Szingapúr három nemzetiség otthona, nyomasztó kínai dominancia mellett. A népesség háromnegyedét ők teszik ki, így lényegében kínai városról beszélhetünk. A jelenlétük minden területen meghatározó, a politikai és üzleti életben egyaránt.

A mellettük élő maláj és indiai (főleg tamil) lakosság aránya hozzájuk képest elenyésző, de azért ahhoz elegen vannak, hogy a multikulturalizmus gyökeret verjen, s ritka harmonikus együttélés valósulhasson meg. Bár mind a kínai, mind az indiai diaszpóra híres arról, hogy a helyiektől elkülönülten éli világát a glóbusz távoli szegletein – ez Szingapúrban sincs másképp -, megtanultak békében létezni egymással. Ebben a kormányzatok keze is vastagon benne van, de az eredmény a döntő.

Egy ilyen közegben a kínaiak megdöbbentően nyitottan és nyugatiasan viselkednek, minden az anyaországra jellemző hibájukat levetkőzték. A tudatos társadalomformálás jelei mindenütt megmutatkoznak. Bár szabályszegőket nem látni, egyértelmű jelzések, feliratok terelgetik a jó irányba a lakosságot. Többnyire négy nyelven. A metróperonokon jól kivehető felfestés mutatja, hol kell elhelyezkedni és sorban állni, s megvárni, míg a leszállók elhagyják a szerelvényeket. Táblák figyelmeztetnek a tilosban dohányzásra és a szemetelésre, s a környezet megóvását is nagyon komolyan veszik.

Szingapúr szigetország, zömében egy kis sziget, így a rendelkezésre álló terület kevés, de azt igyekeznek a végletekig hatékonyan hasznosítani. Sok a zöldterület, a növényzet, s még egy elképesztő botanikus kert is fellelhető (erről majd külön). A rendkívül magas népsűrűség ellenére – hisz mégis csak egy nagyvárosról van szó – a közlekedés jól működik, s ebben nagy szerepet játszik a jól kiépített metróhálózat (erről is lesz külön szó) is. Az ünnepekkel járó felfordulást leszámítva az utakon nincsenek dugók, az utazás kényelmes, akárcsak minden aspektusa a szingapúri létnek. 

S hogy akkor mi nem működik mégsem Szingapúrban? Komoly bajok vannak a népesedés területén. A szingapúri asszonykák egyre kevésbé akarnak házasodni és utódokkal megörvendeztetni az országukat, dacára mindennemű kormányzati erőfeszítésnek. Ezen annyira nem kell csodálkozni, a szingapúri GDP az egyik legmagasabb a világon, s a helyiek egyszerűen túl jól élnek. Az öregedő lakosság komoly félelemmel tölti el a vezetőket, akik egészen unorthodox módon további egymillió fővel akarják növelni a lakosságot 2030-ig, a problémát kezelendő. Helyi szaporulat híján főleg bevándorlást elősegítő intézkedésekkel szeretnék ezt elérni, s ez az ötlet nem is nyeri el minden helyi tetszését.

A tenger feltöltésével valamelyest még növelhető az ország területe, de közel vannak a maximumhoz, s a kérdés más jellegű megoldása csak elodázható, de előbb-utóbb szembe kell vele nézni.

Szingapúr nem tökéletes, de még a hibáival együtt is nagyon közel jár ehhez az állapothoz.

28-án éjjeli fél egy körül érkeztem meg Szingapúrba. Az interneten sok infó kering a városról, különösen a berendezkedés szigorúságáról. Szingapúr ugyanis kicsit kakukktojás ország, demokrácia, de jelentős helyi sajátosságokkal. A drogcsempészetet határozottan érdemes elkerülni, mert egészen minimális mennyiség után is sanszos a halálbüntetés, nációra való tekintet nélkül. A helyieknek a népszavazásokon való részvétel kötelező, ugyanakkor a vélemény-nyilvánítás szabadsága korlátozott.

Mivel három etnikum zavartalan együttéléséről kell gondoskodni, így a vezetés nagyon is komolyan veszi a béke kikényszerítését. Tüntetni nem javallott, s a „rivális” nemzetiségek irányában mutatott legkisebb intolerancia is bajba sodorhatja a lakókat.

Ugyancsak tilos például rágózni, feltételezem, hogy ennek oka a kiköpdösött végtermék. Rágót így aztán nem is próbáltam meg Szingapúrba csempészni, de nem ajánlott cigarettát sem. Amíg általában majdnem mindenhová bevihető vámmentesen egy karton, a városállamba hivatalosan egy szál sem. Olvasni sztorikat büntetésekről, melyet olyan külföldiek szenvedtek el, akiknél véletlenül maradt néhány szál.

Miután helyben igen drágán mérik a füstönivalót, így azt terveztem, hogy ha kell, vámoltatok pár dobozzal, mert még úgy is jobban kijövök. Kínában fillérekért adják.

A reptéren az első gyanús jel az volt, hogy megérkezvén, a kijárat felé haladván feltűnt egy dohányzó szoba, ahol külföldiek pöfékeltek szorgalmasan. Továbbvonulva a belépés felé még egy plusz pont: a vámáruval nem rendelkezők során személyzet sehol, a kijárat meg fél méterre. Így lettem – szerencsére sikeres – cigarettacsempész Szingapúrban.

A reptérről lehetőség van 9 dollárért (helyi, a továbbiakban is csak dollárként hivatkozok majd rá) bármelyik szálláshelyre eljutni, legyen szó ötcsillagos szállodáról vagy épp youth hostelről. Természetesen éltem a lehetőséggel, mert éjjel tömegközlekedés a reptérről nincs, s ez az ár összevetve bármelyik reptér áraival nevetségesen alacsony. 

Az alvóhely egy olcsó hotelben volt, Geylangban, a piros lámpás negyedben. Feltűnt, hogy lányok állnak az út mentén, de akkor még semmi gyanúsat nem észleltem. Közelebbről megfigyelve őket, illetve a recepciós egy épp ott lévő férfivendéggel folytatott beszélgetését elcsípve viszont egyértelmű volt, hogy ladyboy mind. Üdv Délkelet-Ázsiában!

Mint a fentiekből kideríthető, Geylang nem éppen a legjobb hely, ennek ellenére még itt is kiváló körülmények uralkodtak. Leszámítva, hogy az utak jó részén építkeztek valamit, a helyzet kifogástalannak mondható. Az erre járó zöld metróvonalat meg épp felújítják, anélkül, hogy ebből bárki érezne valamit, mert megoldják éjjel, az üzemszünet alatt…

Másnap a vízköpő oroszlánt, a belvárost, Chinatownt és Little Indiát barangoltam be. A galéria lentebb. A párocska indonéz, én segítettem nekik a metróval, utána együtt mászkáltunk pár órát. Helyesek. Még a Meki is finom, s kb. a magyar árakon operál. A csirkés szendvics mellfilé, nem bőr, s mindenféle szendvicsből van dupla.

Sajnos hiperszar wifim van, így ezúttal is csak egy kicsit írok. Szingapúr tényleg elbűvölő szigetén múlatom az időt, amely amúgy annyira nem is drága, mint képzeltem. Szorgalmasan készülnek a fotók és nem is felejtek el semmit, így a thai semmittevés alatt biztosan nem maradok téma nélkül.

Mobilról blogolni még mindig nem jó…