• Hosszú hétvége

    Mialatt odahaza közelednek az ünnepek, ideát erről szó sincs. Ugyanakkor a véletlen folytán megint elég laza ez a hét, mivel ma meg holnap a felsősök írják a vizsgákat. Pénteken nekem csak felsős másodéves óráim vannak, amik így szerencsésen elmaradtak.

    Az új asszisztensem, bár sok szempontból kevésbé tekinthető hatékonyabbnak az elődjénél, az mindenképp a javára írandó, hogy ilyen rekordidő alatt még egyszer sem kaptam meg a fizetési csekkem, mint most. Még vége sincs a hónapnak. A pénzt ugyan még nem gyűjtöttem be, mert a kifizetés helyszínéül szolgáló irodában az erre jogosult munkatárs épp nem tartózkodott ott, de hétfőn majd érte is megyek.

    Ugyancsak az érdemeit erősíti, hogy végre megkaptam a picik második féléves könyveit is, s így majd kevésbé ad hoc módon fogom tudni beléjük tömni a tudást. A könyvek máskülönben egész használhatóak, 2010-es kiadásúak.  Többnyire ugyan elég banális témák fordulnak elő a leckékben, de belátom, nem ez a legfőbb szempont.

    A nagyokkal most egy darabig videózni fogunk. Bár ez valóban szórakoztató lehet, azért nem a tanári kötelességek alóli kibúvás motivál. Egy sorozatot fogunk megszakításokkal nézni, mialatt átbeszéljük a történteket, s hasznos kifejezéseket tanulunk meg. Múlt héten már ezt csináltuk, egyelőre eredményes ötletnek tűnik, s aktivitásra is jó hatással van.

    Hétvégén valszeg kimozdulok majd valamerre, ha így lesz, akkor fotózkodom is, amit természetesen meg is osztok majd. Az egyik chongqingi leányzótól megkaptam a képeit, úgyhogy egy poszt erejére még majd Sanya is visszaköszön.

    Kellemes húsvétot!

  • Random képek

    Hála az új, intelligens telefonnak, elég gyakran fotózkodom órákra menet, onnan jövet. 
    Nagy újdonsággal nem fognak szolgálni ezek a fotográfiák, de szép tiszta volt az idő, s jó esett őket elkészíteni.

    WP 20130320 001

    WP 20130320 002

    WP 20130326 004

    WP 20130326 006

    WP 20130319 002

    Ez a legutolsó a suli háta mögötti világ. Néhány ház még fellelhető erre is, de onnan már tényleg vége a városnak.

  • Gasztro: itt a jóidő, fogy a jégkrém

    Mialatt az óhazában a tél még mindig nem akar elmúlni, itt már nagyon kellemes idő van. Nem ritkák a 25 fokok, de nappal 20 fok alatti hőmérséklet nem fordul elő egyáltalán.

    Ennek egyik kellemetlenebb folyománya, hogy feléledtek a rohadék kabócák, s iszonyatos erővel, rendkívül irritáló hangon nyomják odakinn. Bentről szerencsére nem hallani, de a parkban most képtelenség megmaradni. Remélem a macskák eszik őket, felkutatni nem lesz nehéz egyiket sem.

    Vannak azért kellemesebb hatások is, meleg van, úgyhogy a jégkrém kelendő cikk lett. Még nekem is, pedig máskülönben elég mérsékelten vagyok édesszájú. Inkább rohamokban tör rám olykor a vágy a cukor iránt, de szerencsére elég ritkán.

    A helyi jégkrémek teljesen jók, s hogy további pozitívumról szóljak, nagyon olcsók is. A nagy, Magnum-méretű és tényleg teljesen jó minőségű példányokat adják 2 pénzért, míg a legolcsóbbak ára 5 jiao, vagyis fél yuan.

    WP 20130328 001

    A képen is látható olcsó termék igazából nem klasszikus értelemben vett jégkrém, hanem ízesített jégkása. A kivitelezés viszont ötletes, egy műanyag burok védi a cuccot, s egy kis résen keresztül szopogathatja ki az ember a beltartalmat, ahogy olvadozik.
    Epres, barackos és zöldalmás ízben láttam eddig, az epres a legvackabb, a másik kettő bejövős.

  • Az osztályban

    Videós poszt jön. Már tegnap szerettem volna kirakni, de erősen meggyűlt a bajom az indavideóval. Valami oknál fogva semmiképp nem akarta megemészteni a feltöltött tartalmat, ez a mostani kb. a huszadik próbálkozás volt.

    A lényeg, hogy azért sikerült. Ezt a kis szösszenetet tegnap rögzítettem az egyik elsős órán. Kíváncsian várom, vajon értitek-e a kiejtésüket. Mert a szöveg angol.:)

    A kis cuki, kissé pufi fejű baba a második sorban az egyik kedvencem. Oda is figyel, egész okos is, s nagyon elbűvölő pofija van.

  • Evőpálcika

    Kínában, s a Távol-Kelet még pár másik országában valami oknál fogva a népek sajátos megközelítést választottak a kulturált táplálkozás lebonyolítására. Míg a nyugati kultúrkörben a kés-villa-kanál kombó, Indiában és az arab világban meg a jobb kéz terjedt el, addig ideát az evőpálcika vagy kínai nevén kuaizi

    Aki gyakorlottan használja, tisztában van vele, hogy semmiféle hátrányt nem jelent, a táp bedöntése egyáltalán nem lassabb, sőt, ha őszinte akarok lenni, a késsel-villával való kifinomult étkezésnél csak gyorsabb lehet. 

    Én kimondottan szeretem az evőpálcikákat. Ebbe belejátszhat, hogy odahaza szépen enni viszont kimondottan utálok. Ezt talán a nem igazán úri neveltetésem következménye, de önszántamból kést fogni a villa mellé egészen biztosan nem fordulna meg a fejemben. Persze ettől még tudom használni, ha muszáj, csak nem esik jól.

    Az evőpálcika ezzel szemben praktikus. Elsőre talán nehéz vele bánni, de valóban nem ördöngősség. Az alsó pálcika a gyűrűsujjon nyugszik, míg a felső a mutató- és középső ujj között, mialatt a hüvelyk tartja mindkettőt. Leírva lényegesen bonyolultabb elképzelni, mint amilyen, úgyhogy itt egy ábra.

    3935062316_7b644ed9c7_o.jpg

    Először kb. 12 évesen volt a kezemben, amikor megnyílt nálunk a kínai étterem, s összehaverkodtam az ottaniakkal. Olyannyira megszoktam, hogy otthon is gyakran használtam. Ideát meg magától értetődő, hogy mindenhez ezt használom.

    A kezdő evőpálcikázók hibáját sokáig én is gyakoroltam. Normál körülmények közt az ember hajlamos a gyűrűsujjával ráfeszíteni az alsó pálcára, abból az okból kifolyólag, hogy másképp nem tudja használat közben tartani. Ez egyrészt roppant fárasztó, másrészt még kissé fájdalmas is huzamosabb idő után. A helyzet az, hogy igazából erre semmi szükség, teljesen lazán kell tartani. Hogy így miért nem esik már ki a kezemből, azt nem tudom, de alighanem gyakorlattal előbb-utóbb ráállnak az ember ujjai.

    Annak idején egyszer földimogyoró is volt a kajában. Ekkor már pár hónapja ott sertepertéltem a kis kínaijaim között, gyakorlatilag napi szinten velük ettem. Az aznapi kaját is rutinszerűen fogyasztottam, fel-felkapva a mogyórószemeket is. Az ottani főnök - amúgy általában kissé mogorva teremtés - nézett, majd szólt, hogy megtanultam bánni a pálcáimmal. A hagyomány szerint ugyanis állítólag onnantól mondható ez el, ha a földimogyorót is gond nélkül eszi vele az ember.

  • Még gasztro

    Hétvégente nincs kantin, így aztán az utcai árusokat boldogítottam ma is. A kínaiak kereskedővénája közismert. Nagyon értenek hozzá, hogy visszatérő vásárlót csináljanak az emberből. Ha valamit egyszer megemlítek, azt nem szokták elfelejteni.

    Ilyen például, hogy igazából jobban bírom, ha a krumpli egy kicsit jobban odakap, s kellemesen ropogós. Iyen, hogy szeretem a cukormentes kólát. A kólás kisboltomban azóta sosem fogy el, odafigyelnek rá. Ugyancsak szokása az ottani hölgynek, hogy a számlák végén ha fél yuan van, azt sose kéri el. Van, hogy ad ajándék szotyit, s mindig széles mosollyal fogad, ha meglát. Ideát tényleg öröm vásárlónak lenni.

    Ma vacsira ez lett a menü.

    WP_20130325_011.jpg

    Tetszik?

  • Gasztro: tangyuan

    Ma itt volt Mingchun, s együtt gyártottunk kínai tavaszünnepi tápot. A neve tangyuan, a miénk elég egyszerű lett, de máskülönben töltheő mindenféle cuccokkal.

    Itt már a rizslisztes gombócokat formázzuk.

    WP_20130325_001.jpg

    Itt pedig már a kész étel.

    WP_20130325_005.jpg

    Annyira nem jó, de egyszer elmegy.

  • Fengjie régen és ma

    Találtam pár képet az egy diákom QQ-oldalán, érdekesek. A minőség nem a legjobb, de zömmel régi fotók.

    fj.jpg

    A régi város. Ahol látszik középtájt kissé balra a híd, most odáig ér a víz.

    psb (1).jpg

    psb (6).jpg

    psb (10).jpg

    psb (5).jpg

    psb (4).jpg

    psb (8).jpg

    psb (3).jpg

    psb (2).jpg

    S a város a költözés óta…

    psb (12).jpg

    psb (13).jpg

    psb (14).jpg

    psb (15).jpg

    psb (16).jpg

    psb (17).jpg

  • Új lehetőségek

    Tegnap beszélgettem egy kollégával egy hubei-i egyetemről. Úgy ajánlottak neki, s adták meg a skype-os azonosítómat. Jópár dolog szóba került, de hogy ne kerülgessem a forró kását, a hanghívás végére munkát kínált fel az ottani suliban.

    Az eddigi infók alapján elég meggyőző a hely, van angol szakos képzésük is, s az ottani fiatalok számára van szükség a külföldi tanerőre. Az osztálylétszámok max. 30 fősek, s rendes önálló tárgyam lehetne ott, nem ilyen kiegészítő, mint itt.

    Az egyetem közvetlenül Wuhan közelében van, lényegében a Jangce mellett, csak kicsit már lejjebb, mint Fengjie.
    Csábító, bevallom, de egyelőre nem tudom még, mi lesz. Mindenesetre azt elhatároztam, hogy amíg nem dől el teljesen, addig többet már nem hozom itt fel ezt a témát.

    Nyárig továbbra is írok majd az itteni életemről, aztán hazamegyek. Hogy szeptemberben folytatódik-e új történetekkel a blog, azt majd csak szeptemberben fedem fel az olvasóim előtt. De mint látható, ha lesz is folytatás, az már lehet hogy nem Szecsuánban fog zajlani.

    Rövidhír: Ma van Mengsi születésnapja. Kapott tőlem egy plüssmackót, nagyon örült neki.

  • Városi bevándorlók

    Nem árulok el nagy meglepetést azzal, ha leírom, a falusi helyzet Kínában sem túlzottan lélekemelő. Szerencsére azok az idők már tovaszálltak, amikor a konkrét éhezés réme fenyegetett, de a szakadék az urbánus és vidéki életvitel közt azóta sem lett kisebb, sőt.

    A mezőgazdaságból meg lehet élni. Az esetek zömében nem épp fényűzően, de legalább az élelemre nincs gond. Ugyanakkor az is tény, hogy a falusiak is szeretnének jobb életfeltételeket, különösen, hogy Kína már régóta nincs burokban, s ők is tisztában vannak vele, hogy létezik más fajta életszínvonal.

    Fengjie kínai viszonylatokban sem a lehetőségek földje, de még így is többre lehet itt vinni, mint a járás vidéki részein. Ennek köszönhetően szép számmal áramlanak be ide is a községekből. Mengsiék családja is faluról jött, Mingchunék szintén. 

    Egy-egy ilyen bevándorlás nem megy egyszerűen. Falun, bár kétségtelenül lehet élni, a népek jellemzően önellátóak, s ennek megfelelően elég kevés készpénz fordul meg a kezeik közt. Annak jó része is elmegy a gyerekek iskoláztatására. Így aztán első körben többnyire a migráns munkálkodással indul a folyamat, majd ha már akad valami kezdőtőke, akkor nyílik lehetőség a költözésre. Az sem haszontalan, ha a család egy része már ott van a városban, a testvérek, unokatestvérek aktívan részt vesznek egymás sorsának segítésében.

    Mingchun szülei két éve költöztek Fengjiebe. Az apja azon migránsok táborát gyarapítja, akik alkalmi munkákat végeznek, míg az anyja a testvére családjáékra főz. Utóbbiak jól állnak, van egy jól menő porcelánboltjuk, s láthatóan nincs anyagi problémájuk.

    Mingchun szülei egy körülbelül 10 m²-es raktárszerűségben élnek, ez az egy szoba alkotja az egész lakhelyet. A helyet évi 2000 yuanért bérlik. Ez még itt sem sok pénz, s biztosan megtehetnék, hogy normális helyen lakjanak, de láthatóan a gyerekekbe fektetnek inkább. A tandíjak fizetése, különösen az egyetemen súlyos teher, de itt még mindig diplomáséhség van, s a felsőoktatásba kerülés a boldogulás egyértelmű útját jelenti.

    Mingchun kollégista, noha ez pluszkiadás ahhoz képest, mintha otthon lakna, de mivel idebenn jobban szabályozva vannak, a tanulmányaira való tekintettel inkább fizetik. Az öccse egy másik iskolában, szintén bentlakásosként él, hasonló okok miatt.

    Mindez sokat megmagyaráz abból, miért is akkora a nyomás a fiatalokon. Itt kevés szerencsés engedheti meg magának, hogy elhülyülje az iskolát. Nem csak a saját jövőjük forog kockán, de az egész család boldogulása a kezükben van. A teher így kétségtelenül nagy, de kitörés lehetősége adott. Talán ezért is van az, hogy ideát a kilátástalanság érzése sokkal kevésbé van jelen, mint odahaza, s ez határozottan jót tesz az ember lelkivilágának. Még így kívülállóként is.

    WP_20130317_080.jpg

    Mingchun szüleinek otthona (fenn),
    a rokonok szemben lévő irodája és egy terem hátul, ahol épp madzsongoznak  (lenn)

    WP_20130317_089.jpg