-
Holnap végre internet
Egy kicsit elhúzódott a dolog, de úgy látszik, hogy nekünk azért sikerül kifogni néhány kevéssé gördülékeny folyamatot is, csak hogy érezzük a törődést. Itt megjegyezném, hogy az eddigi csekély tapasztalatok alapján az ír hivatalnokok, ügyintézők nem tűnnek egy cseppet sem kompetensebbeknek a magyarországiaknál, sőt, ellenben az tényleg áll, hogy igyekeznek működésük során ügyfélközpontú viselkedést tanúsítani.
Szóval, a házban eddig internetet adó szolgáltató ajánlata nem tűnt megnyerőnek. Nem elég, hogy rohadt drága, ahhoz képest még a sebesség sem túl meggyőző. A drágaság sajnos másokra is áll, kisebb-nagyobb eltérések mentén elmondható, hogy nagyjából havi 50 euró környékén mérik a kábeles netet, ami otthon nem igazán lenne versenyképes díjazás, s nem mellesleg, a hálózat is jobban kiépítettnek tűnik Magyarországon. Ez áll a mobilnetre is. No, de mindegy, a bérek is mások, meg amúgy is ez van, ezt kell szeretni.
Mi egy másik cégtől szerettünk volna internetet, akik egyértelműen jelen vannak az utcában, több szomszédos házban is ők szolgáltatnak. Ehhez képest a rendszerük nem találta a mi címünket, az nem szerepel benne. Ezt azután tudtam meg, miután telefonon sikerült beszélnem egy sales-es emberrel. Mindenesetre udvariasan közölte, hogy hozzáadják a címet, s majd utána, kb. egy héttel később hív. Erre végül nem került sor, én meg szívesebben kommunikálok írásban, így chaten kerestem meg őket, hogy megtudjam, mégis mi van.
Ez utóbbit kiszervezték Indiába, a nevekből ítélve, így aztán még annyira sem voltak képben semmivel, mint a telefonos írek, akik mondjuk szintén vajmi kevés rálátással bírtak a tényleges helyzetre. Az indiánok mindenesetre kb. ugyanazt mondták el, s valóban, néhány nappal később már szerepelt a cím az adatbázisban. Igaz, azt írta az oldal, hogy a címen nem érhető el a szélessáv. Na mindegy, még egy kört próbáltam a madraszi kollégákkal, de eredménytelenül, így aztán most hétvégén bementünk a cég castlebári üzletébe személyesen.
A benn dolgozó hölgy üdítő jelenség volt, mert sikerült neki kb. öt perc alatt megrendelni a bekötést, azt azonban nem tudta megmondani, hogy vajon lesz-e internet. Az általa képviselt elmélet szerint holnap kijönnek a szerelők, bekötik a kábelt, majd ezután lesz két hetem megnézni, jönnek-e rajta a bitek, ha nem, akkor ennyi és fizetni sem kell. És nagyon szorít, hogy legyen net.
Mivel a szakemberek csak holnap jönnek, egyelőre ténylegesen nem tudom megcáfolni, hogy valóban ez lesz a menetrend, de azért vannak fenntartásaim. Sanszosabbnak érzem, hogy barkácsolás helyett előbb inkább megvizsgálják, van-e hová bekötni a kábeleket, de lehet, hogy a végén én lepődök meg, ha holnap itt hagynak egy semmibe vezető zsinórral. Mindenesetre reméljük a legjobbakat.
-
Az első ír hónapok
(Ez most rövidebb lesz, mint terveztem, ugyanis egyszer már megírtam, de valamiért cseszett elmenteni és nincs kedvem újra ugyanolyan részletesen. Bocs.)
Szóval, immár két hónapja vagyok itt, s egy kicsi, alig néhány ezer fős kisvárosban élünk, amit otthon a méretei alapján inkább neveznénk falunak. Mivel jóval több városias jelleggel bír, mint amire számítanánk (bevásárlóközpont, bank, gyorsétterem, pubok, emeletes főutcai házak kb. 50 utcafronti üzlettel, stb.), így annyira nem vitatom el a címét. Ezzel együtt nincs nagy élet itt, főleg nem nyugdíjas írekből van komoly hiány. Helyettük kelet-európaiak vannak nagy számban, főleg, hogy 2-3 üzem is akad a településen.
Hogy mi itt kötöttünk ki, annak az az oka, hogy itt találtunk munkát férjemnek, s hogy maga a hely nincs messze a leendő tanulmányaim színhelyétől. Munkát lehet persze helyben is keresni, de azért ez jár némi nehézségekkel. Az első mindjárt az, hogy az itteni élethez kell egy azonosító, az ún. PPS-szám. Ez úgy kb. majdnem mindenhez kell, ha az ember itt él. A munkavállalásnak nem feltétele elvileg, s a munkaadónak kötelessége ennek hiányában is felvennie és a szám beszerzésében segítenie, nem hivatalosan viszont nem szívesen vesznek fel embereket enélkül. A gyakorlatban tehát munka nem nagyon akad PPS nélkül, PPS-t viszont nyomós ok hiányában nem állít ki az erre jogosult hivatal. Ugyancsak probléma a lakhatás. Munka nélkül nem nagyon adnak ki lakást, lakcím nélkül viszont nincs se PPS, se bankszámla.Szóval egyszerűbbnek tűnt, ha először keresünk egy fix helyet, ahol férjem alkalmazzák, s ahol sikeresen beszerez minden, az életkezdéshez szükséges nyavaját. Szerencsére lakhatást is intéztek neki.
Miután ő sikeresen abszolválta a fentieket, jöttem én, s hála a kelet-európai munkaerőnek, meg hogy az írek számára határozottan nem populáris ez a desztináció, nekem is lett munkám, s így minden szükséges papírmunkát meg tudtunk velem kapcsolatban is oldani. Nekem is van PPS-számom, közös bankszámlánk, s egyikünk sem fizet már emergency tax-et.*Miután végeztünk a kezdeti intézkedésekkel, ideje volt, hogy az irányt Castlebar felé vegyük. Ez egy kb. tízezres település, megyeszékhely, s az ottani felsőoktatás hallgatója leszek majd, ha minden igaz. Mivel az elkövetkezendő öt évet ott fogjuk eltölteni, így jobbnak láttam, ha nem fizetünk albérletet, különösen, hogy egy itteni ingatlan beruházásnak sem olyan rossz. Mint az előző bejegyzésből ez kiderült, sikerült is találni egy kedvemre való házikót, s ma egy kisebb vagyon kifizetése révén immár meg is valósult a vásárlás.
Egyelőre ennyi, élünk, s úgy néz ki, haladunk is a terveknek megfelelően.
______________________________________________________________________________
* Kezdetben automatikusan a legmagasabb adókulcs alapján vonnak, amíg a munkavállaló nem igazolja, hogy valójában közel sem éri el a jövedelme az ehhez szükséges szintet. Hogy ezt megtehesse, először is szükség van a PPS-számra, majd az adóhatóságnál való online bejelentésre, amihez az első jelszót postán kézbesítik. Miután benyújtja az ember az adatokat, a különbözetet visszakapja, s immár egy barátságos adósávba kerül.
-
Egy fordulón túl
Ma ügyesen megjártam Hongkongot, s picit el is fáradtam. Részletekkel majd holnap délután. Shenzhenben lenni még mindig jó!
-
Egy kis ügyintézés
Ma voltunk a rendőrségen lakcímet bejelenteni. Egyelőre még csak a férjemét, mivel nekem a jövő héten új vízumom lesz, s emiatt újra meg kéne ismételni a műveletet.
Még a rendőrségi vizit előtt a lakásunk portáján lévő irodába is vissza kellett menni, mivel tegnap nem vettem észre, hogy a papírokon férjem nevét sikerült elírni. Az útlevélből egész pontosan ezt nyerték ki: magyarhungarian. Van ilyen.
Ebben az épületben, a nyolcadikon élünk majd.A rendőrségen minden simán, gördülékenyen ment, s a procedúra legfeljebb 10 percig tartott, amiből a mi részünk csak annyiban állt, hogy átadtuk a bérleti szerződést meg az útlevelet, majd vártunk.
Kisebb kalamajka azért annyiban akadt, hogy kissé nehezen találtunk oda, bár ez nem a hatóság hibája, hanem az egyre inkább intelligenciaproblémákkal küzdőnek tűnő ügynöké, aki 400 yuan díjazás fejében a kecót szerezte. Mellékelt ügyesen tegnap egy térképet is a rendőrség épületének helyével, csak épp sikerült egy pár száz méterrel arrébb, ellentétes oldalon, más utcákban elhelyezni a célpontot jelző pöttyöt.Bár egy órát elcsesztünk a keresgéléssel – a megadott helyen kizártnak tartottam, hogy valaha is lett volna rendőrség, nagyon szűk, vacak utca volt -, végül odataláltunk a metróban lévő térkép segítségével. Szerencsére ma hatig üzemeltek, így nem volt semmi probléma belőle, de az úriember édesanyja valószínűleg sűrűn csuklott a délután során.
Ja, és még csak be sem lehet sorolni a sűrűn előforduló, kissé szerencsétlen kínaiak közé, mivel ő egy feltehetően ritkábban előforduló, kissé szerencsétlen brazil csóka.
A lakáshoz amúgy elég közel fellelhető rendőrség. A növényzet egész Shenzhenben elég klafa, pálma is akad sok.Holnap este átcuccolunk a hosztelből. Időközben még vettünk pár dolgot a lakásba, így a taxi azt hiszem, hogy erősen meg lesz tömve.
-
Ügyintéztünk Akszuban 2.
Akkor íme a részletes beszámoló.
Pekingi idő szerint reggel 8-kor (ami itt kb. hajnali 6) elindultunk Akszuba a sulis autóval. A sírós kolleginát nem vittük, helyette a némiképp effektívebb főnöke jött. Ő sem egy csoda, de a hölgyeménynél lényegesen magasabb IQ-ja lehet. Jött még két helyi tanár is, így aztán meg is telt a jármű.
Akszuban lamiant reggeliztünk ötösben, aztán a két tanárt kiraktuk a reptéren (amely amúgy nagyon mutatós darab, kicsi, de új és szép terminálépület), s utána végre nekikezdtünk az én dolgom intézésének.Ehhez két helyet kellett felkeresni. Elsőként az akszui városi rendőrségre hajtottunk, ahol lecsekkolták a beadott papírokat, valamit pötyögtek, s mivel mindent rendben találtak, egy fél óra alatt végeztünk is.
Második körben az akszui járási rendőrség jött. Ez utóbbi jogosult a tartózkodási engedélyt kiadni, magasabb rangú szerv, s egy szép, új, nagy épületben került elhelyezésre. Ahogy minden hasonló hivatal Xinjiangban, úgy ez utóbbi is masszívan biztosítva van: jól körbe van zárva, fegyveres katonák a bejáratnál, mindenféle, a nemkívánatos gépjárművek behatolását megakadályozandó, biztonsági megoldások a kapunál. Láthatóan tanultak abból, hogy a xinjiangi terrorcselekmények zöme a helyi rendőrörsök ellen irányult korábban.
Odaérkezésünkkor éppen masszív gyakorlatozás zajlott az udvaron úgy legalább 100 rendőr részvételével, emiatt az ügyfélfogadás szünetelt, s csak délután 4-re ígérték a nyitást. Némi telefonálgatás után végül kiderült, hogy egy félórán belül valószínűleg befejezik a tréninget, s utána majd bemehetünk.
Ez így is lett, apró regisztráció után be is jutottunk. Benn aztán elindult a procedúra. Papírokat nézegettek, pötyögtek a gépbe, majd szóba került a férjem ügye is. Vázoltuk, hogy miképp működik normál esetben a hozzátartozói vízum, megnézték a követség által tavaly kiállított verziót, illetve a wuhaniak által bematricázott tartózkodási engedélyt is. Meglepően hamar megvilágosodtak, ezek után már csak azon értetlenkedtek, hogy a kollegina miért nem ezt mondta. A lényeg, hogy nem látják semmi akadályát annak, hogy szeptemberben a férj státuszát is rendezzék majd.
Közben ebédidő lett, így bezárt a hivatal. Mi is elmentünk enni. Báránycombot kaptam, kifejezetten finomnak bizonyult. Mivel csak négykor nyitottak ki újra, még lézengtünk egy plázában is. Ezekbe betérve is biztonsági ellenőrzés és csomagátvilágítás zajlik, biztosra mennek.
Négyre végül visszamentünk, s olyan öt óra felé már ki is nyomtatták a matricát. Innen aztán jött egy kis bonyodalom. A wuhaniak matricáján elől szerepelt a vezeték-, hátul a keresztnév. Az övékén fordítva. Nagy tanakodás kezdődött, hogy ez most így jó lesz-e. Én ugyan mondtam, hogy az eddigi tapasztalatok alapján teljesen esetleges, hogy melyikkel szokták kezdeni, kaptam már ilyet is, olyat is, s nem volt belőle még probléma.
A szokásosnak mondható folyamat zajlott. Nézegették az útlevelet és a frissen nyomott matricát hosszan, hívtak még embereket, akik ezt szintén megtették. Olykor csoportosan nézegették, olykor egyénileg. Akárhogy is, meglepő módon ettől nem lettek okosabbak, így aztán telefonálgattak is. Hat óra felé végül arra jutottak, hogy ez így jó lesz (ezalatt gyárthattak volna egy másikat is, ha mégsem), így beragasztották és mehettünk a dolgunkra. Végre.Visszafelé még belefutottunk Akszu és Ala’er között egy közúti ellenőrzésbe is. Helyenként direkt erre a célra kiépített kis épületek is vannak a főutak mentén, ahol lezajlik a járművekből kiszállított népek csekkolása. Az úton magán nincsenek ehhez való felépítmények, így rendőrök terelik le a gépjárműveket az útról. A sofőrünk szólt, hogy az egyetemhez tartozunk, egy helyi, egy külföldi tanár, így minket simán továbbengedtek.
Fél nyolc után valamivel hazaértünk, s elég hamar el is aludtam. Hosszú nap volt.
-
Ügyintéztünk Akszuban 1.
Ez most csak egy egészen picurka poszt lesz, a kifejtős majd később. Talán még ma, talán holnap. Egyelőre pihentetem az agyam.
Pekingi idő szerint reggel 8-kor indultunk el Akszuba, s este fél 8-ra értünk vissza.
A lényeg: az én tartózkodási engedélyem bematricázásra került.
Most kicsit relaxálok. -
Egy kis kínai bürokrácia
Kalandosan teltek az elmúlt napok.
Szép és jó hely Ala’er, tényleg frankón elvagyunk, de elsősorban nem kirándulni jöttünk, ittlétünk oka, hogy mindent lepapírozzunk, s végül úgy léphessünk le nyáron Kínából, hogy szeptemberre már ne maradjon ügyintéznivaló, amikor visszaérünk.Említettem már, hogy mennyire inkompetensek tudnak lenni a külföldiekkel foglalkozó iskolai kollégák. Hát, idén sikerült belefutni az eddigi legbénábba.
A munkamenet úgy nézett volna ki, hogy elsőként elküldi a papírokat Urumcsiba, ahol kiállítják számomra az új szakértői igazolványt (FEC), majd annak birtokába nekiindulunk Akszuba, az ottani public security bureau-ba bematricáztatni a tartózkodási engedélyeket.
Nem is olyan bonyolult szerintem.Már elég régen volt, hogy megállapodtunk az itteni munkavállalásomról. Nem nézem vissza, de cirka két hónapja volt a hölgynek pontosan utánanézni, mihez mi kell. Ehhez képest, természetesen, majd minden nap variáltak valamit.
Érkezésünk idején kellett volna újra aláírni a szerződést, nyolc példányban. Aznap nem került rá sor, mert az ő részükről aláíróképes kolléga épp egy kazahsztáni delegációval foglalkozott. Mivel másnapra sem tért vissza, így találtak valaki mást, aki megtette helyette. Két nap késéssel elküldte a papírokat Urumcsiba. Ott kiderült, hogy a szerződések nem jók, mert augusztus végétől szólnak, nekem viszont már most kéne a FEC, amit érvényes szerződés nélkül nem tudnak kiállítani. Sebaj, írtunk egy új szerződést, június 25-től. Ez annyiban még jobb is, hogy a fizetett nyári hónapok előrekerülnek, s így ha lelépnék októberben, akkor már három havi fizu lenne a kezemben.Aztán kiderült, hogy a mellékelt, általa készítetett, digitálisból kinyert fotók sem az igaziak, így csináltunk újakat. Ezeket a csomag után küldte. Ezután nem sokkal jutott nekem eszembe, hogy a férjemről nem készítettek képeket, anélkül viszont bajos lenne bematricázni őt is a dokumentumba, mint függő családtagot.
Semmi gond. Gyors fotózkodás, majd valahogy a csomag után küldte a képeket meg a megvariált dokumentumokat.
Ennek ellenére, s ezzel együtt is, a FEC időre elkészült, s elvileg minden szép és jó, a héten megyünk Akszuba. Csakhogy, odatelefonált a hivatalba, hogy biztosra menjen, mindennel felkészült, s ekkor derült ki, hogy most már Xinjiangban is kell a házasság követségi hitelesítése. Az én tartózkodási engedélyem oké, de anélkül a férjemét nem tudják kiállítani.
Miközben ezt ecsetelte, kibontotta az Urumcsiból jött borítékot is, s kiderült, a férjemet nem rakták bele a FEC-be, nem a módosított dokumentumok alapján lett kiállítva. Na, így már végképp semmi remény, hogy a házastárs kapjon tartózkodási engedélyt.
Oké. Szomorú. Idegesítő. De jó, legyen, nyáron hitelesítettjük a papírt, s akkor majd szeptemberben elintézik az övét. Innen végképp szürreálisba csapott át a helyzet, akármilyen hivatalt hívogatott, sehol nem tudtak neki épkézláb válaszokat mondani azzal kapcsolatban, hogy ez miképpen lesz kivitelezve.
Az általam netről kitúrt információk alapján nem kéne, hogy bármi probléma legyen, s aránylag könnyen menedzselhető, de a hivatal szerint nem így működik.A kollegina ráadásul már tegnap óta sír. Zokogva kér elnézést, hogy ilyen szerencsétlen volt, amivel nagyon nem tudok mit kezdeni. Egyértelműen nem alkalmas a feladata elvégzésére. Ettől függetlenül nem vagyok vadállat, próbálom vigasztalni, de nem teljesen őszinte az együttérzésem.
Most ott tartunk, hogy holnap én megyek Akszuba, az én tartózkodásim elvileg (nyugtával dícsérjük a napot, ki tudja, mit szúrtak még el) meglesz. A férjemmel kapcsolatos dolgokat még egyszer megvitatjuk a hivatallal, a már kinyert információkkal felszerelkezve.
Ha esetleg hajthatatlanok maradnak, akkor neki marad az üzleti vízum. Némi díjazásért cserébe tudunk ilyet szerezni, egy évre szól, korlátlan belépéssel, alkalmanként 60 napos tartózkodást tesz lehetővé. Most már vízummentes Kirgizisztán és Kazahsztán is, egyik sincs messze, s kéthavonta át lehet mászni ki-belépegetni. Ennek ugyancsak előnye, hogy ha az én alkalmazásom itt idő előtt véget érne (amire azért van némi esély a másik, céges munka miatt), akkor legalább már csak az én státuszomat kell rendezni, az övé a munkámtól függetlenül biztosítva lesz.
Egy dolog egészen egyértelmű: a folyamatos hülyeségeik miatt rossz érzésem biztosan nem lesz, ha nem én leszek itt az év dolgozója.
-
Ünnep és ügyintézés
Tegnap volt még egy köröm a kórházban. Valamiért kihagyták az ultrahangos vizsgálatokat elsőre. Ez rendszerint nem része a protokollnak, s ezúttal is kitöltötték a nyomtatványokat enélkül is, de valamiért a suli előírásai között szerepel.
Állítólag tavaly idő előtt lelépett egy 60-as pacák, miután rákot diagnosztizáltak nála, azóta óvatosabbak.No, így már azt is tudom, hogy a májam, vesém, hasonló szerveim is rendben vannak, terhességet nem vizslattak, pedig eleinte azt hittem, erre megy ki a játék, de a hasam alsó részének a közelébe sem tolták a műszert.
Jó hír, hogy időközben Urumcsiban elkészült az új FEC, ezt legkésőbb hétfőig, de valószínűleg már a hétvégén eljuttatják a sulinak. Hétfőn vagy kedden aztán útra kelünk Akszuba, hogy az ottani illetékes hivatalnál megkapjuk a tartózkodási engedélyt is.
Ez alapból aggasztóan rövid idő lenne, miután másfelé legalább egy hetet ülnek rajta, de a Bingtuannal előjogok is járnak, számukra egy nap alatt végeznek ezzel.
Ma már ünnep van, zajlik a sárkányhajós, ragacsos rizstáskás fesztivál, emiatt ez utóbbival tele van minden elárusítóhely. Passzolom.
Jövő héten aztán péntek este elindulunk visszafelé, de addig is még vár ránk egy hét Ala’erben.
-
Újabb kórházasdi
Időközben kiderült, hogy a Wuhanban elvégzett orvosi vizsgálatosdi csak az új FEC-hez kellett, a tartózkodási engedélyhez még kell egy másik, amit mindenképp itt helyben kell elvégezni.
Így aztán ezért ma reggel az ala’eri kórházban voltunk egy viziten, ahol megcsinálták ugyanazt, mint Wuhanban. Ezúttal legalább már nem az én kontómra.
A hozzá nem értés azért már kiütközni látszik, nem véletlen, hogy a wuhani kollegina annak idején annyira meg lett dícsérve a blogon. Hát, remélhetően azért sikerül levezényelni mindent időben.
-
Az ügyintézés és a tanév vége
Tegnap elküldtem férjem orvosi papírját is az új sulis összekötőnek. Kért még néhány papírt, amit eddig nem említett, de semmi komplikált vagy bonyolult dolgot. Az útlevél fényképes oldala, a vízummatrica oldala, a munkavállalási engedély száma, a jelenlegi FEC fényképes oldala, férjem útlevelének megfelelő oldalai, ilyesmik.
Elvileg most már tényleg mindent megkapott, ezekre elvileg a jelentkezéshez van szükség, ugyanis valamikor a múlt héten elkezdte kitölteni az online applikációt a jövőbeni engedélyeimhez.
Közben az itteni távollét pontos ideje is megszületett. A suliban május 31-én, kedden tanítok majd egyet, ezután legközelebb csak június 20-án, hétfőn. A kettő között járjuk meg az utat a vadnyugaton, valószínűleg június 1-én elindulva.
A távollét idejébe beleesik a sárkányhajós ünnep is, de ez összesen két munkanapot vesz csak el, így a hátralévő napok is bőven elegendőek ahhoz, hogy a minimum 6, maximum 10 munkanapot igénylő procedúrát le tudjuk rendezni.A pontos indulás és érkezés még nem kiforrott, a jegyárak függvényében változhat. Bár elég egységesen 800 yuan körüli legalacsonyabb áron lehet letudni a Wuhan és Urumcsi közti több mint négyórás repkedést, de nem mindegy, hogy melyik napszakban megy az említett gép. Kedden 11:40-kor végzek, ellenben az Akszuba tartó vonat Urumcsiból este 8-9 körül indul neki (kettő befutó van ebben az időpontban), így a kettő között elég lehetetlen a kivitelezés, ezért is sanszosabb az elsejei út.
Ez azt jelentené, hogy 11-12 óra vonatozást követően 2-án reggel (ottani idő szerint hajnalban) érnénk majd Akszuba, s mivel a hivatalok is ott vannak, így feltehetően a sulis emberekkel ott találkozunk majd, s csak az ügyintézés megindítása után visznek el minket Ala’erbe.A xinjiangi kirándulás során egyúttal kihasználjuk azt is, hogy belföldön erre még nincsenek fapadosok, így az árban mindenképp benne foglaltatik a huszonakárhány kilós feladható poggyász is. Bár igyekeztem visszafogni magam a vásárlással, amíg nem lehettem benne biztos, hogy itt maradunk, így is vettünk pár dolgot, amit értelemszerűen nem szeretnék hazacipelni, de itt sem hagynám. Van egy elektromos sütőnk többek közt, s számos normális minőségű konyhai eszköz, edények, szűrők, kések, stb. Ezeket most majd szépen összepakoljuk, s mivel az új suli nem talált semmi kivetnivalót abban, hogy elzárják őket valahol, Ala’erben vészelik majd át a nyarat nélkülünk. Ugyanez a sors vár majd a téli ruházatunkra is.
Az elektromos motorka sajnos nem jöhet. Vonattal megoldható a szállítás, de korántsem ér annyit, amennyibe a transzport kerülne. Emiatt meghirdettem eladásra, majd legfeljebb odaát veszünk egy újat helyette – bár tekintve, hogy Ala’er apró és könnyen bejárható, sok értelme nincs. Max. Akszuba lenne értelme furikázni, de ezek a kis xiaodianlük (kis elektromos szamár, ez a hasonló járgányok kínai szlengben használt neve) egy töltéssel max. 30 km-t tudnak megtenni, a benzines gépek meg már jogsit igényelnek, szóval erre marad majd a busz.
Xinjiangból visszatérve már egyből a vizsgák jönnek, aztán június 30-án meg már röpülünk haza. Ehhez 29-én indulunk el, mivel a repülő Chongqingból megy, hajnali 1-kor, mi pedig az előző délután vonatozunk el oda. Időközben felújították a vonalat, ami valamikor cirka 20 órás út volt, most már Z-vonattal csak 6 órába telik.