• Remek vacsi

    Javier említette a napokban, hogy talált egy nagyon jó nyugati éttermet a belvárosban, s mivel elmondása alapján egészen finom pizzájuk is van, így ma én is betértem hozzájuk.

    A hely nem okozott csalódást, tényleg kellemes vacsorát töltöttem el. Remek konyha, s valóban autentikus nyugati ízek, ez már igencsak hiányzott.

    A tényleg kimondottan gusztusos és remek pizzáért, a sajnos nem annyira jó választásnak bizonyult levesért, s az előre nem tervezett, de nagyon ellenállhatatlan (sajnos az étlap tele volt képekkel) fagyiért összesen fizettem 60 yuant, ami itteni mércével nézve nem olyan kevés, de megérte.

    Különösen ha azt veszem alapul, hogy otthon mit kaptam volna ennyiért, pláne egy hasonlóan kellemes helyen.

    Nem túl egzotikus, de attól még guszta képek a galériában.

     

  • Kína és a vonatok

    Egy hét múlva utazok Jingdezhenbe a boros eseményre, különböző típusú vonatok igénybevételével. Ennek kapcsán talán érdemes kicsit jobban kivesézni az óriásország vasúti közlekedését.

    Kína dinamikusan bővülő vasúti hálózata nem tekint vissza túl régi múltra. Az első kapavágásokról a félgyarmati sorsban leledző országot gúzsba kötő külföldiek gondoskodtak, még az 1800-as évek végén. A császárság bukásának idején mintegy 9000 km vasút volt az országban, aztán a polgárháborús és hadurak uralta köztársasági korban ez nagyon nem növekedett, leszámítva Mandzsúriát, ahol a japánok és az oroszok építkeztek gőzerővel. 

    Mire 1949-ben a kommunisták hatalomra kerültek, 27000 km vasutat találtak, ennek csaknem felét Mandzsúriában.

    A beköszöntő, hosszú ideje nem élvezett béke aztán új fejezetet nyitott a történetben. Amellett, hogy jócskán akadt dolguk a megrongálódott infrastruktúra helyreállításával, megindult az új vonalak építése is. Nagyszabású programok kezdődtek, ekkor nyert vasúti kapcsolatot a kínai vadnyugat, Xinjiang, az addig elzárt, nehéz tereppel megáldott Yunnan, s már egészen korán nekiláttak a Tibetbe vezető vonalnak is, bár akkor anyagi, s főleg technológiai okokból megrekedtek a szomszédos Qinghai tartományban lévő Ge’ermu (Golmud) városánál. Majdnem 20 év szünetet követően indult újra az építkezés, hogy aztán 2006-ban ezzel Makaót leszámítva az összes tartományi szintű közigazgatási egység bekapcsolódjon a vasúti hálózatba.

    A reform aztán addig sosem látott pénzbőséget hozott a központi kormányzatnak, akik azóta is szorgosan épülik a vasutat mindenfelé. Az eddig fel nem tárt nyugati vagy elzártabb keleti régiók hálózatba kapcsolásán túl, azzal párhuzamosan zajlott-zajlik le a meglévő pályák korszerűsítése vagy tehermentesítése új, nagysebességű vonalak megépítésével. A minőségi fejlesztésre szükség is volt, a nyolcvanas években még teljesen természetes volt a gőzmozdonyok használata, s az utolsó gőzhajtású lokomotívot csak a kétezres évek elején vonták ki egy kisebb szárnyvonalról.

    Mára a fejlődés odáig jutott, hogy mintegy 103000 km vasúttal a kínai hálózat a második leghosszabb a bolygón, s a legnagyobb gyorsvasúthálózattal pedig Kína bír, s a tervek, már megvalósítás alatt álló projektek is egészen meghökkentő mértékű beruházásokat takarnak. 2050-re csaknem negyedmillió km vasúti pályával számolnak.

    A GDP-növekedés folyamatos fenntartásában érdekelt vezetés (sajnos úgy néz ki, az az időszak már tovaszállt, amikor mesterségesen hűteni kellett a felpörgött gazdaságot, mára 7% körüli növekménnyel kénytelenek beérni) dönti a pénzt az infrastruktúra fejlesztésébe, s a hatékonyságot nagyban növeli, hogy bár Kína az egyik legkorruptabbnak mondott ország, a kivitelezések költségei világviszonylatban rendkívül kedvezőek. (Nem akarok elmenni ebbe az irányba, de ez felveti a kérdést, hogy vajon mennyit lophatnak másutt, ha itt lopással együtt is ennyire olcsón megy, s nem, a munkaerő már nem annyira olcsó, nem lehet mindent erre fogni.)

    A kínai vasút, bár érdemes előrelátóan intézni a jegyek beszerzését, az egyik legjobban működő rendszer a világon. Megbízható, olcsó, s megfelelő jegy vásárlása esetén még kényelmes is.

    Ez utóbbi hangsúlyos, ugyanis elég sokféle vonat közlekedik, különböző betűmegjelölésekkel, s nem utolsó sorban, különböző árkategóriában. Lássuk hát, milyenek a kínai vonatok.

     

    Betűjel nélküli vonatok

    Ezek a lokális, kisebb távot bejáró, az otthoni személyvonatoknak megfelelő szerelvények. Alvóhellyel nem rendelkeznek, mivel nem közlekednek olyan hosszan. Ez a leggyengébb kategória, többnyire lassú, minden bokorban megálló vonatok, általában zöld színű kocsikkal. Létezik belőle gyorsított verzió, ez utóbbiakon többnyire már van légkondi, a simákon zömmel nincs.

     

    „K” vonat

    Ez a gyorsvonatok legolcsóbb fajtája. Négy osztályra kapható jegy, úgy mint: puha alvó, kemény alvó, puha üléses és kemény üléses. Ez utóbbi áráért még adnak el extra jegyeket, hely nélkül. Akiknek ilyen jut, azok állni kényszerülnek. Ez sajnos nem ritka eset, a kínai vasút szállítja magasan a legtöbb embert a világon, így nagyon ritka, hogy nincs telt ház.

    Ezek a vonatok olykor óriási távokat járnak be, ilyenen utaztam tavaly Chongqingból Haikouba, de akadnak vonatok Mandzsúria és a déli országrész között is. Végállomástól végállomásig utazás esetén előfordul 3 napos túra is.

     

    „T” vonat

    Ezeket hívják expressznek. Kevesebb helyen állnak meg, mint a K-val jelzett társaik, zömmel csak a nagyvárosokat érintik. Ugyanúgy megvan a négy osztály. 140 km/óra csúcssebességgel közlekedhet, ellenben a K-osztály 120 km/h sebességével.

     

    „Z” vonat

    Ezek ismét gyorsabbak lehetnek extra 20 km/h-val, s jellemzőjük, hogy nem nagyon állnak meg a végállomásig, legfeljebb 2-3 esetben. Gyakorta csak „puha” jegyeket árulnak rájuk.

     

    „D” vonat

    Akár 250 km/óra sebességgel is száguldó gyorsvonatok, elsősorban a legnagyobb városok között járnak, meglehetősen sűrűn. A jegyár itt már érezhetően magasabb, mint a „K” vonatokon.

     

    „C” vonat

    Ezek kínai mértékkel rövid távot bejáró gyorsvonatok, nagysebességű szerelvényekkel. Többnyire a szomszédos tartományszékhelyek között közlekednek, a hagyományos vonatoknál legalább kétszer gyorsabban. A jegyár is körülbelül a duplájába kerül. Xianningben az új elővárosi vonalak közlekednek a C jelzés alatt.

     

    „G” vonat

    Az igazán nagymenő, hiperszuper vonatok. A kocsik akár 350 km/h-át is elviselnek, akárcsak a direkt nekik épült pálya. Ezek messze a legdrágább és leggyorsabb vonatok, a gyorsaság miatt kizárólag ülőhelyes – azon belül első vagy másodosztályos, egyik-másikon business – verzióban. A kicsivel több mint ezer kilométerre lévő Guangzhou ezen a módon három óra alatt elérhető Xianningből.
    Természetesen „G” vonatok nem járnak mindenfelé, mert használatuk külön erre a célra lefektetett vasutat igényel, de a hálózat folyamatosan bővül. Bár kínai viszonylatban drágák, félni azért ezektől sem kell. Mialatt Xianningből Wuhanba mezei vonattal 12.5 yuan a jegy, addig a G-vel 39.5 yuan. Otthon a legócskább személyvonatra is többet kellene fizetni.

    Íme egy összehasonlítás a jelenlegi vasúti árakról. Xianningen majdnem mindenféle vonat áthalad, így könnyű összevetni. (Alvóhelyekkel nem számoltam, mivel a táv vonattól függően 25-90 perc.)

     

    Típus 1. osztály másodosztály puha üléses kemény üléses
    betű nélküli 18 10.5
    K, T 12.5
    D 39.5 24.5
    C 36 30
    G 64.5 39.5
    MÁV (80 km) 45 (1700 Ft) 40 (1490 Ft)

     

    Végül pedig a galéria a különböző vonattípusokról. A magyarázat a képek mellett. 

  • Most hétvégén is nyelvsuli

    A jelek szerint elégedettek voltak a legutóbbi órámmal, mivel a napokban megint hívtak. Az időmbe belefér, anyagilag sem rossz, úgyhogy nem olyan nagy baj ez.

    Ha jól vettem ki, ezúttal az órám előtt akarnak valamiféle felkészítést is tartani, hogy mégis mit tanítsak a nebulóknak, amit egyáltalán nem bánok, mert nem egyszerű magamtól kitalálni.

    A kölykök amúgy egész kis okosak, de mint már párszor említettem, a korosztályuk nem annyira nekem való. Azért valahogy majd letudom az órát, ennyit ki lehet bírni.

    Közben már Jingdezhenre készülgetek, ma foglaltam vonatjegyet. Lesz egy kis időm Nanchangban is, Jiangxi székhelyén, s mivel már szombat este megérkezem, s csak hétfőn indulok vissza, így Jingdezhenben is. Állítólag lesz még egy külföldi is a neves eseményen, de ennél több részletet még nem tudok róla.

    Biztos jó lesz.

  • Lassan itt a vizsgáztatás

    A 19-ével kezdődő héttől ismét elindulnak a vizsgák. Az osztályok méretétől függően 2-3 hétig tartanak majd. Általában három darabra szedtem őket, az egyetlen kivétel a turizmusos csoport, ők alig vannak, így ott mindössze két részre lett bontva a csoport.

    Ezúttal kizárólag tételek szerepelnek a vizsgán, meglehetősen egyszerűek, s csupán 10 darab. Azt persze csak a vizsgán tudják meg, hogy melyiket kapják, így aztán mindegyikre fel kell készüljenek. Az első féléves másodéves vizsgához hasonlóan három percet kell beszélniük a témáról.

    Ebben a szemeszterben az évközi aktivitásuk is figyelembe lett véve, ennek betudhatóan néhányan nem fognak vizsgázni, s ugyancsak ez a helyzet a notórius hiányzókkal is.

    Tegnap a leendő óvodai angoltanárokkal gyakorolgattunk az órájukon, s a teljesítményük alapján egy sem ment volna át a vizsgán, ha élesben ment volna a dolog. Az ő érdekükben remélem, azért összekapják magukat, mire tétje is lesz a dolognak.

    Azt hiszem, ezúttal igencsak szigorú leszek, s kegyetlenül megbuktatok mindenkit, aki nem töri magát eléggé. Hogy elgyengülök-e, az majd elválik pár hét múlva, de most tényleg úgy érzem, hogy nincs bennem semmi könyörületesség. Jobb lesz, ha felkötik a gatyájukat.

  • Rossz munkaerő

    Ma sajnos nem az év dolgozója cím felé tartok gőzerővel. Dacára annak, hogy igencsak korán lefeküdtem tegnap, most reggel sikerült fél 9 után nem sokkal magamhoz térnem, ami épp fél órával később van annál, mint ahogy dolgoznom kéne.

    Hát, ja, elég ciki, de előfordul mindenkivel. Sajnos a hülye kölykök nem tudták tartani a szájukat róla, így valszeg kapok érte.

    Még szerencse, hogy az ajánlólevelem már kész. 

     

  • Érdekes lények a lakásban

    Kína nem Magyarország, így aztán érthetően az erre előforduló fauna is eltér a Kárpát-medencében megszokottól. Az ország hatalmas, mérete Európa egészéhez hasonlítható, ezért természetesen hatalmas a változatosság e téren is.

    A tavalyi Fengjie, s a jelenlegi tanév során megismert Xianning klímája kissé azért elüt a hazaitól. A telek lényegesen enyhébbek, a nyarak hasonlóan forróak, de azért a négy évszak jól elkülöníthető, mondhatni kontinentális éghajlat van errefelé is.

    A növényzet terén is hasonló a helyzet, bár erre már megél több szubtropikus, örökzöld faj is.

    Az állatvilág is eltér kissé. Az óriáscsótányokról már esett szó elég. Szerencsére nincsenek túl sokan, de a lakókörnyezetekben remekül érzik magukat, hacsak nem gondoskodik róluk az ember. Küllemre ugyan sokkal ijesztőbbek, mint az otthon előforduló apró társaik, de a méretük egyben a vesztük is. Sokkal nehezebben tudnak elbújni, s célba venni is nagyságrendekkel könnyebb őket. Kopogom le, de az első néhány napot leszámítva nem láttam belőlük egyet sem.

    Láttam viszont egy egészen apró, néhány centis gyíkot tavaly, szegényke nem nagyon élvezhette már az életét. Ez még az általános nagytakarítás lezavarása előtt történt, így a főzőlap alatti odaszáradt zsiradékban elakadt a kis hüllő. Bár nem vagyok a gyíkok nagy barátja, azért sajnáltam, ki is szabadítottam óvatosan, próbáltam megtisztítani is, de akkor már alig élt, s sajnos nem is sikerült a megmentése. Minek jött be a lakásba…

    Amiért ez a poszt ma megszületett, az a tegnapelőtti behatolónak köszönhető. A képek alapján majd eldönthetitek, mi ez, én nem akarok hülyeséget mondani. Szerintem skorpió formája van, de terráriumon vagy filmeken kívül még sosem láttam skorpiót. 
    Az erősíti a teória lehetőségét, hogy Zhao Sheng szerint valamelyik kollégája lakásában is voltak. Nem megszokott azért, az asszisztensem például még sosem látott.

    WP_20140503_020.jpg

    WP_20140503_006.jpg

    WP_20140503_003.jpg

    WP_20140503_002.jpg

    Rátok bízom tehát a döntést. Szerintetek mi ez? A csótányölő spray mindenesetre ezzel a szépséggel is elbánt hamar. 

  • Kis hétvégi kirándulás

    Miután tennivaló semmi a napokban, így aztán a lokálisan fellelhető kínaiak zöméhez hasonlóan én is a város fő kirándulóhelyét, a suli mellett magasodó Qianshant vettem célba.

    A kisebb magaslat után már változik a táj. Amíg a város sík, a hegyen túl már lényegesen kellemesebb a szemnek a környezet, jönnek a dimbek-dombok.

    A hegyecske, mint minden valamire való kínai település helyi attrakciója, rendesen kiépített, lépcsőkkel, személyzettel, templomokkal felszerelve.

    A jó sok fotóhoz katt a képre.

     WP 20140502 003

  • Itt van május elseje…

    Holnap jön wuyi (azaz szó szerint öt-egy, az ötödik hónap első napjára célozva), vagyis a munka nemzetközi ünnepe.

    A glóbusz nagyobbik felén ez munkaszüneti napot jelent, s különösen igaz ez a munkásmozgalminak tekintett rendszerekkel egykor vagy ma is bíró államokra, így Kínára is.
    Ideát a heti 40 órás munkahét kevesek álma, no meg a klasszikus értelemben vett, szabadon felhasználható szabadnapokat sem sűrűn vágják a dolgozókhoz, így aztán a nagy állami ünnepek képezik a vakáció idejét is. A legnagyobb holdújév, s a jelenlegi államalakulat 1949-es megalakulásának októberi ünnepe mellett még a wuyi volt az, amikor a családoknak módjukban állt hosszabb időt munkahelyi és tanulmányi kötöttségek nélkül együtt tölteni.

    Ahogy egy szerény jólét is kialakulni kezdett a reform és nyitás politikájának köszönhetően, a népeket sem lehetett már örökös munkára kötelezni, így egyre-másra nyertek teret a hagyományos ünnepek is. Bár a munkaszüneti napok száma összességében növekedésnek indult, azért ez némi áldozatokkal is járt.

    Így lett a valaha egyhetes wuyi mára három napra zsugorított ünnep, sokak bánatára.

    A mozgalmi jelleg sokat vesztett a jelentőségéből. Ahogy a gyakorlatban Kínának már semmi köze nincs a szocializmushoz, úgy az ideológia hétköznapokban való szereplése is háttérbe szorult. 

    A mostani ünnepre készülvén sem látszik ebből semmi, a népek csak örülnek a szünetnek.
    Ma még tanítás van,  de a délutáni órák már elmaradnak, hogy a kölykök haza tudjanak időben menni, így nekem is csak a reggeli órámat kell megtartanom.

    Aztán keddig megint semmi munka…

  • Dr. Veve mégsem praktizál, ellenben bort kóstoltat titulus nélkül

    Ma kaptam a hírt az orvosi toborzómtól, hogy az amúgy eddig sem részletezett tianjini muri elmarad, így sajnos egész biztosan nem kell megkatétereznem senkit a Peking melletti nagyvárosban.

    Hogy azért valami móka mégis legyen, egy másik helyről jött a megkeresés épp ma, hogy május 18-án egy borpromóciós rendezvényen lenne esély tündökölnöm. Nem annyira messze, a szomszédos Jiangxi tartományban, Jingdezhenben. Vonatozás és buszozás kombinációjával jutok majd oda, s ott is alszok két éjjel.

    Maga az esemény csak két órás, egy beszédet kell mondani, valamint díjakat átadni (haha), na meg élvezni a partit. Feltételezem, hogy valami kiváló borszakértőként leszek erre hivatott, de épp az is lehetek, ha ezért fizetnek. 

    Jingdezhen a kínai porcelán szülőhazája, már a középkorban óriási manufaktúrák készítették Kína egyik legkelendőbb exportcikkét. Porcelánt én maximum a fogadáson látok majd szerintem, de miután egy napom lesz a városra is, azért majd icipicit körbenézek, amennyire az idő szűke lehetővé teszi.

    Jingdezhen amúgy is szimpatikusabb, mint Tianjin, bár azért kibírtam volna, ha mindkettő összejön.

  • A kínai határviták – A tengeri szigetek

    ELŐZMÉNYEK:
    A kínai határviták: bevezető
    A kínai határviták: Tibet, Kasmír és Ladakh
    A kínai határviták: az (ex)szovjet határ

     

    Kína területi vitáinak manapság leginkább fókuszban lévő, a médiában gyakran figyelmet kapó pontjait a Kelet- és Dél-kínai-tengeri szigetek képezik.

    A déli tengerben elhelyezkedő apró földdarabok jobbára teljesen hasznavehetetlen, lakatlan, emberi megtelepedésre nem alkalmas korallszirtek, atollok, melyek többnyire épphogy kiemelkednek apálykor a víz színe felé, de egyik-másikuk még akkor sem. Az állandó jelleggel felszín feletti szigetek esetén is nehezíti az betelepülést az édesvíz hiánya: alig néhány szigeten akadnak források vagy fúrhatóak kutak.
    Jelentőségüket a stratégiai hajózási útvonalak birtoklásán túl az adja, hogy birtokba vétel esetén a környező tengeren alkalmazható a nemzetközileg elismert 200 tengeri mérföldes kizárólagos használat joga, ami határozottan előnyös a halászat és a feltehetően fellelhető szénhidrogének kiaknázása területén.

    Földrajzilag négy részre osztható a terület: Xisha– (Paracel-), Dongsha– (Pratas-), Zhongsha– (Macclesfield és környéke) valamint Nansha– (Spratly-) szigetek.

    BBC-spratly-map_48951920.gif

    A szigetek: északon a Paracel (Xisha), keleten a Zhongsha részét képező Scarborough, délen a Spratly (Nansha)

     

    Az apró atollokra, homokpadokra részben vagy teljes egészében, a két Kína, Vietnam, a Fülöp-szigetek, Malajzia és Brunei formál igényt, a legnagyobb követelésekkel a két Kína, Vietnam és a filippínók élnek. A követeléseket rendszerint történelmi okokra vezetik vissza, s bár nem teljesen vitatható, hogy halászati célokra használták a környező tengert korábban is, az kijelenthető, hogy a modern korig ténylegesen nem ellenőrizte őket senki, s őslakosság sem élt rajtuk soha.

     

    Érdekes a Kínai Népköztársaság és Tajvan hozzáállása a témához. Mindkét állam önmagát tartja Kína egyedüli, törvényes képviselőjének, s a 70-es évekig nyugati támogatással a tajvani Kínai Köztársaság birtokolta Kína helyét az ENSZ-ben, s annak Biztonsági Tanácsában is. Mára fordult a kocka, s Tajvan küzd a nemzetközi el nem ismertség ellen.

    Miután az ország feletti teljes fennhatóság fogalmába egymás területei beletartoznak, így annak kérdése jelenleg másodlagos, hogy melyik kormányzat ellenőrzi a szigeteket. Egyelőre kiegyeznek azzal, ha valamelyik Kína berkein belül vannak, abban bízva, hogy a két országrész jövőbeni egyesítése majd úgyis rendezi a többit.

    A Dongsha-szigetek kérdése a két kínai állam belügye, harmadik fél nem tart rá igényt, a gyakorlatban Tajvan felügyeli a területet.

    A hainani partok relatív közelségében fekvő Xisha Kína és Vietnam között szítja a feszültséget, de a gyakorlatban 1974 óta teljesen Kína ellenőrzi a piciny korallszigeteket. Ezt megelőzően részben kínai, részben dél-vietnami fennhatóság érvényesült, azonban Kína, jól ráérezve a nemzetközi helyzet állására, no meg mert a dél-viet haditengerészet is egyre sűrűbben zavarta el a kínai halászokat, egy januári szép napon küldött pár hajót, s némi kisebb csetepaté árán kirakta a vietnamiakat a környékről.

    detailed_political_map_of_paracel_islands.jpg

    Xisha– vagy Paracel-szigetek, 1974 óta teljesen kínai uralom alatt. Jobbra látható a Zhongsha részét képező Macclesfield-atoll

    Utóbbiak persze ezt nem fogadták kitörő lelkesedéssel, de a roskadozó déli rendszernek egyrészt voltak ennél jóval súlyosabb problémái is, másrészt az USA is szerette volna elkerülni a helyzet eszkalálódását, így megálljt parancsolt a délieknek a kérdésben.
    Északon is hasonló helyzet volt. Bár a kommunista Vietnám is ugyanúgy nehezményezte az annektálás tényét, nekik sem ezt volt az elsődleges prioritásuk, s Moszkva sem szerette volna tovább mérgezni az amúgy sem felhőtlen szovjet-kínai kapcsolatokat.

    Xisha azóta teljesen a kínai hadsereg uralma alatt áll, s ahogy fokozódott a helyzet a tengeren, egyre nagyobb lépéseket tesznek az ország területébe való integrálásra. Ennek keretein belül két éve megalapították Kína legújabb prefektúra jogú városát a legnagyobb szigeten, Yongxingen. A Shansha névre keresztelt település felhúzásával egyúttal a teljes dél-kínai tengeri szigetvilág adminisztratív központja is átkerült Hainanból az új városba.

    Yongxing a legnagyobb a teljes vitatott régióban, mintegy 13 km2. Töltésre emelt út köti össze a szomszédos Shidao szigettel. Nagyméretű gépek által is használható reptere van, s a Shanshaban lakó mintegy ezer lakos kiszolgálását lehetővé tévő szolgáltatóipar is kiépült itt.

    eca86bd9e2f91308129306.jpg eca86b9758fd11c389dc20.jpeg 1343117165190_131735392_11n.jpg 132524437_121n.jpg

    A lakók nagy részét katonák és halászok teszik ki, de a kirakatul is szolgáló településen impozáns középületeket is felhúztak.
    Megindulóban van a turizmus is, bár egyelőre nagyon korlátozott, s költséges móka is egyben. A teljes Xisha szigetcsoport csak különleges engedélyek beszerzése árán látogatható.

    A kínai-filippin vita tárgyát képező Zhongsha a kínai terminológia szerint a Xishatól keletre fekvő Macclesfield atollon túl magába foglal még további zátonyokat délre és keletre egyaránt, többek közt a még ismertebb Scarborough nevűt is. 
    Maga a központi atoll a maga nemében a legnagyobb a világon, azonban már életszakasza alkonyán jár, s apály idején is teljesen víz alatt van. Mindez felveti azt a kérdést, hogy megfogalmazható-e rá bármiféle területi követelés bármelyik fél részéről.
    Miután helyén így csak a nagy kék tenger hullámzik, a gyakorlatban csak hajók felügyelik, s már csak a Xishahoz való földrajzi közelség okán is kínai dominancia érvényesül.
    A filippin szigetekhez közeli Scarborough egyik-másik sziklája majdnem 2 méterrel is kilóg a vízből még dagály alatt is, így aztán nagyobb a stratégiai jelentősége is. Raktak is ki kínai táblát, amit aztán a konkurencia el is távolított. A vizeket halászó kínaiakat két éve a fülöp-szigetiek akarták elűzni, válaszlépésként a kínaiak is megjelentek, s azóta lényegében Zhongsha is az ellenőrzésük alatt áll.

    Miután északon Kína mára mindent lenyelt, ami ellen a szomszédok semmit nem tudnak tenni, így a gyakorlatban már csak a legdélebbi, Spratly-, vagy Nansha-szigeteken van szó tényleges problémáról.

    spratly_88.jpg

    A szigetek legnagyobb tagja, Taiping vagy Itu Abu lényegében az egyetlen, amely alkalmas letelepedésre, de még ez is kisebb mint fél négyzetkilométer. 1956 óta tajvani irányítás alatt áll, akik repteret, s félezer katona ellátására alkalmas bázist is létrehoztak itt. Taiping az egyedüli édesvízzel rendelkező tagja Spratly-nak.

    Ami a többi korallszirt felügyeletét illeti, a helyzet nagyon kusza. Különösebb földrajzi logika nélkül, az aktuálisan jelentkező lehetőségeket kihasználva egymás hegyén-hátán vannak a különböző nemzetek által kontrollált földdarabok, többnyire nevetséges méreteken.
    A kínaiak fölénye itt már nem mutatkozik meg, a szigetek zömén a vietnami hadsereg székel, de a nyolcvanas évek vége óta egyre erősebb a kínai jelenlét is. 1988-ban egy ízben még egy, 70 vietnámi áldozattal járó összecsapásra is sor került, aminek eredményeképp kínai kézre került a Déli-Johson-zátony.

    A trend azt mutatja, hogy lassan minden, minimálisan is kiálló sziklára bázist épít valaki. A kínaiak ötletesek, ha kevés a hely, feltöltik a tengert, hogy legalább az őrbódét fel lehessen húzni.

    W020120721724733690792.jpg

    22679192.jpg

    A két legnagyobb Spratly-szigeteki kínai zátony, a rájuk emelt bódé miatt a zátonyokból már nem látszik semmi

     

    Ami azt illeti, erre szükségük is van, miután a kevés, legalább pár négyzetméternyi, stabilan tenger felett fekvő szirteken már ott vannak mások. Tajvan a „nagy” Taiping mellett egy apró zátonyt, Vietnám 22, a Fülöp-szigetek 10, Malajzia 7 (ebből egy mesterséges) földdarabot birtokol, míg a Kínai Népköztársaságnak 7 zátony jutott. 2012 óta egyre nagyobb arányú építkezések figyelhetőek meg errefelé is, helyenként helikopter-leszállópálya, másutt többemeletes házak formájában.

    Spratly_with_flags.jpg

    A Spratly-szigetek aktuális gazdái

     

    Miután a Spratly-szigeteken a szomszédság is nagy erőket állomásoztat, egyhamar megoldás nem látszik körvonalazódni.

     

    Diaoyu-szigetek

     

    A Tajvan partjaitól 170 km-re fekvő Diaoyu vagy Senkaku sem rendelkezett soha őslakossággal, bár a morcos sziklaszigetek mérete ezt jobban lehetővé tenné. Noha a felfedezése a kínaiakhoz köthető, az 1895-ös, Japán általi birtokba vételig nem foglalkoztatott senkit.

    fl20130122hsa.jpg

    Később halfeldolgozó üzem létesült a főszigeten, annak 200 alkalmazottja ott is élt, majd a vállalkozás felszámolása után újra lakatlanná vált.

    Japán második világháborús legyőzése után a hetvenes évekig amerikai megszállás alatt állt, de ez sem jelentett konkrét szárazföldi ellenőrzést. Miután visszakerült a polgári japán kormányzat fennhatósága alá, mind Tajvan, mind Kína területi igényekkel állt elő a szigetcsoportot illetően.

    Senkaku-Diaoyu-Tiaoyu-Islan.jpg

     

    A közelmúltig a gyakorlatban ez nem jelentkezett semmilyen formában, ám az utóbbi években rendszeressé váltak a két kínai állam által elkövetett határsértések. 2012-ben kis híján még közös kínai-tajvani megbeszélésre is sor került Pekingben a szigetekkel kapcsolatos taktika megvitatására, de a tajvani fél végül elutasította a lehetőséget.

    Miután az amerikai hadsereg fenntartja a jogot a Diaoyu-szigetek védelmére, lévén az szerintük japán terület, így a katonai megoldásra kevés az esély. Folynak időnként tárgyalások is, de egyhamar ezek sem kecsegtetnek megegyezéssel.