-
Már van internet
Ma végre megjöttek a szakemberek és elvégezték a bekötést. Munkatempójukat és hozzáértésüket látva nem csodálkozom azon, hogy négy napba került kiérniük, elvégre cirka nyolc kliens simán lehetett még előttünk, s kötve hiszem, hogy naponta kettőnél több címen képesek végezni.
Korán, már kilenc előtt itt voltak, s már majdnem dél volt, mire leléptek. Ezután szinte egész Vietnám bezár bő két órára, elég délies hangulat van a sziesztához.
Ittlétük alatt nem csináltak sokat. A feladatuk egyébként annyiból állt, hogy a ház bejáratától kb. két méterre álló póznáról idevezessék a kábelt, a kábel végére ráapplikálják a dugaszt, majd valamit konfiguráljanak a magukkal hozott routeren.
Hosszú tanácskozás előzte meg, hogy hol kerüljön a házba a vezeték, majd végül a már meglévő nyílásra szavaztak (elvileg korábban is volt már itt net). Bár szerettük volna, ha a kábelt egészen a felső szintig elvezetik (elég nagy a ház, s idefenn már kicsit gyengébb a jel, ha a router lenn van), ez meghaladta a képességeiket, így inkább behúzták cirka egy méternyire, s a dobozt elhelyezték a kanapé tetején. Mert miért ne.
Ejtőztek hosszan a padlón is, érdemi tevékenységet nem csinálva, de hát ez van, ezt kell szeretni. Végül nagy nehezen leléptek, amit már egészen kitörő örömmel fogadtam, hisz’ ez egyúttal azt is jelentette, hogy nekiállhatunk a mi részünknek.Szerencsére a teljes kábelhosszal nem spóroltak, feltekerve ott lógott a házoldalon legalább 20-30 méternyi, így ezt kibontottuk, behúztuk, majd felvezettük a vezetéket az emeletre. Maradt még bőven anyag így is. És az egész manőver nem igényelt többet 10 percnél, s csak azért tartott ilyen sokáig, mert egy-két helyen létrát kellett használnunk.
Korábban nehezen hittem volna, de a kínai szakik is tűnhetnek vérprofinak. Csak meg kellett találni a számukra kedvező összehasonlításhoz szükséges versenyzőket.
-
A józan észből Kínában mostanság sem osztanak eleget
Szerda lévén ma is indultam volna a nyelvsuliba melózni, csakhogy még félkómásan vergődve kopogtattak a lakás ajtaján. A földszinti házkezelő irodából voltak szólni, hogy ázik az alsó szomszéd, így ha lehetséges, valaki legyen itthon, mert jönnek majd szerelni.
Kávé előtt voltam még, így az én agyam sem pörgött rendesen, de azért annyit kiderítettem, hogy a fürdő az érintett, s elvileg pont akkor jönnének, amikor nekem munkám lenne. A kerekek azért még így is forogtak valamelyest, így azt még felvetettem, hogy szerintem az alsó lakó álmennyezeténél kéne a problémát kezelni, mert nálunk nincs víz, a többi cső meg ott van, de nagyon erősködtek, hogy nem, én meg az adott állapotomban rájuk hagytam.
No, mindegy is, később megjöttek a szakik, nekik is vázoltam az aggodalmamat, de ez őket sem különösebben hatotta meg elsőre. Háttérinformációként az olvasók okulására elárulom, hogy errefelé nem szokás a csöveket a falban elvezetni, de még az elektromos vezetékekkel sem szoktak eképpen eljárni. Kevésbé kulturált kivitelezés esetén a vízcsövek a fal mellett mennek, az áramot meg sín alatt, a falon hurcibálják A-ból B-be, normálisabb megoldásként pedig – mint nálunk is – álmennyezetet is szoktak használni. A csatornázás csöveit láttam már a házak oldalában is, a lakásokon kívül, de ez értelemszerűen csak ennyire délen fordul elő, ahol garantáltan nincs fagyveszély.
A két szaki már kezdte felmérni a terepet, hogy hol álljon neki a fürdő padlójának-falának szétveréséhez, amikor végül elkezdtem az állmennyezet kockáit elmozdítani a helyéről, s ügyesen megmutattam nekik a fenti szomszédtól jövő csöveket. Mivel a mi látható csöveink egyértelműen nem szivárogtak, lent kéne keresni a hibát. Na, erre végül aztán kapcsoltak, s elmentek, hogy emelettel lejjebb kezeljék a helyzetet. Végül sikerrel.