-
Forrongó Saigon
Dél-Vietnám központja, egyben az ország legnagyobb városa mindig is annak legzüllöttebb, a káros nyugati hatásoknak leginkább kitett része volt. Ez ma sincs másképp, a tőkebefektetések zöme is ide koncentrálódik, s Vietnám külföldi lakosságának legnagyobb hányada is itt fordul elő.
Ezek a derék expatok persze sokféle funkcióban előfordulnak. Multik dolgozói, elismert szakemberek ugyanúgy vannak köztük, mint hosszabb-rövidebb ideig a környéken bóklászó turisták, s persze elsősorban a kiváló tanáremberek, hiszen Vietnám igencsak pörgő angoltanítási piacán rengeteg külföldi tanárra van szükség.
Ezek a javarészt rendkívül képzett, tapasztalt és elhivatott pedagógusok keményen dolgoznak, s munkájuknak hála a viet ifjúság is fejlődhet. És mégis, hiába minden áldozat, újabb és újabb akadályok gördülnek eléjük…
A napokban szembesültem azzal, hogy az egyik nagy nyelvsulihálózat egészen brutális, megalázó lépéseket kíván bevezetni. Ezek a gonosz kizsákmányolók kitalálták, hogy munkakezdéskor szondát dugnak a szakemberek képébe. Bár erről nem szólt a fáma, feltételezem, hogy alkoholmaradvány kimutatása esetén még valamiféle retorziót is foganatosítani akarnak az amúgy is meggyötört személyzettel szemben. Mintha a másnaposság érzése nem lenne önmagában kellemetlen!
Most képzeljétek el. Ezek a hihetetlenül felkészült és makulátlan pedagógusok hiába méretik meg magukat azzal, hogy egy hátizsákkal bejárják Délkelet-Ázsiát. Az sem elég, hogy fehér bőrt növesztenek, s nagy részük még annyira is képzett, hogy natív beszélője az angolnak.
Valószínűleg azt sem értik, hogy pár sör után a nyelvük is jobban megered, s ez csak javít a munka minőségén.De ez még mindig nem minden! Még olyan terveket is forralnak, hogy negatív drogteszthez kössék a munkavállalási engedély beszerzését!
Az érintettek most zúgolódnak, a facebook csoportok hangosak. Teljes joggal, teszem hozzá. Most mit sajnálják azt a kis dorbézolást? Adnának inkább egy doboz Saigont védőital gyanánt. A trópusokon ez lenne a minimum…
_________________________________________________
Szerzői állásfoglalás az iróniadetektorral nem rendelkező olvasók részére
Jelen blog írója, Veve nem alkoholista, s bár a félévente egyszer előforduló hétvégi kiruccanásai során alkalmanként nem veti meg az alkoholt sem (nagy ritkán még be is rúg), egyáltalán nem esne pánikba, ha szesztilalmat vezetnének be.
Fogyasztási szokásaitól függetlenül azon az állásponton van, hogy se részegen, se másnaposan nem kellene egy dolgozónak sem előfordulnia a munkahelyén, tanárként pedig különösen nem szerencsés dolog. -
Hálaadás némi lefejeléssel és kissé ittas idősebb kollégával
Végül aránylag mégis csak szórakoztatóra sikerült ez a mai közös program, bár a lefejelést elkerültem volna. No, de kezdjük az elején.
Az eseményre a tornacsarnokunk földszintjén került sor, s nem annyira mulatozós volt, mint inkább játékos. Történt ugyanis, hogy valamiért a hálaadást és a dísztököt körítették egymással – ugyan nem vagyok nagyon otthon az amerikai ünnepekben, de szerintem az csak a Haloween kelléke -, s tökgurgatós versenyt rendeztek a suli különböző tanszékein tanuló diákok illetve a külföldi tanárok csapatai között.
Az igencsak miniatűr terméseket egy kiskanál segítségével kellett két vonal között a lehető leghamarabb végiggurgatni, kizárólag a kanál használatával, s szigorúan a vonalakon belül maradva. Minket beosztottak a külföldi tanaras csapatba, meg kaptunk még egy helyi kollégát is segéderőnek, hogy kijöjjön a létszám. A mieink közül ugyanis csak mi ketten, Travis, a fekete csajszi és az ötvenes szőkített pasas (róla később) vett részt a versenyen, a többiek nem tudni, hogy merre jártak.
Férjem kifejezetten ügyesnek bizonyult, s én sem vallottam volna szégyent, ha történetesen nem kerül át a sávomba szemből egy ellenfél és nem fejel le. Túléltem, de utána kissé morcosabb voltam a szokásoknál.
Végül azért nyertünk, s ennek örömére ajándékokat is kaptunk, mint hazaérvén kiderült, néhány kanalat, süteményes villát, meg egy hozzájuk tartozó, hattyút formázó kis evőeszköztartót. Mi kettőt is, miután ketten vagyunk.
A szőke emberre még térjünk vissza. Wallace névre hallgat, s chichagói amcsi hapsi, s kissé késve, s enyhén dülöngélve érkezett. Még az amúgy roppant udvarias kínaiak is megjegyezték mellettünk, hogy bűzlik a piától. Ez aztán a gurgatás közben mutatkozott meg igazán, ahol helyenként már egy kínai hölgyemény támogatta, hogy megálljon a lábán.
Állapotát, s az eseményt pedig az alábbi produkció koronázta meg. Önként jelentkezett, hogy énekelne.