Kínát sokan azonosítják a gasztronómia fellegváraként, s el kell ismerni, mindez nem alaptalan kijelentés. Az ország hatalmas, közel másfélmilliárd ember lakja, a számtalan nemzetiség, de maguk a hanok is országszerte eltérő dolgokat fogyasztanak. De Kína kitűnik abban is, hogy még egy-egy szűk közösségen belül is hatalmas változatosságot vonultat fel a fellelhető étkek terén.

Ha a külföldi huzamosabb ideig van Kínában, akkor azért hajlamos besokallni, s nyugati táp után vágyakozni, de egy kínai kirándulás nem rejti magában ezt a veszélyt. Kínában rengeteget és remekül lehet enni, érdemes is a lehetőségeket kiaknázni.

Fengjieben a fűszeres, szecsuani ízeken éltem, míg Xianningben Hubei valamivel visszafogottabb, lényegesen kevésbé erős táplálékaihoz volt szerencsém. Futólag fogyasztottam Hainan szigetének tenger gyümölcseire épülő konyháját is, s még rövidebb időszakokra a szintén tengerparti Zhejiang és a belső, elzárt tartomány, Jiangxi is sorra került.

Miután a kínaiak étkezésének vadhajtásai örök és kiaknázhatatlan témát jelentenek a nyugati olvasóknak, így – kiszolgálva az igényeket – ez a bejegyzés is a furcsaságokról szól.

Nézzük hát, mely étkek voltak a leginkább szokatlannak mondhatók.

Béka

Ez az itthon felettébb érdemtelenül hanyagolt csemege Hubeiben gyakran az asztalra kerül. Igazán különlegesnek nem mondható, de ez az ízletességén nem változtat.

Csirkére hasonlító, kifejezetten finom falat, csak az esetleges idegenkedést kell legyőzni.

Marhafej

Kínában a marha fogyasztása viszonylag ritka. Túl azon, hogy valami megmagyarázhatatlan oknál fogva a kínaiak, ha megtehetik, disznót habzsolnak nyakra-főre, az ország eleve nem bővelkedik az alapanyagban. A szárnyasokkal és a disznóval ellentétben a szarvasmarhatartás helyigényes móka, amiből Kína keleti felén nincs túl sok. A kínai vadnyugaton a hely már adott, de Xinjiang nagy részén inkább homok van, mint legelő, így az ország egyetlen érdemi marhatartó területe az északi Belső-Mongólia, bár a Góbi itt is sokat elvesz a lehetőségekből.

A lényeg, hogy marhahúsban sosem volt gazdag az ország, a mostanság rekordütemben megugró fogyasztást is elsősorban argentin és brazil import elégíti ki.
A marhafej érdekes étek. Erősen elüt a standard kínai táplálékoktól, ennek ellenére – ha lehetőség nyílik rá – érdemes kipróbálni. Sok helyütt nem hozzáférhető, úgyhogy némi szerencse nem árt.

Rizskása

A kínaiak egyik legfontosabb reggelije. Ragacsos, íztelen, kimondottan szörnyű fogás, ráadásul még gusztusosnak sem nevezhető.

Kevés dolgot nem eszek meg, de ez köztük van. Ajánlom elkerülni.

Teknős

Újabb bizarr teremtmény, bár szerintem erősen túlértékelt. A teknős igazán nem finom, s bár ízre ezt is leginkább csirkéhez lehet hasonlítani, a szárnyas nagyságrendekkel jobb.

A teknőstojás ellenben finom, ám ezzel kapcsolatban sem kell túlzó elvárásokat támasztani: a meszes héj hiányát leszámítva egy az egyben megfeleltethető bármelyik madártojásnak.

Medúza

Medúzát Kínában sosem ettem, csak néhány napja, már itthon, hozott alapanyagból. Valljuk be, tényleg bizarr lényről van szó, s szükséges némi kalandvágy meg kíváncsiság, hogy az embernek kedve legyen kipróbálni.
A bevásárlóközpontokban szárítva árulják hatalmas mennyiségben, a megszárított csalánozóba aztán némi áztatással lehet életet lehelni.

Felvagdalva már nem utal semmi a lény szokatlan formájára, ízre pedig egészen kellemes, kicsit tintahalra emlékeztető.

Moszat

Kínában – kezdetben szükségből – igyekeztek minden fogyasztható terméket hasznosítani. Elsősorban ez magyarázza meg a rendkívüli változatosságot, amely a kínai konyha egyik legnagyobb előnye lett. A mindig is túlnépesedett agrárországban a tengeri növényzetet sem lehetett veszendőben hagyni, s ezt nagyon is jól tették.

Európaiként kissé furcsa lehet, de ez inkább mentális gát, mintsem racionális indok. A moszat az egyik legkirályabb zöldáru, szívesen eszem, akárhányszor lehetőség nyílik rá.

Csirkeláb

A mostani magyar generáció már többnyire utálkozva fogadja, de a szüleink jó része még kedvére ette a hazai levesek egyik állandó alkotórészét. Sosem voltam finnyás, így a baromfivégtagokat is mindig megettem.
Kínában e téren teljesen új dimenzió nyílik meg az idelátogató előtt: a csirkeláb nemcsak része a táplálkozásnak, de közkedvelt és elsőrangú nassolnivalóként is szolgál.

Itt hajlamos vagyok elismerni, hogy nyugatiként valószínűleg keveseknek jöhet be ez az étel, de ha otthon is megeszitek, érdemes próbát tenni.

Feldolgozott termékek

Bizarr vagy legalábbis szokatlan ízek terén a készen vásárolható bolti cuccok sem fukarkodnak. A chipsek közt előfordul uborkás (ez nagyon tré), paradicsomos (ehető) és citromos is. A napraforgómag, melyet megpörkölt formában ugyanúgy élvezettel fogyasztanak, mint itthon, előfordul legalább 4-5 ízben, közöttük nem egy édes.
Kínában van csokis és epres sajt is, ahogy a popcorn is kapható ezekkel az aromákkal dúsítva.
Lelkesedéstől függően érdemes lehet kipróbálni őket, a siker nem garantált.

———————————–

A kínai gasztronómia tényleg kivételes. Ha az otthoni példák el is riasztottak valakit, nem szabad feladni, az autentikus ízek gyökeresen mások. Kínában járni és kínait nem enni annyi mint nem is járni Kínában. A fenti szokatlan dolgok mellett a standard kínai ízek korántsem riasztóak vagy furcsák, s a változatosságnak hála még a legkényesebb gyomor is talál kedvére való helyi kosztot. Kínában enni jó. Ez egyszerűen nem lehet vita tárgya.