• Csapongások a nyelvekről

    Igen pihent az agyam jelenleg, szóval előre is mentegetőzésre szorulok a bejegyzés kuszasága miatt. Már hajnali fél négy van és nem aludtam egy szemhunyásnyit sem. Nem fogok már, mert három óra múlva kelnék amúgy is, hogy a reggeli órámra beérjek az egyetemre.

     

    Az alvás hiányát az okozta, hogy még tegnap este elkezdtem olvasni egy könyvet, ezt folytattam ma kevés megszakítással egész nap, aztán végül már nem akartam abbahagyni a vége előtt, így csak az éjszaka közepére fejeztem be.
    Régen sűrűn olvastam, gyermek- és kamaszkoromban 1-2 naponta végeztem egy könyvvel, de aztán ez a lendület jelentősen megtört, s mostanság évi 10 körüli mennyiségre apadt a szám. Most viszont rákaptam az ebook-okra, s az utóbbi két hétben ez már a hatodik könyvecske, amin végigfutottam. Egy kivételével észak-koreai disszidensek memoárjai voltak – ez mondjuk a jelen írás szempontjából lényegtelen. Az már inkább az, hogy kivétel nélkül angol nyelvű kiadványok voltak.

     

    Ezektől a mostani esetektől eltekintve összesen talán három angol nyelvű könyvet olvastam el életemben, egyiket sem mostanában. Arra tisztán emlékszem, hogy egyik sem volt könnyű. Lényegesen kisebb szókincsem volt akkoriban és nagyban rontotta az élményt, hogy állandóan szótárazgatnom kellett. Az sem segített sokat, hogy az írott nyelv rendszerint kifinomultabb a beszéltnél.
    Most gördülékenyen zajlott az egész, s csak a legutolsó könyv utolsó harmada felé – már némiképp fáradtan – kezdtem el azon gondolkodni, hogy nem fordítok le semmit. Ezen nem lepődtem meg, mert beszéd közben is automatikus a dolog, viszont miután ez valahogy felötlött bennem, s odafigyeltem rá, még percekig minden egyes olvasott mondat ott visszhangzott a fejemben magyarra fordítva, nehezen tudtam kikapcsolni. Mint amikor az ember a légzésére fókuszál, s ezzel akaratlanul is lehetetlenné teszi, hogy spontán történjen.
    Mostanra is maradt amúgy még bőven ismeretlen szó a szövegekben, szóval még van hova fejlődnöm, bár kikeresni őket nem volt kedvem, a cselekmény követését meg nem akadályozták. Ha többször is felbukkant néhány, előbb-utóbb a jelentés is összeállt.

     

    Van egy érdekes része az angoltudásomnak, ahol viszont tényleg nem engedelmeskedik az agyam úgy, ahogy kéne. Bár triviális téma, a mai napig meggyűlik a bajom a számokkal. Természetesen ismerem őket és hezitálás nélkül felolvasok/kifejezek bármilyen értéket ezen a nyelven, s a meg is értem őket, ha mástól hallom, azonban amikor telefonszámot, azonosítókat diktálnak (angolul esetleg egyáltalán nem értő olvasóimra tekintettel: ez a lehető legegyszerűbb eset, még csak össze sem vonjuk a karaktereket, mint pl. a magyarban, egyszerűen 0 és 9 közötti számok hangzanak el sorban, egyesével), valamiért iszonyat erősen koncentrálnom kell, hogy ne hibázzak a leírásukkal. Nem tudom megindokolni, hogy mi lehet ennek az oka, de tisztában vagyok vele régóta. Az egész odáig fajul, hogy ha egy kínai adja meg a számát, vagy egy diákom az iskolai azonosítóját, hiába folyik egészen eddig a pontig angolul a társalgás, itt mindig kínaira váltok, s ha kitartóan angolul folytatják, akkor legalábbis visszaolvasom a teljes számsort kínaiul megerősítés végett. (Nem alaptalanul, olykor tényleg van hiba.) Kínaiul az egész ugyanolyan magától értetődő, mint magyarul, csak angolul, hallgatóként van meg ez a defekt.

     

    Idén a nyelvhasználati szokásaim is nagyban változtak. Mivel most nem egyedül vagyok itt, az időm domináns részében magyarul beszélek. A diákjaim is jobbak, így órán szinte egyáltalán nem nyilvánulok meg kínaiul. Ez így most nagyjából azt eredményezi, hogy szinte csak akkor használom a kínait, ha vásárolok vagy ügyet intézek. Talán ennek is tudható be, hogy az itteni nyelvjárást egyáltalán nem ismerem, bár belejátszik az is, hogy errefelé még a helyiek is csak elvétve használják azt, mindenki a putonghuat nyomja, ellenben mondjuk Fengjievel, ahol még azok is kevertek a beszédjükbe helyi szavakat, akik amúgy a hivatalos köznyelven nyilvánultak meg, s rendszeresen felcseréltek bizonyos hangokat is.
    Ez egyúttal azt is eredményezte, hogy mostanra megint a standard nyelvet beszélem, ami persze nem baj egyáltalán.

     

    Itt, Wuhanban szembesültem először azzal, hogy azok az emberek, akik tisztában vannak a tanulmányaimmal, például az itteni asszisztens, magától értetődőnek veszik, hogy mindent megértek, s az első perctől kezdve, hezitálás nélkül kínaiul szólnak hozzám, de nem a lebutított formában, nem lassan, tisztán beszélve, hanem teljesen normálisan, esetleg hadarva. Ez nagyon meglepett, s amikor Jiahui, az asszisztens első alkalommal így tett, egy pár másodpercbe beletellett, mire felocsúdtam a meglepetésemből. A tipikus reakció általában mindig az volt (még akkor is, ha amúgy beszéltem már hozzájuk, esetenként nem is egyszer, nem is röviden), hogy úgy szóltak hozzám, mint egy értelmi fogyatékoshoz, s komoly heteknek, esetleg hónapoknak kellett eltelnie, mire levetkőzték ezt, s valahogy képesek voltak elhinni, hogy akkor is meg fogom érteni őket, ha természetesen szólalnak meg. Itt viszont nem az asszisztensem volt az egyetlen, aki azonnal normál társalgási hangon fordult hozzám, s ez elég üdítő.

     

    No, de a csapongásokból elég is mostanra, mert már egy órája pötyögök. Legközelebb majd igyekszem összeszedettebb lenni.

  • Jön a nyár, ideje úszógumitlanítani

    Most már napok óta kitartóan jó idő van. Divatba jöttek a miniszoknyák, rövidnadrágok, s a lakás (egyelőre) hűvöse már kezd kellemesnek hatni a kinti meleg után. Előbb-utóbb a légkondi is használatba kerül, hűtési célzattal végre. Ma már pl. 27 fok van.

     

    Szerencsére a suli uszodája is megnyitott. Ez most nem egy új építmény, csak sajnálatosan az érkezésünk után nem sokkal bezárták, miután egy diák szerencsétlenül elcsúszott és beverte a fejét, amitől agyhalott lett.
    Ez természetesen szomorú, de a lezárást csak mérsékelten indokolja, miután – ahogy azt észrevettem – az uszoda most is egy az egyben ugyanolyan, mint volt, így még azt se mondhatnám, hogy valamivel csökkentették volna a balesetveszély lehetőségét (amennyire kívülről megállapítható, nem igazán áll fenn ilyesmi, nem hiszem, hogy felelősség terhelné az intézményt a történtekért). Talán ennek hivatalos kivizsgálása zajlott eddig.

     

    Az uszinyitásnak mindenesetre nagyon örülök, mert az úszás azon kevés sportok egyike, amit kifejezetten szeretek. Pár kiló is felszaladt rám a megérkezésünk óta, amit el kéne tüntetni még nyárig, ehhez is hasznos lesz.

    Férjemet is sikerült megfelelő belátásra bírni ezen a téren. Bár ő kifejezetten díjazza, hogy több a fogni való, én nem annyira, így aztán most már igyekszik nem előttem enni a jobbnál jobb falatokat, s inkább házon kívül, egyedül lebonyolítani a kajálást. (Ő bezzeg ehet, semmit nem hízott, míg nekem most jön egy -5 kg, hogy formába kerüljek. Gonosz dolog ez a genetika.) 

     

  • Már két maglev üzemel Kínában

    A hónap elején a szomszédos Hunan tartomány székhelyén, Changshaban sikerült átadni az ország második, s a világ – a tesztpályáktól eltekintve – negyedik mágnesvasútját.

     

    A bolygó első kereskedelmi mágnesvasútja Kína legnagyobb városának, Shanghainak repterét köti össze a város keleti peremével. 2004-ben adták át, 30 km-es útja során 431 km/h-s sebességet is elér, de a tesztek alapján 501 km/h-ra is képes. A mai napig ez az egyetlen működő nagysebességű maglevvonal, amit megindokolhatnak a borsos kivitelezési költségek, s a magas jegyárak miatti alacsony kihasználtság is. A belvárosig való bővítés terve is elég hamar eltűnt a süllyesztőben.
    2005-ben ugyan átadtak Japánban egy 9 km-es mágnesvasutat, s idén februárban kezdte meg működését a dél-koreai gigareptér, Incshon maglevje is, de mindkettő 100-110 km/h sebességgel közlekedik csupán.

     

    A most Changshaban megnyílt új vonal sem kivétel. A definiáltan olcsósított maglev hazai fejlesztésű megoldás 120 km/h-s sebességet bír, az átadott, nagyjából 18 km hosszú vonalon ebből 100 km/h-t használ ki.

     

    changshamaglev.jpg

     

    A 48 méter hosszú szerelvények is a tartományban készültek, a Changshatól délre fekvő Zhuzhouban. 

  • Csütörtöki móka

    A turizmusos osztályom tényleg nem viccelt, egy villát béreltek. Azért nem kell semmi igazán fényűző dologra gondolni, de jól szórakoztunk.

     

    Mivel reggel még volt egy órám a másik csoporttal, így mi csak délben indultunk el, ellenben a többiekkel, akik már fél 11-kor útra keltek. Az egyik srác megvárt minket, ő a férjem padtársa az órákon, s ő vitt el minket taxival a már említett bérleménybe.

     

    A lakópark, ahol a villa állt, merőben üresnek bizonyult, a házikók 90%-ában nem lakott senki, dacára annak, hogy legalább tíz éve felépülhetett a negyed. Valószínűleg egyike annak a nem kevés félresikerült ingatlanberuházásnak, amit Kínában sikerült kivitelezni az évek alatt.

     

    A mi épületünk ennek ellenére nem hevert parlagon, bérbeadással hasznosítják. A három emeleten mindenfelé szórakozási lehetőségeket alakítottak ki. Noha egyik-másik opció erősen arra utalt, hogy gyerekzsúrokkal is foglalkoznak, azért szerencsére nem csak csúszda és hinta közül lehetett választani.

     

    Odaérkezésünkkor már nagy volt a sürgés-forgás, legalább 5-6 ember a konyhában mesterkedett, hogy minden fogás elkészüljön.  Mások elütötték az időt biliárddal, csocsóval, énekléssel vagy épp madzsonggal.
    Az élelem aztán lassan elkészült, közösen elfogyasztottuk, majd később, 5 óra körül grilleztünk is a konyha mellett a szabadban.

     

    Tényleg szuper nap volt, jól éreztük magunkat. KTV-ztünk, játszottunk, PlayStation-öztünk, s mindenki aranyos volt. Szeretem ezt az osztályt, éreztem már az elején, hogy jóban leszünk.

     

    Képek a galériában, kattintásra nyílik.

     

  • Esik eső, de még hogy!

    Most már harmadik napja esik, mit esik, szakad! Mintha dézsából öntenék, s mintha egyáltalán nem akarna elállni. Eddig nem is állt el, hacsak az alvóidőm alatt nem tartott rövidebb szüneteket, amiről lemaradtam, de máskülönben egyfolytában, megállás nélkül ömlik a csapadék.

     

    Ala’er feltehetően csak évek alatt lát ennyi esőt, de ez még Wuhan, ahol olykor-olykor előfordul az ilyesmi. A tavak földje vagyunk, no, most ezek a környező állóvizek is szépen felteltek, egyik-másikuk ki is öntött helyenként.

     

    Ha az előrejelzéseknek hinni lehet, ma estére abbamarad az égi áldás. Nem feltétlenül veszem zokon, tegnap a nyelvsuliba tartva és onnan hazafelé is bőrig áztam, csavarni lehetett a vizet minden ruhadarabomból. Jó, nem vagyok cukorból, de ez már kicsit több volt, mint kellemes. Jöjjön a napocska inkább.

  • Még egy kis ügyintézés

    Ahogy arra számítottam, mégsem ért még véget a procedúra.

     

    Pénteken ugyanis még egyszer nyomatékosan megkértem az új sulit, hogy nézzenek utána, egész biztosan nem kell-e férjemet is kivizsgáltatni, miután ha az erősen időérzékeny xinjiangi tartózkodásunk alatt derülne erre fény, az nem volna kifejezetten szerencsés.
    No, mára sikerült mégiscsak kideríteniük, hogy bizony az ő nevére is szükséges az a nyavalyás papír, így aztán a napokban tehetünk egy újabb kört a már emlegetett egészségügyi intézményben.

    Bár nem lep meg a dolog, azért nem vagyok túl boldog. Utálok ügyintézni járni, s ez most elvesz egy délelőttöt plusz rá három napra egy fél délutánt is. Hát, ez van…

  • Ünnep és buli

    Most zajlik Qingming, a kínai halottak napja, amikor a hagyomány szerint a népek felkeresik az őseik sírját, megtisztogatják őket és elégetnek némi, erre a célra gyártott bankjegyutánzatot.

     

    Miután a belső migrációnak köszönhetően a lakosság tekintélyes hányada lelépett a szülőföldjéről, a három nap munkaszünet pedig nem túl sok egy hazaút lebonyolításához, a tradíció sokat vesztett a jelentőségéből, s inkább csak a helyben lakók veszik ki a részüket a szokásból.

     

    Qingming miatt most nálunk sincs tanítás hétfőn – sajnos a másik két szabadnap a hétvége, ami esetünkben mindenképp munkamentes -, de páratlan hetes hétfőkön egyébként sem tanítok, így ezzel most nem megyek semmire.

     

    Csütörtökön viszont hivatalosak vagyunk egy bulira a jobbik osztályommal. Kibéreltek egy helyet, ahol grillezni, KTV-zni és biliárdozni lehet, s minket is elhívtak férjemmel.

    Semmi durvulásra nem kell gondolni, este 10-re a koleszba kell érniük, s egyébként sem kifejezetten partiállatok.

    Ezzel együtt is szívesen megyünk, mert bírjuk őket, kifejezetten értelmes társaság. Majd tudósítok az eseményekről.

  • A xinjiangi menetrend körvonalazódik

    Most már úgy néz ki, minden sínen van, s a folyamat is teljesen átláthatóvá vált.

    Az eddigi esetekkel ellentétben, amikor otthonról intéztem az új munkahelyekkel kapcsolatos papírmunkát, most minden lényegesen egyszerűbbnek tűnik.
    Külföldről sem bonyolult a dolog, de lényegesen hosszadalmasabb, s több lépésből áll. Olyankor a megfelelő dokumentumok – köztük az előző posztban is emlegetett orvosi vizsgálati lap – munkáltató felé történő (online) eljuttatása után ők munkavállalási engedélyt és meghívólevelet igényelnek, majd ezeket kipostázzák a leendő tanerőnek. Ezek birtokában kell a konzulátuson vízumot igényelni, amivel be lehet lépni Kínába. Ez rendszerint 30 napra szól, a lejárat előtt még egy orvosi vizsgálat jön, majd a munkáltató beszerzi a szakértői igazolványt (FEC), s miután ez is kész, irány az utolsó hivatal, ahol bő egy hét alatt beragasztják az éves tartózkodási engedélyt az útlevélbe.

     

    Belföldről, már létező munkavállalási vízum birtokában elég sok fázis kimarad. Mivel van egy aktuális munkavállalási engedélyem, így ezt nem kell újra megigényelniük, a meghívólevél pedig eleve csak a követségi vízumigényléshez kellene, így ez is kimarad. A teendő így csak annyi, hogy a szokásos papírok mellett a FEC érvénytelenítéséről szólót kell vinni, majd ezek birtokában kiállíttatnak egy új FEC-t és ezt követően egy új tartózkodási engedélyes matricát. Legalábbis Xinjiangban így megy, de állítólag azokban a tartományokban, ahol lehetőség van a munkavállalói vízum transzferére, nagyjából eképpen működnek a dolgok.

     

    Nekem így idén most már csak a FEC-es papír kellene. A FEC ugyanis munkahelyhez kötött. Ha a jelenlegi helyen folytatnám, úgy csak az adott könyvecskébe pecsételnének egy hosszabbítást, de mivel új helyre megyek, így az aktuálisat érvényteleníteni kell.
    Első körben az itteni kolléga aggódott egy kicsit, mivel szerinte technikailag a FEC bevonása egyúttal a tartózkodási engedély visszavonásával is együtt kellene, hogy járjon, de végül kiderült, hogy nincs semmi akadálya annak, hogy ez utóbbit csak akkor vonják vissza, ha már az újat bematricázták az útlevélbe. Durván egy hónapig tudnak vele várni, viszont május közepe előtt nem tudják elindítani a FEC érvénytelenítését.

     

    Miután ez durván egy hetet igényel, így előreláthatóan május végén lépünk le Xinjiangba két hétre, így lényegében visszaérve már csak a vizsgáztatás marad majd az itteni munkából.
    A tervek szerint Urumcsiba repülünk majd, onnan pedig Akszuig vonatozunk, illetve hasonló lesz a visszaút is.

     

    Már várom…

  • Átlagos ügyintézés Kínában

    Tegnap az előírtaknak megfelelően visszamentem a kórházba az eredményeket igazoló jelentésért. Szerencsére tényleg gyorsak, s tartották is magukat a határidőkhöz, így a kezembe is nyomtak egy kitöltött pecsétes nyomtatványt. Hurrá, a dolog letudva, gondolhatná bárki, de ez sajnos nem így van.

     

    A pénteki megjelenésem előtt odatelefonáltam, hogy felderítsem, képesek-e megbirkózni a Physical Examination Record for Foreigner névre hallgató, a külföldiek mindenféle beutazásához, tartózkodási engedélyéhez, ügyes-bajos dolgához szükséges űrlap kitöltésével. Határozottan állították, hogy igen, semmi probléma.
    Pénteki felbukkanásom idején a regisztrációs pultnál újfent kifejeztem ebbéli kérésemet, elmondtam pontosan, mit szeretnék, ezúttal is magabiztos oké volt a válasz. Még azt is megkérdeztem, hogy biztosan van-e nekik ebből a papírból, mert ellenkező esetben nyomtatok nekik egyet szívesen, de váltig állították, hogy van, ne aggódjak, minden rendben lesz.

     

    A fentiek ellenére is volt bennem némi kétely, hogy valóban a kérésemnek megfelelően járnak-e el, így azért vittem magammal egy kitöltetlen példányt. Az előrelátásom nem volt egészen alaptalan, mert egy másik papírt gyártottak le. A beltartalom tekintetében nincs sok különbség, de a bürokrácia őshazájában teljesen egyértelmű, hogy a legapróbb eltérés is számít.

     

    Első körben szép nyugodtan jeleztem a hölgynek, hogy ez nem pont az a dokument, aminek a kiállítására szerződtünk. Apró értetlenkedését látva az orra alá böktem a magammal vitt lapokat – egy darabig nézegette őket, majd maga is megállapította, hogy ez valóban eltér a másiktól.
    Sebaj, fizessek még 60 yuant, az üres papírt hagyjam ott, majd másnap mehetek vissza a kitöltött verzióért.

     

    Innen egy magasabb fokozatba kapcsoltam. Még mindig halkan, de azért egy fokkal kevésbé kedvesen szóltam, hogy rákérdeztem háromszor a papírra, s egyébként meg minek kéne nekem újra fizetnem, amikor az általuk elkészített igazolást nem kértem, nincs rá szükségem, s egyébként meg eszemben sincs visszajönni, töltsék ki a megfelelő lapot még ma.

    Egy darabig hápogott, tiltakozott, s ugyanazokat a dolgokat elmondtuk egymásnak még háromszor, a végére már nem voltam egészen halk. A hölgyemény keze remegett (nekem nem tűnt fel, csak férjemuram mesélte utólag), s kétségbe volt esve, de szerzett egy másik kislányt, aki újra megpróbálta ugyanazt elmondani: kellett volna vigyem a papírt legutóbb is, ezt kitöltetni 60 pénz, s csak másnapra lehet kész.

    Még egy fokozottal magasabb jött, itt már rendesen kiabáltam, mire végül szólt, hogy foglaljak helyet, ő meg megkérdezi a főnökét. 
    Végül egy két percen belül (tényleg nem volt több!) visszajött a kitöltött új lappal, s mehettünk a dolgunkra.

    Elindulván hazafelé vált világossá, hogy kívülről szokatlan lehetett a történet, amikor férjem próbált nyugtatgatni. Bár ő azt gondolta, hogy valami hatalmas botrány van kialakulóban (a kínai „veszekedésből” nem értett semmit, csak azt látta, hogy egyre emelkedik a hangerőm), csak egy átlagos ügyintézés zajlott Kínában. Az élet rendje, semmi extra, nekem fel sem tűnt.

  • Kína tartományai: Liaoning

    A kínaiul Dongbeinek (jelentése északkelet), nyugatiasan leginkább Mandzsúriának nevezett terület harmadik, legdélibb darabja Liaoning tartomány, a hármas legkevésbé nomád része. A kínai nehézipar és bányászat egyik fellegvára, jelentős légszennyezettséggel. Határozottan nem tartozik a klasszikus idegenforgalmi területek közé, noha van miért felkeresni.

     

    china_liaoning_location_map.png

     

    Nyugatról Hebei és Belső-Mongólia, északról Jilin, keleten Észak-Korea, míg délen a Bohai- és a Koreai-öböl határolja. Mivel a Liaodong-félsziget mélyen benyúlik a tengerbe, partvonala kifejezetten hosszú, s olyan kiváló kikötőket is rejt, mint Dalian, mely várost csak 1950-ben szolgáltatták vissza a szovjetek Kínának, s ahonnan az utolsó szovjet csapatok csak 1955-ben távoztak.

    Liaoning mai formáját a kommunista rendszer hatalomra jutását követően nyerte el, ezt megelőzően elég változatos közigazgatással bírt, a 40-es évek második felében több központi irányítás alatti város és négy apró tartomány tette ki a mostani területét. A kulturális forradalom alatt Liaoning is megnagyobbodott, s egészen Mongóliáig ért, miután Belső-Mongólia zömét szétosztották a szomszédos tartományok között. A hetvenes évek végére visszaállt a rend, s Liaoning elnyerte végső alakját.

     

    p177ahccc71qv910he1d8o10fp12ln3.png

    Anshani nehézipar – régen (fenn) és ma (lenn)

    anshan.jpg

     

    A tartomány két eléggé elkülönülő részre oszlik, az északi, belső tartományra, a tartományszékhely Shenyanggal az élen, s a Liadong-félszigetre Dalian ellenpólussal. Míg ez utóbbi az egyik legfejlettebb kínai nagyváros, s az ország egyik legfontosabb kikötője (az élhetőségi ranglistákon pedig már évek óta a legjobb helyezéseket éri el a kínai városok között), addig a tartomány északi, belső fele még ma is a túltolt nehézipari beruházások következményeit nyögi. 
    Itt található Anshan, a kínai vas- és acélváros, kohói egészen a közelmúltig a legnagyobbak voltak az országban.
    A belső bányavidékek bővelkednek nyersanyagokban. A nem kevés szén mellett óriási vasérctartalékok, bór, a világ egyik legnagyobb magnezitkészlete, s gazdag kőolajlelőhelyek is előfordulnak. Ilyen adottságok mellett a vidék sorsa már nagyon hamar, az 1900-as évek elején megpecsételődött, orosz és japán érdekek keresték a kiaknázás lehetőségét, utóbbiak Mandzsukuó részeként konkrétan el is szakították egy időre a területet a kínai anyaországtól.

     

    mine.jpg

    Bányavidék Fushun környékén

     

    A gazdaság racionalizálásával párhuzamosan a nehézipari üzemek egy része válságba került, s a belső vidékek teljesen még ma sem tértek magukhoz, noha a kormányzati erőfeszítések jelentősek. Liaoning mindezek ellenére, igaz, főleg a tengerparti részekre koncentráltan hatalmas fejlődést írt le, s ma az egy főre jutó GDP tekintetében hetedik a kínai tartományok között, amivel még Guangdongot is megelőzi.

     

    A terület bár északon, Mandzsúriában van, sorsa némiképp eltér a két északabbra fekvő testvérétől. A tartomány nagyobbik fele már a korai középkortól kezdve a Nagy Falon (egész pontosan annak egy keleti toldásán, az ún. Liaodong Falon) belül feküdt, s a magterület periférikus részét képezte kínai lakossággal és kínai települések sorával, s ennek megfelelően helyenként a mai napig megmaradt műemlékekkel.
    A történelem során sokszor tapasztalt meg hódításokat, s a barbár hordák általában csaknem minden ilyen alkalommal tönkre vágták a korábban kiépült civilizációt.

    A Kínára szemet vetett mandzsuk már az 1600-as évek elején elfoglalták dacára a falaknak, s az uralkodók több városban be is rendezkedtek, míg végül Shenyangot tették meg fővárosuknak. Bár Kína mandzsu uralom alá kerülése, 1644 után az udvar Pekingbe költözött, előtte még felépülték Shenyang és egész Liaoning legnagyobb látványosságát, a mandzsu császári palotát több mint 300 szobával és húsz kerttel. Az 1780-ban továbbépített, majd nyári rezidenciaként használt, jó állapotban fennmaradt épületegyüttes a pekingi császári palota mellett a legnagyobb ilyen emlék az országban. 

     

    Noha a mandzsu uralom nem kedvezett túlzottan Liaoning népesedésének, az előző két fejezetben taglalt okok miatt idővel az udvar is támogatta a kínaiak beáramlását (ez esetben inkább visszaáramlását) a területre.

     

    shyang.jpg

    Az UNESCO-listás shenyangi császári palotaegyüttes

     

    Mára Liaoningot csaknem 45 millió ember lakja, akik mintegy másfél magyarországnyi területen élnek. A negyedmillió koreai és 700000 mongol mellett itt él a legnépesebb mandzsu kisebbség is, több mint ötmillióan, a lakosság majdnem 13%-át képezve. Miattuk így a hanok alig 83%-át adják az ittenieknek, de ettől függetlenül nem kell nemzetiségi milliőt elképzelni, mivel a mandzsuk mára megkülönböztethetetlenül beleolvadtak a kínai masszába, s jelenlétük így nem szembeötlő.
    Liaoning egyúttal az egyik legurbanizáltabb része is Kínának, a lakosság több mint kétharmada városlakó. Ha a tartományi jogú városoktól eltekintünk, kizárólag Guangdong előzi meg, cirka 1%-kal, de az utóbbival ellentétben Liaoningban az urbanizáltság strukturálisan is fennáll, nem csupán arról van szó, hogy a Gyöngy-folyó deltájának egybenőtt megahalmaza torzítja a statisztikát. A múlt történései, s a korai iparfejlesztés miatt a falvak előfordulása eléggé foghíjas, ténylegesen milliós településből már a nagy kínai gazdasági boom előtt is jópár akadt. Shenyangban, a székhelyen több mint hatmillió, míg Dalianben csaknem ötmillió lakos él.

     

    A már említett shenyangi palotaegyüttes mellett Liaoningban is találhatóak a koreai Kogurjó-dinasztiához köthető emlékek, sírhelyek, mivel keleti területei valaha álltak koreai fennhatóság alatt is. Még a 13. századi mongol hódítás előtt létezett Liao állam Liaoyang székhellyel, amelynek ma is látható eredménye az 1100-as években épült Baida, vagyis Fehér Pagoda, Liaoning legrégebbi műemléke. Bár nem különösebben dekoratív, de kuriózum abban az értelemben, hogy sértetlenül túlélte az elmúlt évszázadokat, s ezáltal megúszta a modern kínai újjáépítést is, amely sajnálatosan gyakran szokott járni vállalhatatlan végeredménnyel.

     

    baida.jpg

    A liaoyangi Baida

    baida2.jpg

     

    Liaoning híres a palentológiai leleteiről is. Hatalmas mennyiségben találtak itt különböző dinoszaurusz-csontvázakat, tollas őshüllőket. A dínók mellett számtalan leget kiástak, a legelső ismert virág, a legelső ismert méhlepényes emlős és az első erszényes, egy kacsacsőrű embrió is innen került elő.

     

     caudipteryx_zoui_feathered_dinosaur_plate_early_cretaceous_yixian_formation_liaoning_china_houston_museum_of_natural_science_dsc01866.JPG

    Egészen egyedülálló tollas hüllőfosszília

     

    A tartomány sűrűn lakott, s csaknem teljesen hasznosított. A mezőgazdasági szektor leghíresebb termékei a gyümölcsök, a Liadong-félsziget Kína első számú exportminőségű alma- és őszibarack-termelő vidéke.
    Keleten azért a koreai határ felé jobban teret nyer a természet, a határ menti Changbai hegyei és az Anshan közeli Qianshan lehetőséget ad a kikapcsolódásra.

     

    dalianbeach.jpg
    Dalian egyik népszerű partja (fenn), tengeri étkek (lenn)

    seafood.jpg

     

    Ugyanezzel kecsegtet Dalian számtalan strandja is – bár a klimatikus viszonyok miatt ezek felkeresése kizárólag nyáron ajánlott. Dalian és a tengerpart azonban nemcsak ezért vonzó, a herkentyűk szerelmeseinek is kötelező célpont.

    Liaoning sok csodát rejt, kár kihagyni.