-
Túlélőcsomag
Idén már felkészültebben vágtam neki a blog szempontjából releváns óriásországnak, s csupa olyan dologgal szerelkeztem fel, amit errefelé nehezebb vagy egyenesen lehetetlen beszerezni.
A tavalyi évet Fengjieben éltem, ami határozottan nem a lehetőségek földje, így aztán eredendően az ottani termékskálából indultam ki. (Korábban, amikor Kínában voltam, nem kellett ilyeneket beszereznem, mert rövid ideig jártam itt, s nem volt rájuk szükség – amikor meg még az őskorban utoljára hosszasan töltöttem itt időt, harmadennyi dolgot sem lehetett kapni.)
Az élelmiszerek mellett a kozmetikumok piaca egy kritikus terület. Napi szinten nem sminkelem magam, de aki igen, annak érdemes gondoskodni elegendő utánpótlásról kenceficék terén. Problematikusabb lehet a deók és spray-k beszerzése is, de főleg kisebb helyeken. Xianningben láttam egy méretes drogériát, ahol elég bő választék volt mindenből, de a minőségről nem tudok nyilatkozni. Itt meglepő módon láttam még eldobható borotvát is, ezelőtt utoljára Sanyaban a Nyár Áruházban.
A pakkomban mindenesetre került hat tusfürdő, három sampon és jópár deo meg spray. A felsorolt dolgok első felét mindenütt kapni, de vannak megszokott termékek, amiket jobban szeretek, s olyanokat nem.
Szalámit, bármiféle nyugati jellegű, ízű felvágottat csak nagyvárosokban, s ott is csak néhány boltban lehet kifogni. A kínai termékekkel nagyon nem érdemes kísérletezni, mert édeskés, ehetetlen vackok. Idén mindenesetre jött velem négy rúd hazai szalámi, egy darabig ad valami illúziót. Normális kenyér nélkül mondjuk eléggé kevésbé élvezhető, de így is jobb a semminél.
Ugyancsak hoztam két doboz majonézt is, mivel ebből jót Kínában még nem találtam.Jött velem egy guriga sajt is, de az sajnos már Wuhanra megdöglött. Ebből is tanul az ember. A Zhongbai áruházban (a nagyobbik xianningi áruház a tekikkel) viszont meglepő módon árulnak camambert-t. Nem olcsón, mert import, de legalább van. Kis konzervdobozban van a sajt, gondolom, hogy kibírja a hosszú utaztatást.
Hosszú utat járt meg velem az a három doboz édesítőszer is, amit magammal hoztam. Lehet, hogy az expatok majd megcáfolnak, de Kínában nincs édesítőszer. Nem kapni, nem létezik, nem ismerik. Ha érdeklődök, értetlenkednek, meg sem fordul a fejükben, hogy ilyen terméknek lenne értelme vagy létezhetne. Shanghaiban ugyan lehet, hogy már minden harmadik ember túlsúlyos, de vidéken szinte senki. Fengjieben úgy egy osztályra jutott egy pufibb gyerek, de jellemzően ők sem álltak a szétfolyás határán. Itt Xianningben már picivel jobban tápláltak, de még itt is ritka a kövér ember. Ellenben a lányok határozottan erősebbek bizonyos testtájakon.
Végül, de nem utolsó sorban, hoztam magammal kávét is. Nagyvárosokban valószínűleg hozzáférhető, de vidéken nincs. Kizárólag instant löttyöt kapni, ami amúgy máskülönben nem olyan rossz. Mindenesetre én jobban bírom az igazi feketét, így jött velem a régi kotyogós főzőm meg némi kávéőrlemény is. Így az igazi.
A tavalyi waijiao (külföldi tanár) hagyott itt egy kávéfőzőt, de persze nem tudom hasznát venni, mert filteres kávéval működik. Ő ugyan nem tudom, honnan szerzett bele alapanyagot, talán azt is hozta magával. Zhao Sheng jegyezte meg, amikor megérkeztem az egy szem bőröndömmel, hogy tavaly Jack mellé kisbusz kellett, annyi cucca volt. A hátrahagyott érdekesebb darabok része még egy borszeszégő, s a hozzá való állvány egy gömblombikkal, ezt állítólag kávémelegítésre használta a delikvens. Én csak remélni merem, hogy nem egy házi droglabor része volt.
-
Napi betevő: kiváló kínai csokoládé
A kínai egy roppant mód édesszájú népség. Ha egy ideát még nem meghonosodott élelmiszert szeretnénk a piacra bevezetni, a legjobb, ha nyakon öntjük egy fél mázsa cukorral. Úgy egész biztosan megveszi valaki. Nem csoda, hogy a tej csak ízesített formában fogy, ahogy a csokis sajtot is itt árulják. Édes a kenyér, az összes pékáru, de még a kínai felvágottak is édesek, s a cukor annyira kell, hogy cukormentes üdítő alig akad, édesítőszer meg egyáltalán nincs. Kész csoda, hogy ehhez képest meglepően jó állapotú fogsorokkal villognak a helyiek.
A nagy glükózmánia ellenére a kínai élelmiszeripar hatalmas lemaradásban van a csokoládégyártás területén. Eleve egészen silány a választék, s ami van, abból sem készítenek nagy kiszereléseket. A kakaó Kínában csak Hainanon él meg – s az ottani 20-30 tonnás éves kakaóbab-termelés édeskevés -, így a csokoládé alapja mindenképp import, de azért ez nem szolgáltat igazi magyarázatot.
Akármi is az ok, a kínai bevásárlóközpontokban főleg Snickers-et, Dove-ot és M&M’s-et lehet kapni, s itt-ott akad még Cadburry is. Normális, nyugati színvonalú csokoládét a hazai palettán egyedül a 脆香米 (Cui xiang mi, lefordítva: roppanós rizs) márka termékei képviselnek, ezek viszont nagyon finomak, s hogy a szterotipizálásnak is megfeleljenek, rizsesek.
Mocsok módon illusztrációnak egy gugliképes printszkrínt adok, mivel a cikkírás közben a saját terméket idő előtt befaltam.
-
Tömegközlekedés és bliccelés
Még csak alig több mint egy hónap telt el, mióta visszajöttem Kínába. Ennek egyik látványos ismérve, hogy nyáron visszaszoktam a nagyüzemi hírfogyasztáshoz, s ezt azóta sem bírtam még levetkőzni.
Mostanában úton-útfélen az elsőajtós felszállási rend miatti zúgolódásba lehet botlani (ha valaki valami csoda folytán nem hallott volna róla: a BKV járatainak jó részén ez lett a módi, s a sofőrök egyúttal a jegyeket, bérleteket is ellenőrizni hivatottak). Nem nagyon akarok hosszasan írni a hazai megoldásról, mert ez a blog nem erről szól, de csendben megjegyzem, szerintem ez egy kimondottan üdítő innováció a nevezett közlekedési társaságtól.
Életem majdnem felét Budapesten éltem le, így tisztában vagyok vele, hogy a bliccelés mennyire általános jelenség. Ezzel szemben, s egyúttal visszatérve a blogba jobban illő témához, Kínában a viteldíjfizetés elmaradása egyáltalán nem jellemző.
A helyijáratos buszokon általában bármelyik ajtón fel lehet szállni, de a vezető mindig számon tartja, hogy mennyien kerültek a járműre. Teljesen természetes jelenség, hogy a hátul felszállt utasok előreadogatják a jegy árát, nem próbálnak meg sumákolni. Sok helyen van chipkártyás leolvasó, ahhoz előre kell menni.
A buszjegy ára alacsony, de nem hiszem, hogy mindent erre lehetne fogni. Kisebb településeken ráadásul a buszsofőrök zömében egyéni vállalkozók, akik a jegyárakból termelik ki a megélhetésüket. Ha ez működik 1-1.5 yuanes díjszabás mellett is, akkor pláne felesleges az olcsóságra hivatkozni.
A helyközi buszok nagyjából hasonlóan működnek, leszámítva, hogy ott meglehetősen egyszerű szem előtt tartani az új felszállókat.
A távolsági buszoknál megint más a módi. Ezek újfent eltérő szisztéma alapján dolgoznak, mint otthon. A kiindulási és a célállomás között nincsenek megállók, s csak az ülésekkel megegyező számú jegyet adnak el. A jegyet ezekre a pénztárakban kell megvenni, a járaton nincs rá lehetőség. Jegy hiányában a váróba sem engedik be az utast, s még egy utolsó ellenőrzésként a járművön is végigszalad egy alkalmazott csekkolni.
A dél-kínai Sanya városka vasútállomásának várója. Itt már csak jeggyel és biztonsági ellenőrzést követően lehet tartózkodni.
A vonatokon sem lehet bliccelni. Az állomások várójába csak érvényes jeggyel lehet bejutni, s a peronokra pedig közvetlenül csak az érkezéskor engedik be az utazóközönséget, természetesen egy jegyellenőrzést követően. A fifikás magyar olvasó gondolhatná, hogy ez még kijátszható, mert tovább is lehet utazni, mint amíg a jegy szól. A helyzet kevésbé egyszerű, ugyanis az érkezési állomáson a kijutáskor is ellenőrzik a jegyet.
Ha beáll a vonat, újabb jegyellenőrzés után érhető el a peron.
Nagyvárosokban metrókat is építettek, s építenek a mai napig. Otthon valamiért a beléptetőkapuk gondolatával sincsenek kibékülve, holott Kínán túl számtalan helyen gond nélkül működik ez a megoldás a világban. Nekem nem tűnt fel, hogy lassítaná az utasáramlást, de ha mégis lenne ilyen hatása, talán kiküszöbölhető, ha elegendő számú kapu van forgalomban. A kínai állomásokon rendszerint 20-30 is akad, téglalap alakban körbebástyázva a bejáratot, így igazán nem okoz fennakadást. Ha van a kapuk mellett néhány dolgozó is, akkor az sem lehet probléma, hogy egyesek át akarnák ugrálni azokat. Kínában tovább nehezítené a helyzetüket, hogy (egyébként a távolsági busz- és vasútállomásokhoz hasonlóan) a metróban van komoly biztonsági személyzet, akik a csomagokat is átvilágítják. Terrorcselekmény a földalattin még nem történt – szerencsére egyébként is elvétve, s azok is szinte kivétel nélkül az ujgurok lakta Xinjiangban -, de a jelek szerint nem is szeretnének kockáztatni.
A metrójegyeket aztán a kijáratnál is le kell olvastatni, s így itt sem lehetséges, hogy tovább utazzon az ember a kifizetett távolságnál. Ha ezzel próbálkozik, egyszerűen nem jut ki a kapun.
Ezek a megoldások minden gond nélkül alkalmazhatóak lennének odahaza is, noha kétségtelen, hogy egy részük igényelne némi kezdeti beruházást. A jól működő megoldásokat nem kell újra feltalálni, elég lenne átvenni. Az meg szerintem teljesen világos, hogy a becsületes, fizető utasnak támogatnia kellene minden ilyen ötletet. Egyedül a bliccelő érdekével ellentétes, ha ellehetetlenítik. Őt meg nem hiszem, hogy sajnálni kellene.
-
Valami van a levegőben
A felsőoktatásba kerülés a kínai fiatalok életében hatalmas mérföldkő. Túl azon, hogy a diplomaszerzés lehetősége egy jobb élet ígéretével kecsegtet, már az itt töltött évek is óriási változásokat hoznak a mindennapjaikban.
Emlékeztek még a középiskolai napirendjükre? Reggeltől estig suli, s normál esetben a szombat este és a vasárnap első fele szabad. Ráadásul hatalmas a nyomás is, hiszen a jövőjük az utolsó teszt eredményén múlik: ezen áll vagy bukik, hogy bekerülhetnek-e egy-egy jobb egyetemre, főiskolára. Nem is akkora csoda, hogy azokban az években nem is szól semmi másról az életük, csak az iskoláról és a tanulásról.
Ezzel szemben, ha leküzdötték a középiskola minden nehézségét, utána megnyílik előttük a világ. Nálunk a diákoknak napi 4-6 órájuk van, s kizárólag hétköznap. Hirtelen rengeteg szabadidőhöz jutnak, s el is kezdenek élni.
Esténként a kampusz tele van andalgó párocskákkal, s ha szemérmesebbek is az Európában megszokott viselkedéshez képest, azért összebújást, kézfogást vagy átkarolást lehet látni. Persze aránylag félreesőbb helyeken, a félhomályban.
Nappal azért még szégyellősek, s bár az esténkénti látvány nem ezt sugallja, a diáklányaim kategorikusan tagadják, hogy nekik lenne barátjuk. Az igazság az, hogy ebben a korban már nagyon sokuknak van, de az esetek zömében ezt még nem reklámozzák, pláne nem otthon, a szülők előtt. S hogy azért nem mindig viselkednek jó kislányként, azt jól jelzi, hogy a kampusz boltjában széles választék érhető el fogamzásgátló termékekből.
Általában itt ismerik meg leendő házastársukat, mivel még jellemzően házasságban gondolkoznak. Talán otthon meglepő módon a fiúk is. Ez még egy másik világ, hogy jobb vagy rosszabb, azt nehéz eldönteni, de mindenképp más.
-
Október 1. – Kína nemzeti ünnepe
1949. október 1-jén, mialatt Dél-Kínában még javában zajlottak a harcok, Mao Zedong a Tian’anmen téren bejelentette a Kínai Népköztársaság megalakulását. A 64 éve lezajlott esemény azóta is az ország legfontosabb állami ünnepe. Ennek alkalmából nagyon vázlatosan fussuk át az új rendszer megszületését övező eseményeket.
Mao bejelenti az új ország megszületését
Az évezredeken át fennálló császári berendezkedés nagyon későn, 1911-ben szűnt csak meg Kínában. Túl azon, hogy a legutolsó, közel háromszáz éven át uralkodó Qing dinasztia mandzsu eredete folytán rendkívül gyűlölt volt a lakosság körében, egyúttal a velejéig korrupt is, s ostoba, elavult rendjével gúzsba kötötte az ország fejlődését.
Sun Zhongshan (magyar szövegekben elterjedt nevén Szun Jat-szen) vezetésével megalakult a Kínai Köztársaság, de a viszonyokra jellemző, hogy a központi irányítás nagyon gyenge volt, s az ország nagy részén hadurak kezében volt a tényleges hatalom. Pár hónapon belül lemondott Yuan Shikai javára, ellentételezve utóbbinak a Qing udvar trónfosztásában végzett szerepét. Sun enyhén baloldali elveket vallott, s megalakította a Guomindangot (Kuomintang, Kínai Nemzeti Párt). Yuan Shikai megpróbálta visszaállítani a császárságot (a saját vezetésével), de erre országszerte lázadások törtek ki. Sun is ellene fordult, emiatt emigrációba kényszerült.
Mialatt lényegében nem létezett központi hatalom, a japán aggresszió is egyre jobban érintette az országot, Mandzsúria bekebelezése csak a kezdet volt.
Sun 1920-ban visszatért, s kormányt alakított Kantonban, s szövetségett kötött a Kommunista Párttal. Megpróbálta elérni az ország újraegyesítését, de ez már az őt követő Jiang Jieshinek (Csang Kaj-sek) sikerült csak. Jiang szakított a Guomindang forradalmi elveivel, ami miatt polgárháború tört ki a kommunistákkal.
Előbbiek eleinte nem sok vizet zavartak, de a rendszer túl gyenge volt ahhoz, hogy felszámolja őket. Erősödő belső és külső nyomásra végül összefogtak a japánok ellen, majd a második világháború sikeres lezárása után teljes figyelmüket egymásra fókuszálták ismét.
Mao és Jiang – az összeborulás nem tartott sokáig
Közben az erőviszonyok sokat változtak. A Guomindang sorban vétette a szarvashibákat, amikkel a lakosságot teljesen maga ellen hangolta, mialatt a kommunisták támogatottsága folyamatosan nőtt. A polgárháború utolsó időszakában már tömegesen álltak át Maóék hadseregébe a Guomindang sereg csapatai.
1949. október 1-jére a belháború kimenetele már eldőlt. Délen még folytak a harcok, de ez már főleg a Guomindang folyamatos visszavonulásából állt. Végül amerikai segítséggel mintegy kétmillió embert Tajvanra menekítettek, de a szárazföldön diadalmaskodott Maóék rendszere.
Azóta is gyakori vita tárgya, hogy mennyiben járultak hozzá külső hatalmak a kommunisták győzelméhez. Tagadhatatlan tény, hogy a Kommunista Párt és hadserege kapott szovjet támogatást, de a szovjetek meglehetősen ambivalensen viszonyultak hozzájuk. Sztálin nem látta időszerűnek a kínai rendszerváltást, s tartott tőle, hogy negatívan befolyásolhatja a nyugati hatalmakkal a világháború idején szövetségi, majd a negyvenes évek végéig sem teljesen megromlott viszonyát. Azt sem hitte, hogy az USA szó nélkül hagy veszni egy ekkora országot. Jellemző az is, hogy egészen a legutolsó pillanatig kivártak az új állam elismerésével.
A mérleg másik serpenyőjében ott áll, hogy az amerikaiak viszont jelentős pénzekkel támogatták a Guomindangot. Az más kérdés, hogy a teljesen rothadt, korrupt rendszer pénznyelőjében ennek alig volt látszatja. A jelenség annyira szemet szúrt, hogy elnöki tanácsadók is javasolták a támogatások felfüggesztését.
A történelemtudomány azt az álláspontot hajlik leginkább elfogadni, hogy – bár valóban érkezett némi külső segítség -, a kínai kommunisták maguk vívták ki a győzelmüket. Ehhez azonban leginkább annyira hozzájárult a Guomindang politikája és berendezkedésének menthetetlensége. A kínai kommunista rendszert nem külső hatalmak ültették a nép nyakára, valódi és erős lakossági bázisa volt.
Az azóta eltelt közel kétharmad évszázadban az ország meglehetősen viszontagságos, s vargabetűkkel gyakran tarkított utat járt be, s az időszak első felében fejlődését nehezen lehetne sikersztorinak nevezni. Az azonban tény, hogy Kína nemzeti önbecsülésének helyreállítása a jelenlegi rendszer műve, s a félgyarmati sorból, egyenlőtlen szerződésekből való kiemelkedés miatt méltán tekinthetik a fenti dátumot a felszabadulás napjának.
Kétségtelen, hogy a berendezkedés bőven hemzsegett a hibáktól, s az első évtizedekben a legrosszabb, legelnyomóbb diktatúrákkal vetekedhetett, de az tény, hogy Kína a Népköztársaság megalakulásával lépett hosszú idő után, s a modern korban először a nemzetközi porondra mint független, önálló nemzet.
-
Szünetnek nézek elébe
Legközelebb 8-án lesz órám, egészen addig ugyanis a nemzeti ünnep miatti tanítási szünet zajlik majd. (Az ünnep hátteréről holnap külön posztban).
A Kínában élő külföldiek ilyenkor rendszerint utazgatnak, ami számomra sajnos nem opció, mivel nincs útlevelem. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az adminisztrációs hercehurca zajlott az eltelt napokban, hetekben. Az új szakértői igazolványom már elkészült, s jelenleg a tartózkodási engedély matricájának útlevélbe ragasztására várok. Ez utóbbit a megfelelő rendőri szervek végzik, s egy bő hetet ülnek rajta.
Az igazsághoz tartozik azért, hogy máskülönben sem terveztem most bejárni Kínát. Van még a lakással is egy kis munka, így egyáltalán nem árt, hogy kötöttségek nélkül élhetem a napjaim egy ideig.
Az amerikai ember papírjai még mindig nem érték el az USA területét, így a jelenlegi tervek szerint a szünetet követő héten is egyedül tanítok majd, 12 órát. Hogy meddig marad így, azt nem tudom, de majd csak lesz valahogy.
Mindenesetre ha október végéig sem kerül elő, akkor elméletileg végleges megoldásokat fognak kitalálni. Majd elválik.
Tegnap meglátogattam a Zhongshang bevásárló központot, s legnagyobb meglepetésemre nagyon kedvemre való dologra bukkantam. Az otthonról hozott szállítmány mellett most ilyen dolgokkal van tele a hűtőm:
-
Szecsuán különkiadás: Magyar delegáció Xianningben – 3.
A magyar küldöttség és a velük töltött idő képes dokumentációja feliratokkal.
Ebben a teremben zajlott a tárgyalás és az ünnepélyes aláírás (fenn),
engem közvetlenül melléjük ültettek középre, bár dolgom itt semmi nem volt, csak csendben unatkozni (lenn).
Már a szálloda étterme a vonósnégyessel (fenn),
Hajnalka, a tolmács, Xianning alpolgármestere és további hivatalnokok (lenn)
Xianning polgármestere, Oláh Lajos, a másik tolmács, s a már ismertetett arcok (fenn),
az ünnepségen katonák őrizték a VIP nyugalmát (lenn).
A delegáció másik tagja, a vacsi alatt neki fordítottam (fenn),
honatyánk a műsort szemléli (lenn).
-
Pénteki bonyodalmak: Hot Spring Festival, egyebek
Pénteken azzal ültem be a taxiba, hogy tárgyalás lesz, majd újfent vacsora a magyarokkal. A szállóhoz érve aztán rögtön egy buszba raktak minket (engem, az asszisztensemet meg még néhány egyéb külföldit), merthogy a hőforrásos ünnepség műsorára megyünk a város főterére.
Később aztán a buszból át kellett szállni egy másik, kisebb buszba, amely a VIP számára volt fenntartva. Az asszisztensem maradt a másik buszban, én meg a külföldiek zömével együtt átkerültem a másikba. Nem sokkal ezután előkerült a küldöttség is, onnan már kezdtem úgy érezni, hogy sínen vannak a dolgok.A főtérre érve aztán kiszálltunk, bevonultunk a VIP-részre, de akkor már gyanús volt, hogy a helyem nem mellettük, hanem egy másik sorban volt. A többi külföldi is Xianningben foglalkoztatott angoltanár volt, s velük raktak egy kupacba. Tulajdonképpen az ünnepség fényét emelni voltunk ott.
Szó volt vacsiról is. Érdeklődtem a kísérő személyzetnél, hogy most akkor pontosan mi van, de kiderült, hogy aznap nekem semmi dolgom nincs a magyarokkal, ellenben a többi angoltanárral együtt lesz számunkra valami kajálás.
Ezen aztán kissé felhúztam magam, amiért lépten-nyomon változtatják az elképzeléseket, s számomra természetesen minden csak a legvégén derül ki. A szabadidőmben nem szívesen nézegetek esztrádműsorokat, s az ötvenéves tanárbácsikkal sem volt kedvem szocializálódni, így amint tisztult a terep, le is léptem a helyszínről. Ez ugyan kiváltott némi aggodalmat Zhao Shengékből, de feltehetően megfogadták a tanácsom, s találtak megfelelően előadható kifogást a hiányomat megmagyarázandó.
Hazafelé kattintottam pár képet, ha már arra jártam.
-
Hot Spring Festival: ünnepi műsor
Tegnap a delegációval együtt, bár nem őket kísérve (erről majd másik bejegyzésben) részt vettünk az éves Hot Spring Festival idei ünnepi műsorán. Az ízelítő videó itt készült. Erősen Észak-Korea fíling, az ottani Arirangra hajaz, csak kevésbé monumentális.
-
Szecsuán különkiadás: Magyar delegáció Xianningben – 2.
Tegnap Xianningbe látogatott Dr. Oláh Lajos, országgyűlési képviselő, az előző kormány államtitkára, egyben a Nagy Fal Magyar-Kínai Barátság Egyesület elnöke. Nem egyedül érkezett, elkísérte még egy kínai hölgy, magyar nevén Hajnalka, aki az eseményeken tolmácsolt számukra, illetve volt a csapatnak még egy magyar tagja is, de az ő pozíciója nem volt számomra egyértelmű.
A xianningi tanács is biztosított melléjük egy tolmácsot, akit egyenesen Shanghaiból röpítettek ide előző éjjel, az ő feladata volt többek közt az aláírt egyezmény hiteles fordítása. (Aznap este kapta meg, hajnali háromig vesződött vele szegény.) Meglepően szépen, nagyon jó akcentussal beszélt magyarul, de a kíséret részét képező hölgy is remekül tolmácsolt, bár rajta azért érezni lehetett, hogy kicsit töri az egyáltalán nem könnyű nyelvünket.
Miután számomra így nem sok feladat jutott, a tárgyaláson nem is kellett csinálnom semmit, csupán csendben végigülnöm azt. Végül a vacsoránál kerültem képbe, ahol az ültetési rendnek megfelelően a küldöttség másik tagja és a környező kínaiak közti kommunikációt segítettem elő. De ez már egy kötetlenebb, felszabadultabb esemény, korántsem olyan formális.
Ahogy ez ideát gyakorta előfordul, háttérinfókat szinte sosem kapok semmiről, így én is csak a helyszínen szembesültem a konkrét feladatokkal, illetve az idelátogatók kilétére sem került hamarabb fény. Ők amúgy alaposan meglepődtek rajtam, a fiatalabbik vendégnek nagyjából a vacsorára állt össze, hogy én is magyar vagyok.
Az ittlétük oka? Ha jól értelmeztem, Xianning alpolgármestere egy kisebb csapattal járt a közelmúltban Budapesten, s ez egy viszonossági látogatás volt. A szükséges és szokásos protokolláris programok is helyet kaptak, úgymint a város különböző helyszíneinek bemutatása, a polgármesterrel közös faültetés, s persze a nagy felhajtással aláírt együttműködési nyilatkozat.
Konkrétumokról is volt szó, de azért csak módjával. Mindkét fél ügyesen használja a diplomácia eszköztárát, s ahogy ez ilyenkor lenni szokott, hosszan beszéltek a semmiről. A magyar fél mentségére legyen szólva, látszólag tényleg el is szeretne érni valamit, még a vacsora alatt is igyekezett meggyőzni a helyieket, illetve többször is szóvá tette, hogy reméli, valós eredményeket is hoz az együttműködés, s nem csak üres szócséplés. Kérte, hogy nevezzenek ki konkrét felelősöket a feladatokra, hogy ne sikkadjon el az ügy.
A honlapja szerint főleg a környezetvédelem és fenntartható fejlődés területén mozgó képviselő ide is elsősorban ilyen ötletekkel jött, a kevés specifikusabban megfogalmazott ajánlat nagy része is ehhez köthető. Bemutatott egy új, magyar fejlesztésű, bárhol felépíthető, városképbe illeszkedő szennyvíztisztító-rendszert, illetve emlékeim szerint még az Ázsia Centert is, mint a helyi termékek magyar piacra való megjelenítésének lehetséges színterét.
A sablonok sem maradtak el persze, de ebben remekeltek a kínaiak is. Az unalomig ismert, hogy mi lehetünk Európa kapuja a kínai áruk számára, s ha hozzánk jönnek, azzal egyúttal az európai piacra is, de az is hasonlóan elmés, hogy Kínát félbehajtva pont Xianning van középen, s ez milyen stratégiai pont. (Xianning valós helyzetét jól mutatja, hogy a Shanghaiból bérelt tolmács szavait elcsípve még soha nem hallott korábban erről a helyről. Fengjiei diákjaim sem.)
Összességében elég kellemesen csalódtam. A klisék persze megvoltak, s az ilyen utazások jó eséllyel kevés valódi eredményt hoznak, de üdítő volt látni, hogy a honatya tényleg próbálkozik.
Ma is lesz egy találkozó, ahol jelen leszek, s egy vacsora is. Majd tudósítok legjobb képességeim szerint. Kattintottam pár képet is, de a többit majd külön posztolom.