• Hot-pot Wuhanban is

    Szombaton találkoztunk néhány diákkal. Csak egyikőjük volt a tanítványom, a többieket a nyelvsuliból ismeri, ahol mindannyian tanulnak. Ez utóbbi nem olcsó intézmény, számukra három hónap (hetente kétszer 3 órával) 5000 yuanbe, cirka kétszázezer forintba került.
    Bár állítólag nincsenek külföldi tanerők náluk (ez a külföldiek sokszor szedett-vedett mivolta miatt nem feltétlenül baj), a helyiek viszont jók, amit alátámaszt, hogy a jelenlévők egész összeszedett kommunikációra, s relatíve elfogadható kiejtésre voltak képesek.

     

    Az összeröffenést az iskola könyvtárának kávézójában kezdtük el, ami egy kellemes, hangulatos hely, úgy heti kétszer be szoktunk ülni meginni egy feketét. Valódi kávéjuk van, ami ideát nem feltétlenül magától értetődő.
    Itt végezve invitáltak minket vacsizni, így egy, a sulival szemközti oldalon lévő hotpotozós helyre keveredtünk.

     

    Ahogy az lenni szokott, ha éttermi evészet van, rengeteg a fogás is, ezúttal sem volt másképp. A kiadós és laktató táplálkozás galériába szedve tekinthető meg a lenti képre kattintva. Keressétek meg a képeken a békát is. Bőrrel együtt járt, amely meglepő módon, bár színes, ízre teljesen korrekt, nagyjából semmi eltérést nem mutat a csirkebőrtől.

     

     

  • Mindennapi apróságok

    Véget ért az idei bürokratikus kör is, a múlt héten végre elkészültek a tartózkodási engedélyek, s megkaptam a szakértői igazolványomat is. Egy évig ilyen téren pihi lesz már.

     

    wp_20151026_12_21_21_pro.jpg

     

    Opcionális házhoz menés a pofonokért azonban még akad. Régi siralmam volt a netes vásárlás kínai kivitelezése. Oké, a bankoktól beszerezhető usb-s kütyü megoldást jelent, de sosem szerettem használni, mert aránylag macerás, s manapság, az okostelefonok világában eléggé ósdi kezelése a problémának.

    Kínaiként a helyzet könnyen orvosolható lehetne. Ott van az egyre elterjedtebb wechat-es (kvázi helyi facebook) fizetés, de a regisztrációhoz kellene kínai személyi igazolvány, ami nekem értelemszerűen nincs.
    A másik, amúgy is lényegesen szélesebb körben, a kínai weben gyakorlatilag mindeütt használható módszer az alipay.
    Külföldiként ide sem egyszerű regisztrálni, mert alapértelmezésben ehhez is szükség volna személyire. Némi kínai nyelvismeret, s az oldal kitartó böngészése mellett a külföldieknek szóló lehetőség is kibogarászható, de nem egyszerű.

     

    Nagy nehezen azért átvergődtem magam a felületen, a regisztrációval boldogultam is, a hitelesítés azonban már egy másik történet. Kínaiaknak ez sem nagy kunszt, számukra elég, ha megadják a kártyaszámukat, s az adataik egyezése esetén máris hozzárendeli a rendszer azt a felhasználónevükhöz. 

    Külföldieknél ez sem így zajlik. Nekünk többek között beszkennelt útlevéloldalakat is virítani kell, s a számlaadatok megadása sem elegendő. Az alipay esetünkben küld egy aprócska összeget a számlára, ennek pontos összegéről még nyilatkozni kell.

    Már, ha eljut idáig az ember.

     

    Én egyelőre megrekedtem a regisztrációnál, mivel a rendszer a bank kiválasztásánál nemes egyszerűséggel nem kínálja fel az ABC-t, hiába az egyik legnagyobb, országos bank. Helyiek az ABC-s kártyájukat is ugyanúgy használhatják.
    Némi mérgelődés után aztán inkább átbogarásztam a listát, s el is mentem a hozzánk legközelebb lévő, Industrial Commercial Bank of China (ICBC) fiókjába. Cirka háromnegyed óra ügyintézés után a bankos fiatalember feladta a küzdelmet, s elnézést kért. Pontosan nem értettem, miért is hiúsult meg a számlanyitás, de ahogy elnéztem, ő sem.
    Kellően tanácstalan feje volt, telefonálgatott is, a fiókvezető is ott okoskodott, de beletört a bicskájuk.

     

    Van még két lehetséges bank elérhető közelségben, ma majd bemegyek a Bank of China-hoz (BOC). A BOC a legnemzetközibb kínai bank, meg egyben a jegybank is, szóval remélhetően megbirkóznak a feladattal, ha már olyan hatalmas fegyvertényekre is képesek, mint a valutaváltás.

    Hogy aztán az új számlám birtokában sikerülni fog-e az alipay-jel való összekapcsolódás, az majd kiderül. Mindenesetre már kissé kezdem unni a dolgot, úgyhogy ha ez sem működik, akkor hagyom a fenébe, s marad az USB-s banki kütyü. Hamarosan kiderül…

  • Lassan elmúlik a nyár

    November felé közeledve már időszerű, ennek ellenére sem tesz túl boldoggá. A jelek szerint ez az utolsó nyárias hétvége. Az utána várható 20 fokok is kellemesek még, s az otthoni hidegekre való tekintettel panaszkodni sem szeretnék, de azért akkor sem örvendetes.

     

     

    wp_ss_20151024_0001.png

     

    wp_ss_20151024_0002.png

     

    A

  • Sea World videón

    A valóban nem kicsi, négy oldalról, illetve helyenként alagút formájában alulról körbejárható, megtekinthető tengeri akvárium a hely legmutatósabb része.

    Az egyik oldalán került kialakításra a bemutatók helyszíne, néhány sornyi ülőhellyel. A videó is itt készült, a műsor elején, amikor még csak a vízi lények bukkantak fel, búvár és sellők nem, viszont a zene már felhívásként szolgált keringőre az élelmesebb példányoknak, miután az előadás során etetés zajlik.

     

     

  • Sea World

    Ma nyakunkba vettük a várost és elmotoroztunk az Optics Walley térre, majd onnan tömegközlekedéssel (pár megálló erejéig metróval, majd egy keveset trolival) eljutottunk Wuhan egyik legnépszerűbb helyére, a Keleti-tóhoz. 

     

    Miután Hubei központi részén lépten-nyomon tavak vannak, így ez önmagában nem hozna lázba, még akkor sem, ha a szóban forgó állóvíz állítólag a legnagyobb városi tó Kínában. Víz, nagy, aztán jólvan.
    A tó egyik partján van viszont a Sea World névre hallgató akvárium, mindenféle jósággal, s emiatt kerültünk ma mi is errefelé.

     

    A létesítmény az egyike a Wuhanban lévő két hasonló vizes állatkertnek, a kettő közül a régebbi, s eképp a jelentősen lerobbantabb is, bár épp újítják.
    A másik a Jangce túlpartján, Hankouban van valahol, eképpen hosszabb utazással járt volna a megközelítése, no meg többért is mérték volna a belépőt.

     

    Az állatkerthez képest nerm volt így sem olcsó, legalábbis helyi viszonyok között. A felnőtt jegy mintegy 4000 fortintnyi yuant kóstált, a diákoknak feléért mérik.

     

    Noha nem volt kifejezetten nagy hely, cirka 3 órába telt, mire végigértünk. Igaz, nem kapkodtunk, s végignéztünk két előadást is. Nem Kínában lennénk, ha nem járna performansz az állatbemutatós helyeken, bár a fókákkal másutt is szeretnek fellépni.

     

    A hely legfőbb látványossága a bazi nagy tengeri akvárium volt, ahol alagutakban, az állatok alatt mászkálhatott és bámulhatott a néző. Baromi nagy halak, kisebb cápák, óriási teknősök, ráják, mindenféle lények úszkáltak vadító bőségben.

     

    A kisebb akváriumok fajtaspecifikusak voltak, nekem leginkább a medúzás terem jött be, legalább 7-8 helyen lévő állatokkal, de látványosak voltak a déltengeri korallok a közöttük úszkáló bohóchalakkal is.

     

    Az emlősöket három fóka képviselte, akik, mint ahogy arra már céloztam, produkálják is magukat, kb. minden másfél órában egy negyed óra erejéig.
    A másik előadás a nagy akváriumban zajlott. A beúszó búvár némi táplálék segítségével maga köré gyűjtött az ottani lényekből, s egy rájával, egy teknőssel meg egy nála nagyobb hallal úszkált beléjük karolva.

     

    Ezzel azonban még nem volt vége, mert ahogy lelécelt a búvár, megjelent három sellőnek öltöztetett, europid fehérnép a medencében. Leginkább huszadrangú orosz/ukrán műúszóknak tűntek, akik aránylag koordináltan csapkodták az uszonyaikat és úszkáltak fel és alá. Illetve integettek nekünk bőszen, mivel az első sorból vizslattuk az előadást, s látszólag örültek a waiguoreneknek. 

     

    Nagyon tetszett a hely, tartalmas volt. A létesítményre ráfér a felújítás, de a jelek szerint ez folyamatban is van. Ha erre vetődtök, megér egy vizitet. Én örülök, hogy nem hagytam ki.

     

    Galéria alant.

     

     

     

  • Globalizáció

    Valamikor múlt héten lettem figyelmes arra motorozás közben, hogy a kampusztól vagy 5 percre egy mekis oszlop hever az úton, még felállításra várva. Kialakulófélben lévő étteremnek ugyan nem láttam nyomát, de sejthető volt, hogy készülnek valamire.

     

    Aztán ma, ismételten arrafelé gurulva már kész gyorsétterem fogadta a nagyérdeműt. Hiába, no, egyre jobban eléri ezt a környéket is a fejlődés. Lassan Carrefour vagy Auchan is nyílhatna. Vagy legalább egy nyugati cikkeket is tartó pékség. 

     

    wp_20151021_22_09_31_pro.jpg

    wp_20151021_22_09_12_pro.jpg

  • Programtervek

    Elkezdtem körüljárni a lehetőségeket, hogy valami érdekesebb dolog is történjen velünk itt Wuhanban. 

    Férjem még sosem látott pandát, így adott, hogy meg kéne nézni egyet. Miután a wuhani állatkertben jártam már két éve, így ezt passzolom, viszont még a zimankó beállta előtt elugrunk a szomszédos tartományszékhely, Changsha hasonló műintézményébe.

     

    Most hétvégén viszont maradunk itt, de benézünk a Sea World fantázianevű akváriumba, ahol állítólag hasonlóan csudajó dolgokat lehet megnézni. Még sosem jártam ilyen helyen, majd kiderül, milyen lesz, de mindenesetre várom.

     

    Valamelyik hétvégén Xiangyangba is el akarok menni. Ez egy pár százezres városka a tartományunkban, eredeti, megmaradt városfaldarabokkal. A szintén hubeii Jingzhou városfala híresebb, s hosszabb is, de replika, szóval hidegen hagy.

     

    Egyelőre ezek a tervek. Amik egészen biztosan meg is fognak valósulni. Csak végre kapjam vissza az útlevelem, hogy szabadon vonatozgathassak. Ha minden igaz, jövő szerda felé erre is sor kerül. 

  • Minek a gyerek?

    Idén az órákon egy-egy témát járunk körbe, s ezek egyike a család, házasság, gyermekvállalás háromszöge által lefedett topik volt. Miután a beszélgetés, különösen, ha együttműködőek, kötetlen, így az is szóba került, hogy nekem nincs utódom, s egyáltalán nem vagyok róla meggyőződve, hogy valaha is lesz.

    A történtek után 1-2 héttel egyszer csak odajött hozzám óra után az egyik leány, s teljesen kétségbeesett, totálisan értetlen fejjel megkérdezte, hogy miért nem akarok gyereket. Kínában ez ugyanis elképzelhetetlen. 

    Korábbi kínai éveim alatt, ha szembesültek az életkorommal, rendszerint a házasság hiányán problémáztak (egy késő huszonéves helyi fehérnép esetében már erősen aggasztó, ha nincs férjnél, harmincasként meg már nagyon nagy bibinek kell fennállnia ehhez), most, hogy bekötötték a fejem, immár a gyerek hiánya van soron.

     

    Házasságon kívül szülni nem trendi errefelé. Az is kellően megbotránkoztató, ha két fiatal együtt él papírok nélkül, s nem is elterjedt, de ha mégis, ott is rendszerint már eljegyzési szakaszban van a kapcsolat.
    A zabigyerekek keletkezésének elkerülésére az állam is szabályoz: Kínában – elsősorban a családszabályozás követhetősége érdekében – a gyermekvállalás engedélyköteles tevékenység. Ha a párocska utódot szeretne, a megfelelő hivatalban be kell jelenteni a szándékot. Bár az engedélyeztetés gyakorlatilag automatikusan történik, nincs elbírálás, feltétele a házasság.
    Ha valaki mégis erre vetemedne, problémák sorának nézhet elébe. Engedélyeztetés nélkül a gyerek nem kaphat iratokat, azok híján pedig nem vehet igénybe semmiféle állami szolgáltatást.

     

    Kínában mindenki akar gyereket. Vagy ha annyira nincs is bennük késztetés, akkor is összehoznak egyet, mert ez így van rendjén. A gyerek, különösen a fiúgyerek produkálása a szülők legfőbb célja.

     

    A gyerek iránti igény annyira erős, hogy az itteni melegek esetében sem az a szüleik legnagyobb gondja, hogy melegek (már, ha előjönnek ezzel, mert többnyire még a titokban tartás dívik), hanem hogy hogy lesz így unoka.

     

    A gyermek iránti igény nem teljesen önzetlen. Egyrészt, ha van fiúgyermek, azzal biztosítva van a család vonalának folytatása, ami – különösen vidéken és az idősebb lakosság körében – nagyon fontos szempont. Ugyancsak lényeges, hogy hagyományosan a (fiú)gyermek gondoskodik a felmenőiről, amikor azok megöregszenek. Normálisan kiépített társadalombiztosítás híján ez ma is így van.
    Nyugdíj döntően csak az állami alkalmazottaknak jár, a többi foglalkoztatott esetében a vállalaton és az egyénen múlik, hogy fizetnek-e nyugdíjbiztosítást, falun élő parasztok esetében pedig teljességgel kizárt a nyugdíj, mivel sosem volt munkahelyük. Esetenként kapnak párszáz yuant az államtól, de ez nem elég sokmindenre.

     

    Miután komoly állami családszabályozás van már több mint harminc éve, a fiúgyermek nem mindenkinek adatik meg. Kellően balszerencsés fogantatások mellett keményen a pénztárcába kell nyúlni, ha a család kitartóan próbálkozna. Néha így is tesznek, így falun olykor nem ritka, hogy akad 4-5 lány a hőn áhított fiúcska előtt.
    A kvóta felett vállalt gyerekek elég költségesek lehetnek. A bírság nagyban függ a család jövedelmétől, de manapság egy-egy extra utódért minimum 10-20 ezer yuant ki kell pengetni.
    Ez nem megy mindenkinek, emiatt sok helyütt nincs fiú, csak egy-két lány. A lánygyermekek tradicionálisan a férjük családjának válnak a tagjaivá a házasság után, így nagyon szigorúan nézve, a család fiúgyermek hiányában kihal.
    Ez a mostani fiatalokat már jellemzően hidegen hagyja, de a szüleik esetében még fontos szempont lehet.
    Szerencsére akadnak trükkök. Nem ritka ilyenkor, hogy az egyik unoka az anya családnevét viszi tovább, s így egy kis kiskapu kihasználásával továbbél a vonal.

     

    A gyerek tehát elsősorban befektetés. Garancia arra nézve, hogy időskorára gondoskodik valaki az emberről. Miután Kínában ez a teljesen általános, nem is tudják felfogni, hogy ne így kelljen történnie minden esetben. Itt a gyerek szükséges. Ha tetszik, ha nem.