• Kutyavilág

    A héten még kitart a dalszövegezés az órákon, aztán a jövő héten vitatkozni fogunk. Legalábbis remélem, rá lehet őket venni – némi rásegítéssel – a beszélgetésre.

    A tervezett téma már eddig is szóba kerül olykor itt-ott: a kutyaevés kérdésköre. Ez egyike a Kínát illető sztereotípiáknak, nyugatról nézve itt boldog-boldogtalan kutyát zabál két pofára. A helyzet ennél azért árnyaltabb, s összetettebb.

    A tovább után lesz egy kép is, ezért aki nem szeretné látni, ne kattintson!
    Tovább!

  • A helyi fauna egyes egyedei

    Már régóta tervben volt, hogy írok egy kicsit a helyi élővilágról, de eddig valahogy ez kimaradt. Hát most igyekszem bepótolni.

    Fengjiebe érve az első állat, amivel találkoztam, az egy hatalmasra nőtt, undorító csótány volt a lakóteremen belül. Ösztönös utálkozás fog el egyes ízeltlábúak láttán, s ez különösen igaz, ha ilyen mutáns egyedekről van szó. A legyek csak idegesítenek, a fullánkosoktól tartok, de amivel halálba lehet kergetni, azok a nagy méretű dögök, legyen szó bármilyen ártalmatlan jószágról. Egy körülöttem röpködő szitakötőtől visítófrászt kapok, s sáskával is jobb, ha nem kerülök egy légtérbe. A sáskára még visszatérünk, de most a csótány.

    P1010004

    Mint a mellékelt kép is mutatja, nem az otthon (szerencsésebb esetben nem) megszokott undok kis bogarakról van szó, hanem igazi óriásokról. Annak idején az első kollégium, ahol laktam Budán, még tele volt az európai verzióval, tőlük nem is félek, még ha kedvenceimnek se nevezném őket. Egy időben mániájuk volt belebújni a (nem röhög!) furulyámba, s gyakorlás közben mindig értetlenkedtem, miért nem jönnek ki szépen a hangok, s egyszer rutintalanul beleszívtam… Hát, végülis, van ahol eszik is őket.
    Ezek a helyi dögök nem férnének bele a nevezett hangszerbe, de ez egyúttal jó is, mert könnyen észre is lehet őket venni. Egy palack brutálisnak tűnő kemikália beszerzése, majd három, megtermett csótány hosszú másodperceken át történő mérgezése majd agyontaposása óta a probléma megszűnt létezni, azóta sem láttam egy darabot sem. Hogy hova tűntek, az rejtély, de ez legyen az új otthonuk tulajdonosának a gondja.

    ***

    Első önálló utamon a belvárosba, az Új Évszázad bevásárlóközpontból visszafelé, már enyhe félhomályban igyekeztem taxit szerezni. Jól tele voltam pakolva cuccal, mindkét kezem – akkor vettem felmosóvödröt meg néhány extra edényt, pár liter zérós kólát, ilyesmiket. Mire a sokadik kocsi után végre akadt egy, amelyik üres volt, s fel is vett, nekiálltam beszállni. Azaz pontosabban csak álltam volna, de éreztem valamit az alkaromon. Odanéztem, s egy kisebb ugrás mellett mint az őrült kezdtem el rázni a kezemet a benne lévő cuccokkal együtt. Szerencsére az a botsáskaszerű valami nem találhatta élvezetesnek mindezt, vagy csak a kiabálásom riasztotta el, de gyorsan el is tűnt. A taxis nem kicsit nézett furán, a kívülálló szemével csak a fejlett mozgáskultúrám volt látható, a kis (saccperkábé 8-10 centis) rohadék nem.

    ***

    Kellett pár nap, mire nagyjából belerázódtam a helyi időzóna diktálta tempóba (többé-kevésbé), így az első itteni éjjel kimentem kicsit barangolni. Azon járt az agyam, hogy hihetetlen, hogy itt vagyok. Sétálgattam a kampusz kertjében meg az épületek között, amikor egyszer csak nagyon barátságtalannak tűnő, mereven engem néző, szőrüket borzoló macskák jelentek meg előttem.
    Hozzátartozik a dologhoz, hogy nem vagyok igazán oda a macsekokért, ha már választani kell, inkább kutyapárti vagyok, s a fene sem tudta, mennyire szívlelik az embert ideát, a tetanuszoltásom meg már lejárt egy ideje. Óvatosan elsomfordáltam inkább.
    Azóta már láttam sokszor őket, nappal is. Kóbor egyedek, de valamiért itt érzik jól magukat.

    ***

    Egy szintén éjszakai kollégiumi kikukkantás közben lettem figyelmes arra, hogy a folyosónkon – amelynek nincs külső ajtaja, a szabadba vezet, s ahol akkoriban egy kiégett izzó folytán világítás sem volt – repül valami tőlem úgy fél méterre. Gyorsan visszakaptam kicsit a fejemet, de aztán ahogy kinézegettem, s egy denevér alakja körvonalazódott, egészen fellelkesültem.
    A folyosón már van működő izzó, azóta itt nem sikerült rájuk bukkannom, de odakinn szürkülettől már fel-feltünedeznek, s irtó aranyosak.

    ***

    Végül, s nem utolsó sorban egy talán mindenki által szimpatikusnak tartott élőlényről írok. Odahaza gyerekkoromban rengeteg volt, de nem tudnám megmondani, hogy mikor láttam utoljára, hosszú évek óta egész biztosan nem. Addig nem is tűnt fel a hiányuk, amíg nem olvastam egy cikket valahol, hogy drámai mértékben megritkult a létszámuk. Ez a kis madárka a veréb. Bármily furcsa is elsőre, Európában jó eséllyel a kipusztulás felé menetelnek, mivel a gépesített mezőgazdaság folytán drámaian csökken az életterük. Kár lenne értük, nagyon jó fej madarak.
    Egy időben Kínában is nagyon megfogyatkoztak. Mao elvtárs, miközben a kínai kommunista rendszer kiépítésén fáradozott, komoly problémával találta szembe magát. Kitalálta ugyan, hogy a gabonatermelést az egekbe kell emelni, de vágott annyira az esze, hogy tudja, ehhez meg kell oldani a kártevők kérdését. Mert hát hiába termel a jónép, ha felzabálja más.
    Négy különböző faj is csípte a csőrét, így lett a dologból a Négy Kártevő kampány. Mint sejthető, az egyik renitensnek kikiáltott faj a veréb volt. A mozgósításhoz már nagyon értettek akkoriban is, úgyhogy azonos időpontokban 5-600 millió ember kezdte el riasztgatni őket. Zajt csaptak, sípoltak, tapsoltak, edényeket ütögettek, ami csak belefért. Szegény kismadarak idővel teljesen kimerülve hullottak alá. A kampány verebeket érintő része annyira jól sikerült, hogy kis híján nem maradt belőlük. A Nagy Kormányos azzal persze nem számolt, hogy nem csak magokat esznek, így az év során sosem látott mértékben szaporodtak el a férgek-bogarak, amik sokkal több gabonát zabáltak fel, mint a verebek összesen.
    De hát akkoriban nem annyira számított, ha pár millió ember éhen hal. S bár voltak rengetegen, azért Kína nem volt mindenhol csurig emberrel, így maradtak verébtúlélők. Idővel visszaállt a létszámuk, s mostanra ifjúságomat idéző mennyiségben ugrálnak mindenfele. Remélem, hogy ez nem is fog megváltozni.

  • Gasztro + ömlik a szar az iskola előtt

    Kezdjük a dolog kellemesebbik felével. Mai bevásárlókörutamon a pékségben nagyon hívogató sütiket láttam. Normális, finomnak látszó sütiket.
    A legtöbb helyi sütemény száraz. Csak tészta, de semmi vagy szinte semmi krém. Elég tré. De ezek… ezek nagyon ízléses, fogamra való cuccok, még ha helyi szinten méregdrágák is. A kis szeletemet 6 yuanért vesztegették (kb. 200 Ft, vagyis azért otthoni pénztárcával nézve nem egy rablás, sőt!), de nem sajnáltam érte a pénzt.

    P1010003

    Ebbe a mutatós dobozba csomagolták szakszerűen, így aztán nem is kellett azon aggódnom, hogy szétnyomódik hazafele.

    P1010004

    És ilyen maga a termék, jól is néz ki, s az ízére sem volt panasz.

    A csirkeláb is roppant népszerű cucc, mint snack is előfordul.Ez itt egy négy darabos csomag, többnyire azonban 1-1 lábat tartalmazó verziókat látni. Európai szemmel nézve talán kissé bizarr, de az íze jó.

    P1010006

    És hogy a cím második felét is kifejtsem, így közvetlenül a finom falatok után: csőtörés zajlik épp a bejárati lépcsők mellett az utcán. Irtózatos szarszag van arrafelé, s telepakolták az utat homokzsákokkal a szivárgást meggátolandó. Remélhetően holnapra, mire kikerülök, már megcsinálják rendesen.

    UPDATE! Már nincs dugulás, mi több, a bejáratnál semmi nem emlékeztet rá. Járólapszerűség van ott az úton, de sikerült nekik nyom nélkül visszarakni, nincs  ronda új aszfaltcsík.

  • Jön a hideg…

    Sajnálatosan, ahogy közeledünk a decemberhez, az időjárás is kezd egyre cudarabb lenni. Ennek jeleként az üzletekben megjelentek a hősugárzó cuccok is – úgy látszik, azért van aki hajlamos fűteni.

    Az itteniek amúgy már nagyon fáznak, mialatt én még egy pulcsival beérem, a népek nagy részén már kabát van.
    Péntekre megjött a hideg, kevesebb mint 10 fok volt napközben meg némi eső. Ugyanakkor ami jó: ennél lényegesen hidegebb nem is várható a tél során.

    Nézegettem időjárási archívumokat, ezek alapján az elmúlt 5 év alatt nem mértek mínuszt a járás területén, igaz, hogy a 0.3 fok nem sokkal marad el tőle. A suli hideget nehezebben viselő fáinak törzsét elkezdték körbebugyolálni, s a környék narancstermelői is ugyanezt teszik a kertben. A narancs amúgy nagyon kedvező áron fut, pár napja vettem belőle. 1 kiló mintegy 70 forintba kerül, s még finom is.

    Azért állítólag néha előfordul időlegesen nulla fok alatti hőmérséklet is, minthogy 6-7 évente egyszer látni havazást is. De azért hóemberre nem futja belőle, alig pár pihe szállingózik, s gyorsan el is olvad.

    A leghidegebb hónapok a december és a január, bár olyankor is legalább a napok felében 10 fok feletti értékekre lehet számítani, majd aztán februárban már jönnek a 20 fokok. A fokozatos melegedés csúcspontjaként aztán a nyár viszont elég gyilkosra sikerül. Július második és augusztus első fele masszív 40 fok feletti kánikulával jár, de ezt szerencsére én már nem fogom megtapasztalni. Függetlenül attól, hogy maradok-e egy extra évet, a nyarat mindenképp odahaza töltöm majd, bár az időjárás tekintetében nem biztos hogy jobban járok vele, mert itt legalább van légkondi.:)

    A légkondi amúgy egyáltalán nem luxuscikk ideát. Többnyire még a leglerobbantabb házakon is fellelhető, s 2000 yuannél többe beszereléssel (a cső valamilyen nyílászárón keresztüli kivezetésével) együtt sem kerül. S míg a telet kibírják, a hőségtől nagyon szenvednek, úgyhogy ez elsőrendű prioritás még a nincstelen rétegek körében is.

    A lakásom belseje most kellemesen fűtött, fázni nem kell. Remélhetően azért az extremitások is elkerülik majd az idei telet, s hógolyózni sem fogok tudni a gyerkőcökkel. A február meg már nincs olyan messze.

  • Gasztro – a szója dícsérete

    A tofu nagyon jó dolog, a kantinos étkezéseknél is gyakran előfordul, s egész olcsón hozzáférhető az üzletekben is. A natúr, keménysajtra hasonlító, kimérve árult darabjai mellett az előrecsomagolt, különböző fűszerezésű verziók is elérhetőek. Ezek nasiként szolgálnak, s többnyire finomak is.

    Ma ilyen kiszerelésben vettem belőle (és aztán rövid úton el is fogyasztottam):

    P1010002_4.JPG

    P1010003_3.JPG

  • Tanítgatás

    A piciket leszámítva, akikkel a könyvük szerint haladok, a héten zenehallgatással múlatjuk a tanóra idejét.

    Azért persze nem teljesen önfeledt kikapcsolódásról van szó, a kivetítőn ott a dalszöveg, s egy-két szó vagy kifejezés hiányzik. A feladat gondolom kitalálható: néhány hallgatás alatt meg kell próbálniuk kiegészíteni azt.

    Alanis Morissette elég régi, Ironic című dalával zajlik a program, ami elég jó választásnak bizonyult. Az ízlésvilágomba belefér, a szövegben jó kifejezések vannak, s mindamellett aránylag szép érthetően, tisztán énekel.

    A kifejezések egyik másika elég izgi, próbáljátok meg elmagyarázni a „death row pardon”-t nem angoloknak úgy, hogy a magyarázathoz használt kifejezéseket (criminal, death penalty, sentence, courthouse, judge, prison, execution, evidence, stb.) sem értik. De azért úgy 5 perc alatt megvan.

    A teljes dallal eddig egyik osztállyal sem végeztünk, úgyhogy a maradék átnyúlik a jövő hétre. Amúgy látszólag tetszik nekik, s az új kifejezéseket is szorgosan jegyzeteli a zömük.

    A héttől kezdődően amúgy az alsós másodikasokkal is áttértünk a tankönyvre, mert máskülönben nagyon nyögvenyelősen haladunk. Ez bejött, le vannak kötve, s tanulunk is. Az anyaghoz hozzá tudok fűzni érdekesebb dolgokat, szavak másodlagos jelentéseit, s egyúttal bátrabban is szólnak hozzá. Így talán őket is megkedvelem.

  • Sokszor jobb lenne örökre itt maradni 1. – Bankolás

    Kínában nincs kolbászból a kerítés – pláne hogy legnagyobb bánatomra normális kolbászuk sincs. Ugyanakkor számtalan téren olyat nyújt, amiről otthon csak álmodni tudunk. Mára nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a bankolás egyike ezeknek. Bár az asszisztensem mondott dolgokat, de őszintén szólva nem hittem el. Meg voltam győződve róla, hogy valamit félreért, de nem.

    No, de kezdjük az elejéről. Már írtam, hogy nyitottam bankszámlát a Chongqing Rural Commercial Bank-nél. A számlanyitáskor érdeklődni próbáltam a költségekről, de az ügyintéző nem igazán értette, hogy miről beszélek. Kommunikációs problémára gyanakodtam, úgyhogy annyiban hagytam. 
    Még ott, a szerződéskötés idején kaptam bankkártyát, amit azóta egyszer már használtam is. Még itt Fengjieben is ért az összes ATM angolul is.

    Ma azért mentem be, asszisztensemmel felvértezve, hogy lekössek fél évre egy nagyobb összeget. Egyúttal, ha már ott voltam, ellenőriztem a számlaegyenlegemet is, s kihasználva az alkalmat, hogy van velem angolul valamennyire beszélő ember is, tételesen végigkérdeztem mindent.
    Nos, az eredmény az otthoni állapotokra nézve szégyenteljes. Előjáróban megjegyzem, a számlám teljesen mezei, nem vagyok kiemelt ügyfél, még a fizumat is kézbe kapom.

    Hihetetlen, de ez az igazság:

    1. Nincs bankszámlavezetési díj. Azt se tudják, mi az.
    2. Tartományokon belül (ez adott esetben jelenthet 100 millió embert és 2 millió km2-t is, de jellemzően minimum Magyarország méretű közigazgatási egységekről beszélünk) az utalás ingyenes. Mindenféle bankba.
    3. A bankkártya ingyenes. Se egyszeri, se éves díja nincs.
    4. A netes fizetésre használható, belföldi, kínai oldalakon elfogadható bankkártya ingyenes. Se egyszeri, se éves díja nincs.
    5. A nemzetközi matricát is tartalmazó, internetes fizetésre alkalmas Visa díja egyszeri 60 yuan. Nincs éves díj.
    6. A netbank díja egyszeri 10 yuan, onnantól kezdve nem számláznak érte semmit.
    7. Az ATM-használat bankon belül korlátlanul ingyenes. Bankon kívül is legfeljebb pár yuanes tétel.
    8. A banki ügyintézőn keresztül intézett bármiféle utalás, pénzfelvétel, pénzbefizetés, akármi ingyenes.
    9. Nincs semmiféle bújtatott tétel, nincs kamatadó (bár ez utóbbiról otthon sem a bankok tehetnek).

    rmb.jpg

    Összefoglalva: ha az ember Kínában fizetést kap, azt bankon belül szedegeti ki, a számláit bankon keresztül befizetgeti, esetleg kínai weboldalakon még vásárol ezt-azt, leélheti az életét úgy, hogy a bankja számára egy fillért sem számolt fel soha.

    Adott a kérdés, hogy miből él a bank. Nekem legalábbis ez volt az első gondolatom. Hát, egész egyszerűen hihetetlenül magas a megtakarítási ráta, amit be tudnak fektetni, ki tudnak helyezni. Feltehetően nem is olyan rosszul, most a fél éves lekötésemre 3.08% kamatot fizetnek 0.9% infláció mellett.

    Annyi biztos, hogy ha hazamegyek, ezt mindenképp hiányolni fogom. És bár tényleg nem vagyok vevő a demagógiára, de most tényleg kedvem lenne az otthoni karvalytőkét elküldeni melegebb éghajlatra. Mint a példa mutatja, lehetne így is.

  • Képek a feszkóról

    Mások képeiből szemezgettem párat, a hangulatot bemutatandó.

    feszkó.jpg

    Ilyen konferansziék vezették az esti műsorokat. Harmadéves felsős diákok.

    feszkó3.jpg

    Egyike a fellépő csapatoknak. Sokan táncoltak, a kisebbségi népviseletekbe öltözött és azok táncát bemutató előadások különösen népszerűek voltak.

    feszkó4.jpg

    Készültek különféle, rendkívül profi rajzok, festmények, kalligráfiák is az eseményre. A rajzok nagyon élethűre, szépre sikerültek. Le a kalappal az elkövetők előtt.

    feszkó5.jpg

    Futkározásról is egy kép. Ez épp a tanári csapatok 100 méteres váltóján készült. Engem is be akartak szervezni, de erre nem tudtak rávenni. Szerintem 50 méter után összeesnék.:)

  • Gasztro + hétfő reggeli „ünnepség”

    Mint már említettem korábban is, hétfőnként, ha nincs eső, reggel fél 8-kor a sportpályán van gyülekező. Eddig – részben rajtam kívül álló okok miatt, részben mert nem bírtam felkelni – még egyszer sem vettem részt rajta. Mostanáig.

    Egyszer mindent ki kell próbálni alapon ma ott voltam. Négy körül már felébredtem, s az időjárás is kegyes volt, úgyhogy nem állhatott semmi a megvalósítás útjába.
    Na nem mintha annyira izgi lett volna. A három sorba felsorakozott tanárok és az osztályonként felálló diákok előtt egyszer csak megkezdődött a dolog, s hét, ünnepi, leginkább katonaihoz hasonlító, de fehér egyenruhában feszítő, díszlépésekkel bevonuló fiatal a zászlórúdhoz ment, majd a nemzeti lobogót kibontva a himnusz zenéje alatt szépen felhúzta azt. Aztán ahogy jöttek, el is mentek.

    Ezt leszámítva nem volt semmi érdekes, egy harmadéves csajszi beszélt valamit a sportnapokról, majd egy tanár tette ugyanezt, végül az igazgató szólt pár szót. De alapvetően dögunalom volt az egész, mintegy fél órán át.

    A program végeztével átvonultam a kantinba reggelizni, s ezúttal le is fotóztam a menüt. Most is ugyanaz volt, a tésztaleves ízesítésében volt némi eltérés, ezúttal volt benne kongcai is, aminek nem tudom se a magyar, se az angol nevét, mivel szerintem máshol nem eszik. Egy ilyen üreges szárú zöldség, sok íze nincs, de nem rossz.

    P1010001_4.JPG

    Elég kiadós cucc, két és fél pénzért nem is rossz.

    Az egyik tanárcsajszitól, aki mellesleg itt lakik mellettem, a szomszéd szobában, érdeklődtem a felvételekkel kapcsolatban, ha minden jól alakul, intézkedik a beszerzésüket illetően.
    Ja, és szombaton Evans anyja dolgozott (varrónőként melózik, s amikor szükség van rá, akkor menni kell, bármikor), úgyhogy a háztűznéző megismétlése egyelőre elmaradt.