Sanya varázsa sokak viselkedését megváltoztatja. Egy távoli, idegen hely, de mégis barátságos s meleg. Ez utóbbi jelző nem véletlen.

Kínában a homoszexualitás kezelése sokat javult az évek során. Ahogy a nyitás mellé valamelyest nőtt a társadalmi liberalizáció is, úgy erősödtek a dekriminalizáció melletti érvek. 1997-től nem büntetendő, s végül 2001-ben a nemzetközi ajánlásoknak is eleget téve leszedték a betegségek listájáról.

Ez azt jelenti, hogy hivatalosan nem érhet ma hátrány senkit sem azért Kínában, ha meleg. Nem lesz letartóztatva, kényszerkezelve, stb. Nyugodtan, zaklatás nélkül élheti az életét.

A helyzet azért nem ennyire egyszerű. Sanyaban a meleg párok nem is nagyon ügyelnek rá, hogy ne tűnjenek fel (nem kell semmi fizikálisra gondolni, de az egymás közti testbeszéd és közelség könnyen szemet szúr – a fizikalitás a heteroszexuális közegben sem jellemző nyilvánosan), mitöbb, kérdésre minden további nélkül el is ismerték a tényállást. Történetesen amikor kocsmázni voltunk a tetőn, játszottunk egy igaz-bátor szerű játékot, s az egyik résztvevőnk feladata volt a sarokban ülő párocska nemi identitását feltérképezni. Nem jöttek zavarba.

Sanya világa ugyanakkor nem a realitás. Nincsenek ismerősök, s az ember könnyedén ellazul a pálmafák alatt. Ezzel szemben a valóság az, hogy a legtöbb meleg kénytelen hazugságban élni. A nagyobb városok lakói lényegesen nagyvilágibbak, toleránsabbak, s ennek megfelelően ezekben az élet homoszexuálisként nagyságrendekkel könnyebb.
Vidéken vagy a külföld elől jobban elzárt nagyvárosokban az emberi gondolkodásnak még sokat változnia. A kínaiak jellemzően másképp fejezik ki a nemtetszésüket, mint odahaza, így a helyi melegeknek attól épp nem kell tartaniuk, hogy összevernék őket, ellenben egy nyilvánosan felvállalt élet könnyen lehet egy végletesen pária életvitel is.

A Chongqingból származó lányok, akikkel megismerkedtem, a második napon egy nagyon jó chongqingi barátjukkal tűntek fel. Ő volt Songning. Számomra teljesen megdöbbentő nyiltsággal mondták is azonnal, hogy a fiúkat szereti. A magam részéről ebben nem látok semmi kivetnivalót, a szerelem és a vonzalom nem nemekhez kötött fogalmak. Bizonyára még a blogom olvasói közt is vannak olyanok, akik számára nehézséget jelent a másság elfogadása, mindezt úgy, hogy a miénk a kínaihoz mérten egy roppant nyitott társadalom.

Songningot igyekeztem nem nagyon faggatni, bár kíváncsi voltam. Idővel nem is volt annyira nehéz visszafogni magam, mert a saját neme iránt érzett vonzalma hamar az egyik legkevésbé szignifikáns dologgá vált vele kapcsolatban. Nagyon jó fej srácnak bizonyult, kellemes személyiség.

Pár közösen töltött nap után aztán már kevésbé tűnt tolakodónak, ha olykor felmerült egy-egy kérdés. Chongqing is elég nyitott nagyvárosnak tekinthető, több meleg szórakozóhellyel, s relatíve szabad gondolkozású lakossággal. Így lehet, hogy a lányok például régóta ismerik Songning identitását, ugyanakkor a szüleinek ő sem számolt még be a helyzetről. A nővére tud róla mindent.

Hazatérve Mengsinek mutogattam a kirándulás képeit, s amikor eljutottunk az új ismerősökig, mondtam, hogy ki kicsoda, s a mai bejegyzés alapjául szolgáló témát sem hallgattam el. Mengsi nagyon naív és kedves teremtés, s láthatóan próbálta feldolgozni a hallottakat, de nem nagyon sikerült neki. A zsigeri elutasítás belőle is épp úgy áradt, mint ahogy ez valószínűleg a lakosság nagy részében is jelen van. Beszélgettünk egy jó félórát erről a témáról, mire a végére úgy-ahogy kezdett mutatni némi toleranciát. Ez amúgy bíztató, de amíg a közgondolkodás élesen nem változik e téren, addig a meleg helyzet továbbra sem lesz túl rózsás Kínában.

A hatósági hozzáállás javulását azért mutatja, hogy 2009-ben Shanghaiban lezajlott az első Pride.