• Ötödik szint

    A kormányzat ezekben a percekben jelenti be, hogy szerdától hat hétre bevezetik a járványellenes intézkedések legmagasabb szintjét: az ország összes megyéjében az ötfokozatú skála ötödik, legszigorúbb kategóriája lép életbe.

    Négy hét után felülvizsgálat jön, decemberben pedig remélhetően ismét a hármas, karácsonyra pedig a kettes, csak enyhén restriktív besorolás.

    Részletekkel holnap.

  • Szigor

    Ahogy romlik a pandémiás helyzet, bővül a korlátozások köre is. A teljes lezárást természetesen el akarják kerülni, mert elég sokba fáj. Írország gazdag, de azért megérezte a büdzsé a segélyezést.

    A jelenleg aktuális, a vírussal való együttélés kereteit megfogalmazó rendszer szerint ötös skála jelzi a helyzet súlyosságát. Minden egyes ír megyét ebben helyeznek el, s az egyes besorolások eltérő korlátozásokkal járnak együtt.

    Mayo eleinte, a vidéki területek zöméhez hasonlóan a legenyhébb, egyes csoportba került. Ezt úgy 2-3 hete hármasra emelték az egész országban. A legújabb változás pedig 4-es kategóriába sorolta be a brit határral érintkező három területet.

    A mellékelt képekhez képest még extra lépésként újra felfüggesztették a más otthonokba történő látogatásokat is.
    A Magyarországon teljesen elharapódzott összeesküvés-elméletek itt csak nagyon marginálisan vannak jelen, ami egyértelműen üdítő jelenség. A legtöbb ilyen teória főleg kelet- és közép-európai migránsok körében terjed, akik feltehetően a kibocsátó ország közösségi csoportjaiból tájékozódnak. A bennszülöttek szinte kivétel nélkül tartanak a kialakuló helyzettől.

    Utóbbi egyébként még mindig nem annyira tragikus, de egyértelműen romlik: már mértek napi ezer esetet is. Ehhez tudni kell, hogy folyamatosan, preventív módon is tesztelnek. Férjem munkahelyén már másodszorra voltak kinn, legutóbb fülön is csíptek néhány hordozót – szerencsére másik részlegen.
    Néhány hét, amíg kiderül, az új intézkedések beváltják-e a hozzájuk fűzött reményeket. Ha muszáj, majd jön az új leállás.

  • Felsőoktatás a pandémia idején

    Egy hete rajtolt el az új tanév az ír egyetemek, főiskolák nagyobbik részében, s ez egyúttal egy merőben új, kísérleti módszer debütálását is jelenti. A képzések némelyike teljesen átköltözött a virtuális térbe, de az esetek zömében kevert szisztémát vezettek be. A gyakorlatokat a kampuszokon, míg az előadásokat az interneten keresztül tartják meg. Egészen minimálisra szorították a személyes kontaktusok előfordulási esélyét: a tanszéki vagy szakos bemutatókat is lefújták vagy onlájn tartották meg, s ugyanerre a sorsra jutottak a hallgatói önkormányzatok által szervezett különféle szociális rendezvények is, beleértve akár a kocsmakvízeket is.

    A koronavírus nyomot hagyott az évfolyamok létszámán is. Csak egészen hosszú huzavona után sikerült kidolgozni a középiskolák végzőseinek értékelését, nem is kevés vitát generálva, s feltehetően bírósági perek tucatjait kiváltva. Bár tervezték, az érettségiket végül nem tartották meg, helyette a tanárokra és egy titkos képletre lett bízva, hogy számszerűsítsék a diákok teljesítményét.
    Ebben a helyzetben a jelentkezők száma is elmaradt a szokásostól, s különösen a kevéssé népszerű intézmények könyvelhettek el esetenként drasztikus esést a hallgatói létszám tekintetében. Ahol erre nem került sor, ott sem okvetlenül váltott ki maradéktalan örömet az új szabályozás, mivel ott meg a felvételi pontszámok nőttek – nem függetlenül az elinflálódott év végi értékelésektől. A felvételt nyert tanulók korábban soha nem látott mértékben próbáltak meg halasztást szerezni, de ennek lehetősége limitált a jövőre esedékes új végzősökre való tekintettel, hiszen úgy nekik jutna kevesebb férőhely.

    Helyzet a végeken

    A legnívósabb egyetemekre való bejutásért idén is sokan küzdöttek meg, így a dublini Trinity College és University College, vagy épp a galwayi National University of Ireland szokás szerint kimazsolázhatta a legjobbakat.
    A kevéssé szerencsés vidéki főiskolák ezzel szemben gyakorlatilag bárkit kénytelenek voltak felvenni, aki a hatóságilag előírt minimum követelményeknek megfelelt.

    Castlebar a sziget nyugati szélén, mindentől távol fekszik, az országszerte megfigyelhető kelet-európai bevándorlástól eltekintve folyamatosan romló demográfiai adatokkal, elöregedő lakossággal. Az agyelszívás is évtizedek óta létező probléma, s ezen vajmi keveset segített, hogy negyedszázada megszületett a helyi felsőoktatás.

    A GMIT castlebari épületei
    Forrás: www.gmit.ie

    Bár a járvány előtt a fejlődés töretlennek tűnt, a szakok és a férőhelyek száma folyamatosan bővült, azért még így is akadtak bőven képzések, amelyekre nem volt egyszerű elegendő hallgatót verbuválni.
    A csak mérsékelten népszerű földrajz-történelem programot – dacára annak, hogy a tanárképzés felé vezető út első lépése, s ez a pálya egyértelműen vonzónak számít a szigetországban –, a 2019/2020-as tanévben 19 fővel sikerült elindítani a lehetséges 20-ból. Idén már 24 fős keret állt rendelkezésre, de jelen állás szerint mindössze öt hallgató. (Mivel az felvételi helyeket több körös rendszerben ítélik oda, a negyedik és az esetleges ötödik ciklus pedig még ezután jön, így még van rá – inkább csak matemaikai – esély, hogy ez változik, ha nem is nagy.)
    A békeidőben nagyjából ezer diák által látogatott kampuszon (ebbe beletartoznak a négyéves alapképzések hallgatói mellett a két- és hároméves szakképzések diákjai is) most száz alatti az elsőévesek száma, s mivel távolabb sem lehetnénk a békeidőktől, ők is a távolból figyelnek.

    Pandemikus oktatás

    Bár a legutolsó, furcsán-kurtán végződő félév, majd a nyár adott némi lehetőséget a tesztüzemre, felkészülésre, a beköszöntő új rendszer még tartogat kihívásokat mindkét oldalon.
    Az oktatók képzésen vettek részt, az intézmény pedig több végzőst is állományba vett az onlájn tanulás útvesztőiben elkeveredő fiatalok mentorálására. A hallgatók számára mindemellett gyorstalpaló IT-kurzust is beiktattak. A távoktatás technikai feltételeinek megteremtésére laptop-kölcsönbérleti pályázat indult, egy másik pedig az eszközvásárlást segíti.

    Még nem teljesen kiforrott a rendszer. Az órarendek gyakran hibásak, esetenként több a tévesen kipostázott elektronikus időpont, mint ami célba talált. A tananyagokat a Moodle felületére töltögetik fel – ha éppen sikerül, a virtuális óráknak pedig a Teams ad otthont.

    A személyes megjelenéssel járó gyakorlatokhoz szigorú járványügyi szabályokat léptettek életbe. Már a nyár folyamán pandémia-kompatibilissá alakították az épületeket, kordonokkal, matricákkal, felfestésekkel segítve a látogatók kontrollált mozgását. A termekben a távolságtartás biztosításához limitált a férőhelyek száma. A nagyobb létszámú csoportokat szétbontották, s a nekik szóló gyakorlatokat több részben, időben lépcsőzetesen eltolva tartják meg, az előadók nyilvánvaló örömére. A hallgatók közösségi tereken – így az étkezőben, könyvtárban – történő csoportosulása is keretek közé szorult.

    A kampuszra bejutni is csak egy onlájn kérdőív kitöltésével járó regisztráció után lehet. A témaválasztás nem túl meglepő, az esetleges kockázati tényezők, tünetek kizárását igyekszik elérni a teszt. Ez a procedúra minden egyes látogatás alkalmával kötelező.
    Akad egy másik űrlap a távozás után is, ebben a vizit során lezajlott szociális interakciókról kell nyilatkozni. Kontaktkövetés esetén jól jöhet.

    Nyitva tartani az iskolákat

    A dublini kormány deklarált célja, hogy az oktatási intézmények nyitva maradhassanak. A járvány második hulláma Írországot is elérte, s noha a helyzet még nem vészes, folyamatosan romlik. Szombaton már több mint 600 új fertőzöttet azonosítottak, így félő, hogy további korlátozó intézkedésekre lesz szükség.
    A szigetország sikeresen kezelte a vírus első tombolását, a teljesítmény annak fényében különösen elismerésre méltó, hogy a Brexit során is állandó problémát jelentő ír belhatár lezárása fel sem merülhetett, s így a sziget északi, brit feléről korlátozás nélkül juthatott be bárki a nyájimunnitásról szőtt ottani álmok idején. A bevezetett intézkedések feloldásához csak nagyon óvatos menetrend alapján kezdtek hozzá, de ez is elégnek bizonyult ahhoz, hogy a számok újra növekedésnek induljanak.
    Bár néhány napja botrány kerekedett galway-i felsőoktatási hallgatók utcai tömörüléséből, a lakosság általánosságban fegyelmezetten viseli a járvánnyal járó kényelmetlenségeket. Furcsa módon még a netes felületek témába vágó kommentfolyamaiban is egészen elenyésző a vírustagadók aránya.
    Az új stratégia most a vírussal való együttélésről, s a vakcináig való kitartásról szól. Ennek részeként rengeteget tesztelnek. Hogy ez elegendőnek bizonyul-e vagy újra leáll az ország, azt csak az elkövetkezendő hetek mutatják meg.

  • Jövő héten indul a felsőoktatás

    Hétfőn online, az itteni kampuszra vonatkozó általános bevezetés, majd kedden személyes megjelenést igénylő, szakos fejtágítás jön.

    Ha minden igaz, órák majd csak az azt követő héttől lesznek, s mindössze egy alkalommal, mintegy két óra hosszan kell a kampuszon lenni szerdánként, amúgy meg minden interneten keresztül zajlik.

    A kampuszon maszkot kell hordani, belépés előtt egy erre a célra szolgáló online felületen regisztrálni kell (minden alkalommal), távozást követően pedig kitölteni egy másik űrlapot arról, hogy kivel érintkeztünk az ott töltött idő alatt.

    Most még az is lehet, hogy ezen is szigorítanak, mert tegnap jött ki egy kormányzati utasítás arról, hogy a következő két hétben lehetőség szerint a minimálisra csökkenjen a felsőoktatás hallgatóinak személyes megjelenése (és így potenciális tömörülésünk). A járvány itt is erősödött, bár mi szerencsére lényegesen jobban állunk, mint az első alkalommal. 1-200, néha 300 esetet fognak, de a letesztelt népeken belül a fertőzöttek aránya 2% körüli csak. Férjem munkahelyén is teszteltek mindenkit, csak úgy preventív módon.

    Akárhogy is lesz, azért reméljük, a már így is nagyon szokatlan oktatási módi ennél jobban nem lesz személytelen.

    Suliba járni jó!

  • Helyzetjelentés Koboldföldéről

    Igen, kicsit unom már, hogy ez a téma megint, de tartok tőle, hogy néhány hónapig, de akár fél évig is kitart ez az állapot, így jobb, ha hozzászokunk. De hogy változatosabb legyen a helyzet, ezúttal nem az európai kataklizmáról elmélkedem, inkább csak arról írok, felénk miképpen zajlik az élet.

     

    (A nem érintett téma esélye ma sokkal kisebb, mint a legutóbbi bejegyzés idején volt. Időközben szerencsére mindenhol bezárták az iskolákat, sok felé a határokat, s ha ki is várták, amíg 6500 napi új esetük lett, végül talján barátaink a mellőzhető munkahelyeket is. A lakosság még így is aránylag szabadon kóvályoghat a város másik végében lévő, szimpatikusabb szupermarketig, de valószínűleg túl sok jelentősége már ennek sincs a csizmára emlékeztető ország helyzete szempontjából.)

     

     

    map_of_ireland_s_capitals.png

     

    Írország egy aprócska földdarab, kb. 70 ezer km2-es területtel, vagyis nagyjából Magyarország háromnegyedének megfelelő méretű. Ezen csaknem ötmillió ember él, ami szintén nem egy hatalmas szám. Speciális helyzete, hogy a sziget északkeleti csücske, Észak-Írország (további cirka 14000 km2 és majdnem kétmillió lakos) a mai napig brit uralom alatt áll. Ennek megváltoztatása érdekében a nem olyan távoli közelmúltig erőszakos eszközökben sem szegény ellenállási mozgalom küzdött (talán nem ismeretlen csengésű az IRA neve), amely a brit főszigeten sem volt rest robbantgatni. Függetlenség nem lett, de sikerült békét kötni (ún. nagypénteki egyezmény). Ennek létfontosságú eleme, hogy nincs ír belhatár, a népek szabadon járnak-kelnek. Emiatt akadt meg a Brexit folyamata is többször, s emiatt is van az, hogy a járvány kezelése is felemásra sikerült.
    Nálunk elég hamar bezárták az oktatási intézményeket, bevezették az Európa-szerte szokásos intézkedéseket, a brit Észak-Írországban viszont, hála a nyájimmunitásról szőtt, idővel kukázott ötleteiknek, nem kapkodtak. S bár külföldről már csak karantén után lehet belépni az országba, ebbe természetesen nem számít bele Észak-Írország. Nehéz megmondani, hogy a fertőzés honnan jelent meg, valószínűleg bőven hoztak belőle a nyaraló írek, de az első diagnosztizált esetek a sziget északi, brit felén történtek.

     

    Írország egésze a brit korona elnyomása alatt volt több mint háromszáz éven át. Uralmuk alatt a helyiek nem sok pozitív dolgot tapasztalhattak, az abszolút negatív csúcspont a burgonyavész alatti angol hozzáállás volt, amikor szándékosan hagyták éhezni az íreket, a brit piacra szánt termékeket pedig zavartalanul elszállították.
    A földesúri osztály a megszállók közül került ki, s ösztönözték az anyaországból származó betelepülést is. Az újonnan érkezett protestánsok mellett a hagyományosan katolikus írek egy kis részét is sikerült az anglikán egyház alá terelni, s ez a felekezeti különbség felelős az Északon erős brit érzelmekért. Az ír függetlenség idején az anglikánok alkották Észak-Írország lakóinak nagyobbik felét, így került sor a sziget felosztására. Azóta az etnikai viszonyok változtak, a hagyományosan szaporább katolikusok létszámban már felülmúlják a protestánsokat, így egyre reálisabb annak az esélye - különösen a Brexit mellett -, hogy egyesüljön az ország, a nagypénteki egyezmény lehetőséget is ad egy ilyen témájú népszavazás kiírására.

     

     

    Mostanra már egészen szép számaink vannak. A Köztársaságban 900 feletti fertőzött ismert, míg a teljes szigeten már ezer feletti ez az érték. A halalálozás ugyanakkor alacsony: nálunk 4, északon két beteg hunyt el.
    Hogy ennyien vannak, az annak is köszönhető, hogy a kormányzat a szűrések mellett kötelezte el magát. Már kb. két hete bárkit tesztelnek, aki köhög vagy 38 fok feletti láza van. Legalábbis ez az elmélet, de azért az ellátórendszer kapacitása itt is véges. Most épp prioritásos teszteket jelentettek be az egészségügy dolgozói részére (közülük került ki a fertőzöttek ötöde), mivel a vizsgálatok 4-5 napos csúszásban vannak, jelenleg negyvenezernél többen várnak tesztre. Vagyis egészen más nagyságrendek vannak ezen a téren a magyarországi gyakorlathoz képest.

     

     

    irelandcovid.png

    Nálunk, Mayoban egyelőre 10 alatti az esetszám. Ők mondjuk jó eséllyel itt, Castlebarban lehetnek, tekintve, hogy ez a legnagyobb település.

     

    Várnak egy nagyobb ellátmányt is Kínából, mivel itt is hiány van védőfelszerelésből. (Még jó, hogy Kína már összeszedte magát annyira, hogy most ellássa a világot ezekből.)

     

    Ami a hétköznapokat illeti, arról én személy szerint nem sokat tudok mondani, mert nem megyek sehová. Itt ugyan nincs kijárási tilalom, de az én átlagos életvitelem is ugyanilyen, gyakorlatilag mindig itthon vagyok. Bevásárolni is online szoktam, ott most volt egy kis fennakadás, a liszt egy bő hétig hiánycikk volt, kézfertőtlenítő és gazdaságos wcpapír meg még most sincs. Szeretek ritkán, sok dolgot venni, így itthon mindig van minden. Az emlegetett papírt csak a hírek miatt csekkoltam, amúgy eszembe sem jutott, mert nincs fogyóban. A liszt hiánya némiképp frusztrált, mert magam sütöm a kenyeret, s így heti másfél kiló elfogy. Valójában így sem volt vészhelyzet, mert tegnap kezdtem meg az utolsó tíz kiló liszt egyik kétkilós darabját. Az azért így is idegesítő volt, hogy kb. négyszer kellett módosítanom a legutóbbi, épp a hisztéria csúcsára eső rendelésem, mert mindent elhordtak. Mostanra csillapodni látszik ez a helyzet.

     

    0013c6ea-1600.jpg

     

    A tengerimalacok elesége terén sem volt probléma, még februárban hoztak 30 kg szénát, amiből vagy 20 még megvan, s tápból is van itthon vagy 10 kiló. Koronavírustól függetlenül.

    Férjem továbbra is dolgozik, s mivel az élelmiszeriparban tevékenykedik, így sanszos, hogy a céget, mint stratégiai jelentőségű objektumot, a végsőkig működtetik még óriási gebasz esetén is.
    Ami akár lehet is. Az itteni országos fődoki szerint akár a napi kétezer új esetet is elérhetjük (ami azért elég durván hangzik, még akkor is, ha zömmel másutt felderítetlen páciensekről is lenne szó), mielőtt csökkenésnek indul a trend. Én azért többre értékeltem volna, ha inkább időben lezárják a szigetet. Hát, ez van. Egyszer majd csak véget ér.

  • Prófécia

    Ha lassan is jutottunk el idáig, azért örömmel látom, hogy Európa is kezd észbe kapni a pandémia kapcsán. A helyzet, ha nem is kielégítő, s s egészen sanszosan lesz rosszabb is, legalább az intézkedések tekintetében kezd alakulni.

     

    Az mondjuk némiképp szomorú, hogy a Kínánál jelentősen nagyobb mértékben fertőzött Itália sem merte meglépni a teljes leállást, de legalább már közelítenek efelé. Majd gondolom, eljutnak odáig is, ha már napi 5000 új esetük lesz. A számok alapján a java még bőven hátra van nekik is.

     

    Elgondolkodtató az is, hogy az elhullási arányszám is kifejezetten magas, 6% körüli náluk. Ahogy egy korábbi bejegyzésben írtam, Európában bőven több a túlkoros lakos, mint Kínában – mégha a digók esetében esetleg nincsenek is rosszabb karban. Nálunk még ez sem igaz, a kínai népegészségügyi mutatók felülmúlják a magyarországiakét.

     

    Ugyanaz látszik beigazolódni, ami Kínában is megmutatkozott. Amíg a gócponti tartományon kívül egy százalék körüli értékben hunytak el a betegek, a túlterhelt wuhani kórházakban a 4% körül volt ez a szám. Úgy, hogy Kínának azért lényegesen egyszerűbben megoldható feladat volt az ország lakosságának 1%-át kitevő Wuhanba kívülről utánpótlást szervezni. Az olaszoknál erre esély sincs, már most használják a tartalékaikat, miközben a fejletlenebb Délen még nincs is válsághelyzet. (Majd ezután, hála az Észak lezárásának bejelentése után tömött vonatokban délre meginduló népeknek.)

     

    A magyar lépések sem megfelelőek, főleg az iskolák további üzemeltetése, de lesz ez rosszabb is. Továbbra is csak azt tudom javasolni, az időseket mindenki zárja el, s próbáljon meg ne orvosi ellátást igénylő állapotba kerülni, amikor összeomlik a magyar egészségügy. Tartok tőle, hogy nem ússzuk meg.

     

    Amúgy szóltam, már három hete. Na nem mintha ennek lenne valami jelentősége, elvégre csak egy hülye blogger vagyok. Kína közben legyűrte a vírust.

     

     

  • Patrik helyett vírus

    Március 17-én lesz szigetünk nemzeti ünnepe, Szent Patrik napja. Mivel – nem hivatalos – ünnepként az USA egyes részein is erős marketing övezi, valószínűleg olvasóim előtt sem teljesen ismeretlen ez a nap.

    Patrik egyébként Írország egyik védőszentje, s elvileg ezen a jeles dátumon múlt ki még az ötödik században, az akkori viszonyok mellett erősen élemedett korban. Na de ez mindegy, mivel ír ünnep, értelemszerűen az ivással kötötték össze, talán nem is teljesen alaptalanul.

     

    Patriknapon több nagy parádé is lett volna, a legkiemelkedőbb – nem meglepő módon – Dublinban, de egy arányosan kisebb még nekünk is jutott volna Castlebárban. Most azonban a koronás fertőzések miatt elmarad mindkét buli – feltehetően még több is, de azokról nem olvastam.
    Merthogy itt is van vírus, jelenleg 24 azonosított páciens, illetve a sziget brit területein még 16. Nyugat-európai viszonylatban nem rossz arány, de némiképp előnyösebb a helyzetünk, itt nem igazán van tranzitforgalom és az ír belhatártól eltekintve elég limitáltak és jól ellenőrizhetőek a belépési pontok – szigetként ez jár.

     

     

    patrik.jpg

     

    Ami szintén egész megnyugtató, hogy az alacsony esetszám ellenére már több mint ezer tesztet végeztek, s karanténban is vannak szép számmal, a magyar teszetoszáskodásnál jobban állnak. Bár én a helyükben még időben lezártam volna a szigetet. Na mindegy.
    Egy hatalmas adag szerencsével talán elkerüljük a nagy járványt, de ha mégsem, magunk miatt nem kell aggódni, 40 alatt vagyunk mindketten, nem kifejezetten a veszélyeztetett korcsoport, s már egy bő hónapja szedek multivitamint is, hogy a relatíve alacsony kalóriabevitelem mellett se veszítsek az immunitásomból. 

    Az igazán nagy szívás nem is ilyen téren várna ránk, hanem hogy esetleg leáll az ország és férjem munkahelye is. Szerencsére ezzel kapcsolatban sem kell tartani a helyzettől, mert a jelek szerint ilyen esetben is jár a normális munkabér, ami kifejezetten megnyugtató. Úgyhogy végeredményben csak annyi a kínom, hogy szeptemberig vonuljon el ez a kórság, mert nem szeretném, ha csúsznának a tanulmányaim és ezáltal a hosszabb távú terveim is emiatt. Ha ennek nem lesz akadálya, akkor majd legfeljebb itthon PUBG-zünk meg sorozatozunk, miközben a Tesco vagy a Supervalu vagy az ír állam hordja a kaját. 

  • Pandémia

    A koronavírus a jelek szerint tartósan megjelent Európában is. A kínai helyzet egyre több bizakodásra ad okot, Wuhanon kívül alig akad fertőzött és ők is egyre kevesebben vannak. Az ország nagyobbik felében már kezd beindulni az élet és szabadon elhagyható a lakóhely. Az üzletek még javarészt zárva tartanak, de a nehezén túljutottak, amit már a WHO is megerősített.

     

    Hogy ez így történt, ahhoz kellett egy elég drákói, drasztikus állami fellépés, amitől gyakorlatilag egy hónapra lebénult az ország. Ez hatalmas veszteség. Kieső termelés, rengeteg hiányzó pénz. Érthető, hogy ezt egy nemzet sem vállalja be szívesen. Kína megtette, s ennek köszönhetően már látszik az út vége. De mi van velünk?

     

    Az eddigiek alapján az európai reakció nagyon laza, lényegében semmilyen. Mintegy ötvenezer ember karantén alatt van Észak-Olaszországban, de a szétszéledt turisták azonosítására kísérletet sem tettek. Magyarországra is gond nélkül behurcolhattak bármit, ahogy valószínűleg meg is tették.
    Bár a hivatalos nyilatkozat szerint a magyar egészségügy annyira csodás, hogy végtelen mennyiségű ágyat tud biztosítani gond esetén, én azért kevésbé vagyok optimista, s hasznosabbnak találnám, ha legalább az egészségügyi szakembereket ellátnák védőfelszereléssel.

     

    tajcsi.jpg

     

    A mostani felelőtlenségnek minden bizonnyal meglesz az ára. Ha a vírus szabadon fertőz, pillanatok alatt túlterheli a hazai ellátórendszert. Eleve orvoshiány van, s a meglévő szakemberek egy igen szignifikáns része (háziorvosok között kifejezetten nagy része) is veszélyeztetett korosztályhoz tartozik.

     

    És csak egy apróság. A jelenleg ismert (a korábbi bejegyzésben írtak miatt megkérdőjelezhető mértékű) mortalitási adatok a reggelente tajcsizó, esténként táncikáló, fitt kínai nyugdíjasok elhullási arányát tükrözik, nem a jellemzően túlsúlyos, cukorbeteg és mozgásra alig képes nyugatiakét. A korábbi poszt csitításával ellentétben nagyon javaslom, hogy a jelenleginél komolyabban vegyük a járványt. Nem azért, mert meghalunk. Nem fogunk. De a védtelen korcsoportok, ha a hatóságokon múlik, a jelek szerint simán. Gondoskodjunk az elkülönítésükről, ismertessük meg velük az alapvető rendszabályokat, s amíg el nem vonul ez a nyavalya, tegyünk róla, hogy közvetlenül ne legyenek kitéve idegen kontaktnak.

     

    (Ha nem kockáztatna általam is nagyra tartott és szeretett időseket, egy kicsit kárörvendenék is. Hetekig hallgattam a kínai egészségügyet fikázó véleményeket. Most megmutatja a Nyugat, hogy mit tud. Mi meg főleg. A legjobbakat.)

     

    ___________________________________________

    ui.: Mengsi közben visszatért a nagyvárosba, ahol a jelek szerint mégsem pusztultak ki a népek.

  • A koronavírusról józanul

    A téma megjárta a hazai és a világsajtót, nem kis pánikot váltva ki a lakosság erre fogékony részéből. Nem akartam tovább fújni a buborékot, így vártam a saját bejegyzéssel, amíg kicsit elcsitulnak a hullámok, mindamellett nem is szerettem volna úgy megnyilvánulni, hogy előtte nem gyűjtök be minél több személyes információt. Lássuk tehát.

     

    Magát a vírust nagyon nem kell bemutatnom, azt megtették előttem sokan. Feltehetően denevérektől származik, a jelek szerint cseppfertőzéssel és széklettel is terjed, s az esetek domináns többségében semmiféle feltűnő tünetet nem produkál a fertőzött humanoidokban, influenzához hasonlatos. Az esetek egy kisebb részében tüdőgyulladást okoz, s ez immunitásra kevéssé képes szervezetekben olykor halált is. A jelenleg ismert adatok alapján a mortalitás picivel 2% felett mozog, de a statisztikákat torzítja, hogy a fertőzés gócpontjaként azonosított Wuhanban értelemszerűen nincs akkora egészségügyi kapacitás, hogy több millió embert egyenként teszteljenek a vírusra, így csak azok jelennek meg az adatok között, akiknél fellépnek annyira gyanús jelek, hogy orvoshoz fordulnak. Mivel most zajlik az éves influenzaszezon is, bőven lehetnek diagnosztizálatlan esetek, számukat egyes források akár több százezresre teszik a városban. (Megjegyzem, hogy a kínai egészségügyi infrastruktúra egyáltalán nem rossz. Nagyvárosokban pláne. Teljesen normális, hogy nincs ekkora erőforrás, sehol a világon nem lenne, az intézményrendszer nem pandémiás eseményekre van tervezve, a normális igényekhez igazodik.)
    Ha így nézzük, a kór okozta elhalálozások aránya még kisebb, az influenzához mérhető. Amit ugyancsak nem kell elfelejteni, hogy az influenza kiváltotta mortalitás elsősorban azért annyira alacsony, mert a veszélyeztetett csoportokat rendszeresen oltják.
    A lényeg: egészséges, normális immunitás mellett nagyon csekély az esélye annak, hogy az embernek bármi baja legyen, az elhunytak pedig nagy többségében olyan, idős és beteg emberek, akik – szomorú, de tény – a vírus hatása nélkül is csupán visszafogottan reménykeltő kilátásokkal rendelkeztek. Ez így már nem is annyira ijesztő, tudom, de valamivel el kell adni a cikkeket, ha már Amazónia meg Ausztrália leégett.

     

    No, de lépjünk tovább. Az eddigieket, ha figyelmesen tájékozódott az olvasó, maga is össze tudta rakni. Nézzük inkább, hogy mi van Kínában. Mert aki azt szűrte volna le, hogy az átlag kínai egy cseppet is racionálisabb a nyugati népeknél, az merőben téved. Noha a kormányzat igyekszik csillapítani a kedélyeket, a rémhírek, pletykák ellen tehetetlen.
    Beszélgettem jópár Kínában élő ismerőssel, s merőben eltérő helyzetjelentések jutottak el hozzám. Főleg az érintett intelligenciájától függően. Ami közösnek nevezhető, hogy eléggé tart mindenki a fertőzéstől. A józanabbak körében ez főleg óvatosságot jelent, ők nem pánikolnak és igyekeznek kivárni, amíg lecseng a dolog. Együttműködnek a hatóságokkal, követik és betartják a szabályokat.

    A másik véglet az abszolút pánik. Mengsi, aki időközben férjhez ment egy buszsofőrhöz (szülei legnagyobb sajnálatára) és immár anya, pl. családostul fogta magát és elmenekült Chongqingból vidékre. Merthogy szerinte Wuhan után Chongqing az ország második legfertőzöttebb területe, rengeteg ember meghalt, csak a hatóságok ezt eltitkolják. (Hogy a kínai elnyomás meg cenzúra mennyire brutális, azt jól mutatja, hogy Mengsi ezt már több mint egy hete írta, kínaiul, ennek ellenére sem tüntette el senki. Se őt, se azt, amit írt. Hülyének lenni szuverén jog.)
    Kicsit mélyebben faggatva aztán persze kiderült, hogy semmi konkrétumot nem tud, csak terjednek a rémhírek, s az erre fogékony közönség nagy erőkkel adja is tovább őket. (A beszélgetés pillanatában még nem volt halálos áldozat Chongqing területén, ez azóta változott, de összesen egy elhunyt szerepel a statisztikában, az igazolt fertőzöttek száma pedig messze nem a második legmagasabb, sőt.)
    A kormányzat által eltitkolt rengeteg halottról hallottam más forrásokból is, de a mélyére ásva ott is csak hallomás alapján terjed a hír, mindennemű kézzel fogható bizonyíték nélkül. Ennek megfelelően kéretik kezelni azt az indexen megjelent magyar beszámolót is, ahol a honfitárs egy helyi kínaitól ugyanezt hallotta.

    Mengsi szerint Chongqing és Fengjie is le van zárva, ez szintén nincs összhangban más forrásokkal. Másik néhai fengjiei tanítványom, Mingchun szerint semmi hasonlóról nincs szó. Ő jelenleg Fengjieben van, várja, hogy leteljen a meghosszabbított téli szünet és mehessen vissza Chongqingba dolgozni. A város ugyanúgy működik, mint normálisan, eltekintve attól, hogy a korábban 0.3 yuanbe kerülő sima maszkokat most 5 yuanért árulják üzérek, a patikákban pedig hiánycikk.

     

    A már Hubeiben, a gócpontot jelentő tartományban fekvő Enshi városában is zavartalan az élet, leszámítva a maszkok hiányát, illetve hogy az emberek jellemzően igyekeznek nem kimenni az utcára, ha nem muszáj.
    Shenzhenben, a fertőzéstől távol még kevesebb gond van, de jellemzően sokkal kihaltabb a város a normálisnál, ahogy a többi kínai nagyváros is. Ennek nem csak az az oka, hogy félnek az emberek a szabadban tartózkodni, hanem hogy a bennük lakó népek jellemzően épp otthon voltak vidéken a mizéria beütése idején, s a helyzetre való tekintettel február 9-ig meghosszabbított szünet miatt még nem is tértek vissza. Hogy ezután végre újraindul-e az ország, az néhány napon belül kiderül, de megtalálni az egyensúlyt a vírus terjedésének határozottan nem kedvező otthon maradás és a gazdasági szükségszerűségek között nem egyszerű.

     

    S hogy mi lesz a jövő?

    Ezt jó lenne tudni. Most úgy néz ki, a terjedés üteme valamelyest mérséklődni látszik, s elvileg lehetséges gyógymódok is rendelkezésre állnak talán, bár ez utóbbi még bizonytalan. Nagyjából úgy tűnik, bejött, hogy a lakosság (nagy része) betartja a hatóság által kért utazási moratóriumot, s így a vírus nehezebben tud új gazdatesteket találni.
    Viszont jövő héten már valószínűleg elindul vissza a nagyvárosokba a népesség, s ez adhat egy nagy löketet a fertőzésnek.
    Ha Kínában nem tudják kontroll alatt tartani, amire azért már így is akadnak jelek, főleg a helyiek renitens, pánikszerűen menekülő hányada miatt, akkor erősen kétlem, hogy az országhatároknál meg fog állni. Ha pedig világjárvány lesz, akkor a pánik is jó eséllyel exportálódik. Ami a jelek szerint sokkal veszélyesebb, mint maga a kórság. Szóval, ha így alakul, nyugi. Követve a higiénés előírásokat, s biztonságban, négy fal között tartva a potenciálisan leginkább veszélyeztetett időseket, nem fogunk meghalni.

     

     

     

     

    Update:

     

    Maomingban, Guangdong tartományban, több a hazai sajtóban is megjelent beszámolóval összhangban jelenleg családonként egy fő hagyhatja el a házat bevásárolni.

     

    Mingchun már Chongqingban van, a jövő héttől otthonról dolgozik. Amely szakmákban ez nem lehetséges, ott még fizetés nélküli szabadságon vannak az emberek.

     

    Wuhanban elkezdték házról házra átvizsgálni a lakosságot. Gyanús tünetek nélkül továbbra is el fognak tudni siklani a fertőzés felett, de a lázas embereket kivizsgálják, s szükség esetén elkülönítik.