-
Sokszor jobb lenne örökre itt maradni 2. – Szolgáltatás
A kedves régi laptopom megadta magát. Kiszolgálta már az idejét, így igazán nem lehet felróni neki. Nem állítanám, hogy ugráltam volna örömömben, de alapvetően belenyugvóan konstatáltam a tényt. Internetfüggőként azt már kevésbé, hogy mindezt este 9-kor lépte meg, így esélyem sem volt már aznap beszerezni egy újat.
Másnap reggel aztán felkerekedtem, s az Új Évszázad boltjait átnézve (merthogy van benn legalább 7-8 számítástechnikai bolt, praktikusan egymás mellett, jellemzően gyártónként felsorakozva) egy, a régivel megegyező márkájú, Dell Inspiron modell mellett tettem le a voksot. A típusszám persze eltér, mivel egy friss gépről beszélünk, ennek megfelelően a beltartalma sem rossz. Ár-érték arányban mindenesetre ez tűnt a legjobb választásnak, az végülis csak kicsit nyomott a latban, hogy ez is Dell, s az előzővel nem volt soha semmi gondom.
4300 yuanért vesztegették, amiből 3680 lett az alku végére. Ideát ugyanis, kevés fix áras üzlettől eltekintve alkudni lehetséges, s célszerű is. Bár nincs konkrét összehasonlítási alapom, mert odahaza ez a modell nem kapható, de más, hasonló gépek drágábban futnak, úgyhogy nagyon rossz üzletet nem csináltam.
No, megvettem, majd érdeklődtem, árulnak-e olyan kábelt, amivel USB-n keresztül használhatnám a régi merevlemezt. Az adatok ugyanis részben kellenének. Ilyenük nem volt, ellenben elküldték velem az egyik srácot a boltból. Taxival hazajöttünk, amit nem engedett kifizetni.
Ideérve nekiállt volna kioperálni a régi vinyót (jellemzően könnyen cserélhető, úgyhogy csak pár csavart kell hozzá eltávolítani). Mivel nincs csavarhúzóm, nem hoztam magammal ide semmilyen szerszámot, így visszament érte. Akkor már motorral érkezett.
Kiszedte a vinyót, majd kerítettünk egy irodai gépet, amire rádughatta, s itt várt türelmesen, amíg a pendrive-ján keresztül kinyertem a legfontosabb dolgokat.
Miután elment, nekiálltam újrarakni az oprendszert, mert a kínai win7 nem igazán tetszett. Magyarul sem ismerem, így meg pláne. Miután valamiért nem akart működni az xp-telepítőm, visszamentem hozzájuk a boltba, ahol azonnal elkezdtek leszedni nekem egy angol win7-et. Kiderült, hogy csak a biosban kellett átállítani valamit, úgy már nem halt le menet közben a saját telepítőm sem, úgyhogy hazajöttem.
Sajnos aztán, miután már fenn volt az XP, rá kellett jönnöm, hogy ehhez a típushoz a Dell már nem csinált XP-kombatibilis drivereket, úgyhogy tegnap még volt hozzájuk egy köröm, ahol megkaptam az angol win7et.
Minden egyes látogatásom alkalmával hellyel kínáltak, itattak, ha várni kellett, etettek. Amikor tegnap elmentem a telepítőért, nógattak, hogy várjak, amíg szednek drivereket is, s kiírják azt is. Miután ez már nekem is megvolt előző napról, így ezzel ne éltem, s eljöttem, még megadták a számukat, s a lelkemre kötötték, hogy szóljak oda, ha mégsem menne, s akkor meglátogatnak.
Éreztem, hogy vevő vagyok. Akivel kedvesek, akit nem engednek rossz szájízzel távozni. Akinek segítenek azután is, ha már fizetett.
——-
Lenne mit tanulni odahaza.
-
Új laptop
Szombat este megpusztult a lapim, a kis kiesés ennek a számlájára írható. Amint elrendezem az új gép ügyes-bajos dolgait, terjedelmesebb, kínai laptopvásárlásos, eladó-vevő viszonyos sztori jön.
-
Egész falu egy házban
Ifjabb koromban, a lakótelepek őszinte szerelmeseként sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy milyen király lenne már, ha egy-egy község nem túl tekintélyes mennyiségű lakosságát beleraknánk egy panelházba. El tudom képzelni, hogy mindez mennyire tűnik értelmes ötletnek a többség számára, s felnőtt fejjel már én is látom az koncepció mögötti nihilt.
Szintén felnőttként olvastam már az észak-koreai viszonyokról, ahol bár a fenti elképzelést nem lépték meg, de a hagyományos falusi struktúrát felszámolták. A régi házakat elbontották, s ugyan sorház formájában, de egybeépítették a parasztok lakhelyét. A terv azt a célt szolgálta, hogy megszüntessék a családi házas léttel együtt járó, túl erősnek ítélt privát szférát, hisz’ az új viszonyok között már mindannyiuk élete egymás szeme (és füle) előtt zajlott. A kontroll pedig a koreai rendszer egyik sarokköve.
——–
Hogy felhoztam ezt a témát, az annak köszönhető, hogy a napokban olvastam egy kínai oldalon egy új kezdeményezésről. Egyelőre terv formájában létezik, s egyáltalán nem biztos, hogy lesz is belőle valami.
Az talán nem olyan meglepő tény, hogy a kínai termőterület nagysága, különösen a népesség arányában rendkívül szerény. Az ország méreteihez képest nagyon kevés a megművelhető föld, a harmadakkora Indiában például lényegesen több van abszolút mértékben is.
Ez a helyzet azt eredményezte, hogy a kínai parasztságnak a kezdetektől fogva roppant találékonynak kellett lennie. Nem jókedvükből faragták teraszosra a hegyeket, s ültettek be gyakorlatilag minden, arra alkalmas földet.A kínai rendszer a nyolcvanas évek elejéig képtelen volt megfelelően ellátni a lakosságát élelemmel, gyakoriak voltak az éhínségek, különösen, ha a természeti adottságok ötvöződtek a politikai dilettanizmussal. Amint azonban lehetőséget kaptak a gyarapodásra, a szektort addig gúzsba kötő kommunákból való kilépéssel együtt, a parasztok alig néhány év alatt megduplázták a gabonatermelés volumenét, s az éhezés réme mint olyan, megszűnt.
A mezőgazdasági reform után az ipari jött, s ennek eredménye is elég közismert, ma már Kína a világ egyik vezető hatalma. A hatalmas fejlődés mellékhatásaként azonban az amúgy is szűkös termőföldterület tovább zsugorodott. A városok mérete megnőtt, rengeteg ipari létesítmény és lakóház épült, ezek mind-mind egykori mezőgazdasági területek helyén készültek el. Ezzel párhuzamosan valamilyen színvonalú jólét is kialakult, s így az emberek többet, jobban táplálkoznak.
Mindez azt eredményezte, hogy a nyolcvanas évekkel beköszöntő önellátás időszaka elég hamar le is zárult. Gabonából még csak-csak jut elég, de a hús- és takarmányimport hatalmas, s folyamatosan növekszik. Bár egyelőre a külkereskedelmi mérleg nagyon durván pozitív, soha sehol nem vezetett még igazán jóra, ha kajára kellett költeni a devizát (lásd egykori Szovjetunió).–
Egy festői kínai falu. A látkép azért nem biztos, hogy jó irányban változna.—-
A fonák helyzetet enyhítené a címben is szereplő terv. A sok-sok falusi házikó is rengeteg helyet foglal, így gyakorlati szempontból teljesen logikusnak tűnő lépés lenne helyettük egy-két magasházat felhúzni. A felszabaduló parcellákat is művelésbe lehetne fogni, s ha ez tömeges méretekben valósulna meg, az már igencsak jelentős, mérhető eredménnyel is járna.
A teljes önellátásra talán önmagában még nem gyógyír (mivel jellemzően hagyományosan is elég takarékosan építkeztek, ha volt lehetőség, a terméketlenebb területekre, hegyoldalakra), de kissé utópisztikus elképzelésnek kifejezetten érdekes.
S mivel Kínáról beszélünk, még az sem kizárt, hogy nem is marad meg utópia szintjén. -
Fengjie videón
A buszból, hazafele jövet kicsit kameráztam, a megszokottan vacak minőségben. Sajnos épp csak a végére érjük el a belvárost, de azért talán valamit így is megmutat a hely hangulatából.
————————————————————————-
—————————————————
-
A Jangce vize
A Jangce vize kékeszöld lett. Azt hallani, telente minden évben így történik, talán a magasabb vízállás higítja fel a hordalékot, s ettől veszti el a máskor megszokott sárgás színét.
A folyam békésen sem kicsi. Nem véletlenül. Mire Fengjiebe ér, már az útja kétharmadánál jár, s mire Sanghaj mellett beletorkollik a Kelet-kínai-tengerbe, a bolygó második-harmadik leghosszabb folyójává érik. Fengjie hegyes-völgyes vidékét nem fenyegeti. Bár a feltelt meder vize ma a part menti fák alját nyaldossa, a domborzati viszonyok lehetetlenné teszik, hogy kárt okozzon.
Erejétől lejjebb, Szecsuánt elhagyva, a síkvidéken kell tartani – arrafelé nem voltak ritkák a hatalmas áradások, olykor jelentős emberáldozatokkal, anyagi kárral együtt. Jelentős részben ennek köszönhető, hogy az óriási víztömeget befogták az energiatermelésbe. A gigantikus gát, amely Fengjietől nem messze, a szomszédos, de már másik tartományhoz, Hubeihez tartozó járás területén, Yichangnál épült fel, ma a világ legnagyobb vízierőműve előtt duzzasztja fel a vizet.
A gát akkora, hogy itt Fengjieben ma nyolc méterrel magasabb az átlagos vízállás, mint egykoron. Fengjie mellett az emelkedő vízszint a szomszédos járásokat is érintette, mintegy kétmillió embert kellett átköltöztetni. Ennek köszönhető, hogy a folyópart mai városai mind újak.
A duzzasztógát, amellett hogy egy dinamikusan fejlődő ország rohamosan növekvő energiaéhségét csillapítja, egyúttal segít az alsóbb szakaszokon tomboló áradások megfékezésében is. Ennek ellenére rengeteg kritika is megfogalmazódott vele szemben, főleg környezetvédelmi szempontból. A tározóban lerakodó hordalék kérdése sem teljesen megnyugtató, s egyes szeizmológusok szerint a hatalmas tömegű víz is erőteljesen befolyásolja a földrengésekben rejlő kockázatokat.
Az erőmű kész, ezen már nem változtat senki. Egyelőre a balsejtetű jóslatok sem igazolódtak be, s reméljük, nem is fognak.
-
Csurig van a Jangce
Tegnap egy kedves tanítványom felhívta a figyelmemet rá, hogy érdemes lenne lemásznom a folyóhoz, mert nagyon tele van vízzel. Ahogy ő fogalmazott, a hegyekig ér a vízszint.
Így ma órák után valószínűleg legurulok a busszal és fotózkodni fogok. Addig várjatok türelemmel.
-
Hogyan tettem szert kínai gyerekre…
Itt a hétvége, úgyhogy itt az ideje a bő lére eresztett hétvégi „megaposztnak” is. De kezdjük az elején.
Még kedden, az Evanséknak tartott óra után megdumáltuk, hogy hétvégén majd kitalálunk valami programot. Ez így is lett, s tegnap egy barátnőjével együtt itt is voltak pár órát.
Ma reggel 9 felé pedig arra sikerült felriadnom, hogy telefonál, de rendkívül kitartóan. Volt tőle legalább 9 nem fogadott hívásom, de szemét módon lehalkítottam a telefont, mert még álmos voltam. Aztán miután már valahogy ide is keveredett, s az ajtómat verte, felkeltem azért.
Mint kiderült, családi összeröffenés lesz náluk, az anyja egyik nővérénél. S mit ád az ég, én is hivatalos vagyok.Kellett még egy óra, mire úgy nagyjából összekapartam magam, de aztán el is indultunk. Mivel ekkor már bőven elmúlt 11, kicsit sietnünk is kellett: a kaja kész volt, s mindenki ránk várt.
A nagynéni lakása a belvárosban fekszik, elviekben csak átszállással elérhető. Le is gurultunk a csurig tömött busszal valameddig, aztán egy sürgető telefon hatására onnan taxira váltottunk. De nem akármilyenre.
Láttam eddig is már motoros verziókat, de őszintén szólva még nem fordult meg a fejemben, hogy valaha is igénybe vegyem. Eleve csak olyankor taxizok, ha nagyon fel vagyok pakolva, akkor meg hova rakjam a cuccot.
Mindenesetre ezúttal egy motorost kaptunk ki, egészen szép látvány lehettünk hárman a robogón. A lábtartó eleve kicsi volt, így csak Evans lába fért fel, én csak úgy lógattam a levegőben az enyémet, de nagyon leereszteni se tudtam, mert akkor meg már az aszfaltot súrolta.A házikóhoz érve Evans öccse, meg a nagynéni öt éves fia már a kapuban vártak minket, várt még ránk egy kisebb lépcsőzés, de szerencsére ez a lakás csak úgy kb. az ötödiken volt. Nem számoltam.
A lépcsőhát ugyanolyan lepukkadt volt, mint Evansék házában, s a vendéglátó lakása is erősen nélkülözte a komfortot. Azt hiszem, ez itt elég általános.
Hozzáteszem, nem érzem magam feszélyezve ilyenkor. Biztosan lehetne kényeskedve szörnyülködni is, de egyrészt tényleg nem ez ragad magával, másrészt meg ha így is éreznék, mi értelme lenne?
Már várt az egész bagázs. Ott volt még egy testvér, s annak a tizennégy éves fia is, s kimondottan finom táplálékokat is raktak elénk. A legkisebb gyerek nagyon cuki volt, s egyfolytában körülöttem sündörgött.
A menü. Sajnos a fotó telefonnal készült, így elég tré lett. De a táp kellemes volt.Mire végeztünk, már csak nők maradtunk ott, a fiúk lementek játszani, a férfiak meg valahova eltűntek. Míg zajlott a mosogatás, csináltam két képet a lakás nappalijáról is. Természetesen megint addigra adta meg magát az elem, mikor végre lenne mit fotózni, így aztán elég kevéske kép készült ma.
Kilátás a lakásból. Szintén telefonos kép.Amint összekészült mindenki, a vendéglátónk elment dolgozni, mi meg, Evans, az anyja, az anyja másik nővére és a két fiú elmentünk az Új Évszázadba. A picinek kellett kabátot is venni, úgyhogy még előtte benéztünk több butikba is, s egy helyütt én is vettem egy kabátot 268 yuanért.
Hoztam magammal hazulról is, de az elég hosszú, s olyan hideg nincs. Igazából nem akartam megvenni, sőt, keresgélni sem, mert csak durván 50 yuan volt nálam, de nagyon buzdítottak, s meg is előlegezték az árát. Majd este visszaadom.
Úton a bevásárlóközpont felé
A város egyik legjobb lakóépület-együttese. Itt egy lakás ára kb. 20 millió Ft-nál indul. Itt lift is van.:)Az Új Évszázadnál valahova elkeveredtek a felnőttek, s így csak Evansszel meg az öccsével mentünk le a boltba.
Evans öccse nagyon csintalan gyerek, de imádnivaló. Bár már 8-9 éves, nem nyugodott, amíg bele nem ülhetett a bevásárlókocsiba. Persze nem a normál gyerektartó részre, az csak 15 kg-ra hitelesített, hanem az elejére.Ott tologattam, miközben vettem ezt-azt, s közben valahogy Evans is elmaradt egy időre. Épp a tejtermékek felé mentünk, s ez valahogy a kicsi ízlésével is egybeesett, mert bőszen kérte, hogy arra haladjunk. Én persze kínaiul reflektáltam, hogy rendben van. Ekkor hallottam, hogy a környékünkön tébláboló emberek arról beszélnek csodálkozva, hogy a gyereken nem nagyon látszik, hogy félig fehér…
Már a tejespultoknál kérdeztem tőle, mit kér, ki is néztünk valamit (3 yuanes szedres joghurtot), amikor egy eladó meg is jegyezte, hogy milyen szép kisfiam van. Megköszöntem, meghagytam a hitében.:)Vásárlás után előkerült a kölyök igazi anyja is, s jókat derült a történeten. Hazafelé lépcsőztünk, amibe majd belepusztultam.
De most végre itthon döglök, s iszom a zérós kólát. Jól esik.:) -
Kínai filmgyártás
Ráérős időmben gyakran keresgélek a neten, s olykor a kínai filmipar termékei is a kezeim közé kerülnek.
Ez ugyan kétségtelenül nem Amerika, de – főleg mióta az immár belföldre került Hongkong filmeseit is befogták – meglehetősen színvonalas produkciókat tudnak csinálni.
Bár hangsúlyozom, hogy nem minden filmjükre igaz ez, sok a gagyi is köztük, de készülnek minőségiek is, amelyeknek a képi világa gond nélkül megállná a helyét Hollywoodban is.Valamiért továbbra is nagyon szeretik a harcművészeti beütéssel terhelt végeredményeket, ezeknek a minőségéről nem tudok nyilatkozni, de főleg ezek jutnak el olykor hozzánk is. Aki szereti ezt a stílust, annak valószínűleg bejövős termékről lehet szó. Nem én vagyok a célközönség, annyi szent.
Kicsit restellkedve ismerem be, de amivel teljesen megvesznek, azok a drámáik. Azért a pironkodás, mert az igazat megvallva én világéletemben abba a csoportba tartoztam, amelynek tagjai előszeretettel röhögik körbe (persze csak diszkréten) a teljesen kiszámítható nagyjeleneteken szipákolókat. Na most, ezzel szemben már volt szerencsém látni pár helyi filmet, amin meg én bőgtem. Lehet, csak jobb a kivitelezés, vagy az itteni klisék másképp operálnak, s így ezekre még nem immunis az ember.
A lényeg, szerintem nagyon ügyesen játszanak az érzelmi húrokon, s mindehhez gyakran kapcsolódik egy olyan ártatlan báj, ami a nyugati kultúrában edzett lelket is megtöri. És nem afféle csöpögős, Amelie-féle gyermeteg naivitásról van szó, amely az arra nem fogékony népeknél inkább ellentétes hatást vált ki, hanem olyan kifejezésmódról, amelyet el lehet hinni anélkül, hogy a néző erőszakot venne magán.
Ajánlómban a szerelmi törénetekből csak egyet válogatok be, de ha igény lesz rá, még van pár a tarsolyomban.
—————————-
A Kínán kívül „Under the Hawthorn Tree” (a kínai cím 山楂树之恋) néven futó produkció egyike a legjobbaknak. A 2010-es, Zhang Yimou által rendezett film a kulturális forradalom idején játszódik, s összességében egy egyszerű, nem is túlkombinált szerelmi történet, de nagyon kifejező.
————————————————————————————-
—————————
————————-
Hasonlóképp jó választás lehet a „Blind Mountain” ( 盲山) is. Főszereplője egy városi, tanult lány, akit elcsalnak egy világvégi kis faluba, s ott eladják feleségnek. A befejezést két verzióban csinálták meg, ha valaki megnézi, érdemes utána a másikat is megkeresni.
—————————————————-
A „Cherries” (樱桃) pedig egy érdekes darab 2007-ből. Valószínűleg nem mindenkinek jön be, de akinek igen, ott eléggé megdolgozza a könnycsatornákat. A történet dióhéjban egy szellemi fogyatékos asszonyról szól, aki összeszed a falu határában egy kidobott lánycsecsemőt, majd felneveli.
Ha valaki kedvet kapott, jó mozizást. Online stream segítségével, angol felirattal könnyen fellelhető az összes.
-
Tánc
Kínában az utcai táncolás teljesen hétköznapi, bevett szórakozás. Még chongqingi rövid ottlétem alatt is belefutottam egy kisebb csoportba, s – mint arról már beszámoltam – Evansék háza mellett, a téren is több tucatnyi középkorú, de zömmel idősebb asszony ropta.
Tegnap este az utam a kilátó felé vezetett. Mostanában rákaptam az utcai kajára. Nem mintha a kantin kosztja rossz lenne, de valahogy ezen a héten teljesen kimaradt az életemből egy hétfői reggelitől eltekintve. Itt az utcánkban, s a kilátó felé levezető szemközti utca elején is rengeteg kifőzde és utcai árus kínálja a portékáit, többnyire egy-két termékre szakosodva.
A diákjaink jó része is náluk eszik, mert a diákmenzánk kosztja állítólag elég csapnivaló. Így aztán csúcsidőben, ebéd- és vacsoraszünetben az egész környék zsibong a tanulóinktól, s az összes kajáltató hely csurig van velük.
Egy részük étterem. Ezekben értelemszerűen van odabenn asztal, szék, s a konyha valahol hátrébb helyezkedik el, a vásárlóktól elzártan.
Másutt nincs ennyi hely, így aztán az utcafrontról közvetlenül a konyha nyílik, s bárki látja, miképp tüsténkednek. Ezeknél általában van az utcán kirakva pár asztal.
Végül, az utolsó verzió a legmezeibb, bár ez semmit nem von le a beszerezhető élelem színvonalából. Ezek esetében az utcán van valamilyen főzőalkalmatosság, s ott készülnek a csemegék. Olykor faszénen, ezeken előszeretettel sütnek halakat vagy nyársra húzott húsféléket; olykor pedig normális tűzhelyen, wokban. Mint például a tegnapi poszt krumplis cucca.De visszatérve az első bekezdés fonalához, épp kaját nézegettem magamnak, s a kilátó felé vezető utcában kóboroltam. Egyre inkább megcsapta a fülemet a zaj, s ahogy közeledtem, láttam is, hogy három különböző csoport, három különböző zenére mozog. A három hangszóróból egyszerre áradó muzsika disszonanciája láthatóan nem zavarta őket, s nagyon jó hangulat uralkodott az egész téren.
A táncosok mellett nagy számú ember üldögélt-álldogált kisebb-nagyobb csoportokba verődve, s jóízűen beszélgetve.A tánc koreográfiája mindegyik esetben egyszerű volt, de jól begyakorolt. Mindenki tudta, mikor mi jön, s remek szinkronban zajlott az egész. Csináltam pár képet is, de mivel már sötét volt, így kénytelen voltam éjszakai módban tenni.
Az egyik csapat. Olykor egyikük elől áll, velül szemben, de itt már mindenki ismerte a koreográfiát
Háttérben, a kilátó peremén egy másik csoport, az előtérben bámészkodók. Hátul jobbra a város talán legmagasabb épületének teteje a fényekkel.A kíváncsiság kedvéért ma is elbaktattam arra, s ugyanaz a kép fogadott. Kicsit ott is maradtam, leültem, nézegettem őket. Nagyon kellemes hangulata van. Kicsit irigyeltem őket. Én nyugdíjasként valószínűleg örülök, ha élek majd, de ők élvezik az életet, aktívan. Táncolnak este, tajcsiznak reggel, s láthatóan élvezik a közösségi lét minden előnyét.
Valami hasonló mentalitást bevezethetnénk odahaza is.
-
Gasztro újra
Kicsit untam a menzai kaját, úgyhogy tegnap az utcán vettem egy adag krumplis cuccot. A vödörnyi cucc 2 yuant kóstált, s kimondottan finom. Kérhető pirospaprikával erősen megszórva, ez esetben az íz tényleg kimondottan fűszeres.
A krumpli kellemesen meg van pirulva, s mellette tartalmaz szalonnadarabokat, petrezselymet és kongcait is.Valamelyik nap a sütinek sem tudtam ellenállni. Megint. Lassan tényleg zebrinának lesz igaza, s kijjebb lesz engedve az a nadrágszíj.
De most őszintén: ez ki tudná otthagyni?
Bár nem volt rossz, a múltkori süti magasan übereli. Sajnos a felszíni krémes rész után száraz piskóta jön.A kompótok is olcsók. Ez a nagy, 700 g-os trópusi gyümölcsökkel megtöltött példány mindössze 300 Ft-ba kerül, s van benne minden, mi szem-szájnak ingere.
Ananász, mangó, kókusz s még legalább két fajta, jóízű, de számomra beazonosíthatatlan gyümölcs van az üvegben. Vagyis volt.