-
Ritka, mint a fehér ember
Kínában, noha kétségtelenül nagy változásokat hozott a nyitás ezen a téren is, a mai napig egészen elenyésző számban élnek külföldiek. Ennek a rendkívül heterogén csoportnak a nagy része ráadásul kelet-ázsiai (ha a szintén kínai, de valamilyen szinten nem teljesen belföldként kezelt Hongkong és Macau hosszabb-rövidebb ideig az anyaországban szerencsét próbáló lakosait kivonjuk a képletből, akkor főleg koreaiakról beszélhetünk), így az europid alakok a mai napig ritkaságszámba mennek.
A különbségek persze regionálisan nagyban eltérnek. Amíg vidéken egyáltalán nem, vagy párszázezres városonként 2-3 világos bőrű fordul elő, addig azért Shanghaiban vagy Kantonban lényegesen kevésbé keltünk feltűnést.A fentieknek köszönhetően a kínaiak zöme még sosem látott külföldit, legfeljebb a televízióban, így ha mégis belénk botlanak, hatalmas a bennük rejlő kíváncsiság. Megérthető ez, élményszámba megy számukra. A leplezni egyáltalán nem próbált bámuláson vagy a boldog-boldogtalan által lenyomott hellózáson túl mástól ilyenkor sem kell tartani, bár az tény, hogy ehhez hozzászokni nem egyszerű.
Idefele jövet, átszállásra várva a chongqingi reptéren hárman is megállítottak egy közös fotó erejéig, s ez egyáltalán nem szokatlan.Tavalyi élőhelyemen, Fengjieben egy szem külföldiként elég érdekes volt a szituáció. Tényleg olyan lehet, mint ahogy a hírességekkel bánnak odaát. A kényelmetlenségen túl azért hízelgő is volt. Imádták, hogy énekelek nekik (nem mintha akkora élményt nyújtottam volna szegények füleinek), agyba-főbe dícsérték a külsőm (annak ellenére, hogy legjobb esetben is átlagosnak osztályoznám magam), s ez utóbbit nem udvariasságból, mert olyanok is tették ezt egymás közt, akik nem tudták, hogy értem a nyelvet.
Fengjieben ez egy tipikus reakció volt, ha a külföldi felbukkant
Itt Xianningben állítólag velem együtt négy nyugati szokott előfordulni (az itteni kolléga még nem ért ide, s egy másik oktatási intézményben is foglalkoztatnak még kettőt), úgyhogy az különlegességem kevésbé lesz érezhető. Vagy legalábbis így gondoltam. Még egy hete sem vagyok itt, a kampuszon is alig látott valaki, de pár napja, amikor kimentem a városba, a buszon ott tárgyalták előttem, hogy Magyarországról jöttem. A hírek terjedésének üteme engem is meglepett.
Hát, hiába, itt még mindig kuriózum a waiguoren.
-
Xianning – az első napok
Közben sokat javult az életkedvem, az internet-hozzáférés helyrerakott. Az is kiderült, hogy hétfőn mégsem lesz órám, hanem majd csak szerdán kezdek, s ezen a héten mindössze négy osztállyal ismerkedem.
Gondolom amiatt, hogy a beiratkozás zajlik még, mert elvileg kedden lesz valami tanszéki promóció is, ahol nekem is meg kell jelennem. Zhao Sheng úgy mondta, hogy a diákoknak kétszer lehet választani szakirányt, egyszer, amikor felveszik őket, illetve ilyenkor az első héten a szakcsoportok rábeszélésének engedve még egyszer változtathatnak ezen. Szóval nagy a nyomás, minél több kis újoncot magunkhoz kell csábítani.
Ma fogtam magam, s útra keltem a belvárosba, s mekiztem egyet, majd hazafele a Zhongnan áruházban vettem 2.5 liter maxos pepsit, zérót itt egyelőre még nem sikerült fellelnem. Hűtő híján (sajnos még nem hozták vissza) amúgy is meg vagyok kissé lőve, mérsékelt mennyiségű árukészletet tudok csak felhalmozni. Melegen ez a lötty nem valami jóízű.
Jöjjön végül pár kép, a városban kattintgattam őket, illetve néhány van a kampuszról és a (kívülről nagyon lepukkant) lakóházunkról is.
A közelebbi erkély, s a mellette lévő ablak az enyém, a konyha, a nappali és a fürdő ablaka a másik oldalra nyílik (fenn),
kampuszos képek (lenn)
Az egyetem nyugati vagy régi kijárata (fenn),
a kaput elhagyva a főútra vezető kis szűk utcácska képei (lenn)
Képek a városban:
A Meki Kínában sem különbözik a megszokottól (fenn),
néhány magasabb házikó (lenn)
Itt már sötétedett (fenn és lenn)
-
Az elmúlt napok étkei
Qataros, Xiamen Airline-os és wuhani thai éttermes kaják.
Budapest-Doha (fenn) és Doha-Chongqing (lenn)
A Xiamen másfél órás útján nem kápráztattak el (fenn),
a thai étteremben annál több és jobb jutott (sajnos későn kezdtem el fotózni) (lenn)
-
Végre itt
Netfüggő énemnek kissé nehezen sikerült megemésztenie az elmúlt napokat, de a helyzet szerencsére rendeződött, s egy fél órája rendezték az internet-hozzáférésemet.
Amúgy már Xianningben vagyok természetesen, bár egy kissé magam alatt voltam a napokban, így sok érdemleges dologról nem tudok beszámolni.
A wuhani gép majd két órás késéssel indult el, de aztán végülis sikerült megérkezni a célállomásra. Zhao Sheng ott várt, majd egy kis buszozás után elértünk a szállodába, ahová ezúttal sem a saját nevemre foglalt be. A szálló amúgy rendben volt, leszámítva azt a sarkalatos pontot, hogy a létező legpocsékabb internetszolgáltatással bírtak. Elvileg volt, de hosszú órák alatt több szakaszban jó 5 percre sikerült felcsatlakoznom. Kissé ki is voltam agyilag.
Másnap aztán útra keltünk a nagyvárosban, s elintéztük az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokat. Vérvétel, EKG, tüdőröntgen, hasonlók. Volt egy szemvizsgálat is, tudjátok, az a színes pöttyös bigyó, ahol a számokat kell elolvasni. Gyermekkoromban sem remekeltem benne (pedig máskülönben tényleg jó a szemem), s ez a helyzet azóta sem javult, a négyből kettőt nem sikerült megfejtenem, az egyiknél konkrétan semmit nem láttam…
Aztán jött a táblás vizsgálat, ott persze a legkisebbek elolvasásával sem volt gond.Miután ez az egész hercehurca nem tartott egy óráig sem, idejekorán beültünk egy thai étterembe, ahol aztán Zhao Sheng annyi kaját rendelt, hogy nem győztük megenni. Ezek a „mézeshetek”, ilyenkor még nagyon igyekeznek az ember kedvébe járni.
Miután Wuhanból elbuszoztunk Xianningbe, itt még volt egy körünk a helyi rendőrségen, hogy bejelentsék az itt-tartózkodásom, majd hazahoztak a lakásomba. Kicsit lerobbantabb, mint a képek alapján látszott, de Fengjiehez képest elsőrangú. A hűtőm sajnos nem működik, ma vitték el szerelni, de máskülönben chabuduo rendben látszik minden. Hely van bőven, az egész minimum 50 négyzetméter, két hálószobával.
Az eltelt két napban a diákmenzán ettem, s a kampuszos boltban vásároltam, egyelőre az ellátás kielégítő.
Tegnap leöltem három óriási (sokkal nagyobbak, mint Fengjieben) és két pici csótányt, az egyik nagy repült is. Majd megállt bennem az ütő. De szerencsére már döglöttek, talán újak nem jönnek.Hirtelen ennyi. Hétfőn már lesz órám, legkésőbb aznap írni is fogok, de most igyekszem teletömni magamat bitekkel. Muszáj, a függőség nagy úr.
-
Kis késéssel Wuhan
Itt vagyok Wuhanban, némi kavarással. Nem tudom, mikor rendeződik a netem, akkor majd írok.
-
Chongqingi beköszöntő
Menetrend szerint, hatvanakárhány üres hellyel a fedélzeten röppentünk el Chongqingba. Helyi idő szerint 2 körül jöttünk meg, a csatlakozás Wuhanba majd fél 9-kor indul el. Most a változatosság kedvéért a Dicosban ülök és csirkét meg sült krumplit tömök a fejembe, mialatt a reptér kínálta kellemes wifit gyötröm.
Reméljük, hogy az utolsó gép sem késik, s akkor tízre már odaérek. Bár tudtam aludni a gépen (nem volt mellettem senki), azért már kicsit túl sok a jóból.
Este még becsekkolok, hogy jelezzem, épségben meghoztak.
-
Célegyenesben
Most már tényleg csak néhány nap választ el Kínától. Ahogy kezdenek finisbe érni az események, lassanként már akarva-akaratlanul is e körül forognak a gondolatok.
Vár rám még egy bőröndtömés, gurigasajt- és szalámivásárlás (na meg édesítőszer is kell persze), s a lelécelés előtt még itthon is akad pár elintéznivaló.
A jelek szerint az érkezésem (amely későre, majdnem este 10 felé lesz várható, így a wuhani éjszakázás kikerülhetetlen) utáni napon még gyorsan megejtjük a kinti orvosi hercehurcát frissiben, így arra sem lesz gond.
Xianningben amúgy elég képlékeny a helyzet most. Egy amcsi nő jött volna a másik pozíciót betölteni, de ő menet közben valahogy elsikkadt, s ezt egészen a végére sikerült bejelentenie. Emiatt most kissé főnek a saját levükben. Elviekben találtak már helyette valakit (szintén amerikai, de férfi), csakhogy pár napja még ott tartottak, hogy az orvosi vizsgálatot készül megcsinálni, szóval nagyon sanszos, hogy időben nem fog megérkezni.
Egyszer már szívták meg hasonlóképp: pár éve – miután már minden papírt elintéztek – a delikvens nem jelent meg Kínában. Akkor egy félévre tanár nélkül is maradtak. Remélem, most azért ez nem következik be. A szerződésemnek volt egy olyan neuralgikus pontja, hogy igény szerint valamekkora extra díjazás fejében a normál óráimon túl még rámsózhatnak párat, s bár megígérték hogy ezzel nem élnek, azért biztos ami biztos alapon ezt az opciót átjavíttattam a papíron. Ettől függetlenül azért biztos lenne felém némi nyomás, hogy segítsek, ha már így alakult a helyzet, ami azért valószínűleg kissé kellemetlen lenne.
A fentiek miatt így azért jobban díjaznám, ha előkerülne a kolléga, azzal együtt hogy tartok is kicsit ettől a helyzettől. A blog alapján talán nem annyira jön le, de kissé antiszociális tudok lenni meg magamnak való. Fengjieben kimondottan jól viseltem, hogy nincs más külföldi, különösen hogy azért jöttem Kínába hogy kínaiak közt legyek. Ha a másik nyelvoktató nem ért kínaiul (amire azért elég jó esély van), látok rá sanszot, hogy velem próbál majd meg szocializálódni. Ez persze érthető, hisz’ mit tegyen szerencsétlen, ha mással nem tudja megértetni magát, de attól még nem kimondottan vágyom rá. Pláne ha valami debil, amit előre nem lehet tudni.
Talán azért javítja az esélyeket, hogy mégse a nő jön. A hapsi majd becsajozik, aztán ellesz. Engem meg remélhetően békén hagy.
Még mindig kedves és barátságos vagyok. Mint ahogy eddig is. -
Két hét múlva újra Kína
Reggel megvettem a jegyet, 27-én repülök Wuhan felé. Az előzetes beharangozókkal ellentétben mégsem a Luftwaffe vendégszeretetét fogom élvezni (mivel a papírokkal való tökölés, s az emiatti késedelem miatt azóta sokat drágultak), hanem a jól bevált katariak nemzeti légitársaságával juttatom el magam a célpontig.
Így kalandos is kevésbé lesz, mivel Chongqingon keresztül megy a gépmadár (odáig meg, hacsak nem törlik a járatot, a szokásos dohai átszállás jön), Chongqing és Wuhan közt pedig a Xiamen Airlines járata szállít majd.
Jó lesz Kínában lenni megint, de azért szomorú is vagyok. A barátom itt marad, akárcsak a család. Viszont ezúttal legalább úgy néz ki, hogy egyszer fogadok majd látogatót itthonról a tanév során.
Hát, Kína – ha már nem is Szecsuán -, útra fel! Ismét.
-
Akadályok elhárítva
Zhao Sheng, a xianningi sulis kolléga jelezte, a hivatal végre mindent rendben talált, így egészen időben meg is vagyunk a papírmunkával.
Még egy pár napba beletelik, mire ideér a munkavállalási engedélyem és a meghívólevelem, s azokkal még el is kell szambázzak a kínai nagykövetség konzuli osztályára, de a lényeg, hogy már nincs semmi gond.
Ha a vízumot is beragasztják az útlevelembe, akkor onnantól már csak a repjegyet kell megvennem, na meg egy új bőröndöt, remélhetően strapabíróbb kerekekkel. A Lufthansával még sosem utaztam (kóros, hogy kapásból mindig Luftwaffét akarok írni helyette?), de gondolom nem lesz elviselhetetlen élmény. Törtem az agyam, hogy ki merjem-e jelenteni, de azt hiszem, nem hazudok, amikor azt írom, hogy ez a Frankfurt-Hongkong légiút lesz a leghosszabb egyhuzamban megtett repülés, amire eddig vállalkoztam. A Luftwaffésok csak odáig visznek, Hongkongból aztán majd a Southern China Airlines röpít el Wuhanba.
Közben Zhao Sheng arról is írt, hogy mellékesen dolgozik egy nyelvsuliban is, s hogy amennyiben ez jogilag megoldható, hétvégente tarthatnék én is ott órákat másodállásban. Nem utasítottam el az ajánlatot persze, anyagilag valószínűleg nem járnék vele rosszul még akkor sem, ha akár csak 1-2000 yuan pluszt hozna a konyhára, de majd meglátjuk, mennyire lesz nekem ehhez kedvem.
Meglehetősen kényelmes lettem, s kimondottan örülök, hogy kicsiket nem kell tanítanom már, a nyelvsuliban meg velük kéne vesződnöm. A megélhetésem így is biztosított, szóval rákényszerítve nem lennék, ellenben szeretem, hogy Kínában mindig van szabadidőm. Na mindegy, majd a részletek ismeretében ráérek ezt jobban átgondolni.
A fő, hogy most már nem menekülnek meg előlem a xianningi fiatalok.
Veve megy, s egy évig marad is. Reszkessenek. -
A bürokrácia kínai útvesztői
A nem teljesen demokratikus berendezkedésű államok általános jellemzője az ügyintézés fokozottan nehézkes volta. Természetesen – noha itthon nincs diktatúra – Magyarország sem mentes az állampolgárok felesleges szivatásától, de a blog szempontjából érdekesebb óriásország hivatalnokait azért nehéz felülmúlni.
A korrupció komoly gondokat jelent, ugyanakkor sok helyütt teljesen intézményesített. A sorbanállással járó ügyintézések helyszínein senkinek nem szúr szemet a pár yuanért segédkező beépített ember, a hétköznapok szerves része.
A népszavazás gyakorlata még nincs divatban, ennek ellenére a Párt és a kormányzat vezetői most már szabályosnak mondható időközönként cserélődnek. Az új káderek aztán a saját embereiket ültetik pozíciókba. A mostani friss vezércsere többek közt azt is eredményezte, hogy a tartományi hivatalok, így a külföldiek munkavállalásával foglalkozó hivatalok állománya is, teljes vérfrissítésen esett át.
A dolgát egyébként is épp csak ellátni képes társaság helyett most így egy rakat hülyével vesződünk, akik még rutinnal sem bírnak, ellenben frissen kinevezett főnökük bizonyítani szeretne.
Eredmény? Senki nem tud semmit, ami eddig jó volt, ott kötözködés megy, stb. Tiszta szerencse, hogy személyesen nem én bibelődök velük…