• Még képek

    Kifejtettem már, hogy a lakás ezúttal kifejezetten komfortos, színvonalas, amivel maradéktalanul elégedett vagyok. No meg az sem utolsó szempont, hogy patyolattisztán kaptuk meg. Talán ennek is folyományaként egy darab csótányt sem láttam, szerintem nincsenek. Hála a jó égnek.

    Az erkélyes kilátást megörökítő képeken látható lakóházak kizárólag a tanároknak vannak, az egyetemi épületek, kollégiumok ezeken nem láthatóak. Talán ez is mutatja a suli méreteit, hogy csak a tanerő és járulékos családtagjaik megtöltenek ennyi épületet.

    Ez a leginkább lakóparknak nevezhető kis telep kifejezetten jól néz ki, amint azt a képek is mutatják majd. Ezúttal ugyanis a lakás illetve a tanári telep képeiből szemezgetek nektek.

    Az első képre kattintva a lakás galériája tekinthető meg.

     

     

    Itt pedig a tanári házikók és környezetük.

     

  • Lakópark Wuhanban

    Valamikor kérdeztétek, még a Fengjiet bemutató első képes cikkek során, hogy hol laknak a pénzesebb kínaiak. Leszámítva a valóban nagyon tehetős réteget, akik akár villákat is megengedhetnek maguknak, Kínában még mindig a magasházak dominálnak, mivel az a modern.

    A wuhani alternatív ovi, ahol pénteken voltam, egy ilyen drágább helyen került kialakításra, nyilván nem is véletlenül. Egy átlagos család nem engedheti meg magának, hogy ilyenbe írassa be a gyerekét, ahol cirka 10 picire három óvónő jut.

    Hankou egy eléggé távoli, kiesőbb részére kellett elutazzak. A fallal körbevett, portaszolgálatot fenntartó lakópark valóban jól mutat. Az egész félszigeten (merthogy egy félszigeten volt a hely) hasonló lakóparkok sorakoztak. Az ingatlanok árairól nincs konkrét információm, de az óvoda vezetője szerint nem annyira vészes (kérdés, hogy az íróasztalában nagy köteg százyuaneseket tartó hölgynek mi a drága.

    Képek a Hengdachengnek hívott lakókörnyezetről alább. Voltak jobb részek is, szökőkút, játszótér, giccsbe hajló szobrok, de már a kijárat felé, amikor társaságom volt, így nem álltam le fotózkodni.

    WP_20140321_036.jpg

    WP_20140321_033.jpg

    WP_20140321_031.jpg

    WP_20140321_038.jpg

    WP_20140321_030.jpg