-
Malajzia később jön és egyebek
Bár úgy volt, hogy most a hónap elején teszünk egy utat Kuala Lumpurba, a helyzet úgy hozta, hogy ezt egy kicsit halasztjuk.
Nem szórakozni mentünk volna, hanem vízumügyben, de mivel egész jól fizet a nyári suli, nem akartam egy hetet mulasztani, s az ügyintézéssel is még ráérünk egy kicsit. Előreláthatóan szeptember végén vagy október elején megyünk, a pontos időpont majd alakul az aktuális programoknak megfelelően. Férjem tartózkodása október 7-ig még rendben van itt, s az adott hónap első hete a kínai nemzeti ünnep, amikor feltehetően a külképviseleteken sem melóznak, így majd ezt is figyelembe kell venni.
Hacsak valami – például munka – közbe nem szól addig, úgy gondolom, az ünnep után időzítünk majd, tehát olyan október 7-től cirka 15-ig leszünk odakünn. De ez majd kiderül.
Elég eseménytelenül telnek a napjaink. Meleg van itt is, elég kibírhatatlan az idő, de szerencsére csak a szabadban. Esik is elég sűrűn. Zajlik a nyári munka is, elég unalmas, de legalább jól fizet és nem szólnak bele okosabbnál okosabb ötletekkel.
A költözést feszegető cikk alapján feltehetően nem meglepő, de most egyelőre nem keresünk másik lakást. Itt tudok továbbra is bérelni félévnyi elköteleződés mellett is, s ha esetleg menni kell, akkor az a havi 1500 pénznyi differencia is jól fog majd jönni. Férjemnek most egy rövidebb vízumot fogunk igényelni – arányaiban egészen minimálisan drágább csak -, mert így majd „utolér”, s megszűnik a xinjiangi munka vége óta fennálló szituáció, miszerint cirka fél év különbséggel járnak le a tartózkodást lehetővé tevő dokumentumok. Miután állandóan változik a helyzet, ahhoz, hogy mindketten garantáltan ki tudjuk használni az időt, az kell, hogy újra szinkronba álljanak a dolgok. Így, ha februárban nem megyünk tovább, akkor legalább egy évre előre tudunk tervezni a mostani fél helyett.
Ugyancsak aktuális lesz lassan a családlátogatás is. Ezúttal nem mi megyünk, hanem három szülő érkezik egy hónapra – a helyi újév idejére, amikor nincs suli. Hogy pontosan hova jönnek még, az egyelőre teljes homály, mert lehet, hogy nem is Kína lesz az úti cél, hanem Vietnám – vagy épp valami délkelet-ázsiai helyszín, ahol „nyaralni” lehet, kettőnk lokációjától függetlenül. Ezt legkésőbb október vége felé kifundálom, aztán lehet majd szervezkedni. Egyik érintett sem sűrűn hagyta el a szülőhelyét, úgyhogy újdonság lesz majd bőven. De még ez is egy kissé később lesz, van még idő agyalni.
-
Malajzia mégsem jön, virágelvtárs ellenben igen
A vízumbeszerzés kevésbé alakult zökkenőmentesen, mint eredetileg vártuk. A pasi az USA-n keresztül intézi, s a nyáron férjemnek gond nélkül meg is oldotta. Ezúttal az enyémnek vágott neki, de valamilyen, általam nem ismert okból kifolyólag business vízumot próbált meg belőlük kipréselni, nem pedig ugyanúgy turistát.
Ez nem is jött össze, visszaküldték az útlevelet, s eredménytelenül zárult a folyamat. Az indok az állampolgárságom volt, ez állítólag hol összejön ezen a módon, hol nem. Mindenesetre most újra meg lesz próbálva, ezúttal az eredetileg is gondolt turista verzióban, de addig még meg kell ismételjem a hongkongi kitérőt egy egy vagy kéthónapos ottani turistavízumért. Ottalvással. Hurrá.
Ennek alternatívája lett volna a malajziai verzió. Ez személyes megjelenést igényel, s ugyanúgy egyéves vízumot eredményez, az amerikainál nagyobb eséllyel jön össze. Viszont náluk bukom a pénzt, ha mégse sikerül, mint kiderült, míg ennél az eredeti ügymenetnél csak akkor kell fizetni, ha már nálam a vízum.
Elvileg nincs semmi akadálya a turista vízum beszerzésének, de azért kicsit morcos vagyok, hogy eleve minek igényelt üzletit első körben. Addig is még mehetek HK-ba újra, aminek viszont egyáltalán nem örülök. A Chungking Mansiont nagy ívben elkerülöm, de hogy hol fogok megszállni, az még egyelőre rejtély.
Hogy jó dolgok is történjenek, virágelvtárs is Shenzhenbe keveredik, s hoz nekem túró rudit meg szalonnát. Ha az első nem hiányozna, visszaadhatnám az állampolgárságom. És minden bizonnyal sörkertezni is fogunk, ha már tiszteletét teszi errefelé.
-
Körvonalazódik az utazási program
A jelek szerint lassacskán történik velem is valami. 19-én elindulok majd Hunan székhelyére, Changshaba, hogy 20-án egy ottani kórházban játszak doktorosdit.
Changshaban ugyan még sosem voltam, de Hunanban már igen. A városra sok időm nem lesz, ugyanis a munkát követően délután már vissza is robog velem a G-vonat Shenzhenbe.Itt aztán nem lesz még vége az utazásnak, mert ahogy utaltam rá az utolsó bejegyzésben, Malajziába megyek a hónap végén. 27-én, ha minden igaz, a jegyvételt majd holnap este ejtem meg, ha mindent pontosítunk.
Kuala Lumpurban, a malajziai fővárosban leszek, s egy hét után indulok vissza. Mivel a repjegy tényleg olcsó, a szállás meg mindenképp ugyanannyira jön ki, így ide jön férjem is.
Hogy az ügyintézés mellett mit csinálunk majd ott egy hétig, azt még nem tudom, de valahogy csak elütjük majd az időt. Talán lenézünk Port Dicksonba, a KL-hez legközelebbi pancsolási helyre, de erre még nem vennék mérget, s sanszosabb, hogy inkább csak a városban bolyongunk majd.
Mivel itt most egy kisebb lehűlés van (kb. 20 fok, bár ez napokon belül elmúlik, s visszatér a 25-28), így nem is lesz olyan rossz majd a trópusokon ismét. -
Malajzia újra jön?
Nagyon sanszosnak tűnik, hogy a hónap végén lesz egy rövid utam Kuala Lumpurba. Ez most nem szórakozás, s nem is fizetnek érte, ellenben úgy néz ki, hogy a vízumom onnan jön majd össze. (Van egy másik, utazás nélküli opció is, így még nem biztos az út.)
Ha ez lesz a befutó, akkor egy hetet leszek ott, s akkor már igyekszem egybekötni egy kis turistáskodással is. Az AirAsia nagyon jó árakat tud, meg lehet fordulni ezer yuanből, s Malajzia egyébként sem drága. KL a legutóbb úgyis nagyon kutyafuttában került terítékre – ki tudja, ezúttal talán jobban bejön.
-
Borneó – mennyi az annyi?
A borneói kiruccanást veséző posztok utolsó képviselőjeként még hátra van az anyagi oldal. Nem elhanyagolható, s a gyakorlatias olvasókat biztosan érdekli is. Engem érdekelne.
Repülés
Kezdjük az elején. A legnagyobb tétel, az efféle egzotikus helyszíneknél mindig, a célterületre való eljutás volt. Az AirAsia, bár a többi fapadoshoz hasonlóan nem a túlságosan utasbarát hozzáállásáról híres, árakban valóban versenyképes, errefelé gyakorlatilag verhetetlen.
Az időben történő foglalás azért nem hátrány, így alakult, hogy novemberben sikerült lőnöm jegyeket két irányban összesen fejenként ezer kínai pénzért (a yuan mostanság cirka 45 forintot ér). Miután a nyaralásos szappanopera részeként első körben nem szálltunk fel, kénytelen voltam odafelé újra jegyeket venni, ezúttal egy irányban fejenként ezer pénzért. Tekintve, hogy néhány nappal indulás előtt vettem ezeket, még így is egész vállalható az ár. Összesen így 2000 yuanbe fájt a repjegy egy fő részére, de ideális esetben feleennyi lett volna.Szállás
Kota Kinabalu ezen a téren olcsó, de Kelet-Malajzia általában véve sem drága. KK-ban a szállásunk egy éjszakára 45 ringgitbe, cirka 3000 forintba került, ezért egy kétszemélyes, ventilátoros szobát mértek. KK-ban nem láttam a miénknél olcsóbb helyet (ettől még lehet, hogy akad), de a többi hostelben sem igen mentek 60 ringgit fölé. Aki elvan a hálótermi elhelyezéssel (ekkor ugyebár vadidegenekkel kell egy légtérben aludni), ugyanez már napi 25 ringgitért kivitelezhető, de mint látható, két ember már anyagilag is jobban jár a saját szobával. Ez utóbbiból elvétve szoktak előfordulni egyágyasok, úgyhogy a magányos utazó, ha nem bírja a hálótermes verziót, kifizetheti a kétszemélyes szobát önmagának is.
A kirándulás első verziója szerint elhagytuk volna KK-t, megszálltunk volna Kudatban, Sandakanban, Miriben és Kuchingban is, 60 ringgit fölé sehol nem kúszott volna a szobaár. (Brunei ellenben drága, nincsenek hostelek, s a legolcsóbb hotelekben is kb. 18000 forintért adják a kétszemélyes elhelyezést.)
15 éjjel szálltunk meg a helyünkön, ez így szintén nagyjából ezer yuant kóstált, fejenként 500-at.
Étkezés, vásárlás
KK-ban enni nem drága. 10 ringgit körüli összegekért már vállalható ételeket kapni, s Kínával ellentétben akad európai kenyér, felvágottak, s olcsóbbak a tejtermékek is. A hostelünk külön pénz felszámítása nélkül reggelit is kínált, amit azért természetesen nagyon alapszinten kell elképzelni. Pirítós, lekvár és vaj formájában, önkiszolgáló rendszerben, de teafilterek és porkávé is akadtak.
Az (alkoholmentes) italok is olcsóak. Mangólevet utcai árusoknál mindenütt kapni, pohármérettől függően 1 illetve 2 ringgitért, a kisebbik is legalább negyed liter. A nagy palackos víz 2 ringgit alatt megy, s a szénsavas üdítők is lényegesen olcsóbbak, mint otthon. Ez utóbbiakra ugyanakkor nem feltétlenül lesz akkora a kereslet. Bár a törzsolvasók már tudhatják, hogy milyen szinten kólafüggő vagyok, most odakinn talán ha 4 alkalommal vettem, de a klímára való tekintettel sokkal jobban csúszott a víz. (Amúgy kapni zérós kólát, másfél literes is van belőle.)Az alkohol nem olcsó, de ez valószínűleg összefügg azzal, hogy Malajzia lakóinak többsége muszlim.
Szó, mi szó, két emberre napi 50 ringgitből gond nélkül ki lehet hozni az evést-ivást, amennyiben nem akarunk mindenáron gyorsétteremben enni vagy alkoholizálni.
Utóbbit nem tettük, de a Whopper csábításának legalább öt nap nem tudtam ellenállni, szóval ennél többet költöttünk.A boltokban sok dolgot kapni, amit Kínában nem. Ha Európából indulunk útnak, ezek nem feltétlenül hozzák lázba az embert, mert még nincs rájuk kiéhezve, de minket kísértettek. A kínai árak harmadáért mért tej és csokis gabonapehely, az egészen tűrhető áru felvágottak, a normális ízű kenyerek képezték a reggeli vagy esti étkezésünket jópár napon át.
Az olajos halak szerelmeseinek is csak ajánlani tudom Malajziát. Bő 15 éve még szorgalmasan ettem őket odahaza is, de a mostani árat nem vagyok hajlandó kifizetni értük. Kínában valamivel olcsóbbak, de itt sem igazán. Malajziában ezzel ellentétben még 3 ringgit alatt kapni cirka 20 dekás paradicsomos szardíniát, s van fél kilós is 4,5 ringgitért. Az amúgy nem annyira halfogyasztó lényem az effajta csemegét nagyon imádja, így aztán dőzsöltünk belőle bőszen.Összességében kijelenthető, hogy észszerűen gazdálkodó üzemmódban a mindennapi költekezés fejenként 30 ringgitből kihozható, 50-ből pedig már nem okvetlenül szükséges dolgokra is futja.
Mi, a számításaink alapján (ezt csak azután voltam képes meghatározni, hogy minden egyebet kivontam az összesen elköltött pénzből) kb. 725 ringgitet, nagyjából 1100 yuant költöttünk ilyen célra, ketten.Turistáskodás, programok
Na, ez az a pont, ahol Sabah-ban a leghúzósabb, s nem is annyira olcsó a lét. A tömegközlekedés olcsó, így ami elérhető így, azt könnyű megközelíteni, ami nem, ott meg mélyen a zsebbe kell nyúlni.
További nehezítés, hogy ahol engedélyt vagy belépőt kell vásárolni, ott szinte garantált, hogy külföldiként mindent minimum dupla áron kell megvenni.Gond az is, hogy a legjobb helyek zöme csak szervezett keretek között látogatható. Nincs tiltás, csak egyszerűen nincs más lehetőség. Képtelenség megközelíteni, egyénileg nem kivitelezhető.
Ezek a programok sem annyira vészesek árban, de mindenképp többe kerülnek, mint Délkelet-Ázsia népszerűbb részein. Ezekhez képest Sabah-ban turistáskodni egyértelműen drága.Mi nem hagytuk el KK-t, mert az összes érdemesebb ilyen jellegű program több napos távollétet igényelt volna, ami a cuccunk és a szállásunk birtokában nem lett volna racionális választás. Az eredeti program szerint meglátogatott helyek kivétel nélkül könnyen elérhetőek lettek volna, úgyhogy azért még ki lehet fogni jó dolgokat gazdaságosan is. A sepiloki orángután-rezervátum közelében megáll az összes KK és Sandakan közti busz, s onnan vagy egy kisebb séta, vagy taxi, vagy stoppolás.
A Semporna közeli, elsőrangú merülést biztosító szigetekre is járnak hajók Sempornából, ezek sem horrorisztikus összegekért szállítanak.
A Mt. Kinabalu megmászása ugyanakkor mindenképp húzós anyagilag. Fizetni kell az engedélyért, fizetni kell a kötelező kísérőknek, tényleg csak annak éri meg, aki nagyon odavan az ilyesmiért.A dzsungeltúrák, élővilág-lesek, hagyományos falulátogatások is borsosak, s ezeket gyakorlatilag lehetetlen egyénileg megoldani, nincs más lehetőség, csak befizetni egy programra.
Aki beéri a másodlagos, vagyis emberi behatástól nem teljesen mentes esőerdőkkel, az azért ennél olcsóbban is megoldhatja. A környező szigeteken rendszerint erdők nőnek, s még KK mellett is találni ilyen félig-meddig naturális helyeket.Klasszikus turistáskodással összefüggő költségeink összesen kb. 600 ringgit körül voltak, de mint írtam, KK környékénél nem mentünk messzebb.
Összesítés
Összesen 2000 ringgitet vettünk fel két különböző alkalommal az ATM-ből, ebből fizettük a szállást is, így összesen, kettőnknek a 15 nap mindennel együtt kb. 5000 6000 yuanbe került. Az repjegyes résznél részletezett okok miatt ez lehetne 4000 5000 is. Fejenként 2000-2500 2500-3000 pénzért szerintem egyáltalán nem volt rossz üzlet.
UPDATE:
Valamiért a matek nem ment, amikor ezt összeadtam. A felvett 2000 maláj ringgitet is kétezerrel adtam hozzá, noha az kb. 3000 yuan. Szóval a végösszeg +1000 kínai pénz. Hülyevevés címke úgyis régen volt már.
-
Borneón lenni
Borneó igazán egzotikus és remek hely, teljességgel megfelelő egy izgalmas nyaralás eltöltéséhez. Noha mi csak Sabah fővárosában, Kota Kinabaluban, s annak közvetlen környékén fordultunk meg, így is nagyszerű élményekkel gazdagodtunk. Borneó déli, indonéz része még bőven megérne egy vizitet, sanszos, hogy egy későbbi utazás során arrafelé még elő fogunk fordulni.
De lássuk, miért is jó Borneón lenni, elsősorban annak sabah-i részére fókuszálva.
A szigetet nagyjából félbevágja az egyenlítő, így egész évben állandó, trópusi meleg tombol, cirka 32-35 fokos nappali hőmérséklettel. Nyaraláson senki nem szeret fázni, Borneón erre nincs is szükség. A nagy meleg mellett a csapadék sem szegényes, de az amúgy igencsak intenzív felhőszakadások után is nagyon gyorsan felszárad minden.Bár a sziget partjait zömmel mangrove borítja, a közeli számtalan apró földdarab festői tengerpartokkal, s buja növényzettel várja az utazókat, s a tenger dúskál a korallzátonyokban. A leggyönyörűbb szigetek, s a legkiválóbb merülési helyszínek a maláj-indonéz határ keleti végén vannak, de ahogy arról a blog is beszámolt, a KK környéki szigetvilág sem éppen ronda.
Sipadan szigete a keleti parton (fenn), Sapi KK mellett (lenn)
A strandolás és a tengeri élővilág csodálata mellett Borneó olyat is tartogat, amivel a legtöbb nyaralóhely nem versenyezhet. Bár Thaiföld, az Indokínai-félsziget vagy a filippin szigetvilág, de még Kína legdélebbi zugának klímája is eltart egy-egy szubtrópusi esőerdőt, az igazi dzsungelek előfordulása sokkal kisebb területre szorítkozik, Ázsiában az indonéz szigetekre és a Maláj-félszigetre. Borneó, bár a fa- és kőolaj-kitermelés valamint az egyre kiterjedtebb ültetvények miatt korántsem érintetlen, még ma is hatalmas trópusi esőerdőnek ad otthont. A túrázás, a vadon élő különleges állatok megfigyelése is remek programot kínál annak, aki ezt szereti.
Lehetőség még a Mount Kinabalu négyezer méteres csúcsának a megmászása is, ez utóbbi rendszerint kétnapos program.
Trópusi esőerdő KK környékén (fenn), Kinabalu park (lenn)
Borneó a méreteihez képest még mindig rendkívül gyéren lakott, s a lakosság zöme is a tengerpartoknál fordul elő. Mintegy 743 ezer négyzetkilométeres területén húszmillióan laknak, háromnegyedük az indonéz részeken. A malajziai államokban, Sarawak-n és Sabah-n a betelepülést adminisztratív eszközökkel is igyekeznek akadályozni, Nyugat-Malajziából csak engedéllyel van lehetőség Borneóra költözni. Gond ugyanakkor az illegális, a filippin szigetekről érkező nagy számú migráns.
A déli, indonéz részeken a kormányzat politikája pont ellentétes volt. Az ún. transmigrasi program keretében már hosszú évtizedek óta (illetve eredetileg már a holland gyarmatosítók által megkezdve) igyekeznek a végletekig túlzsúfolt Jávát, Madurát és Balit tehermentesíteni, s a lakosságot szétszórni az óriási ország ritkán benépesült szigetein. Ez a feszültségektől korántsem mentes folyamat (különösen Pápuán, Új-Guinea nyugati, indonéz ellenőrzés alatti részén kelt már régóta komoly ellenállást) az etnikai és felekezeti problémák gerjesztésén túl a korábban jobbára érintetlen szigetek természeti környezetének nagy mértékű rombolásával is együtt jár.
Borneó sem kivétel. Az indonézül Kalimantannak nevezett szigetre is nagy számban, leszármazottakkal együtt mintegy hárommillióan érkeztek a transmigrasi államilag ösztönzött telepesei (ez a 15 milliós lakosság egyötöde), s egyre intenzívebb a terület gazdasági kiaknázása is. A tavaly hatalomra került új kormányzat a kezdetek óta mintegy 20 millió jávai áttelepítését eredményező programot leállította.Bár Malajzia valóban toleráns ország, s nem lehet az iszlám tömegekre erőszakolásáról beszélni, Sabah ebben is túlmutat a szárazföldön. A Malajzia megalakulása során megkötött egyezmények értelmében ugyanis Sabah-n az iszlám nem államvallás. Az etnikai paletta sokszínű, a malájok mellett kínaiak, Sarawak-n indiaiak, s az egész szigeten nagy mennyiségű borneói őslakos is él. A kultúrák békés együttélésének iskolapéldája Malajzia, s a sabah-i részekre ez még inkább igaz, a maláj dominancia sokkal kevésbé érezhető.
Borneó élővilága szintén egy újabb ok, amiért a sziget megtekintése nagyon jó ötlet. Nagy számban fordulnak elő endemikus fajok és más szárazföldi lények borneói törpe alfajai is. A szigeten, egészen egyedülálló módon nyolc különféle főemlős is őshonos, beleértve az emblematikus orángutánokat, gibbonokat és nagyorrú majmokat. A törpe fajok, alfajok is különlegesek, a borneói törpeelefántok, a sajnos kihalás szélére sodort borneói törpeorrszarvúak és a már ki is halt törpetapírok mellett Borneón él a bolygó legkisebb patása, a törpekancsil is, mely faj legnagyobbra nőtt kifejlett hímjei elérhetik a két kilós, s akár 45 cm-es méretet is.
Borneói törpekancsil, a legkisebb patás
Borneó népei kedvesek, az emberek segítőkészek, az árak megfizethetőek. Sajnos Sabah-ban az idegenforgalom igyekszik fejni a turistákat, ami olyan kellemetlenségekkel jár együtt, hogy a belépők többe kerülnek külföldiként, illetve hogy sok helyre csak szervezetten, csomagok megvásárlásával lehet eljutni. A tömegközlekedés is eléggé foghíjas, bár rendkívül olcsó, ellenben a taxik használata – különösen az előző opcióhoz viszonyítva – pofátlanul drága. Nyugati mércével nézve többnyire így sem nagy összegekről beszélünk, de én személy szerint határozottan nem csípem, ha lehúzva érzem magam. Ahol olcsóság van, ott úgy érzem, nekem is ugyanúgy jár belőle.
Érdemes tehát utánanézni a kerülő megoldásoknak, kiskapuknak, mert ezekkel sokat lehet spórolni.A Sabah-val foglalkozó legjobb oldal egy helyi jó fej alak műve, aki már évek óta járja a különböző nevezetességeket, s ír róluk roppant élvezetes, s hasznos írásokat. Ide kattintva érhető el.
Borneóra menni tehát ezért érdemes.
-
Újra Kínában
Minden probléma nélkül megérkeztünk Kínába.
Kota Kinabaluban időben indult a gép, s meg is érkeztünk Wuhanba időre. Ez cirka este 11 órát jelentett, így némiképp tartottam tőle, hogy már nem lesz reptéri busz, miután az erre vonatkozó információk elég felemásak. A legtöbb fellelhető forrás szerint este 9-kor indul az utolsó járat, míg volt, ahol úgy olvastam, hogy az utolsó érkező nemzetközi gép utánra vannak igazítva.
Szerencsére ez utóbbi infó bizonyult a valódinak, így a nemzetközi terminál előtti taxiscsordával nem törődve átsétáltunk a belföldihez, majd fel is szállhattunk az utolsó buszra Wuchang felé. Ez a reptértől legtávolabbi, hozzánk pedig a legközelebbi városrész, így ide 32 yuanért viszik a népet. A végállomás, a Fujiapo buszállomás, a wuchangi pályaudvar mellett van, így innen már csak 20 km az út, amit egy mérőórás taxi 57 yuanért abszolvált is.
Ekkora városokban a taxi nem olcsó, de így is cirka harmadannyiba fájt az egész út, mintha a reptérről taxiztunk volna…
Noha keseregtem egy picit, hogy elhagyjuk a trópusokat, egyúttal örültem is, hogy visszaértünk. Jó érzés ide megjönni, szeretem ezt a munkahelyet és különösképpen ezt a lakást.
Az órarendemről még mindig nincs infó, elvileg majd vasárnap kapom meg, de egyúttal az is kiderült, hogy még nem kell kapkodni, mert majd csak 25-én, jövő csütörtökön indul a félév, vagyis jó eséllyel még a jövő héten sem dolgozom.
A nyelvsulis pasival is beszéltem, ott is elvileg 25-e körül kezdünk, így még javában lehet lazulni.
Jó itt újra.
-
Sabah étkei
Sabah-ba érkezésünk óta sikerült némiképp belekóstolni a maláj gasztronómiába. Találtunk ár-érték arányban megfelelőnek tűnő élelmeket, s igyekeztünk a helyi ízeket is valamennyire megismerni. A téma részletezése előtt elsütöm a csattanót: a maláj konyha nem véletlenül nem szerepel a világ nagy kulináris csodái között.
Sabah annyiban nem tér el a szárazföldi Malajziától, hogy itt is elég széles spektrumban felsorakoznak a különböző nemzetiségek, s ennek megfelelően a különböző konyhák is. Indiai helyeket ugyan nem látni, ami némiképp fájó pont, de kínai éttermek, büfék, különböző színvonalú falatozók akadnak nagy számban. Hébe-hóba ettünk ezekben is, de miután erre akad lehetőségünk Kínában is, így inkább a maláj étkek terén kísérleteztünk.
Amennyire ezalatt a két hét alatt rálátásunk nyílt, önálló maláj gasztronómia nem nagyon létezik. Az úgymond nemzeti ételek is egy-egy enyhén variált kínai fogásnak tűnnek, azoknál némiképp satnyább színvonalon. A nasi goreng, bár inkább indonéz eredetű étek, itt is helyinek van elkönyvelve, és nem más, mint sima pirított rizs, fajtától függően különböző adalékokkal: zöldségekkel, tojással, valamilyen hússal.
A halal, vagyis a muszlim előírásoknak megfelelően készített, szigorúan disznómentes konyha már egy fokkal jobbnak tűnik, s a szószaik mutatnak némi egyediséget is. Elég sűrűn ettünk halal helyeken is, ezeket találtuk a legízletesebbnek.
A hagyományos fogásokat kínáló helyek mellett KK tömve van a különböző gyorsétteremláncok egységeivel is, KFC szinte minden második sarkon akad, Pizza Hutból is láttunk legalább hármat, ahogy van McDonald’s és Burger King is. Ez utóbbi kettőben voltunk is, miután elkapott a vágy egy kis sült krumpli után, s mert kifejezetten olcsón mérik a harapnivalót (olcsóbban, mint Kínában). A BK-ban egy Whopper menü 17 ringgitbe fáj, míg a Mekis Big Mac menüben csupán 11. Rég ettem már Whoppert, s most is értékeltem, hogy ez még mindig nem ment össze, ellentétben a konkurencia fő burgerével, mondjon ezzel kapcsolatban a bohócos lánc azt, amit akar.
Ha már árak, nézzük, mennyiért vesztegetik az élelmet ideát. Puccosabb helyekről nem tudok beszámolni, mert ilyeneket nem kerestünk fel, de legyen szó arról, amit igen. Ezek felsőbb szegmenseiben 1-1 fogás cirka 10-15 ringgitbe fáj, de ezért a pénzért nem viszik túlzásba az adagokat, különösen a rizs fájóan kevés, ebből egy idő után már automatikusan extra mennyiséget kértünk, ami általában 1,5 ringgit pluszként jelentkezik a számlán.
Némelyik kínai helyen akadnak 7-8-ért is kaják, míg a közeli Suria Sabah pláza kajálós részén lévő halal szekcióban látni a legolcsóbb fogásokat, már 5 ringgittől.
Ami a nem beülős, fapados helyeket illeti, akad egy közeli utca is, ahol utcai árusok mérik az ennivalót, ez is olcsóbb, még 3,5 ringgitért is vannak komplett kaják.Galéria a képre kattintva.
-
Mamutik-sziget, egy másik gyöngyszem
Sapi után a tengeri nemzeti park egy másik darabja, Mamutik felé vettük az irányt. A hajók ide is Jesselton Point-ról indulnak, a viteldíj pedig ugyanúgy 41 ringgitre jön ki (ebből 10 ringgit a nemzeti park belépője, 6 ringgit pedig a kikötőhasználat díja, de ez utóbbi már benn van a jegyárban, míg a belépőt a szigetre érkezéskor kell kipengetni).
Mamutik valamivel távolabb van, mint Sapi, s mivel kevésbé népszerű is, így ritkán jön össze az egy hajóra való utas (cirka 10 társaság üzemeltet hajókat, szóval nem annyira koncentrálódik), ezért rendszerint a járművek érintenek egy másik szigetet is, ahol először kirakják az oda igyekvőket, s csak utána viszik a maradékot Mamutikra.
Miután a holdújév itt is ünnep, most sokan vannak szabadságon, emiatt aztán a szigeteket is jobban ellepik a népek. Már a kikötő is tömve volt, s most még Mamutikon is többen voltak, mint legutóbb Sapin, pedig Sulugot leszámítva ez a legkevésbé népszerű az ötből.
A part hosszabb, mint Sapin, s a végeken azért nincsenek annyian, errefelé lehet lőni szép képeket, amiken nem zavarja a látványt egy-egy kínai turistacsorda. A kínaiak – merthogy azért messzemenően ők dominálnak létszámban a sabah-i turisták körében – errefelé azért egy fokkal normálisabbak, mint Hainanon. Cápadresszel és esernyővel egész kevesen villognak, s úgy legalább a kétharmaduk még direktben napozik is.
Az úszás továbbra sem az erősségük, így meglehetősen vicces látványt nyújtanak, ahogy a mentőmellénnyel felszerelkezett felnőttek a derékig érő vízben pancsolnak.
Mamutik Sapihoz képest kevéssé felemelő, előbbivel ellentétben azonban a pipa és a maszk bérlése kevesebb, mint feleannyiba kerül, nevesítve 10 ringgitbe + 40 kaució, amit a bérléskor megírt szelvény ellenében visszaadnak. Bár állítólag a Sapi környéki vizek élővilága fajgazdagabb, ilyen amatőr zátonylátogatóknak, mint én (ez életem második ilyen élménye) az itteni is bőven mesés.
Néhányan snorkeleztek (ha valaki tud erre normális magyar szót, kicserélem, de így egyszerűbb, mint állandóan körbeírni) a fürdésre használt partszakaszokon is, s visszafelé jövet mi is benéztünk ide, de ezeken szinte semmi nincs, alig van korall, s azok sem valami szépek, bár halak épp akadnak.
Elfogadható élményt természetesen csak az elzártabb partoknál lehet találni, ahol nem trappolja napi szinten pár száz turista szét az aljzatot. Ha a szigetre bevezető mólóról tekintünk a szigetre, balra elindulva a part végén egy sziklás részhez jutunk. A hely egész szép, s könnyen felismerhető, mert turisták serege szelfizik a sziklákon, sziklák mellett-alatt. Innen tovább már köveken át vezet az út, s nem is annyira kényelmes, de egy cirka 5 perc után egy kisebb, sziklás-köves partra ér az ember, ahol nincs senki, s ahol a parttól már 2-3 méterre zátonyokkal, kifejezetten mutatós, egészséges zátonyokkal van tele a víz, na meg halak seregeivel, egyik-másikuk a méteres nagyságot is eléri. Arra azért számítani kell, hogy a végtagjainkon cirka 10-15 felszíni, de azért fájó vágás lesz, mire bejutunk illetve kikecmergünk a vízbe/vízből, miután csupa kő a part és a fenék is, s a nagyobb kövek tele vannak rájuk tapadt kagylókkal. Az áramlatok is erőszeretettel taszigálják egyik-másik bökősebb kőhöz vagy korallhoz az embert a sekély parti vízben.
Az akadályok leküzdését azért érdemes abszolválni, mert a látvány festői. Puha korallokból ugyan nincs túl sok, de hogy erre érdemes nézelődni, azt az is jelzi, hogy ottlétünk alatt több turistahajó is hozott a közelünkbe snorkelező csapatokat, szerencsére úgy fél óra után el is vitték őket.
Sajnálatosan még mindig nincs vízálló fényképezőgépem, így a zátonyokról nem tudok képeket mutatni, pedig érdemes lenne. Helyette mások Mamutikon készült képeiből szemezgettem, amik valamelyest ízelítőt adnak, a saját képek tekintetében pedig kénytelen vagyok a felszínre hagyatkozni, amely ugyan nem rossz, de Sapi lényegesen szebb nála. Ezzel együtt, ha nem feltétlenül akar nyomorogni az ember, Sapi titkos partjai után Mamutik a legjobb választás.
-
Lok Kawi, Mamutik
Ma a Lok Kawi Wildlife Parkban jártunk, ahol csupa kedvemre való jószágot láttunk. Orángutánok, gibbonok, hosszúorrú majmok és borneói törpeelefántok képezték a legfőbb látnivalókat, s hogy ebből ki mit élvez legjobban, az erősen egyénfüggő, de aki már régóta olvas, az valószínűleg nem lepődik meg, hogy az állandó, letörölhetetlen mosolyt, s a legalább tíz tábla fehér milkával egyenértékű boldogsághormont felszabadító extázist nálam az ormányos jószágok közelsége váltja ki. Ezek a törpék meg aztán végképp teljesen elgyöngítenek, s csak nézek ki a fejemből tőlük bambán, mint egy debil.
Részletes beszámolóval holnap jelentkezem, csudajó képekkel és hasznos információkkal boldogítva a nagyérdeműt. Addig ízelítőnek egy elefántfürdős videó jön, élőben mondjuk ennél intenzívebb az élmény.
Közben az is kiderült, hogy szerdán a tengeri nemzeti park szigetei közül Mamutik lesz a befutó, hogy ott mit tapasztalok, arról majd utána írok.
ui.: A trópusi nap borzasztóan erős. A bőröm mint egy rinocéroszé, nem könnyen ég le, ellenben pikkpakk lebarnul, de Sapin sikerült a fejbőrömet rózsaszínre pirítani középütt, ahol a hajam el van választva. Vagy sapka, vagy oda is naptej kell. Szerencsére nem fáj.
