezd felébe kerekedni. A kaja kimondottan jó volt, s mivel mindkét járaton kétszer is kaptunk, eléggé jól is laktunk.

     

    Most még Budapesten leledzünk anyósomnál, aztán szombaton megyünk haza vidékre. Ha egy kicsit abbamarad a körülöttünk csapott felhajtás, majd írok a pekingi állatkertről is. Valószínűleg úgy hétfő-kedd felé.

  • Búcsú Wuhantól

    Két óra múlva ideér értünk a suli által szervezett jármű, s elindulunk hazafelé. A cuccok bepakolva (még jó, hogy vittünk Ala’erbe cuccokat, mert így is éppen csak befértünk a bőröndökbe), nagyjából készen is állunk.
    Dohából és/vagy Chongqingból még lehet, hogy bekukkantok, de lehet, hogy már csak otthonról jelentkezem.

    A nyár megint szokás szerint alakul majd. Eltekintve az esetleges céges indíttatású Kínába repkedésektől, még 1-2 felgyűlt bejegyzés megírásán túl nem nagyon fogok posztolni, de aztán augusztus végén ismét feltámad a blog. Addig a követés funckiót javaslom majd, hogy ne maradjatok le semmiről. 

    Hát, ennyi volt Wuhan. Annyira nem bánom. Jó volt, kényelmes volt, de ennyi épp elég is volt. 

  • A pénzváltás is lezajlott

    Ma párom és egy kínai diák elvégezték ezt a műveletet is. 
    Ugyan már nekiindultunk kettesben tegnap is, de valamit variáltak a szabályozáson, s most már állítólag külföldiek naponta csak 500 USD-nyi összeget váltogathatnak át kedvükre. A kínai állampolgárokra valami nagyobb limit van szabva, így az egész minden további nélkül megkerülhető, ha viszünk magunkkal egy kínait.
    Így is történt, s szerencsére még messze sem kellett menniük, mert egy aránylag közeli fiókban is akadt elegendő mennyiségben a valutából.

     

    Holnap fél 11-re jön értünk a jármű, ami kirak minket a hankoui pályaudvarnál. Előtte az asszisztens még csekkolja, nem pakoltuk-e be a bőröndbe a hűtőt vagy a lapostévét, elviszi a kulcsokat, majd aztán minket visznek az úti cél felé.

    Chongqingban találkozunk majd Mengsivel meg a pasijával, mert már az is van neki vagy egy éve, mielőtt kimegyünk a reptérre, onnan meg már ismert a program.
    Ha minden szép és jó, csütörtökön már ebéd előtt Lisztferihegyen leszünk.

    Most már csak a bőröndpakolást kell befejezni. Pikk-pakk hazaérünk. Már jó is lesz.

  • Sűrű program + félmillió

    Megjöttem Wuhanba probléma nélkül, azonban egy kicsit a feje tetejére állt minden, mivel csak két napunk van (a mait is beleértve), hogy elintézzünk minden egyebet, ami még vár ránk, mielőtt hazaindulunk.

    Szerdán Chongqingba vonatozunk majd közepesen gyors (kb. 200-250 km/h) vonattal, hogy aztán csütörtök éjjeli 1:50-kor felszálljunk Doha felé. Onnan meg majd Budapest jön, szokás szerint.

     

    A helyzet tehát az, hogy ma még el kell menni pénzt váltani, kicseréltetni a laptop kábeljét (garis, s valami érintkezési problémája van), s ezzel a mai nap el is megy biztosan a távolságok miatt.
    Holnap mosni kell és összepakolni mindent a bőröndökbe.  Szerencsére férjem tökéletesen kitakarított, amíg Pekingben voltam, tényleg minden csillog-villog, így ezzel már nem kell foglalkozni.

    A fentiek miatt sanszos, hogy a pekingi beszámoló maradéka is majd csak otthonról mászik fel a blogra. Ilyen kis apróbb szösszenetek még előfordulhatnak, de nagyobb léptékű írást most a napokban nem kell tőlem várni.

    Ja, és hogy azért fényezzem is magam, ma várhatóan meglesz az ötszázezredik látogató is a blogon. Tudom, ez nem egy annyira nagy szám, pucér népeket mutogató blogok egy hét alatt összehozzák vagy akár 2-3 nap alatt is, de a Szecsuánblog nem az a blog, s ebben a műfajban nem tartom rossznak. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az utolsó egy wuhani évem alatt annyian néztetek ide, mint előtte a két év alatt összesen. Köszönöm nektek!

  • A legveszélyesebb kínai állatok

    Kína reputációja elég jó ebből a szempontból. Nem minden nap hallani veszélyes állattámadásokról, s ennek az oka is egyszerű: nem fordulnak elő gyakran.
    Kína magterülete meglehetősen sűrűn lakott, a nagyvadakat már rég kiirtották. Ami még megmaradt, zömmel a perifériákon fordul elő, s elvétve kerül kontaktusba az emberrel, jobbára lakatlan vidékeken csatangol.
    Persze lehet találni néhány, emberre potenciálisan életveszélyes fajt: ázsiai elefánt, szibériai tigris, kínai aligátor, de ezekből éppen csak mutatóba maradt néhány. Aggasztóbbak lehetnek a kis méretű, nem gerinces fajok. Sok közülük ijesztőnek tűnik, s a sikítófrászt még megtermett férfi turistákból is képes kiváltani, de zömük ezeknek is teljesen ártalmatlan.

     

    Lássuk tehát, mi az az öt, ami nagyon nagy balszerencse folytán mégiscsak megölhet bennünket.

    1. Kínai kobra

    Kína nem kimondottan a mérgeskígyók hazája, de azért egy-két faj veszélyes lehet, ilyen a kínai kobra is. Egész délkeleten előfordulhat, de még Hubeiben és Szecsuánban is. Szerencsére zömmel az erdőségekben, de balszerencsés esetekben emberek között is akár. Ettől függetlenül, hacsak nem csapunk fel parasztnak, s caplatunk a rizsföldeken, nem sok esély van rá, hogy beléjük botlunk, különösen, hogy kerülik a konfliktust.
    A falusiakba néha így is belemar, de az ellenszer elég széles körben hozzáférhető.
    A Dalian közelében fekvő Shedaon (Kígyó-sziget) sem árt óvatosnak lenni. Bár az ideutazó ezzel egészen biztosan tisztában lesz, elvégre direkt emiatt látogat ide, a parányi földdarabon 13000 méreggel töltött vipera várja az évente megjelenő vonuló madarakat. Ilyenkor szó szerint minden faágat kígyók borítanak.

     

    01kobra.jpg

    Kínai kobra (fenn), kígyó Shedaon (lenn)

    shedaosnake_1.JPG

     

     

    2. Madárpókok

    Aránylag sokak szenvednek a Kínában előforduló két, meglehetősen nagyra növő és marcona kinézetű madárpókfaj mérgétől minden évben. A méreg halálos is lehet. Maguk a pókok elsősorban Yunnanban, Guangxiban és Hainanon, a három legdélebbi kínai tartományban élnek, szubtrópusi környezetben.
    A baleseteket zömmel nem is ők, hanem a házikedvencként tartott példányok okozzák. Annak ellenére, hogy nem túl barátságosak, tartásuk népszerűsége töretlen.

     

    02mpok.jpg

     

    3. Medvék

    Túl sok vizet általában a medvék sem zavarnak, mert nem az emberek közelében élnek. Mandzsúriában ettől függetlenül néha előfordul medvetámadás (ázsiai feketemedve), mivel ezek a példányok az európai barnamedvékkel ellentétben elég agresszívak. Kutatók ezt elsősorban azzal magyarázzák, hogy mivel az evolúció során tigrisekkel osztoztak az élőhelyükön, a csúcsragadozói szerepkörért folyamatosan küzdeniük kellett.
    Néha-néha Tibetben is lecsapnak, de főleg a jakokat öldösik, a külföldiek már csak a szigorú utazási feltételek miatt sincsenek veszélyben.
    Szintén nem igazán komoly probléma, de néha-néha Yunnanban a maláj medvék is szétkapnak egy-két helybelit. Velük inkább az lehet a nagyobb gond (már ha valami elképzelhetetlen mázli folytán látunk vad példányt), hogy ránézésre nagyon ártatlannak és cukinak tűnnek, ráadásul nem is nőnek nagyra. A látszat csalóka, vadállatok.

     

    003aab.jpg

    Ázsiai feketemedve (fenn), cukinak tűnő maláj medve (lenn)

    003sunbear.jpg

     

     

    4. Óriás lódarázs

    Az ázsiai óriás lódarázs közelébe kerülni határozottan nem jó móka. Éppúgy kerülendőek, mint európai normál társaik, mérgük azonban sokkal durvább. Könnyedén megölik az embert, s erre évről-évre akad is példa. Szerencsére ők sem költöznek be a városokba. Shaanxiban 2013-ban néhány hónap alatt 42 embert öltek meg, igaz, a méreg nem mindenkire hat egyformán: akadt hetvenakárhány szúrást túlélő áldozat is.

     

    004aghorn.png

    Igazi óriás ez a lódarázs (fenn), és ilyen nyomokat képes hagyni (lenn)

    004hornsting.jpg

     

     

    5. Kutya

    Kína legveszélyesebb állatai talán némiképp meglepő módon ezek a domesztikált négylábúak. Nagyságrendekkel több áldozatot szednek, mint bármelyik másik állat. Elsősorban nem maguk okozzák a bajt (1-2 tragikusabb kutyatámadástól eltekintve, de ez tényleg nem gyakori), hanem az általuk terjesztett veszettség. Még mindig akadnak kóbor ebek, s az országban a városi kutyatartó tábor családtagként kezelt kedvenceitől eltekintve igen alacsony az állomány átoltottsága.
    Erre járva határozottan nem jó ötlet magányosan kóválygó kutyákat simogatni, s különösen vidékre készülve érdemes lehet a veszettség elleni oltásról gondoskodni. A nomádok állatai sűrűn harapnak, Tibetben pedig még kínai viszonyok közt is súlyos a veszettségi helyzet.
    Ettől függetlenül, az elemi szabályokat betartva, Kína magterületén járva veszettséget beszerezni sem könnyű. 

     

     

    A Szecsuánblogon a trollok kiszűrésére előmoderáció után jelennek meg a kommentek. Ha új vagy a blogon, az első (a moderáción nem fent akadó, normális) hozzászólásod után felkerülsz a blogos whitelist-re, s így a jövőben a hozzászólásaid azonnal megjelennek majd. Megértésedet köszönöm!

  • Pekingi képes beszámoló 2.

    Volt némi fennakadás a programban ma. Miután a taxiköltségemet is elszámolom, a cégünk itteni tagjai meg valahol házon kívül voltak, s érkezésüket csak estére ígérték, így a mai ünneplés a részvételem nélkül zajlik.

    Ellenben akkor már, mégse üljek itt benn egész nap, kicsit kóvályogtam erre-arra. Mivel utoljára igencsak régen jártam erre, így gondoltam bemetrózom a Tian’anmen felé. Magán a téren nem akartam nagyon bolyongani, mert ugyan szép meg nagy, de mégiscsak egy tér, ahol nincs túl sok látnivaló. A kapubástya az emblematikus dolog, ami könnyen hozzáférhető.
    Vele szemben emlékművek, Mao mauzóleuma és hasonlók.

    Hazafelé kiszálltam Wangfujingnél egyet mekizni. Jól rémlett, hogy van egy nagy gyorsétterem az utca elején. Most már ezt is egész okosan fejlesztették, a hagyományos kiszolgáláson túl akadnak érintőképernyős felületek is, ahol a népek maguk válogathatják az árut, illetve igény szerint ott ki is fizethetik zhifubaoval, egyéb online lehetőségekkel vagy akár kártyával is. Ennek megtörténtével kis blokkot kapunk, a pultnál meg kijelző mutatja, melyik számú rendelés van kész, s át is lehet venni.
    Kicsit sokáig ettem, ezalatt hosszú ideig nem jöttem rá, hogy ki ad ki folyamatosan debilre emlékeztető hangokat. Nézegettem jobbra-balra, de aránylag értelmes formájú kínaiakat láttam, a sarokban meg egy nyugatit és egy kínait. Idővel ők lettek gyanúsabbak, amikor rájöttem, nyelvi tanítás zajlik. Amikor az is összeállt, hogy a nyugati emberfia tanul kínaiul, már meg is lett a bűnös. A hangoknál tartottak, ez lehetett az első órájuk, s a középkorú pacák úgy tíz másodpercenként újra meg újra megpróbálkozott a pinyinben i-vel jelölt i és ü közötti hangocska reprodukálásával. Meglehetősen bénán. Biztosan sokra viszi majd.

     

    Holnap majd valószínűleg elmegyek hutongokat, a régi Peking maradványait nézegetni.

    Galéria máról lejjebb.