A hétvégén történt Yunnanban, Kína délnyugati szegletében, hogy ujgur szeparatisták késekkel sikeresen lemészároltak több mint 30 embert, mialatt száz fölötti a sebesültek száma. A tartomány székhelyén, Kunmingban esett meg az eset, a központi vasúti pályaudvaron.

Ez az eddigi legsúlyosabb terrorcselekmény, ami Kína magterületén történt, s nem is gyakori, hogy akár kisebb fajsúlyú cselekményekre kerüljön sor. Az ujgurok otthona, Xinjiang már egy másik dolog, ott lényegesen gyakrabban történtek hasonlók, ha nem is ennyi áldozattal.

Xinjiang, lefordítva új határterület, mint a neve is jelzi, nem áll túl régóta kínai fennhatóság alatt. Bár a Selyemút északi szakasza itt vezetett el, s emiatt a történelmi időktől kezdve igyekeztek ellenőrizni – többnyire vazallusok által -, ez tartósan a Tang-Kína óta egészen a legutolsó dinasztia uralmáig nem sikerült.

A császárság megdöntését követő Köztársaság zűrzavarában egy időre még önálló, kvázi független államok is megalakultak itt, az első majd a második Kelet-Turkesztáni Köztársaság, de ezek a tartomány egészen kis része felett gyakoroltak csak uralmat.

Külső-Mongóliához (a mai Mongólia) hasonlóan Xinjiangban is nagyon megnőtt a szovjet befolyás a harmincas években, a második államalakulat szovjet bábállamként üzemelt a Kuomintang-Kína testében, s – nemzetközi elismerés híján – csak névleg volt annak része.

Miután Kínában is győzedelmeskedett a szovjet rendszer, Maoék visszaszerezték az érintett három prefektúra felett is az uralmat. 

Az 1955-től autonóm területként működő Xinjiang több mint másfél millió négyzetkilométer nagyságú, ezzel a legnagyobb kínai közigazgatási egység. Nagy része sivatag, így gyéren lakott, de a 18. századtól kezdve megindult a han betelepülés, s mostanra mintegy 40%-át adják a populációnak. (Nem a közelmúlt eredménye, már az 1800-as évek közepén is 30%-ban voltak jelen.) A hanok főleg a székhely, Urumqi és Xinjiang északi, dzsungáriai részén élnek, míg a 43%-nyi ujgur a nyugati, délnyugati végeken, ahol még ma is abszolút többségben (régióktól függően 80-90%-ban) vannak.

A szeparatizmus többé-kevésbé mindig jelen volt, de szélsőséges formái a nemzetközi terrorizmus erősödésével párhuzamosan jelentek meg. A muszlim vallású, arcél tekintetében is jelentősen elütő ujgurok zöme békében megél a kínaiakkal, militarista csoportjaik azonban időnként rendőrségi épületek elleni akciókkal jeleskednek. Vagy épp kaszabolnak, többnyire ott helyben.

A hatás rendkívül kontraproduktív. Bár nem látok bele egy terrorista agyába sem, a küzdelem céltalan. Az teljesen egyértelmű, hogy kínai uralom alatt maradnak, ha tetszik nekik, ha nem. Nincsenek abban a helyzetben, hogy bármi esélyük legyen a függetlenség kivívására. Egész Xinjiangban laknak huszonegynéhány millióan, ebből kb. tízmillió ujgur, ez akárhogy is nézzük, arányaiban egy törpe kisebbség.
A hasonló akciókkal ráadásul csak azt érik el, hogy Kína-szerte gyűlölethullámok induljanak ellenük. Ezekben a napokban nagyon nem szívesen lennék ujgur. Egy nemzet sem szereti fenyegetve érezni magát. A terrorcselekmények eredményeképp most azok – az amúgy teljesen békés és normálisan élő – muszlimok szívnak leginkább, akiknek semmi köze az egészhez. Rendőrségi vegzálások, rendkívül kiterjedt nyomozás, a kínaiak – joggal – igyekeznek elkövetni mindent, hogy az eset ne ismétlődhessen meg. Ráadásul az átlagember fejében is teljesen egybemosódott az ujgur és a terrorista képe, amit nem lesz egyszerű kitörölni…

A galéria képei sokkolóak, megtekintés csak saját felelősségre!

A Kínai Népköztársaság – különösen a nyitás előtti időszakában – bőségesen követett el sérelmeket az etnikai kisebbségekkel szemben (még ha ezek nem is irányultak feltétlenül konkrétan ellenük, kijutott a jóból a hanoknak is), de a vélt vagy valós sérelmek ellenére sem megoldás, ami Kunmingban történt. Különösen úgy, hogy az ujgurok nagy része is – minden normális emberhez hasonlóan – ellene van a hasonló akcióknak, s kiválóan érzik magukat Kínában. Közel a határ, az elzártság is megszűnt, jól látják, mik az alternatívák Közép-Ázsiában…