Zhao Sheng, a xianningi sulis kolléga jelezte, a hivatal végre mindent rendben talált, így egészen időben meg is vagyunk a papírmunkával.

Még egy pár napba beletelik, mire ideér a munkavállalási engedélyem és a meghívólevelem, s azokkal még el is kell szambázzak a kínai nagykövetség konzuli osztályára, de a lényeg, hogy már nincs semmi gond.

Ha a vízumot is beragasztják az útlevelembe, akkor onnantól már csak a repjegyet kell megvennem, na meg egy új bőröndöt, remélhetően strapabíróbb kerekekkel. A Lufthansával még sosem utaztam (kóros, hogy kapásból mindig Luftwaffét akarok írni helyette?), de gondolom nem lesz elviselhetetlen élmény. Törtem az agyam, hogy ki merjem-e jelenteni, de azt hiszem, nem hazudok, amikor azt írom, hogy ez a Frankfurt-Hongkong légiút lesz a leghosszabb egyhuzamban megtett repülés, amire eddig vállalkoztam. A Luftwaffésok csak odáig visznek, Hongkongból aztán majd a Southern China Airlines röpít el Wuhanba.

Közben Zhao Sheng arról is írt, hogy mellékesen dolgozik egy nyelvsuliban is, s hogy amennyiben ez jogilag megoldható, hétvégente tarthatnék én is ott órákat másodállásban. Nem utasítottam el az ajánlatot persze, anyagilag valószínűleg nem járnék vele rosszul még akkor sem, ha akár csak 1-2000 yuan pluszt hozna a konyhára, de majd meglátjuk, mennyire lesz nekem ehhez kedvem.

Meglehetősen kényelmes lettem, s kimondottan örülök, hogy kicsiket nem kell tanítanom már, a nyelvsuliban meg velük kéne vesződnöm. A megélhetésem így is biztosított, szóval rákényszerítve nem lennék, ellenben szeretem, hogy Kínában mindig van szabadidőm. Na mindegy, majd a részletek ismeretében ráérek ezt jobban átgondolni.

A fő, hogy most már nem menekülnek meg előlem a xianningi fiatalok.
Veve megy, s egy évig marad is. Reszkessenek.