-
Szolgálati közlemény: Facebook
Ha jól emlékszem, december tájékán a blognak lett fészbukk-oldala is, s egyúttal bekapcsoltam a fészes kommentelési lehetőséget is a blog.hu-s mellett.
A legjobb szándék vezérelt, és ahogy még számomra is világossá vált, a legutóbbi vendégposzt esetén néhányan éltetek is a hozzászólás efféle lehetőségével. Ennek tényleg őszintén örülök.
Annak viszont sajnos kevésbé, hogy VPN ide vagy oda, ebből én semmit nem látok, ezek a kommentek nem töltődnek be, hála a netcenzúra éber őreinek.Legutóbb szerencsére sellőhöz szóltatok, aki reagált is, azonban arról fogalmam sincs, kaptam-e már üzenetet korábban is így. Ha igen, s reakciót érdemelt volna, akkor utólag is bocsánatért esedezem, a jövőre nézve pedig csak azt tudom javasolni, hogy nyárig csak akkor használjátok ezt az opciót, ha garantáltan nem érzitek magatokat rosszul tőle, hogy nem fogok válaszolni. Otthon természetesen már normális netem lesz, s bízzunk benne, hogy a szeptembertől használatba vételezendő új VPN is jobb munkát fog végezni a jelenleginél. De ezt majd tesztelem, s ennek megfelelően döntök a fészes hozzászólások sorsáról.
-
Veve intézkedik
Ma volt szerencsém egymagam (vagyis férjestül, de hangsúlyozottan mindenféle intézményi háttér nélkül) megjárnom a szeptemberben már egyszer meglátogatott kórházat, hogy újfent alávethessem magam a szokásos orvosi vizsgálatoknak.
Kicsit döcögősebb ügyintézésre számítottam, de meglepően könnyen ment minden. Xinjiang javaslatára ejtettem meg itt, Wuhanban a procedúrát, mivel feléjük állítólag sokáig tart az eredmények kiértékelése, no meg mert nem volna túl életszagú emiatt még egyszer pluszban meglátogatni őket.
A labor is kész lesz keddre, így igazán gyorsan le lesz tudva ez is.
Most nincs szezon, így aztán sorban állni sem nagyon kellett, az egész folyamat egy órán belül véget ért regisztrációval, kis ablaknál fizetéssel, az öt vizsgáló megjárásával és a vizsgálati lap leadásával együtt.
Az egyetlen bökkenő még életem párjával lehet. Az „ujgurok” szerint őt nem kell lecsekkolni ezúttal, ezt állítólag az ottani hivatallal is egyeztették, de én elég erősen arra gyanakszom, hogy idővel majd kiderül, hogy mégis. A mostani suli külföldiekkel foglalkozó kollégája hihetetlenül precíz és tényleg mindent flottul végzett el, de a tapasztalataim alapján ő a ritka kivételek egyike, míg az iskolák hasonló embereinél úgy általában erősen fel szokott lépni az inkompetencia.No, de ha be is igazolódik a gyanúm, nagy baj akkor sem lesz. Bár nem szívesen fordulok még egy kört, de az mindenképp biztató, hogy három munkanapon belül elkészülnek, így emiatt nem nagyon várható ez esetben sem nagyobb csúszás.
A többi papír beszerzése is megvan, hamar legyártották a referenciámat is. Sikerült problémamentesen megoldani az eltávot is, minden gond nélkül belementek, s ha minden igaz, jövő héten már bele is kezdek az elmaradó óráim pótlásába.
Pörgök. És ezt kifejezetten élvezem.
-
Xinjiangi fejlemények 3.
Hétfőn jelezték, hogy egyelőre nem tudnak véglegeset mondani a lakhatással kapcsolatban, így, ha tudok, várjak április első feléig. Ennek tudatában le is mondtam Ala’erről, s mivel most semmi konkrét nem volt a kalapban, nem is érdekelt különösebben a folytatás mikéntje. Lesz, ami lesz.
Kedden óráról hazaérve aztán üzenet fogadott skype-on, hogy minden rendben lesz, utánanéztek, az új félévre elkészül a házikó. Merthogy valami építkezés zajlik, feltehetően nem az én kedvemért, de szeptemberre kialakítanak nekem ott egy vadiúj kéglit, amely állításuk szerint egyszemélyes lakás ugyan, de cirka 50 m2, két szobával, konyhával, fürdővel, szóval bőven el fogunk tudni férni. És újonnan vehetjük használatba.
Ezek után megküldték a szerződést is, amiből kiderült, hogy nyárra is adnak fizut, ugyanúgy 6000 pénzt egy hónapra, ami újfent örömteli.
Kedd este így aláírtam a szerződést, most már csak a papírmunka van hátra. Elméletileg nem várható nehézség ezen a téren, viszont áprilisban vagy májusban két hétre Xinjiangba kell utaznunk, hogy belepasszírozhassák az új tartózkodási engedélyes matricát az útlevelekbe. Az érdemi folyamat persze nem igényel két hetet, de ilyenkor szedik be a hatóságok az érintettek útlevelét és ülnek rajta bő egy-másfél hétig, mire sikerül a ragasztást kivitelezniük. A részünkről így ez cirka két nap ügyintézést jelent, a maradék időben meg kedvünkre henyélhetünk az új suli által fizetett szálláson.
A két hétre való lelépést elintézendő még lesz itt egy köröm, de remélhetően nem nagyon fognak kötekedni. Legrosszabb esetben fizetés nélküli szabira megyek arra az öt napra, amikor tanítanék, de remélhetően erre sem lesz szükség, s meg tudjuk dumálni, hogy előre megtartom azt az összesen hat duplaórát.
Szóval, a lényeg, a helyzet rendeződött. Veve az új tanévtől Xinjiangban nyomul.
-
Felgyorsul a vasútépítés Tibetben
Noha a terep- és talajviszonyok egyáltalán nem kedveznek az efféle beruházásoknak, Kína a jelek szerint újult erővel vág bele a tibeti közlekedés modernizálásába.
Tibetbe vasutat építeni már az 1900-as évek elején is szerettek volna, de ekkor még csak a gondolattal játszottak el a köztársasági Kína vezetői, a tényleges kivitelezéshez már az 1949-ben hatalomra került kommunisták kezdhettek hozzá. Ők sem kapkodták el.
Noha a szomszédos Qinghai tartomány székhelyét, Xininget (a Tibetbe vezető vasút kiindulópontját) egészen hamar hálózatba kapcsolták, ahhoz további évtizedek kellettek, hogy a vonalat megépítsék Qinghai másik végéig, Ge’ermuig (Golmud).
Itt aztán újabb 20 év szünet következett, ennyi időbe tellett, amíg permafroszt talajon, magashegyi környezetben vezető vasút technológiai kihívásaira megoldást találtak. Végül, részben mert hatalmas szimbolikus tartalommal is bírt, rekordgyorsasággal, 2005-re, vagyis öt éven belül felépítették a Ge’ermu és Lhásza közötti hiányzó, 1142 km-es távot.
A folyamat innentől jelentősen belassult. A Lhászából két irányba történő hosszítás terve már a fővonal építése alatt létezett, de egészen 2010-ig állt az építkezés. Ekkor kezdtek neki a Sigacéig (Rikaze), Tibet második legnagyobb városáig tartó szakasz felhúzásának. A 253 km-es táv elkészülte csaknem a Ge’ermu-Lhásza vonallal megegyező időt, 4 évet igényelt. Ennek helyén kezeléséhez azért azt sem árt tudni, hogy a terep itt még embert próbálóbb volt, a vonal csaknem fele alagutakat és hidakat foglal magába (116 híd, 29 alagút), s fajlagos költség tekintetében egyúttal ez a Kínában valaha épült legdrágább vasút, mintegy 50000 yuan/méter bekerüléssel.
A Lhászától keletre tartó vonalat már 2009-ben el akarták kezdeni megépíteni, de végül az egész csúszott, s csak a sigacei szakasz befejezése után fogtak hozzá. A Lhászától Linzhiig (Nyingchi, Lyingchi) épülő 400 km-es rész a jövőbeni Szecsuán-Tibet vasútvonal részeként volt nyilvántartva, de a teljes vasút kiépítése meglehetősen homályos volt.
Most, az új ötéves terv egyik kiemelt projectjévé vált, s ennek köszönhetően felgyorsul az építkezés az egész Lhásza-Chengdu vonalon, így cirka 15 éven belül kész lesz a Tibetbe vezető második vasút is.
A Szecsuán-Tibet vasútvonal nem véletlenül nem az első helyen szerepelt Tibet hálózatba kapcsolásának megvalósításakor. Szakértők szerint az egyik legnehezebb ilyen jellegű beruházás lesz, mintegy 1629 km hosszan. A nagy magasságkülönbségek miatt pályáját hullámvasúthoz hasonlítják.
Miért kell Tibetbe ennyi vasút?
Aki valamivel jobban ismer Kína földrajzát, az tudja, hogy Tibet kb. 1,2 millió km2-es területén alig picivel több mint hárommillió ember él. Többségük falun, a kínai életszínvonal alatt. Első ránézésre nem látni sok értelmét annak, hogy két méregdrága vasutat is idevezessenek.
A Tibet-pártiak és az emigráns tibeti kormány persze elsősorban a kínai elnyomás eszközének élik meg a vasutakat, mivel érveik szerint ezáltal több kínai áramlik be Tibetbe.
Én nem vagyok konteó-hívő, s azt az elvet vallom, hogy a legegyszerűbb magyarázat többnyire a legvalószínűbb is. Tibetben még ma is alig élnek hanok, Tibet szerencséjére az oxigénellátás terén fellépő hiányosságok még eme mobilis nép fiai és lányai körében is minimálisra csökkentik a Tibetbe költözés iránti igényt. Nem volt véletlen az sem, hogy a Tibetben szolgálatot teljesítő káderek körében pótlékot voltak kénytelenek osztani, máskülönben működő bürokrácia sem létezett volna.
A tibeti fejlődés legnagyobb gátja ma az infrastruktúra hiányossága. Bár a sajtó az utasforgalomra helyezi a hangsúlyt, s a turizmus növelésében ezek valóban részt is vesznek, a vonalak legfőbb haszna az áruszállításban rejlik. Az első tibeti vasútvonal megépítését megelőzően a közutakon végzett áruszállítás volumene épphogy meghaladta az évi félmillió tonnát. A vasútnak köszönhetően ma már hárommillió tonna felett jár, s számolhatunk, ha elkészül a szecsuán-tibeti vonal, az további jelentős keresztmetszet-bővítést tesz lehetővé. (És ott van még a yunnan-tibeti és a xinjiang-tibeti vasút terve is.)
Az áruszállítás lehetőségeinek kibővítése azt jelenti, hogy az utóbbi években drámaian estek az árak Lhászában, mivel a vasúti szállítás olcsóbb is. Ugyancsak lehetővé teszi, hogy a tibeti termékek, nyersanyagok, élőállat, stb. gazdaságos exportját, ezzel további munkahelyeket teremt és elősegíti a fejlődést.
Ehhez képest az már csak másodlagos, hogy a Chengdu-Lhásza vasúti táv negyvenakárhány óráról 15-re csökken. -
A folytatás még mindig bizonytalan
Jian’ouba nem megyek. Gondolkodtam rajta egész sokat, figyelembe vettem minden előnyét és hátrányát, de végül úgy döntöttem, nem akarom. Őszintén szólva kizárólag az anyagi része vonzott, meg az, hogy hirtelen megoldódott volna a helyzetem, de kénytelen voltam belátni, hogy nem fűlik hozzá a fogam. Akkor meg minek?
Kínában tényleg abban a szerencsében van részem, hogy olyan dolgot csinálhatok, amit szeretek (és – nem elhanyagolható mellékkörülményként – ebből még kényelmesen meg is élek), s ebből nem szeretnék engedni. Egyelőre még legalábbis, ha nagyon szorul a hurok, azért lehet, hogy még felülvizsgálom a nézeteimet.Ala’errel még mindig nem jutottam dűlőre. Talán a szigorúbb xinjiangi szabályozás az oka, talán csak simán szerencsétlenek, de már két hét eltelt az első kontaktus óta, s még mindig nincs végleges válasz. A három interjú, a tanítási demó és a kérdések után most jelenleg ott tartunk, hogy a lakhatáson agyalnak. Hogy férjestől megyek, az önmagában nem probléma, s néhány reá vonatkozó információ után még ez sem vette el a kedvüket, ellenben most azon problémáznak, hogy hova raknának minket. Mutattam én is itt képeket néhány bejegyzéssel korábban, az ábrázolt lakás itteni nívó szerint nem is vészes, viszont kiderült, hogy a jelenlegi külföldijük marad továbbra is, így számunkra valami más megoldást kell keresniük. (Tudom, ezzel az elején is tisztában lehettek, s előbb is átgondolhatták volna, de a kínaiak észjárásában nem feltétlenül kell logikát felfedezni.)
Most a helyzet ott tart, hogy állítólag hétfőre kitalálják, mi legyen, de ennyi tökölés után már nem tartom túl sanszosnak, hogy ott fogok kikötni, amit őszintén sajnálok, mert egészen felvillanyozott a lehetőség.
Hát, majd meglátjuk.Jelenleg azzal számolok, hogy nagy valószínűséggel csak nyáron, otthonról fogok tudni új helyet intézni, mikorra már a suliknak is sürgősen találni kell valakit, s nem nagyon válogathatnak. Ha így alakul, annyi előnye is lesz a dolognak, hogy lesz idő felvennem majd a férjezett nevemet is, míg ha vízumhosszabbítással maradok, úgy ez olyan bürokratikus kálváriával járna, amit még a világ normálisabb részein sem próbálnék meg kivitelezni, nemhogy itt.
Ha lesz valami konkrét, írok, addig meg inkább jegelem ezt a munkahelyes témát.
-
Xinjiangi fejlemények 2.
No, lezajlott a főnököm meginterjúvolása is, s csupa jót hallottak felőlem, így ez is pipa.
Hogy a dolog még itt se érjen véget, ezt követően még a férjem is terítékre került. A kérdéseik megválaszolása után immár csak az ő CV-jét kell elküldeni, de ez már valszeg csak formalitás, mivel azt mondták, szeretnének alkalmazni.
Holnap vagy legkésőbb pénteken megküldik a szerződést is, s ha azt leokézom, beindul a folyamat. Ezúttal is a munkavállalási engedély átkéréséről és meghosszabbításáról szólna a történet, így ez is Kínán belül lezavarhatónak látszik.
További infó, hogy az enyém az egyedüli pozíció a suliban, így nem lenne rajtam kívül más külföldi jelen. Igazán nekem való vidék. Csak dönteni ne kéne…
Pedig kell, mert Jian’ou is sürget, a héten legkésőbb már vissza kéne küldenem nekik az aláírt szerződést. Fel van adva a lecke. -
Xinjiangi fejlemények
Tegnapra visszajeleztek a demóval kapcsolatban, úgy tűnik a dékánnak is bejött. Erre fel rögtön még egy interjút lezavarhattam egy újabb tanárral, ezúttal kiadósabb, 12 perces kivitelben.
Mára ennek eredménye is megjött, megelégedéssel töltötte el őket, így most a jelenlegi sulit hívják fel hogy érdeklődjenek rólam. Ha innen is a megfelelő információt kapják – márpedig nem túl sanszos, hogy bármi rosszat mondanának rólam -, akkor elvileg tényleg mehetek. A férjem még bekavarhat, mármint abból a szempontból, hogy ő is a csomag része, de hacsak nem teljesen debilek, akkor ez nem állítja őket megoldhatatlan kihívás elé.
Elvileg ma estére már többet tudok. A xinjiangi időeltolódás miatt minden egy kicsit csúszással zajlik, az ottani munka, lévén Ala’er már egészen nyugaton van, mintegy három órával később indul, mint felénk.
Reméljük, pozitívan nyilatkoznak a végén, s akkor végre hozhatok egy döntést én is. Bár tekintve, hogy Ala’er lehetősége izgalomba hoz, Jian’ouhoz meg nem nagyon fűlik a fogam az anyagi jóságok ellenére sem, valszeg már tudom, hogy mit döntenék…
-
Demó
Ma sikeresen legyártottuk a demót, elég könnyen ment, mert az osztályom nem rossz. Érzésem szerint egész jól sikerült, visszanézve legalábbis vállalhatónak éreztem.
Már a 26. perc is eltelt, mire ránéztem az órára, így aztán be is fejeztük a forgatást, mert 15 percet kértek csak.
A felvételt továbbadtam, az ottani tanároknak állítólag megfelelőnek tűnt, most pedig a dékán értékelésére várunk. Ha neki is bejött, úgy Ala’er kapui is megnyílnak.
Ha így lesz, akkor már csak az a francos döntés várat magára…
-
Munkakeresés 2.
A helyzet fokozódik, de legalább egy hely már van, ahová egész biztosan mehetnék.
A már említett Jian’ou középiskolájában várnak szeretettel, s már csak a szándékomon áll vagy bukik a dolog. A jelek szerint a fujiani szabályozás még nem vált ennyire szigorúvá, így minden probléma nélkül meg tudják hosszítani a munkavállalási vízumomat, így ha úgy döntök, náluk folytatom, ez esetben június végén már az új tartózkodási engedéllyel és az új Foreign Expert Certificate-tel a zsebemben hagyhatom el az országot.
Az ajánlat vonzó és elgondolkodtató. Az interjúztatóval folytatott beszélgetés alapján elég nehézkesen találnak embert, a legtöbb külföldi nem szívesen lakik a világ végén, ahol feltehetően ő az egyedüli waiguoren. Jian’ou egy kicsi járás, valószínűleg kevés szórakozási lehetőséggel, s még kevesebb szocializációssal, különösen, ha az ember nem beszél kínaiul. Ez az én szememben amúgy csak vonzóbbá teszi a lehetőséget, s az sem ront rajta, hogy a fogyatékosságaik ismeretében igyekeznek kompenzálni a hozzájuk tévedőt. A fizetés 9000 yuan, ami az állami iskoláknál igencsak magasnak számít (ennél többet csak szaktanárként lehet keresni, igaz, akkor a dupláját is), s a megkapott képek alapján a biztosított lakás nívója is közel áll a jelenlegihez. Lényegében hasonló színvonalú, de fűtés nincs, csak a légkondival oldható meg, igaz, hogy Fujian délebbre is van, így a telek is enyhébbek valamivel. Fizetnek ráadásul még nyárra is, havi 5000 pénzt, ami mostanság elég ritka ebben a szakmában, s még vonzóbbá teszi a helyzetet. Gondolkozom erősen.
Jian’oui lakhatási helyzet – galéria
Függőben van pár főiskola/egyetem a környező tartományokban is, ezek esetén átlagosnak mondható fizetés jár a minimális óraszám mellé, s az egyetemek nyújtotta nagy mértékű szabadság. Az anyagi eltérés miatt Jian’ou jobban vonz, hacsak ez lenne a választás, nem vacillálnék. Akad azonban még egy, ami anyagilag a legrosszabb, de olyat tud, amit a többiek nem. Ez pedig egy egyetem Xinjiangban.
Soha az életben nem jártam még arra, de határozottan vonz a lehetőség. Akesu (Akszu) mellett, vagyis Xinjiang déli, nem dzsungáriai, hanem a Tarim-medence menti részén, ujgur dominanciájú részen lenne egy kis kínai enklávéban, Ala’erben (Aral). 6000 pénzt fizetnek, ami átlagosnak tekinthető a felsőoktatásban külföldiként, s a lakás sem túlságosan lélekemelő (átlagnál jobb, de se az ittenivel, se Jian’ouval szemben nem versenyképes, bár fűtés van, de a klimatikus viszonyok miatt ez arrafelé általános), de mégiscsak Xinjiangban, egy Kelet-Kínától gyökeresen eltérő helyen található.
A lakás Ala’erben – galéria
Interjú már volt velük, most egy demó videóra várnak, amit holnap fogunk legyártani a jobbik osztályommal, természetesen nem spontán körülmények között. Ha a tanítási teljesítményem meggyőzi őket, akkor onnan is pozitív válaszra számíthatok, mivel Xinjiangban sem könnyű a tanárimport, nem éppen slágerdesztináció. De én kissé beteg vagyok, ezt már tudhatjátok, nekem pont az ilyenek jönnek be.
Akkor leszek igazán bajban, ha ők is igényt tartanak rám, mert egyelőre lövésem sincs, hogy melyiket válasszam. Ala’erben esély sincs semmiféle mellékállásra, mert szintén kisváros, cirka százezres, s a távolságok is óriásiak Xinjiangban, még Akesu sincs napi szinten megjárható közelségben. Update: Ez mégsem teljesen igaz, ahogy frissültek az erre vonatkozó infóim, az új utakon már másfél óra kell csak a busznak, így elvileg nem lehetetlen. Jian’ouban sem fenyegetne veszély, hogy ilyesmivel bombáznának, de a szomszédban, cirka 30 kilométerre van Nanping, egy félmilliós település, ahol valami már biztosan akadna.
Wuhan (sötétkék) és Jian’ou (világoskék) (fenn) – Ala’er (világoskék) (lenn)
Véleményezzetek bátran, hova mennétek? Figyelembevételre nem feltétlenül kell számítani, de kíváncsi vagyok. Ala’er vagy Jian’ou?
-
Munkakeresés
Sajnálom, hogy kicsit ellustultam a bejegyzések produkálása terén, de nem nagyon történik semmi, amiről beszámolhatnék, s ez az új helyzet a munka tekintetében is egy kissé ront a kedvemen.
Attól tényleg nem tartok, hogy ne lenne más lehetőség, de abban szinte biztos vagyok, hogy ilyen jó nem lesz, s még az is elég sanszos, hogy kénytelen leszek visszamenni középiskolába tanítani. Anyagi szempontból az eddigi ajánlatok még előrelépésnek is nevezhetőek, de a pénz nem minden.
További komplikáció a történetben, hogy az ember erősen kénytelen ilyenkor mérlegelni annak tekintetében is, hogy mire mondjon igent, s hol érdemes még várni egy jobb ajánlatban bízva (ami ugye vagy jön, vagy nem). Lehet persze gonosznak lenni is, s szívatni az iskolákat, biztonsági okokból látszólag belemenni valamibe, majd egy későbbi (sajnos másik helyről beszerzett, mert ilyenkor ugyanaz az ügynökség már nem ad másik lehetőséget, hiszen már van) jobb ajánlat után otthagyni őket a fenébe, de ez nem is szép dolog, másrészt meg nem is túl bölcs, mert aránylag korlátozott azoknak a megbízható helyeknek a száma, ahonnan a nekem való munkákat be lehet szerezni, s még szükség lehet rájuk a jövőben is…Egyelőre egyetemi/főiskolai ajánlat még nem futott be, s tényleg necces, hogy idén összejön-e egy ilyen. Persze szól érv amellett is, hogy egy két-három hónap múlva kezdjek csak jobban bele a keresésbe, mert addigra már kiderül, melyik suli nem tudja beszerezni a kívánatos munkaerőt és próbál meg visszavenni az igényeiből (már ha a tartományi szabályozás lehetővé teszi). Csak hát ez is lutri, plusz lényegesen könnyebb volna az új papírozást lerendezni Kínában, még a mostani tartózkodási engedélyem lejárta előtt, amihez viszont időben neki kéne állni. Ez is nagyban függ az adott tartománytól, nem mindenütt kivitelezhető a dolog.
Szóval most a napok gőzerővel a munkakeresésről szólnak. A teljesség igénye nélkül eddig a Kanton melletti Foshan, a fujiani Jian’ou, a már említett itteni Enshi és néhány magániskola merült fel. Az első két hely középiskola lenne, a Jian’ouban lévő egész elgondolkodtató. Amellett, hogy 9000 yuant fizet, egész barátságosnak is tűnik a környék, kínai viszonylatban kisváros, s nem is a tengerparton, hanem a tartomány belső, hegyes vidékén terül el. (Foshanba ellenben nem nagyon vágyom.)
Hát, majd meglátjuk, mi lesz. Remélem, előbb-utóbb rendeződik ez a helyzet, s akkor a blogolás is egy fokkal jobban fog menni. Megértéseteket köszönöm.
