-
Állam az államban – Bingtuan
Xinjiang hatalmas, mintegy 1,6 millió km². Ez Kína legnagyobb közigazgatási egysége, nagyjából akkora, mint az Ibériai-félsziget, Franciaország, a Benelux-államok, Németország és Dánia összesen.
Az autonóm terület részletes bemutatásától most tartózkodnék, a tartományos sorozat erről szóló darabja idővel majd ezt a célt szolgálja, azonban a mostani utazás miatt mindent nem lehet kikerülni.Xinjiang területének egy kisebb része, mintegy 74000 km², nem áll a tartomány hatóságainak irányítása alatt, hanem a Bingtuan felügyeli őket. A Bingtuan, magyarul teljes nevén a Xinjiangi Termelési és Építési Hadtest egy különleges kormányzati szervezet, direkt Xinjiang területére megalkotva az ötvenes években.
Egy időben ellátott katonai funkciókat is, ma ez leginkább a határvédelemben és a terrorizmus elleni küzdelemben jelentkezik, s az általa ellenőrzött területek igazgatásán túl a gazdaság fejlesztésére fókuszál.
A különféle színes pacák a Bingtuan-igazgatta xinjiangi területek
1954-ben alapították meg, azzal a céllal, hogy fejlesszék a távoli területeket, s egyúttal biztosítsák a határvidék védelmét. Létrehozásának célja volt az is, hogy megélhetést és elfoglaltságot nyújtsanak a béke bekövetkeztével feleslegessé váló, így a hadseregből leszerelni kívánt nagy számú katonának (akiket egyúttal, ha a szükség úgy hozza, be lehet vetni, erre szerencsére nem volt szükség).
A nemi egyensúly és az iskolázottsági mutatók javítására kerültek az egykori katonák mellé keletről érkező fiatalok is.
Mivel a xinjiangi helyzet már ekkor is hordozott magában feszültségeket, a Bingtuan működésének egyik deklarált sarokköve volt, hogy mindenáron muszáj elkerülni az erőforrásokért való rivalizálást a helyi nemzetiségekkel. Ennek folyománya, hogy a Bingtuan területei szinte kivétel nélkül korábban lakatlan vagy nagyon gyéren lakott régiókban találhatóak, s néhány kivétellel mind Xinjiang északi, han többségű területén. Dél-Xinjiangban, az ujgur dominanciájú Tarimban csak néhány helyszín akad, ezek egyike Ala’er.A kínai-szovjet viszony a hatvanas évekre végleg megromlott. A szovjetek a helyzet eszkalálódásával párhuzamosan elkezdték Kína ellen lázítani a helyi nemzetiségeket. Mivel eredendően sem volt teljesen felhőtlen a viszony, hamar sikereket is értek el. Ennek leglátványosabb megnyilvánulása az 1962-es yiningi felkelés volt, ami után mintegy 60 ezer környékbeli disszidált a Szovjetúnióba. A helyzet stabilizálására a hátrahagyott földek művelése a Bingtuanra hárult, s ezután kezdtek el a határ mentén hosszan farmokat kialakítani.
A kulturális forradalom alatt a Bingtuan is támadások össztüzében találta magát, s 1975-ben fel is számolták. Az általa igazgatott területeket átadták a tartományi kormányzatnak.
1980-ban, a szomszédos Afganisztánban életre kelő szélsőséges mozgalmak és káosz miatt a Bingtuant újra életre hívták.A Bingtuan az évek során számos gazdasági tevékenységbe fogott bele, a bányászati ágazatot mára teljesen átadta a xinjiangi kormányzatnak, s elsősorban a mezőgazdasággal, illetve az arra épülő feldolgozóiparral foglalkozik, de más iparágakat is meghonosítottak, beleértve a műtrágya-, cement- és műanyaggyártást, s az energiatermelést is. A sivatagi területeken öntözéssel komoly mezőgazdasági potenciált építettek ki.
A katonai funkció mára megszűnt, ezt a hagyományos hadsereg végzi el, de milíciák a mai napig léteznek, amelyek szükség esetén bevethetőek.A településfejlesztések sem idegen területei a tevékenységüknek: a megalakulás óta a Bingtuan hat közepes méretű várost húzott fel a semmiből (ebből egy, Kuitun azóta már átkerült a tartomány felügyelete alá), s a folyamat a mai napig tart.
Ezekben a közfeladatot a Bingtuan végzi, amely közvetlenül a pekingi kormányzatnak felel, ügyeibe a tartomány vezetése nem szól bele. Saját egészségügyet, karhatalmat, oktatást tart fenn, állam az államban.Ala’er az utóbbi alapításával egy időben került a Bingtuan birtokába, mint annak egyes számú divíziója. Akszu prefektúra része volt, de a természeti környezet sivársága miatt lakatlan. A Bingtuan kezdte meg a gazdálkodást, s a Tarim vizét használva nagy területet fordítottak termővé. Ugyancsak korán, már 1958-ban megalakították a Tarim Egyetemet (mezőgazdasági szakirányokkal), s a sivatagi növénytermesztés legfontosabb kísérleti terepéül szolgált.
Maga a város ekkor még nem létezett, csupán az egyetem, s a földek környékén elszórva néhány ház. A mostani város helyén az egyetem fennhatósága alatt álló megművelt földek feküdtek.
Végül 2002-ben döntés született Ala’er városának önállósításáról, s ezzel közigazgatásilag is elválasztották Akszutól. A mostani város lényegében ezután épült fel, s a nagyobb betelepülés is ekkortól indult meg. Ma már több mint 170000 ember lakja, többségében hanok, bár ez utóbbiak aránya az egész Bingtuan területén, ahogy egész Xinjiangban, csökken.A gazdasági fejlődés elősegítése érdekében a Bingtuan további 13 divíziójából is egyre több helyen alakítanak ki önálló városokat, a folyamat az utóbbi években gyorsul, mivel a kormányzat meglátása szerint az urbanizáció hozzájárul Xinjiang prosperitásának felgyorsításához.
Ala’erből kiindulva a Bingtuan városok xinjiangi viszonylatban jól karban vannak tartva. A Bingtuan gazdasági eredményessége sem elhanyagolható: noha fennhatósága alatt két és fél millió ember él, ami a xinjiangi lakosság egytizede, a 140 milliárd dollárnyi tartományi GDP-ből majdnem 20%-kal veszik ki a részüket.Képek Ala’erről a galériában. Ahhoz képest, hogy sivatagban vagyunk, nem is rossz.
-
Az özönvíz után
Wechat-en találtam szép képeket a tanítványaim által megosztva. A keddi nagy eső hatására derekasan kiöntöttek a tavacskák. A képek magukért beszélnek.
Galériában, katt a képre! -
Van tej!
Ala’er szép város. Viccen kívül. Ízlés dolga persze, én szeretem a legóházakat, de Ala’erban leginkább még kockaházak sincsenek, csak rengeteg fa, tágas terek, virágok, a sivatag közepén.
A napokban írok egy nagyobb szösszenetet, de egyelőre csak egy apró momentum: Ala’erban kapni tejet! Zacskós, friss tejet. 5 yuan/kg áron.
Nagyon jó lesz itt, ebben biztos vagyok.
-
Az út a nyugati végekre
No, akkor jöjjenek a részletek.
Minden szépen indult, tegnap fél nyolckor még szép nyári idő volt. Számítani lehetett rá, hogy eső lesz, mert tegnapelőtt a cirka 30 fok mellé a telefon szerint 44 fokos hőérzet járult. Ezt ellenőrizni nem tudom, de az tény, hogy órára gyalogolva (ha már nincs szamár, muszáj) igencsak izzadtam, s marha nagy páratartalom volt.
Szóval indulás előtt egy bő negyed órával elkezdett leszakadni az ég. Olyan szinten, hogy még Xinjiangig is elhallatszott a híre a sajtóban. Konkrétan hömpölygött a víz az utakon, járművek akadtak el, s mondanom sem kell, mi is ebben a lében tapicskoltunk a taxi felé tartván. A cipőknek néhány másodperc alatt annyi volt.
A taxi többször visszafordult, mert nem mert átmenni egyes tócsákon, de az igazán nagy bajok már egy kicsivel beljebb voltak, konkrétan beállt a dugó, se előre, se hátra. Láttunk rendőröket is, amint bajba jutott autókat tologattak ki a mélyvízből. Végül a hármas körgyűrű előtt (alatt, felüljárón vezet át az út felett) teljesen leállt a forgalom. Fél óra alatt tettünk meg 50 métert, s gyorsan kikalkuláltam, hogy így nem érünk el sehova. Dönteni kellett, így mondtam a sofőrnek, hogy ha átevickélünk a feljáróig, menjen fel, s fél Wuchangot megkerülve vigyen el a célig. Végül nagy nehezen elgurultunk a felvezető útig, de ez rohadt nagy mák volt, mert befelé, tovább ugyanúgy állt minden. Ha nem épp itt dugulunk be teljesen, esélytelen lett volna minden.
A Fujiapo távolsági buszállomásig így a fél 9-es indulás után másfél órával, 10-re értünk oda. Erre szerencsére már nem akadozott a forgalom, így bevállaltam a reptéri buszt. A fél 11-kor indulóval már fél 12 után pár perccel kinn voltunk a reptéren, így az utazás elmaradásának veszélye megszűnt.
Urumcsi repterére megérkezvén
Hogy Xinjiangba tartunk, annak hamarosan jele akadt. A szokásos procedúra mellett a bőröndjeinket feladás előtt még egy külön vizsgálatnak vetették alá, biztos ami biztos. Ez a standard az összes Xinjiangba tartó gép esetében. A fedélzeten volt biztonsági tiszt is, amit eddig ugyancsak nem tapasztaltam még kínai járatokon.
Urumcsi repterén könnyen megtaláltuk a buszt, s pikk-pakk el is vitt minket, talán egy fél óra alatt a déli pályaudvarra. A városban aztán még jobban feltűnt, merre vagyunk. A rendőri-katonai jelenlét szembeötlő. A metró híján (2018-ban adják át) a tömegközlekedés gerincét adó BRT (saját sávokat használó, így forgalomtól függetlenül haladó busz) megállói is el vannak kerítve, s csak átvilágítás után lehet a peronra bejutni.
A déli pályaudvarnál négy biztonsági ellenőrzésen kellett átmenni, mire bejutottunk, két helyen is állig felfegyverzett katonák táboroztak, s még egy katonai járművet is láttunk. A pályaudvar teljesen le van választva fizikailag a környezettől, a kordonok az épülettől több száz méternyire nyúlnak.
Tegnap 21:16-kor percre pontosan indultunk, s ma reggel még majdnem 10 perccel hamarabb meg is érkeztünk Akszuba. A helyzet nem tűnt annyira durvának, mint Urumcsiban, de az állomásépület itt is el van kerítve, s 3-4 katonát is láttunk.
Ala’erben aztán már minden nyugisnak bizonyult. A kampuszrendőrség ugyan volt ma nálunk tisztázni az ittlétem okait, de ez rutin eljárásnak mondható, s kedvesek, érdeklődőek is voltak.
Akszu vasútállomás (fenn), sivatagi táj vonatablakból, nagyon bénán fotózva (lenn)
A táj Xinjiangban elképesztő. Urumcsi környékén még van vegetáció, s hófedte hegyek is látszanak a távolban. Ma reggel a vonaton ébredve a hegyek már csak mutatóban voltak jelen egy darabig, hó nélkül, a közelben pedig mindenütt sivatag, esetleg némi csenevész növényzettel. Közvetlenül a vágányok mellett mindkét oldalt kis szakaszon öntöznek, s itt fákat növesztenek, úgy egy 10 sor mélyen. Sokuk még így is elszáradt.
A sivatagos részekre érve megjelent a por is. Akszuban is mindent borít, s ez alól Ala’er sem kivétel. Ha homokvihar is jön, az érdekes élmény lesz majd.
A kampuszon mindenütt öntöznek, s eleve emiatt van bármiféle zöld az egész városban is. A környéken messze kiterjednek az öntözött földek, a mezőgazdaság jelentős. Képeket majd hamarosan teszek fel, de egyelőre csak ez a néhány van.Határozottan érdekes itt. Holnap jelentkezem majd fotókkal.
-
A világ végén
Jelentem alásan, már Ala’erban vagyunk. Minden menetrend szerint zajlott, ámbár Wuhanban okozott némi fennakadást a durván reggel 8 órakor meginduló özönvíz: a Fujiapo felé tartó, normál esetben 20 perces taxizást másfél óra alatt abszolváltuk, ez is csak azért jött össze, mert épp a hármas körgyűrű mellett dugult be az út végleg, s így arra fel tudtunk menni. Így jelentős kerülővel, nagyjából dupla áron sikerült megérkezni az állomásra. Ettől eltekintve minden sima volt.
Xinjiang merőben elüt Kínától, de majd lesz alkalom ezt ecsetelgetni. Most egyelőre pihengetünk, aztán nemsokára megyünk ebédelni. Birkát, természetesen.
Este még majd írok. -
Irány a vadnyugat!
Hamarosan útra kelünk Xinjiang felé. Fél kilenckor szed minket össze az Uber, aztán a Fujiapo állomásról meg reptéri busszal megyünk. Bár csak egy óra előtt indul a gépünk, Wuhanban már láttam akkora dugókat is, hogy nem éri meg kockáztatni. Benne a pakliban, hogy 11-re már ott leszünk, de lehet, hogy épp csak odaérünk. (Egy ízben a Hankou pályaudvar melletti reptéri busszal majd egy órába telt kijutni a reptérre vezető gyorsforgalmi útra, holott a táv cirka 2-3 km.)
Ha minden menetrend szerint zajlik, akkor délután 5 után érünk Urumcsiba, Xinjiang székhelyére. Onnan még egy kis buszozás lesz a vasútra, hogy aztán este 9 után nekiinduljunk Akszunak.
Akszuba reggelre érkezünk, s onnan már összeszednek minket a sulis emberek. Csütörtök délután már biztosan jelentkezem Ala’erből, de addig sanszosan nem lesz wifim, max. Urumcsi repterén.Megértő türelmet kérek, a Szecsuánblog csütörtökön, újult erővel, immár Xinjiangból jelentkezik.
-
Kína tartományai: Belső-Mongólia
Belső-Mongólia, kínai nevén Nei Menggu, Kína harmadik legnagyobb tartományi szintű közigazgatási egysége, közel 1.2 millió km2-es területtel. Egyúttal egyike Kína öt nemzetiségi autonóm területének, mint az nevéből is kitalálható, az itt élő mongolokra való tekintettel.
Hosszan elnyúló alakjából adódóan sok tartomány veszi körbe: keletről Heilongjiang, Jilin és Liaoning, délen Hebei, Shanxi, Shaanxi* és Ningxia, míg délnyugatról Gansu határolja. Északról az országhatár Mongóliától, s egy kisebb szakaszon Oroszországtól választja el.
Ahogy azt nevéből sejteni lehet, létezik egy Külső-Mongólia is, a valaha szintén Kína részét képező jelenlegi független mongol állam (és egyúttal ennek része volt a Szovjetunió által 1944-ben annektált Tannu-Tuva is). A Kínai Népköztársaság elismerte Külső-Mongólia függetlenségét, a Taiwanra visszaszorult Kínai Köztársaság azonban hivatalosan a mai napig nem mondott le róla – informális formában a kapcsolatok rendezése óta elfogadták a helyzetet.
Belső-Mongólia déli határa egyúttal követi a Nagy Fal vonalát is, ami egyúttal azt is jelenti, hogy történelmileg nem tartozik a kínai területek közé. A vidéken felbukkanó különböző nomád törzsek fenyegetést jelentettek a birodalomra, s a mongolok megjelenése aztán végzetesnek is bizonyult. A fél világot letaroló hordák Kínát sem kímélték, Kína azonban őket is megszelídítette. A Song-Kínát megdöntve Dzsingisz-kán unokája saját dinasztiát alapítottak, a Yuant, s az elit rövid idő alatt elkínaiasodott.
Egy etnikailag kínai dinasztiát, a Minget követően aztán a szintén északról érkező mandzsuk vették át az uralmat Kína felett, s az általuk létrehozott Qing-dinasztia vezette Kína rövid időn belül birtokba vette az összes mongolok lakta régiót. Több évszázados regnálásuk alatt alakult ki a mongol törzsi területek közigazgatása is, többek között ők a felelősek Belső- ill. Külső-Mongólia létrehozásáért is.A császárság bukásával párhuzamosan 1911-ben Külső-Mongólia függetlenné vált, majd a rövidesen bekövetkező orosz forradalom után gyorsan szovjet csatlóssá is. A frissen megalakult Kínai Köztársaság igyekezett leszerelni a mongol szeparatizmust, az új nemzetet öt etnikum (kínai, mongol, ujgur, hui és tibeti) családjaként hirdetve meg, s egyúttal elnyomta a belső-mongóliai törzseket, kényszerítve őket a kínai uralom elismerésére. A mandzsu uralom alatti han emigrációnak köszönhetően ekkorra a belső-mongóliai lakosság cirka háromnegyede már kínai volt, így ez egyúttal a realitások elfogadását is jelentette.
A köztársasági Kína a belső-mongóliai területeket több tartományba szervezte, az egyes mongol törzsek területeit véve alapul. A kínai polgárháború során a kommunisták hamar megkaparintották Mandzsúriát, s annak nyugati végein már 1947-ben megalakították a Belső-Mongólia Nemzetiségi Autonóm Területet. Ahogy egész Kína a kezeikre került, az autonóm területbe szervezték a további mongol törzsi területeket messzire elnyújtva a tartomány határát nyugati irányban.
1953-ban a tartomány lakóinak 84%-a han volt, ez 1964-re 87%-ra emelkedett, majd az arányuk azóta is tartó csökkenésbe fordult át, 2010-ben már csak 79,5%-át téve ki a népességnek. A nemzetiségekre lazábban értelmezett népesedéspolitika éppúgy ezt a folyamatot erősítette, ahogy a kínai belső területekről (Belső-Mongólia ide sorolható) a nyitás óta jól megfigyelhető migráció a keleti part fejlettebb tartományainak irányába.
A jelenleg nagyjából húszmilliós lakosságú, vagyis az egyik leggyérebben benépesült területen arányaiban 17%-nyi mongol él, s mellettük még kevéske mandzsu, hui és daur is előfordul.Dacára annak, hogy a mongolok aránya közel sem kiemelkedő, az autonóm terület létrejött. A kínai mellett hivatalos nyelvvé tették a mongolt, s a területen minden törvényileg kötelezően kétnyelvű. A hanok elsősorban a városokban és az autonóm terület déli és nyugati részén élnek, míg nagyobb etnikailag mongol tömbök keleten, a Xing’an hegyeinél, valamint Tongliao és Chifeng prefektúrákban találhatóak, ezekben él az autonóm terület mongoljainak 70%-a. Vidéken, nomádként is sokan vannak még, szerte az egész tartományban.
A Kínában élő mongolok nagy területen szóródtak szét, ez jól látszik az autonóm terület alakján is. Ilyen távolságok mellett az általuk használt nyelvjárások is eltérnek. Kínában a mongol csahari, a terület középső részének kiejtése vált a mongol nyelv standardjává, nyelvtana a déli nyelvjárásokon alapul. Ezzel eltér a független Mongóliában használt mongol kiejtéstől.
Ugyancsak eltér az írás is. Amíg Mongóliában szovjet hatásra bevezették a cirill ábécét, addig Belső-Mongóliában ma is a hagyományos, szogd ábécén alapuló mongol írást használják.A világháború zűrzavaros időszakában Mongóliát bázisnak használva a szovjetek igyekeztek pozíciókat kiépíteni Belső-Mongóliában is. A helyi kommunisták a Komintern vezetése alatt saját belső-mongóliai frakcióval rendelkeztek, s saját fegyveres erőt is szerveztek, amivel igyekeztek felvenni a harcot a japánok ellen.
A kínai kommunisták térnyerésével felettük is átvették az irányítást, s betagozódtak a megfelelő kínai szervezetekbe.
Ebben a relatíve önálló időszakban indult el a legbefolyásosabb mongol politikus, Ulanhu karrierje. Az autonóm terület megalakításától, 1947-től kezdve egészen 1966-ig annak elnökeként üzemelt, s hatalma a területen megkérdőjelezhetetlen volt. Országosan ismert személlyé vált, egyike a Kínai Népköztársaság alapító tábornokainak, s Kína egyik államelnök-helyetteseként a nyolcadik helyre sorolódott a vezetői rangsorban.A kulturális forradalom 1966-os kitörésekor Ulanhu is kegyvesztettek közé került, azonban vele együtt „királyságát” is felszámolták, több, a mongol kisebbséget súlyosan érintő elnyomó intézkedést hoztak, s az autonóm terület nagy részét is szétosztották a környező tartományok között.
A jelentősen megnyirbált Belső-Mongólia Kína 1974-es térképén
A kulturális forradalom bukása után, a hetvenes évek végén a változásokat visszavonták, s azóta Belső-Mongólia alakja stabilizálódott.
Székhelye Hohhot (Huhehaote), legnagyobb települése pedig a székhely közelében fekvő Baotou, mindkét városban nagyjából két-kétmillió ember él.Ulanhu túlélte a kulturális forradalmat, s a miniszterelnök, Zhou Enlai befolyásának köszönhetően nagyobb megpróbáltatások nélkül vészelte át azt. Rehabilitálták, s élete utolsó éveiben újfent magas – jelképes – pozíciókat töltött be az országos apparátusban.
A nyolcvanas években Ulanhu fiát is belső-mongóliai vezetővé nevezték ki egy évtizedre, s tavaly óta unokája tölti be ezt a pozíciót.A kínai reform és nyitás óta Belső-Mongólia a leggyorsabban növekvő tartomány, az éves növekedés sokszor elérte a 15%-ot. Ennek oka a terület hatalmas ásványkincsvagyona. A ritkaföldfémek és a földgáz mellett Belső-Mongólia csücsül a bolygó széntartalékainak egynegyedén(!).
Ez nem is marad hasznosítatlan, ez Kína legnagyobb széntermelő körzete, s mivel az országot még ma is elsősorban a szén hajtja, rengeteget, csak Belső-Mongóliában több mint évi 250 millió tonnát termelnek ki belőle.Bár a kínai gazdaság túlhevült száguldása idején, mintegy tíz éve még a széntermelés megduplázását tervezték, mára az energiaellátás lényegesen kiegyensúlyozottabbá vált, ahogy a növekedés üteme lassult.
A kínai szénemisszióért leginkább felelőssé tehető tüzelőanyag kiváltásán – különösen, hogy a fenti okok miatt szusszanáshoz jutottak – Kína-szerte bőszen dolgoznak, s ma már a megújuló energia fejlesztésének központja is Kína lett. Ebben Belső-Mongólia is szerepet kapott: a tartományban állandó légáramlatokra alapozva óriási szélerőművek telepítésébe kezdtek.
Szélfarm (fenn), kietlen Ordosz (lenn)
Egész Kína egyik leggazdagabb városa Ordosz (E’erduosi). Az ásványkincsvagyonából meggazdagodó település neve megjárta a világsajtót, miután itt épült fel Kína leghíresebb szellemvárosa.
Ordosz hagyományos központjának bővítésére ugyanis nem nyílt lehetőség a környéken krónikus vízhiány miatt, így az új várost, Kangbashit néhány tucat km-rel arrébb kezdték el felhúzni. Az előzetes tervek azzal számoltak, hogy nagyjából egymilliós népességű települést építenek fel, ahová majd szépen átköltöznek az emberek.
Bár ma már becslések szerint a város fele lakott, a vándorlás nagyon lassan indult meg, így kiváló témát nyújtott a szenzációra éhes közönségnek.A folyóvölgyektől eltekintve a növénytermesztés jelentéktelen, az állattartás viszont annál lényegesebb. Ma is sok nomád mongol vándorol állataival, bár korántsem annyian, mint a határ túloldalán. A kollektivizálás idején a nyájakat is kommunákba szervezték, s ezt teljesen azóta sem heverte ki az állomány.
Állandó hideg Haila’er közelébenBelső-Mongólia középső és nyugati fele sivatag. A határon átnyúló Góbi térnyerése ellen folyamatos a küzdelem, a vidék kiszáradása hosszú ideje tart. A keleti részek ezzel szemben tele vannak élettel, itt találhatóak a füves puszták, s északra, a hegyek felé haladva egyre több az erdő is. A Xing’an érintetlen láncai páratlan vadvilágnak adnak otthont.
Alakja miatt az éghajlat sem egységes. Délen és nyugatos sivatagi, félsivatagi klíma található, míg keleten a mérsékelt kontinentális hatások érvényesülnek. Az északi csücsök szubarktikus, állandó fagyokkal, hóval, Heilongjiang északi részéhez hasonló időjárással.
Sivatag Ordosz közelében (fenn), pusztai romantika (lenn)
Az idegenforgalom és a látványosságok is elsősorban a természeti környezetre építenek. Az intenzív bányászat és legeltetés ellenére a tartomány zöme emberi behatástól majdhogynem mentes, megtelepedésre jobbára alkalmatlan. A Góbi dűnéire és a klasszikus sztyeppére izmos turistaipar épült, s különösen Peking közeli részeken rengeteg a látogató. Ugyancsak jól kiépített a Nagy Fal néhány helyreállított szakaszának idegenforgalma is, s kevésbé túlzsúfoltak mint a Peking mellett fekvő Badaling.
Az északi, elzárt részeken kevesebb a látogató, pedig a Xing’an vad tájai szintúgy megérik a látogatást.A mongolok az egyik legnépszerűbb kisebbségnek számítanak ma Kínában. A két nép között kevés a feszültség, bár az eredendően nem etnikai jellegű konfliktusok olykor komoly felháborodást tudnak generálni.
A tradicionális mongol életmód és a pusztai élet romantikája széles körben beette magát a kínai közgondolkodásba. Az idegenforgalmi hatásokon túl számos mongol híresség akad: a China’s Got Talent egyik évadában egy éneklő mongol kisfiú vált hatalmas kedvenccé.
Az ország talán legnépszerűbb popduója, az angolosan Phoenix Legend-nek hívott formáció női tagja is mongol, akinek identitását rendszeresen előszedik a televíziós szerepléseken, de még olykor a dalaikban is.A mongolok vendégszerető nép, s ha lehetőség nyílik nomádok közelébe jutni (nem szervezett keretek között, utóbbiak kvázi skanzenként funkcionálnak, nulla természetességgel), életre szóló élményt szerezhetünk.
A szerző heilongjiangi egy éve alatt megfordult Belső-Mongólia keleti végein, s egy ismerős pásztorkodással foglalkozó családjával is volt szerencséje eltölteni néhány napot. Házban laktak, nem jurtában, de néhányan az állatokkal maradtak éjjelre is kinn a pusztában.
Egy ilyen túra előtt mindenképp gondolkodjunk a veszettség elleni oltásról, mert a kutyáik hajlamosak megkóstolni az idegeneket.Kínában járva Belső-Mongóliát vétek kihagyni. Csak lehetőség szerint el kell hagyni a városokat.
_______________________________________________________________________________
* A kínai tartományok közül kettőt is Shanxinak hívnak. Mindkét shan más írásjegyekkel írandó s még a hanglejtésük is különbözik, így mind élőszóban, mind kínai szövegekben jól megkülönböztethetőek. Hogy a pinyint használva se lehessen zavarodás, az egyiknek Shanxi, a másiknak Shaanxi lett a hivatalos átírása. (A népszerű magyar átírásban Sanhszi ill. Senhszi lett a megoldás.)
Az egykori császárváros Xi’an Shaanxi székhelye. -
Zajlanak a költözési előkészületek
Ma sikerült erőt venni magunkon, s a konyhai cuccokat leszámítva összepakoltunk mindent, ami jön velünk Xinjiangba, anélkül, hogy előtte még megjárná az utat Európába meg vissza.
Ez egyúttal arra is jó volt, hogy a lakás nagy részéből minden lomot kiszórjunk. Hihetetlen mennyiségű szemét halmozódott fel, banki elismervények, üres papírdobozok, üres flakonok, beszállókártyák, jegyek, mindenféle papírok. Egész pontosan két szép, méretes szemeteszsákot sikerült velük megtölteni.A konyha összepakolása majd csak kedden, az utolsó főzőcskét követően kerül terítékre, a holnapi munka pedig a vizsgapapírok összeállítása lesz.
Lassan, de biztosan alakulunk.
-
Egy vagy két Kína van?
A kérdés bonyolultabb, mint amilyennek elsőre tűnik. Ha Kínáról beszélünk, akkor az esetek majdnem 100%-ában az ún. szárazföldi Kínára, a Kínai Népköztársaságra, a bolygó egyik legnagyobb, csaknem Európa méretű országára gondolunk. A magyar köztudatban rendszerint nincs is jelen, hogy Kína, az egykori Németországhoz, Vietnamhoz, Jemenhez és a jelenlegi Koreához hasonlóan egy ideológiai okok miatt két részre szakadt ország. Az előbb sorolt példákkal ellentétben, ahol a különválás két hasonló, de legalábbis nem gyökeresen eltérő méretű területet eredményezett, Kínában egy fél dunántúlnyi sziget, Taiwan és a nála nagyjából 260-szor nagyobb méretű és több mint 50-szer népesebb szárazföld néz farkasszemet egymással.
Pirosban Taiwan, világossal Kína többi része
A helyzet kialakulásának megértéséhez vissza kell menni az 1900-as évek első feléig. 1911-ig Kínában császárok uralkodtak, s a monarchia megdöntését követően alakult meg a Kínai Köztársaság.
Az elkövetkező évtizedek meglehetősen zűrzavarosra sikeredtek: az országot egymással is marakodó hadurak uralták, a központi kormányzat fennhatósága nagyon korlátozott volt. A helyzetet súlyosbította az imperialista Japán megjelenése is, amelyet a gyenge vezetés nem tudott feltartóztatni.
A kommunista eszmék, s a kommunista felkelők is egyre több problémát jelentettek, ugyanis az idő előrehaladtával mind sikeresebb kihívójává váltak az uralkodó rezsimnek. A japánok jelentette fenyegetés végül tető alá hozott egy ideiglenes, kényszer szülte nemzeti koalíciót, de ez is csak elodázta a belső hatalmi harcot.
Miután Japán elvesztette a második világháborút, az együttműködés is megszűnt, s megindult a küzdelem a köztársasági Guomindang és a kommunisták között. Itt most nem részletezett okok miatt egyre inkább az utóbbiak javára billent a mérleg, s a Guomindang vezetése mintegy kétmillió hívével, a jegybank aranykészletével és a palotamúzeum kincseivel egyetemben Taiwanra menekült – hathatós amerikai közreműködéssel.A történet innentől két ágon halad, ha úgy tetszik, két alternatív valóság él egymás mellett. A győztes kommunisták 1949 októberében megalakították a Kínai Népköztársaságot (továbbiakban KNK), megdöntve az addigi rendszert, s magukat Kína vezetésének, az országot pedig a korábbi Kínai Köztársaság jogutódjának kiáltva ki.
Tekintetbe véve, hogy 1950-re Taiwan szigetét és néhány apró part menti szigetet leszámítva a gyakorlatban is ellenőrizték és irányították a korábbi köztársasági Kína területeit, ez nem volt földtől elrugaszkodott igény.A Taiwanra visszaszoruló Guomindang a fentieket nem ismerte el, s nézeteik szerint a Kínai Köztársaság (továbbiakban KK) továbbra is létező entitás maradt. Noha csupán Taiwan felett gyakoroltak szuverenitást, továbbra is igényt tartottak a teljes országra, magukat egész Kína jogszerű vezetéseként értelmezve. Az egymás területeire fenntartott igény természetesen kölcsönös volt, a KNK is szerves részeként tartotta számon Taiwant.
Mivel a rezsimcsere a két világrendszer szembenállásának idején következett be, a külvilág, pártállástól függően merőben másképp értelmezte a történteket. A szocialista blokk elismerte a KNK-t, míg a tőkés országok jellemzően kitartottak a KK mellett. Ez olyan furcsaságokat is eredményezett, hogy a KNK-t nem ismerte el az ENSZ, s a Biztonsági Tanács állandó tagjai között is a törpe taiwani KK képviselte Kínát.
A tőkés világ sem volt teljesen egységes. Míg a megalakulással egy időben csupán a keleti blokk országai ismerték el a KNK-t, 1950 januárjában – közvetlenül a frissen függetlenedett India után – a BT-tag Nagy-Britannia is kérte a diplomáciai kapcsolatok felvételét. Az elsőre talán szokatlan döntés meghozatalának legfontosabb indoka a brit gyarmat, Hongkong volt, amelyet egy kínai támadás esetén lehetetlen lett volna megvédeni. Bár a lépést, hogy a britek szinte azonnal felhagytak a KK támogatásával, értékelték Pekingben is, nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolatfelvételre csak 1972-ben került sor, a KNK elutasító hozzáállása miatt.
A britek mellett hamar a KNK mellett foglaltak állást a skandináv államok és Hollandia is, míg a franciák 1964-ben engedték el a KK kezét.
A helyzet tarthatatlansága – mégiscsak ENSZ-képviselet nélkül maradt a világ legnépesebb országa – ellenére a helyzet több mint 20 éven át fennállt. A gyarmatok felszabadulásával párhuzamosan a KNK támogatottsága egyre nőtt, míg végül 1971-ben az ENSZ határozata a KNK-t ismerte el Kína egyetlen törvényes képviselőjének, s egyúttal eltávolította a KK-t a tagállamok sorából.
Az 1971-es szavazás eredménye
Noha nem minden ország ragaszkodott volna ahhoz, hogy egyértelműen állást foglaljon a két Kína konfliktusában, ennek kikerülésére nem nyílt lehetőség, mivel mind a KK, mind a KNK a kezdetektől fogva a másik Kínával való diplomáciai szakításhoz kötötte a kapcsolatfelvételt. Erre mindkét oldalról az „egy Kína” elvet használták indoknak, vagyis mindkét fél kitartott amellett, hogy csupán egy Kína létezik, amely a teljes szárazföldet és Taiwant egyaránt képviseli – hogy ez melyik rendszer, arról persze a két oldal másként gondolkozott.
Zölddel a KNK-val ma diplomáciai kapcsolatot fenntartó államok. A pirossal jelzett országok a KK-t ismerik el, a Kína alatt látható Bhután kivételével, utóbbi az 1971-es szavazáson a KNK mellett voksolt, de nagyon kevés országgal tart fenn kapcsolatokat. Egyik Kína sincs köztük.
1978-ban az USA is a KNK felé nyitott, s így, legnagyobb támogatóját is elveszítve a KK diplomáciailag egyre jobban elszigetelődött. A folyamat azóta is tart, jelenleg mindössze 22 ország ismeri el a KK-t, többségében óceániai és karibi törpeállamok, illetve a közép-amerikai földnyelv banánköztársaságai. A legnagyobb közülük a Dél-Amerikában egyedül megmaradt Paraguay, de ez utóbbi is keresi a KNK-val való békülés lehetőségét. Anyagi motivációtól mentes, értékelveken alapuló egyedüli diplomáciai partnere a Vatikán. Ez utóbbi a szárazföldi Kínát nem ismerheti el, mivel a KNK kormányzata nem enged beleszólást a kínai katolikus egyház ügyeibe, azt függetlenítették is Rómától.
A jelentősebb országok legkésőbb a 90-es évek elején a KNK-t választották. Az utolsóként lépő nagyobb falat, Dél-Korea is oldalt cserélt 1992-ben.
Tartva attól, hogy teljesen elszigetelődik, a KK elkezdte megvásárolni a törpeországok támogatását. Miután az elmúlt évtizedek gazdasági fejlődése miatt ez már Kínának sem esik nehezére, szabályos versengés zajlik ezen nem kifejezetten elkötelezett szövetségesek kegyeiért. Egyik-másikuk már többször is váltott, attól függően, hogy hol remélhettek nagyobb támogatást. Az óceániai országok választási kampányai is sokszor erről szólnak, a két fő opponens többnyire valamelyik Kína embere, valamelyik Kínából finanszírozott választási kampányokkal.
Botrányoktól sem mentesek ezek az erőfeszítések. Pár éve fejek hullottak Taibeiben, miután kiderült, hogy illegálisan 19 millió dollárt használtak fel Pápua Új-Guinea – sikertelen – megkenésére.A taiwani diktatúra lebomlása után az addig uralkodó párt, a Guomindang is kihívókkal találta szemben magát. Olyannyira, hogy már a második ellenzéki elnök van hatalmon, s a sziget történetében először a parlament és az elnökség is ellenzéki vezetésű. A pluralizáció óta napirenden van a taiwani függetlenség gondolata. Ez a jelenlegi helyzettől gyakorlatban annyiban tér el, hogy Taiwan felhagyna az „egy Kína” elv alkalmazásával, nem tartana igényt a szárazföld területeire, s önállóan, csupán a szigetet képviselve alakítana országot, kihasítva azt az anyaországból.
A Guomindang ellenzi a tervet, s kitart az „egy Kína” elv mellett, ahogy a KNK is, amely hallani sem akar a sziget függetlenedéséről. A szárazföld törvénybe is iktatta az ország feloszthatatlanságát, s katonai lépéseket ígér egy ilyen fejlemény esetére. A taiwani ellenzék, bár kampányidőszakban sűrűn használja a témát, a gyakorlatban még nem tett lépéseket a függetlenedésre, s mindkét elnökük megerősítette az „egy Kína” elvet. A szárazföldi reakciótól tartva nem is valószínű, hogy bolygatnák a jelenlegi status quo-t, de nem is lenne egyszerű a dolguk, mivel a törvényhozás keményen be is betonozta a jelenlegi állapotokat, a képviselők háromnegyedének jelenléte melletti kétharmados parlamenti többséghez kötve egy esetleges népszavazás kiírását.A diplomáciai kapcsolatok hiánya ellenére Taiwan nincs teljesen elszigetelődve. Mivel nagykövetségeket, konzulátusokat nem nyithat, így kulturális és/vagy kereskedelmi irodákat tart fenn a világ mintegy 40 olyan országában, amely a KNK mellett döntött. Bár ezek hivatalosan nem külképviseletek, a gyakorlatban úgy működnek, pl. vízumügyeket is intéznek. A politikai elszigeteltség már jobban tetten érhető. A taiwani vezetők csak magánlátogatásokon szoktak feltűnni külföldön, s nincs is lehetőségük hivatalos minőségben találkozni vezető politikusokkal.
Az óceániai Kiribati 2003-as ismételt átcsábítása idején – a KNK fennállása óta először – Taiwan nem követelte meg a szigetország és a KNK közötti kapcsolatok felszámolását, ezt végül a KNK tette meg, miután Kiribati nem vonta vissza a KK elismerését.Taiwan ugyanakkor több nemzetközi szervezet munkájában részt vesz Chinese Taipei néven, s ezen a módon van lehetőségük sportolókat is indítani a nemzetközi versenyeken, így az olimpiákon is.
Nagy csinnadrattával járnak a taiwani vezetők óceániai és közép-amerikai vizitjei. Jobb híján a Marshall-szigeteken vagy Palaun kénytelenek kiélvezni a nemzetközi vezetőknek járó tiszteletet, s minden egyes apró szövetséges területén nagykövetséget is üzemeltetnek, s a karibi Saint Lucia kivételével azoknak is van nagykövetsége Taibeiben, a KK fővárosában.A két Kína kapcsolata ma az 1992-es konszenzuson alapul. A félhivatalos találkozón megegyeztek az „egy Kína” elv alkalmazásában, s egyetértettek abban is, hogy mindketten másképp értelmezik, melyik kormányzat képviseli legitim módon Kínát. Taiwan ellenzéki vezetése idején rendszeresen feszült a viszony, de a gazdasági kapcsolatok fejlődése töretlen.
Hogy a KNK által szorgalmazott jövőbeli újraegyesítés valamikor megvalósul-e, azt nehéz megjósolni, de belátható időn belül a status quo, az elméletben egy Kína, gyakorlatban egy Kína, egy Taiwan, folytatására van a legnagyobb esély. -
Még egy hét
Mához egy hétre már Ala’erben leszek!
Ma letelt a MICE-os csoport utolsó órája is (legközelebb június 21-én látom őket), kedden pedig még lesz egy a turizmusos diákokkal is, de aztán utána végre valami érdekesebb program jön. Szerdán már röpülünk, csütörtökre meg már a vonat is megérkezik.
A nyelvsuliban is kedden voltam utoljára. Az eredeti tervek szerint még pénteken és kedden is mentem volna, de már nagyon nem akartam, így inkább segítettem utánpótlást találni. Alapból Hollie-t, a testesebb kolleginát szerették volna befogni, de ő nem mutatott érdeklődést, s mivel nem találtak senki mást, végül beérték Joannával is. Őt tényleg csak végső megoldásnak fogadták el, mivel színesbőrű, s bár nyugati értelemben vett rasszizmus nem áll fenn a feketékkel szemben, lényegesen kevésbé menő dolog őket foglalkoztatni, mint egy szép szál fehér leányt. A szülőknek vannak azért elvárásaik a pénzükért cserébe, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Joanna mindenesetre örült a lehetőségnek, így kedden elvittem magammal, s holnaptól már ő megy helyettem.Ma elvitték a motort is. Egészen hozzászoktam, s kifejezetten nincs kedvem gyalogolni, pedig régen sosem zavart. Remélem, azért 1-2 héten belül már nem érzek így, ennyire nem akarok elkényelmesedni.
Keddig napi szinten főzőcske jön, mindent el kell használni a hűtőből. Xinjiangból visszatérve már nem nagyon akarok főzni, meg nem is nagyon lesz mivel, miután a konyhai cuccokat már most átköltöztetjük. A lakást is nagyjából készre akarom pucolni még a nyugati kiruccanás előtt, hogy az utolsó héten már tényleg csak apróságok maradjanak vissza.
Azért elsősorban pihenés jön, az egy szem keddi órától eltekintve június 20-ig semmi dolgom!
