• Indul a tanítás

    Hamarosan útnak indulok a kampusz méretes dzsungelében az első óráimat megtartani. Később erről is beszámolok, illetve van még 2-3 bejegyzésre való egyéb anyag is, amit igyekszem mihamarabb kirakni.

     

    Addig is, íme néhány kép a suliról.

    wp_20150906_16_23_10_pro.jpg

    wp_20150906_16_23_06_pro.jpg

    wp_20150906_16_22_15_pro.jpg

    wp_20150906_16_33_49_pro.jpg

    wp_20150906_16_24_21_pro.jpg

    wp_20150905_18_10_07_pro.jpg

    wp_20150905_18_10_39_pro.jpg

    wp_20150905_18_44_08_pro.jpg

    wp_20150906_16_17_24_pro.jpg

     

  • Vízumügyek – avagy a kettesben való kitántorgás problémái

    Mint arról már többször is szó volt a blogon, Kína vízumköteles, csak úgy spontán idekóvályogni – akárcsak egy egyszerű turistáskodás keretein belül is – nem lehet. (Némi egyszerűsítés ebben a műfajban már megfigyelhető: egyes országok – köztünk kicsi hazánk – állampolgárai a továbbutazásra feljogosító repülőjegy birtokában néhány légikikötőben kaphatnak 72 órás vízumot, de az adott város közigazgatási határait ők sem hagyhatják el ezalatt.)

     

    Turista vízumhoz jutni egyébként sem komplikált, így aki tényleg csak ezért jönne ide, annak nincs nehéz dolga. Az elmúlt években megszaporodó, illegálisan itt dolgozgató nyugatiak miatt azonban jócskán nehezítettek a gyanús igénylők életén. Amíg ezt megelőzően az érintetteknek elég volt pár havonta Hongkongba látogatni, s ott új vízumot kérni, most a hivatalos álláspont az, hogy kizárólag a waiguorenek anyaországában intézhető el a folyamat. A dolog annyiban mindenképp működik, hogy lényegesen kevesbé éri meg negyedévente bevállalni egy interkontinentális utat.
    Természetesen nem Kínában lennénk, ha ez tökéletesen megoldaná a problémát, ugyanis a gyakorlatban vízumot igényelni továbbra is lehet Hongkongban is, az már más kérdés, hogy az elbírálás sikerére nem nagyon lehet mérget venni, s nem is sűrűn adnak egy hónapnál hosszabb időtartamra – s azt sem végtelen számban egymás után.

     

    Hogy ezt leírtam, annak csupán annyi az oka, hogy amikor eldöntöttünk, ketten jövünk, akkor egyúttal arra is megoldást kellett találni, hogy ezt legálisan miképpen tudjuk kivitelezni. Én legálisan dolgozom itt, így ennek megfelelően jár számomra a munkavállalói vízum, kísérőm azonban nem, tehát az ő helyzetét is rendezni kellett.

     

    A fentiek miatt a turistavízumosdi hamar kiesett a szóba jöhető lehetőségek sorából. Amerikaiak, kanadaiak sűrűn kapnak 10 évre szóló, korlátlan számú belépésre jogosító vízumot, aminek a segítségével egész kis macerával kezelhető egy ilyen szituáció: mindössze annyi a mafan, hogy az egyhuzamban Kínában töltött időt korlátozzák, ezért rendszeresen el kell hagyni az országot, amihez technikailag elég, ha átruccanak öt percre Hongkongba. Sajnos magyaroknak ilyen nem jár.

    Viszonylag kevésbé nehézkes még az üzleti vízum megszerzése is, de ehhez is kell egy meghívó fél, s magyaroknak jellemzően max. fél évre adnak, jellemzően egy vagy két belépést engedélyezve. Kilőve.

     

    Kissé komolytalanul felmerült már a legelején a legegyszerűbb, s egyúttal a legkevésbé ingoványosabb megoldás is, amely tényleg nem igényel trükközést, hongkongi kiruccanásokat, s jogilag kikezdhetetlen. Ez volna a hozzátartozói vízum.
    A Kínában huzamosabb távon legálisan tartózkodó külföldi ugyanis jogosult arra, hogy közeli családtagjait is magával hurcibálja: szülők, 18 évesnél fiatalabb utódok, anyós-após illetve férj/feleség csapható hozzá a kis idilli kompániához.

    Tavaly futólag említettem, hogy az akkor hátrahagyott kapcsolatom nem viselte egészen zökkenőmentesen a távollétem, s ma már azt is hozzáteszem, hogy bele is pusztult. Ebből kikövetkeztethető, hogy a jelenlegi szerelem még nem igazán hosszú életű, annyira legalábbis nem, hogy az ember anyakönyvvezető elé álljon. Normál körülmények között semmiképp.

     

    Kínába utazni nem normális körülmény, így aztán miután kifutottunk minden más opcióból, maradt az érdekfrigy ötlete. Hangsúlyozottan nem tekintjük valódinak, ennek megfelelően nem is publikus, nagyjából a két tanút meg most már a blog közönségét leszámítva. Névváltoztatás sem történt, gyűrűzés és közönség sem járt mellé, így az egész procedúra ingyenesen lezavarható volt, s kizárólag a válásnak lesz majd valami költségvonzata.
    Merthogy válás lesz mindenképp. Azzal kapcsolatban hülyeség is lenne jóslatokba bocsátkozni, hogy mennyire bizonyul a kapcsolat tartósnak, ezt legfeljebb néhány év után merném megkockáztatni, de a megállapodás alapján amennyiben egyszer valóban szeretnénk összekötni az életünket, akkor az egy új szerződés keretein belül valósul majd meg, a jelenlegi megszüntetése után.

     

    No, szóval annyi a lényeg, hogy férjhez mentem. Papíron. Kínában már vénlány sem maradhat az ember. 

  • Csak az édes semmittevés

    Pihi van egyelőre, egészen hétfőig. 

    Már lenne tanítás, de a második világháborút pont hetven éve nyerték meg, s ennek örömére most három napos szünet van. Vasárnap már zajlanak órák, a péntekieket tartják meg akkor.

    Noha a frissen megkapott órarendem szerint tanítok pénteken is, valamiért engem nem akarnak vasárnap még munkára fogni. Nem is bánom.

    Szóval legelőször hétfőn fogok munkálkodni, s elvileg minden hétköznap lesz órám. Szerdán és pénteken csak 1-1, azokat majd igyekszem átpakoltatni másik napokra, azért kényelmesebb lenne.

     

    Amúgy a jelek szerint valamivel komolyabb kihívásoknak nézhetek majd itt elébe. Elvárják, hogy csináljak tantervet, amit aztán majd jóvá is kell hagyatni, illetve majd a vizsgáztatás mikéntjét is idő előtt be kell adni, hogy azt is elfogadhassák. Hát, majd meglátjuk, mi lesz, hogy lesz, ha egy mód van rá, azért igyekszem majd megtalálni a kiskapukat.

     

  • Megérkeztem!

    Nagy örömmel jelentem, hogy immár wuhani, 25. emeleten lévő lakásomból írok.
    Az út Chongqingig eseménytelenül telt, még Dohában lettem kis híján hibernálva, miután a katariak igencsak szeretik a légkondit. Egyelőre még van bele üzemanyag, ha meg majd már annyi lesz a közel-keleti olajexportnak, meglátjuk, hogy muzsikál a kis monarchia szekere.

    Chongqingban aztán volt egy órás késésünk, így kicsit megvárattuk az összeszedésünkre odavarázsolt diákasszisztensemet és a kisbuszt vezető úriembert. Kissé kómásak voltunk már, úgyhogy a közel egy órás utat a kampuszig zombiként ültük végig. A kislány egy ízben próbált beszélgetni, de nem voltam ráhangolva – így a kötelességszerű válaszolgatás gyorsan el is temette a próbálkozását.

    A kampuszhoz érve szembesültem azzal, hogy itt van két szép darab 25 emeletes házikó. Vagy 24, ha otthoni rendszer szerint számolunk, a földszintet a kínaiak is első szintként azonosítják.
    A lakás ráadásul a legfelső emeleten van, s az emeletünkön mindössze két lakás. Ahogy lentről megfigyelhető volt, ez csak a felső három szint sajátja lehet, lejjebb kisebb méretű, s egyúttal erkélytelen, ellenben feltehetően több lakáska osztozik egy-egy emeleten.

    Maga a lakás kivételesen abszolút rendben van. A nyílászárók kiválóan zárhatóak, nincsenek rések. A tér tágas, a berendezés új és tetszetős. Egyértelműen ki vagyok békülve a helyzettel. 

    Holnap majd írok többet meg rakok fel képeket is, most viszont ledőlök, mert már nagyon nehezen fog a kobakom. A lényeg, hogy immár itt vagyunk.

  • Apró fejlemények

    Ma a Jiahui névre hallgató összekötőm megírta levelét, miszerint sikeresen megtalálták a gigaegyetemen belül a beosztásomat.

    Az információ alapján a suli Turizmus és Vendéglátás karán szorítottak nekem helyet, s egyúttal megadták a közvetlen felettesem elérhetőségét is, aki elviekben napokon belül zaklat majd az első szemeszteres órarendemmel.

     

    Ugyancsak ma jött az infó az engem ide kiközvetítő, amúgy wuhani székhelyű ügynökségtől, hogy lenne egy mellékállás is. Wuhantól fél órára, egy oviban kellene 4 órában foglalkozni a lurkókkal, ami reálisan akkor jöhet össze, amennyiben lesz olyan hétköznapom, amikor az egyetemen nincs órám. Ez, mint feljebb írtam, még nem derült ki, majd csak napokon belül.

    Elvileg hétfőtől péntekig kell nekik az ember (mármint az ovinak), s egy nap 4 órát kéne ott lenni. Miután erre ők főállásban nem alkalmaznak senkit, így máshol dolgozó külföldiek szabadidejére kívánnak lecsapni – ezért értelemszerűen több waiguoren kell a feladat ellátásához.
    Mivel egy-egy ilyen alkalom 600 yuan javadalmazással járna, próba szintjén nincs ellenemre a dolog, bár az igazsághoz tartozik – s ezt az olvasói törzsgárda már nagyon jól tudja -, hogy nem igazán tölt el lelkesedés a csöppségek okításának gondolatától, ráadásul többre értékelem a nyugalmat, mint az esetleges mafannal járó keresetkiegészítést.
    No, mindenesetre majd elválik, mi lesz ebből, egyelőre simán elképzelhető, hogy az órarendem eleve keresztbe tesz az ötletnek. Hogy aztán ez jó-e vagy nem, azt meg még magam sem tudom.

  • 9 nap

    Most már tényleg közeledünk az induláshoz.

     

    Kevés apróságtól eltekintve már minden készen áll az utazáshoz. Immár két hatalmas bőrönd díszeleg telepakolásra várva, tekintettel a kitántorgók megduplázott létszámára.
    Szereztem már be édesítőszereket is (miután kinn szerintem még mindig nem kaphatóak), s a napokban várható még egy kis alapozó- és hajfestékvásár is. Ezekből persze odakinn is kapni, de az alapozóik nem fehér bőrre lettek kifejlesztve, az europid haj pedig a legkevésbé sem hasonlít a kelet-ázsiaiak csontfekete, erős fejszőrzetéhez.

     

    Itt jön egy vallomás is: az eltelt egy évben szőke lettem. Már Kínában elindult a folyamat, ott még pár melírozott csík formájában, aztán azóta egyre több lett a csík, a mostanra már alig nyomokban található némi eredeti barnaság, mialatt a szőkeség határozottan teret nyert. Bár volt korábbi tapasztalatom ezzel a színnel (nem a legjobb), ezúttal bejött, úgyhogy a lenövés korrigálására kell némi utánpótlás a festékből. S miután azt sem feltétlenül venném zokon, ha maradna némi hajam a folyamat végén, így inkább itteni termékre szavaznék, s nem kísérletezgetnék odakünn.

     

    No meg ha egyszer már Kínába megyek, akkor ez dukál is. Mindenképp megnéznek, akkor meg már miért ne tegyünk rá egy lapáttal a haj tekintetében is? Kísérőm is szőke, igaz, nála ez születési rendellenesség, úgyhogy szerintem igazán ott leszünk a szeren.

     

    No, de erről majd beszámolok, ha már tényleg ott leszünk. Addig is itt egy szép kis térképes ábra a tervezett röpködésről. A szír és iraki polgárháborús viszonyok függvényében elképzelhetőnek tartom, hogy némiképp variáltak az optimális útvonalon Doha irányába.

     

    utacska.png

  • A bürokrácia Kínában is képes olajozott működésre

    Az első két kínai munkaévemet megelőző külhoni ügyintézésekről írtam már korábban. Rengeteg kavarás történt, folyamatosan új és új papírok kellettek, mindenbe belekötöttek, ahol csak lehetett.

    Miután ezeket a köröket nem én futottam le, hanem a korábbi munkaadóim – a munkavállalói vízumigénylésemhez nekik kell a tartomány illetékes hivatalától beszerezniük a különféle pecsétes papírokat, hogy ezt megtehessék, ahhoz pedig nekem kell a sulihoz eljuttatni a szükséges dokumentumokat -, így aztán azt sem kérdőjeleztem meg, hogy a hivatalnokok szőrszálhasogatása az oka a kellemetlenségeknek. 

    Idén azonban merőben könnyen sikerült minden. A Jiahui keresztnévre hallgató kapcsolattartó hölgyemény közölte, mi kell, majd az elküldött igazolásokkal beszambázott a hivatalba, s csodák-csodájára első körben rendben találtak mindent, mi több, a beígért 7 munkanapon belül le is gyártották a meghívólevelet és a munkavállalási engedélyt.

    Kezdetben kétkedve fogadtam, hogy valóban minden elkészül határidőre, s fel is elevenítettem korábbi tapasztalataimat. Jiahui szerint viszont korántsem ördöngős dolog az ügyintézés, s állítólag csupán azon múlt a zökkenőmentes lebonyolítás, hogy előzőleg bemasírozott és konkrétan rákérdezett mindenre.

    A fejlemények őt igazolták, így aztán most már hajlok inkább arra, hogy az előző két, ezzel foglalkozó személy volt inkompetens. Az idei gyors kivitelezés mindenesetre üdítő.

  • Hubei újratöltve

    Már hiányzott erősen Kína, s miután a privát életem is megfelelően alakult hozzá, szeptembertől ismételten Kínában fogok tanítani.
    A tartományszékhely Wuhanban, angol nevén a Hubei University of Economics nevű felsőoktatási intézményben erősítem majd a külföldi tanárok lelkes kis csapatát. Nagy intézményről beszélünk, óriási kampusszal, saját kórházzal, s mintegy 10 waiguorennel.
    Korábban ugyan sokszor kifejtettem, hogy nem szeretnék újra fagyoskodni a lakásban a tél során, s emiatt legközelebb északabbra megyek, ahol van fűtés, mégis itt kötöttem ki. Ebben nagyban befolyásolt, hogy a rendkívül barátságos, s kínai viszonyok között kifejezetten színvonalas szolgálati lakásom központi fűtéssel is fel van szerelve.
    Miután ezúttal a párom is elkísér, családi lakást kapunk, közel 100 m2-en, két fürdőszobával és egy akkora erkéllyel, amin focizni is lehetne.

    Több más lehetőség is szóba került a munkakeresés közben: Zhengzhouban nekik nem voltam szimpatikus valamiért, Baodingban a kísérőm jelentett számukra megoldhatatlan kihívást, a Guizhouban lévő Liupanshuit, bár anyagilag messze a legjobb ajánlat volt, én utasítottam el, mert még egyszer nem akartam középiskolában melózni.

    Wuhant nagyjából ismerem, a külföldi javak beszerezhetőek, a kényelmes élet garantált lehet. Bár egy gigantikus nagyváros, a kampusz a város szélén helyezkedik el, a legközelebbi metrómegállótól mintegy félórányi távolságra busszal, így relatíve élhető környezetben.

    Sokat szigorodtak a munkavállalási feltételek, nem anyanyelvi országból egyre nehezebb állami intézményben munkát találni. Nekem még kapóra jön, hogy két év Kínában eltöltött tanítási tapasztalatom van, de már az ügynökségek jó része magától elhajtja az embert. Nyelvsulikba, ovikba persze továbbra is várnak mindenkit, de azokat meg én passzolom azonnal.

    A szerződés szerint maximum 16 órám lesz egy héten (8 dupla) plusz az English corner kb. havi rendszerességgel, szóval a leterhelés továbbra sem tűnik vészesnek. Wuhanban pedig könnyen lehet mellékes munkát is találni, ráadásul az itteni ügynökségek már ismernek is (alighogy felraktam WeChatre, hogy megyünk, már mehettem volna bort kóstoltatni meg doktorkodni is, de sajnos korábban, minthogy odaérnék).

    Mellékelek még néhány fotót a lakásról így befejezésképp, a továbbiak pedig majd a következő posztokban. Jó újra blogolni!

  • Feltámadás

    Kedves régi és új olvasók!

    Tavaly nyáron meghalt a Szecsuánblog, miután egy időre elhagytam Kína területét, s a hazai életet választottam.
    A helyettesítésére megalakult Zhongguo|Kína blog hamar behalt, ennek részben magánéleti okai voltak (nem volt sok kedvem írni), részben azzal magyarázható, hogy eleve agyalósabb tematikájú volt, s az ihlet sem jött annyira egyszerűen.

    Korábbi ígéreteimhez híven azonban a Szecsuánblog újjászületik hamvaiból, miután bő egy hónap múlva ismételten Kína felé veszem az irányt. A részletekbe nem mennék most bele túlzottan még, de ismét Hubei tartományban, csak ezúttal a székhelyen, Wuhanban fogok tanítani. S hogy új kihívásokkal is bővüljön a kinti élet, ezúttal nem is egyedül indulok el a hosszú útra.

    A kinti hivatal a mai napon hagyta jóvá az egyetem kérelmét, s most a papírok postázására kell már csak várni. Ha megjönnek, irány a konzulátus a vízummatricák beragasztása miatt, majd augusztus vége felé a repülés vár ránk Ázsia felé.

    Remélem, újra velem tartotok majd, s olvassátok a bejegyzéseim. Hamarosan visszatérek!